Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 80. fejezet 1237. nap
A bosszúállás, amelyről a papok azt gondolták, hogy édes
lesz, már keserűvé lett számukra. Tudták, hogy az emberek szigorú
rosszallásával találkoztak. Tudták, hogy éppen azok, akiket sikerült nékik
Jézus ellen hangolniuk, most megborzadtak saját szégyenteljes cselekedetüktől.
Ezek a papok el akarták hitetni az emberekkel, hogy Jézus csaló volt, de hiába.
Az emberek közül néhányan ott állottak Lázár sírjánál, és látták, mikor Jézus a
halottat visszahozta az életbe. Remegtek a félelemtől, hogy maga Jézus is
feltámad a halálból, és ismét megjelenik majd előttük. Hallották, mikor Jézus
kijelentette, hogy neki van hatalma élete letevésére, de újbóli felvevésére is.
Eszükbe jutott, hogy Jézus egyszer azt mondotta: "Rontsátok le a templomot
és három nap alatt megépítem azt" (Jn 2:19). Júdás mondotta el nekik
azokat a szavakat, amelyekkel Jézus szólott tanítványaihoz Jeruzsálembe való
utolsó utazásuk alkalmával: "Ímé, felmegyünk Jeruzsálembe és az embernek
Fia átadatik a főpapoknak és írástudóknak; és halálra kárhoztatják Őt. És a
pogányok kezébe adják Őt, hogy megcsúfolják és megostorozzák és keresztre
feszítsék; de harmadnap feltámad" (Mt 20:18-19). Mikor ezeket a szavakat
hallották, akkor gúnyolódtak és nevettek. Most azonban megemlékeztek arról,
hogy Krisztus jövendölései eddig beteljesedtek. Jézus azt mondotta, hogy
harmadnapon feltámad, és vajon ki tudná megmondani, hogy nem következik-é be ez
is? Szerették volna száműzni elméjükből ezeket a gondolatokat, de nem tudták
megtenni. Atyjukhoz; az ördöghöz hasonlóan hittek és remegtek.
Most, hogy az izgalom őrülete elmúlt, Krisztus képe nyomult
be egyre erősebben a papok elméjébe. Úgy látták Őt, ahogy higgadtan és
panaszkodás nélkül állott ellenségei előtt, és szó nélkül szenvedte el
gúnyolódásaikat és gonoszságukat. Törvényszéki tárgyalásának összes eseményei
és a keresztre feszítés emlékei ellenállhatatlan erővel tértek vissza
gondolataikba, ami arra a meggyőződésre késztette őket, hogy Jézus az Isten Fia
volt. Érezték, hogy Jézus minden pillanatban megállhat előttük, hogy vádlottból
vádoló legyen és az elítéltből elítélő, és hogy igazságot követeljen és kapjon
gyilkosai halálában.
A papok és főemberek nem sokat tudtak pihenni ezen a
szombatnapon. Bár nem lépték át egy nem-zsidó, egy pogány házának a küszöbét,
mert féltek, hogy bepiszkolják, megfertőztetik magukat, mégis összegyülekeztek,
hogy tanácskozzanak Krisztus holttestéről. A halálnak és a sírnak kellet fogva
tartani azt, akit keresztre feszítettek. "Másnap pedig, amely péntek után
következik, egybegyűlének a főpapok és a farizeusok Pilátushoz, ezt mondván:
Uram, emlékezünk, hogy az a hitető még életében azt mondotta volt: Harmadnapra
föltámadok. Parancsold meg azért, hogy őrizzék a sírt harmadnapig, nehogy az ő
tanítványai odamenvén éjjel, ellopják őt, és azt mondják a népnek: Feltámadott
a halálból; és az utolsó hitetés gonoszabb legyen az elsőnél. Pilátus pedig
monda nékik: Van őrségetek: menjetek, őriztessétek, amint tudjátok" (Mt
27:62-65).
A papok utasításokat adtak a sír biztonságba helyezésére.
Egy nagy követ helyeztek a sírbolt nyílása elé. Ezt a követ átkötözték
kötelekkel, végeit egy szilárd sziklához erősítették, és a római pecséttel
lepecsételték. A követ nem lehetett elmozdítani a pecsét letörése nélkül.
Katonákból álló őrség állta azután körül a sírhelyet, hogy megakadályozzák
felnyitását: A papok mindent elkövettek annak érdekében, hogy Krisztus
holttestét ott tartsák, ahová azt tették. A sírboltot olyan biztonságosan
pecsételték be, mintha Krisztusnak az örökkévalóságig ott kellett volna
nyugodnia.
