2018. december 1., szombat

Higgyetek az Ő prófétáinak - december 1 - SZOMBAT - 1 Mózes 50


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 80. fejezet 1237. nap

A bosszúállás, amelyről a papok azt gondolták, hogy édes lesz, már keserűvé lett számukra. Tudták, hogy az emberek szigorú rosszallásával találkoztak. Tudták, hogy éppen azok, akiket sikerült nékik Jézus ellen hangolniuk, most megborzadtak saját szégyenteljes cselekedetüktől. Ezek a papok el akarták hitetni az emberekkel, hogy Jézus csaló volt, de hiába. Az emberek közül néhányan ott állottak Lázár sírjánál, és látták, mikor Jézus a halottat visszahozta az életbe. Remegtek a félelemtől, hogy maga Jézus is feltámad a halálból, és ismét megjelenik majd előttük. Hallották, mikor Jézus kijelentette, hogy neki van hatalma élete letevésére, de újbóli felvevésére is. Eszükbe jutott, hogy Jézus egyszer azt mondotta: "Rontsátok le a templomot és három nap alatt megépítem azt" (Jn 2:19). Júdás mondotta el nekik azokat a szavakat, amelyekkel Jézus szólott tanítványaihoz Jeruzsálembe való utolsó utazásuk alkalmával: "Ímé, felmegyünk Jeruzsálembe és az embernek Fia átadatik a főpapoknak és írástudóknak; és halálra kárhoztatják Őt. És a pogányok kezébe adják Őt, hogy megcsúfolják és megostorozzák és keresztre feszítsék; de harmadnap feltámad" (Mt 20:18-19). Mikor ezeket a szavakat hallották, akkor gúnyolódtak és nevettek. Most azonban megemlékeztek arról, hogy Krisztus jövendölései eddig beteljesedtek. Jézus azt mondotta, hogy harmadnapon feltámad, és vajon ki tudná megmondani, hogy nem következik-é be ez is? Szerették volna száműzni elméjükből ezeket a gondolatokat, de nem tudták megtenni. Atyjukhoz; az ördöghöz hasonlóan hittek és remegtek.

Most, hogy az izgalom őrülete elmúlt, Krisztus képe nyomult be egyre erősebben a papok elméjébe. Úgy látták Őt, ahogy higgadtan és panaszkodás nélkül állott ellenségei előtt, és szó nélkül szenvedte el gúnyolódásaikat és gonoszságukat. Törvényszéki tárgyalásának összes eseményei és a keresztre feszítés emlékei ellenállhatatlan erővel tértek vissza gondolataikba, ami arra a meggyőződésre késztette őket, hogy Jézus az Isten Fia volt. Érezték, hogy Jézus minden pillanatban megállhat előttük, hogy vádlottból vádoló legyen és az elítéltből elítélő, és hogy igazságot követeljen és kapjon gyilkosai halálában.

A papok és főemberek nem sokat tudtak pihenni ezen a szombatnapon. Bár nem lépték át egy nem-zsidó, egy pogány házának a küszöbét, mert féltek, hogy bepiszkolják, megfertőztetik magukat, mégis összegyülekeztek, hogy tanácskozzanak Krisztus holttestéről. A halálnak és a sírnak kellet fogva tartani azt, akit keresztre feszítettek. "Másnap pedig, amely péntek után következik, egybegyűlének a főpapok és a farizeusok Pilátushoz, ezt mondván: Uram, emlékezünk, hogy az a hitető még életében azt mondotta volt: Harmadnapra föltámadok. Parancsold meg azért, hogy őrizzék a sírt harmadnapig, nehogy az ő tanítványai odamenvén éjjel, ellopják őt, és azt mondják a népnek: Feltámadott a halálból; és az utolsó hitetés gonoszabb legyen az elsőnél. Pilátus pedig monda nékik: Van őrségetek: menjetek, őriztessétek, amint tudjátok" (Mt 27:62-65).

A papok utasításokat adtak a sír biztonságba helyezésére. Egy nagy követ helyeztek a sírbolt nyílása elé. Ezt a követ átkötözték kötelekkel, végeit egy szilárd sziklához erősítették, és a római pecséttel lepecsételték. A követ nem lehetett elmozdítani a pecsét letörése nélkül. Katonákból álló őrség állta azután körül a sírhelyet, hogy megakadályozzák felnyitását: A papok mindent elkövettek annak érdekében, hogy Krisztus holttestét ott tartsák, ahová azt tették. A sírboltot olyan biztonságosan pecsételték be, mintha Krisztusnak az örökkévalóságig ott kellett volna nyugodnia.

