Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 85. fejezet 1252. nap
85.
Ismét a tengernél
Jézus úgy tervezte, hogy tanítványaival Galileában
találkozik. Azért a tanítványok nem sokkal húsvét hetének a befejezése után ide
irányították lépéseiket.
Távol maradásukat Jeruzsálemtől az ünnepek alatt
hűtlenségnek és eretnekségnek értelmezték volna. Azért a városban maradtak az
ünnep végezetéig. Miután túl voltak az ünnepeken, boldogan indultak hazafelé,
hogy találkozzanak az Üdvözítővel, amint elrendelte.
A tanítványok közül heten mentek együtt. A halászok
egyszerű ruházatát öltötték magukra. Az evilági javakban szegények, de az
igazság ismeretében és gyakorlásában gazdagok voltak, ami mennyei szempontból a
legmagasabb rangot adta nekik, mint tanítóknak. Nem a próféták iskoláinak a
tanítványai voltak. Azonban három évig tanította őket a legnagyobb Nevelő, Akit
a világ valaha is ismert. Jézus befolyása által nemes, értelmes és jó
képességeik eszközökké váltak; olyan eszközökké, akik alkalmasak voltak az embereket
elvezetni az igazság ismeretére.
Krisztus szolgálatának nagy része a Galileai-tengernél ment
végbe. A tanítványok olyan helyen gyülekeztek össze, ahol valószínűleg nem
zavarhatták meg őket. Itt minden, de minden, ami körülöttük volt, Jézusra és hatalmas
tetteire emlékeztette őket. Ezen a tengeren járt Jézus a víz hullámzó tömegén,
hogy megmentse őket, mikor a szívük félelemmel és rettegéssel telt meg. A vihar
ott csendesült le Jézus szavára. Látóhatárukon belül volt az a partszakasz,
ahol több mint tízezer ember evett és lakott jól néhány kis cipóból és halból.
Nem messzire feküdt Kapernaum, igen sok csoda színhelye. A tanítványok, mikor
rátekintettek erre a tájra, elméjük megtelt Üdvözítőjük szavainak és tetteinek
emlékével.
Az este kellemes volt. Péter, aki sokat megőrzött a bárkák
és a halászat iránt érzett szeretetéből, azt ajánlotta, hogy menjenek ki a tóra
és vessék ki hálóikat. Mindnyájan készek voltak csatlakozni ehhez a tervhez,
mivel szükségük volt eledelre és ruházatra, aminek megszerzéséhez hozzásegítené
őket egy sikeres éjszakai halászatból származó bevétel. Bárkáikkal kieveztek
azért a tóra, de nem fogtak semmit. Egész éjszaka sikertelenül fáradoztak. A
megerőltető órák alatt távollevő Urukról beszélgettek. Visszaemlékeztek azokra
a csodálatos eseményekre, amelyeknek tanúi voltak Uruknak a tenger mellett
végzett szolgálata közben. Felmerült bennük a kérdés saját jövőjükkel
kapcsolatban is, és elszomorította őket az előttük álló kilátástalanság.
Egész idő alatt a parton egy magányos szemlélő követte őket
tekintetével, miközben ő maga láthatatlan maradt. Végül is megvirradt. A bárka
nem volt távol a parttól. A tanítványok akkor meglátták, hogy egy idegen áll a
parton, aki ezzel a kérdéssel szólította meg őket: "Fiaim! Van-é valami ennivalótok?"
Azt felelték neki, hogy: "Nincsen!" (Jn 21:5). Ekkor azt mondotta
nekik: "Vessétek a hálót a hajónak jobboldala felől és találtok. Oda veték
azért, és kivonni már nem bírták a halaknak sokasága miatt" (Jn 21:6).
János felismerte az idegent és azt kiáltotta oda Péternek:
"Az Úr van ott!" (Jn 21:7). Péter annyira fellelkesült és olyan
boldog lett, hogy lelkesedésében belevetette magát a vízbe és hamarosan ott
állt Mestere mellett. A többiek, Péter tanítványtársai a bárkában eveztek és
húzták magukkal a halakkal megtelt hálót. "Mikor azért a partra szállának,
látják, hogy parázs van ott, és azon felül hal és kenyér" (Jn 21:9).
Túlságosan meglepődtek, és elámultak ahhoz, hogy
megkérdezzék, honnan került oda a tűz és az ennivaló. "Monda nékik Jézus:
Hozzatok a halakból, amelyeket most fogtatok" (Jn 21:10). Péter rohant a
hálóért, amelyet ledobott, és segített tanítványtársainak a háló partra
húzásában. Miután elvégezték ezt a munkát és megtették az előkészületeket, Jézus
felszólította tanítványait, hogy jöjjenek és egyenek. Azután megtörte a
kenyeret és az ennivalót szétosztotta közöttük. Ekkor mind a hét tanítványa
megismerte és elismerte Őt. Az ötezer megvendégelésének a csodája a hegyoldalon
- tért most vissza emlékezetükbe. Egy titokzatos megilletődés kerítette őket
hatalmába, és áhítatos csendben néztek a feltámadott Üdvözítőre.
Élénken visszaemlékeztek arra a tóparti jelenetre, mikor
Jézus megparancsolta nekik, hogy kövessék Őt. Visszaemlékeztek, hogy parancsára
miként szálltak tengerre és eveztek ki a mély vízre és engedték le hálójukat,
és a fogásuk olyan bőséges volt, hogy szakadásig megtelt a háló. Azután Jézus
arra szólította fel őket, hogy hagyják ott halászbárkáikat, és megígérte nekik,
hogy emberek halászaivá teszi őket. Jézus azért vitt végbe egy újabb csodát,
hogy felidézze emlékezetükben ezt a jelenetet és elmélyítse ennek hatását a
szívükben. Ez a csoda korábbi megbízásának a megújítása volt a tanítványok
számára. Megmutatta nekik, hogy Mesterük halála nem csökkentette
kötelezettségüket annak a munkának az elvégzésével kapcsolatban, amelyet reájuk
bízott.
Bár meg kellett őket fosztania személyes társaságától, és
az életfenntartásnak attól az eszközétől, amellyel előző foglalkozásuk látta el
őket, a feltámadott Üdvözítő még mindig gondoskodik róluk. Mindaddig, amíg az
Úr munkáját végezték, az Úr gondoskodott azokról a dolgokról, amelyekre
szükségük volt. Jézus határozott szándékkal parancsolta meg nekik, hogy a bárka
jobboldalán vessék be a hálójukat. Jézus ugyanis a bárkának ezen oldala felől
állott a parton. Ez volt a hit oldala. Ha Üdvözítőjükkel együtt fognak
dolgozni; ha emberi erőfeszítéseiket összekapcsolják isteni hatalmával, akkor
soha sem maradhat el az eredmény.
Krisztusnak egy másik tanítást is kellett adnia,
különösképpen Péterre vonatkozóan. Az a tény, hogy Péter megtagadta Urát,
szégyenletes ellentétben állott hűségének korábbi megnyilatkozásaival. Péter
megszégyenítette Krisztust, és ezzel kiváltotta tanítványtársai
bizalmatlanságát. A tanítványok azt gondolták, hogy Krisztus nem engedi meg
majd neki, hogy elfoglalja korábbi helyét közöttük. Maga Péter is érezte, hogy
eljátszotta társai bizalmát. Mielőtt Krisztus felszólította volna, hogy vegye
fel ismét apostoli munkáját, Péternek mindenekelőtt bizonyítékát kellett adnia
bűnbánatának tanítványtársai előtt. Enélkül bűne, még ha megbánta is azt,
tönkretehette volna neki, mint Krisztus szolgájának a tekintélyét. Az Üdvözítő
alkalmat adott neki arra, hogy visszanyerje tanítványtársai bizalmát; és amennyire
csak lehetséges, jóvátegye hibáját, amit magatartásával az evangélium ügye
ellen követett el.
Mai Bibliai szakasz: 2
Mózes 15
A fejezetet itt olvashatod
el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Amikor
az izraeliták életük legnagyobb nehézségével találkoztak, az Úr csoda útján
megmentette őket. Aztán csodálatukban elénekelték a Mózes által szerzett
éneket. Ugyanezt az éneket fogják énekelni a mennyben a megváltottak is (Jel
15:3).
Elképzelhetjük
azt, hogy a hatalmas csodával, hogy megszabadultak a Vörös-tengernél, a héberek
hite egész életükre megerősödött. De nem így történt. Ez után nemsokára, amikor
azt hitték, hogy meg fognak halni a szomjúságtól, a nép ismét panaszkodott az
Úrnak (24. vers; 1Móz 16:8).
Miért
történt mindez? Azért, mert nem fejlesztették és nem gyarapították a hitüket;
jellemük még mindig azt a környezetet tükrözte, ahonnan jöttek. Ahogyan valaki
találóan megfogalmazta: „ők kijöttek Egyiptomból, de Egyiptom nem jött ki
belőlük…”
Így
nekünk is ki kell űznünk magunkból a „nagy Babilont” (Jel 17:5), mielőtt a
mennyei Kánaánba belépnénk. És hogyan tehetjük ezt meg? Úgy, hogy Krisztus
jelleme kialakul bennünk. „Csak ha Őt
szeretjük, ha az Ő példáit követjük és teljesen rábízzuk magunkat, akkor
alakulhatunk át az Ő képmására.” (Jézushoz vezető út, 54. oldal).
Jeferson
és Gisele Quimelli
176. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
85-86. fejezeteihez
(december 16-22.).
Pétert nem csak hogy a
Krisztus elárulása miatti bűntudat fogta el, de társainak, a többi tanítványnak
a bizalmát is elvesztette. Többé már nem bíztak benne. Krisztus tudta, hogy
ahhoz, hogy Péter teljes egészében visszaállhasson a szolgálatba, a
bizonyítania kell, hogy szíve megújult. Amikor a bizalom darabokra törött, az
átalakulásnak mindig meg kell előznie a helyreállítást.
Újra meg újra azt
kérdezte Krisztus Pétertől: „Szeretsz engem?”
És Péter több ízben is
elkerülte az üres kérkedést, egyszerűen biztosította Krisztust a szeretetéről.
Péter többé már nem bízott a saját képességeiben és ösztönös reakcióiban.
Megtanulta, hogy ne bízzon magában, és teljes egészében Krisztus felhatalmazására
támaszkodjon.
Ó, milyen gyengéd is
volt Krisztus kegyelemközpontú helyreállítása! Nem bírált és nem marasztalt el.
Pusztán három egyszerű, szívre ható kérdés volt az, ami helyreállította Péter
pozícióját, mind a saját, mint a tanítványok szemében.
Ahogyan Krisztus
finoman bánt Péter szívével, Péter is együttérző pásztorává vált azoknak,
akiket a gondjára bíztak. Ismervén saját szörnyű hibáit, finoman reagált mások
hibáira. Krisztus könyörületesen bánt vele, ő pedig továbbvitte ezt a szerető
türelmet azokra, akik eltévedtek az útjaikon.
Minél mélyebben és
őszntébben bocsátanak meg nekünk, mi annál gyengédebben és finomabban
viselkedünk másokkal, akik hibáznak. Minél több kegyelem tisztított meg minket,
annál inkább tudatára ébredünk saját hiányosságainknak és annál több kegyelmet
gyakorlunk azokkal szemben, akik még mindig a bűntudat fogságában vergődnek. Ha
azonban nem hagytuk, hogy Isten körülvegyen minket kegyelmével, kegyelem
nélküliek leszünk a másokkal való kapcsolatainkban.
Lori Engel
lelkész
Eugene, Oregon, USA
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlésÁmen
VálaszTörlés