A gyenge emberek tanácskoztak és terveztek. Ezek a
gyilkosok nemigen fogták fel erőfeszítéseik hiábavalóságát. Cselekményükkel
azonban Istent dicsőítették. `Azok az erőfeszítések, amelyeket azért tettek,
hogy megakadályozzák Krisztus feltámadását, a legmeggyőzőbb érveket
szolgáltatták annak bizonyítására. Minél nagyobb számú katonát helyeztek el
Krisztus sírboltja körül, annál erősebb lett a tanúbizonyság amellett, hogy
Krisztus feltámadott. Krisztus halála előtt évszázadokkal a Szentlélek ezt
jelentette ki a zsoltáríró által: "Miért dühösködnek a pogányok és
gondolnak hiábavalóságot a népek? A föld királyai felkerekednek és a fejedelmek
együtt tanácskoznak az Úr ellen és az ő felkentje ellen: [...] Az egekben
lakozó neveti, az Úr megcsúfolja őket" (Zsolt 2:1-4). Római őrségek és
római fegyverek erőtelenek voltak ahhoz, hogy az élet Urát bezárják és
fogságban tartsák egy sírboltban. Kiszabadulásának órája közel volt.
Mai Bibliai szakasz: 1
Mózes 50
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Mózes első könyvének
utolsó fejezete azzal nyit, hogy József, apjának, Jákobnak halálát gyászolja,
aki ennek a bibliai könyvnek harmadik nagy pátriárkája. Ez a fejezet a hatalmas
fájdalom és szomorúság fejezete, különösképpen József számára, aki olyan hosszú
időre elszakadt édesapjától. Ő is és Jákob is szenvedtek ezek alatt az évek
alatt; most pedig sír halott édesapja arca fölött és csókolja élettelen, de még
mindig meleg testét. Szeretetének és tiszteletének jeléül bebalzsamoztatja
édesapja testét az egyiptomi gyakorlat szerint.
Kánaánban, Jákob ősi
temetkezési helyén megszervezett méltóságteljes temetési szertartás után József
testvérei elkezdenek félni attól, hogy József végül bosszút áll majd rajtuk.
Alázatosan és megbocsátó lelkülettel József elismétli korábbi szavait: „Ti
rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt”… József kedves
modora a Jézusban való megbocsátásra emlékeztet engem.
A fejezet vége József
halálával világos összefüggést mutat 1Mózes 1 teremtéstörténetével. Hasonlítsuk
össze: „bebalzsamozták és koporsóba tették Egyiptomban” leírást A jelenések
könyvének utolsó szavaival, amelyek a „Bárány élet könyvéről” szólnak.
D. Lynn Bryson
173. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
80. fejezetéhez
(november 25 – december 1.).
„Krisztust akarjuk, a
Gyógyítót!”
Azon a tragikus
Szombaton, a halál és a feltámadás közt rekedt napon, a templom azoktól a
kiáltásoktól visszhangzott, amelyek Krisztus gyógyító érintését követelték.
Szenvedő testek és lelkek tömege kereste a Mennyei Gyógyítót, de nem találták
sehol. Teste hidegen és mozdulatlanul nyugodott a sziklasírban, és nem
hallhatta az emberek könyörgését, akik a reményre és gyógyulásra vágytak.
A tömegek
elkeseredetten sóvárogtak Krisztus után, a vallási vezetőktől pedig csak
megvetést és visszautasítást tapasztaltak. Mégis, továbbra is könyörögtek
Krisztus gyógyító kegyelméért. Végül kitiltották őket a templomból, és katonák
tartották távol őket. Reményük összetört. Csalódás töltötte be szívüket.
Kétezer évvel később
hasonló kiáltások visszhangzanak mindenféle rendű és rangú ember ajkáról. Az
elkeseredett kiáltások talán ma nem olyan egyértelműek és kifejezettek.
Valójában nagyon kell figyelned, hogy meghallhasd az álruhába bújtatott
elszántságot. Mégis, a lélektelen szórakozástól való függőségben és a szüntelen
hatalomvágyban a világ felfedi a megsebzettségét; azt, hogy szüksége van a Nagy
Orvosra. Testben és lélekben összetört emberek ma is ugyanazt a kiáltást
visszhangozzák, még ha nem is mindig tudatosan: „Krisztust akarjuk, a
Gyógyítót!”
Nem ismervén az igazi
Gyógyítót, a világ csalóktól vár enyhülést , akik semmi mást, mint további
fájdalmat tudnak csak ajánlani. Az emberek egymással versengve keresnek, de azt
sem tudják, hogy mit.
Te és én amellett is
dönthetünk, hogy a jelenkori, szívből jövő kiáltásokra az alábbi örömteli
szavakkal válaszolunk: „Mi olyan Megváltót szolgálunk, aki feltámadt. Ő itt van
ma is a világban.”
Krisztus a Gyógyító –
még mindig Ő a válasz valamennyi megsebzett szívre.
Lori Engel
lelkész
Eugene, Oregon, USA
Fordította Gősi Csaba
Ámen
VálaszTörlés