A gyenge emberek tanácskoztak és terveztek. Ezek a gyilkosok nemigen fogták fel erőfeszítéseik hiábavalóságát. Cselekményükkel azonban Istent dicsőítették. `Azok az erőfeszítések, amelyeket azért tettek, hogy megakadályozzák Krisztus feltámadását, a legmeggyőzőbb érveket szolgáltatták annak bizonyítására. Minél nagyobb számú katonát helyeztek el Krisztus sírboltja körül, annál erősebb lett a tanúbizonyság amellett, hogy Krisztus feltámadott. Krisztus halála előtt évszázadokkal a Szentlélek ezt jelentette ki a zsoltáríró által: "Miért dühösködnek a pogányok és gondolnak hiábavalóságot a népek? A föld királyai felkerekednek és a fejedelmek együtt tanácskoznak az Úr ellen és az ő felkentje ellen: [...] Az egekben lakozó neveti, az Úr megcsúfolja őket" (Zsolt 2:1-4). Római őrségek és római fegyverek erőtelenek voltak ahhoz, hogy az élet Urát bezárják és fogságban tartsák egy sírboltban. Kiszabadulásának órája közel volt.

Mai Bibliai szakasz: 1 Mózes 50

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Mózes első könyvének utolsó fejezete azzal nyit, hogy József, apjának, Jákobnak halálát gyászolja, aki ennek a bibliai könyvnek harmadik nagy pátriárkája. Ez a fejezet a hatalmas fájdalom és szomorúság fejezete, különösképpen József számára, aki olyan hosszú időre elszakadt édesapjától. Ő is és Jákob is szenvedtek ezek alatt az évek alatt; most pedig sír halott édesapja arca fölött és csókolja élettelen, de még mindig meleg testét. Szeretetének és tiszteletének jeléül bebalzsamoztatja édesapja testét az egyiptomi gyakorlat szerint.

Kánaánban, Jákob ősi temetkezési helyén megszervezett méltóságteljes temetési szertartás után József testvérei elkezdenek félni attól, hogy József végül bosszút áll majd rajtuk. Alázatosan és megbocsátó lelkülettel József elismétli korábbi szavait: „Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt”… József kedves modora a Jézusban való megbocsátásra emlékeztet engem.

A fejezet vége József halálával világos összefüggést mutat 1Mózes 1 teremtéstörténetével. Hasonlítsuk össze: „bebalzsamozták és koporsóba tették Egyiptomban” leírást A jelenések könyvének utolsó szavaival, amelyek a „Bárány élet könyvéről” szólnak.

D. Lynn Bryson

173. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  80. fejezetéhez (november 25 – december 1.).

„Krisztust akarjuk, a Gyógyítót!”

Azon a tragikus Szombaton, a halál és a feltámadás közt rekedt napon, a templom azoktól a kiáltásoktól visszhangzott, amelyek Krisztus gyógyító érintését követelték. Szenvedő testek és lelkek tömege kereste a Mennyei Gyógyítót, de nem találták sehol. Teste hidegen és mozdulatlanul nyugodott a sziklasírban, és nem hallhatta az emberek könyörgését, akik a reményre és gyógyulásra vágytak.

A tömegek elkeseredetten sóvárogtak Krisztus után, a vallási vezetőktől pedig csak megvetést és visszautasítást tapasztaltak. Mégis, továbbra is könyörögtek Krisztus gyógyító kegyelméért. Végül kitiltották őket a templomból, és katonák tartották távol őket. Reményük összetört. Csalódás töltötte be szívüket.

Kétezer évvel később hasonló kiáltások visszhangzanak mindenféle rendű és rangú ember ajkáról. Az elkeseredett kiáltások talán ma nem olyan egyértelműek és kifejezettek. Valójában nagyon kell figyelned, hogy meghallhasd az álruhába bújtatott elszántságot. Mégis, a lélektelen szórakozástól való függőségben és a szüntelen hatalomvágyban a világ felfedi a megsebzettségét; azt, hogy szüksége van a Nagy Orvosra. Testben és lélekben összetört emberek ma is ugyanazt a kiáltást visszhangozzák, még ha nem is mindig tudatosan: „Krisztust akarjuk, a Gyógyítót!”

Nem ismervén az igazi Gyógyítót, a világ csalóktól vár enyhülést , akik semmi mást, mint további fájdalmat tudnak csak ajánlani. Az emberek egymással versengve keresnek, de azt sem tudják, hogy mit. 
Te és én amellett is dönthetünk, hogy a jelenkori, szívből jövő kiáltásokra az alábbi örömteli szavakkal válaszolunk: „Mi olyan Megváltót szolgálunk, aki feltámadt. Ő itt van ma is a világban.”

Krisztus a Gyógyító – még mindig Ő a válasz valamennyi megsebzett szívre.

Lori Engel
lelkész
Eugene, Oregon, USA
Fordította Gősi Csaba

1 megjegyzés: