2018. december 3., hétfő

Higgyetek az Ő prófétáinak - december 3 - HÉTFŐ - 2 Mózes 2


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 81. fejezet 1239. nap

Krisztus megdicsőülten jött elő a sírboltból, és a római őrség látta Őt. Szemeiket és figyelmüket Jézus arcára összpontosították, Akit az imént még kigúnyoltak és kinevettek. Ebben a megdicsőített lényben azt a foglyot látták meg, Akit a törvényházban láttak, Azt, Akinek a fejére tövisből fontak koronát. Ő volt Az, Aki ellenállás nélkül állott Pilátus és Heródes előtt, akinek a testét kegyetlen korbácsolással marcangolták szét. Ő volt az, akit felszegeztek a keresztre, Akire a papok és a főemberek teljes önelégültséggel bólogattak fejükkel és ezt mondták: "Másokat megtartott, magát nem tudja megtartani" (Mt 27:42). Ő volt az, akit József új sírboltjába fektettek be. A mennyei rendelet azonban szabadon bocsátotta a sírbolt foglyát. Ha hegyek halmozódtak volna hegyekre, akkor sem tudták volna megakadályozni azt, hogy Krisztus kijöjjön a sírboltból.

Az angyalok és a megdicsőült Üdvözítő látványára a római őrség tagjai összeestek és olyanok lettek, mint a holtak. Mikor a mennyei kíséret eltűrt szemeik elől, akkor álltak lábukra és olyan gyorsan, amilyen gyorsan remegő végtagjaik csak vinni tudták őket, a kert kapujához siettek. A részeghez hasonlóan, ingadozva siettek a város felé vezető úton, és elmondták mindazoknak, akikkel csak találkoztak a csodálatos eseményt. Útban voltak Pilátushoz, de a hírt már a zsidó hatóságokhoz is elvitték, a főpapok és a főemberek elküldtek érettük, mert először ők kívántak velük találkozni. Különleges látványt nyújtottak ezek a katonák. A félelemtől remegve, falfehér arccal tettek tanúbizonyságot Krisztus feltámadásáról. Ezek a katonák mindent úgy mondtak el, amint látták. Nem volt idejük arra, hogy a puszta igazság helyet valami mást gondoljanak ki, mást mondjanak. Fájdalmas arckifejezéssel ezt mondták: Isten fia volt az, akit keresztre feszítettek. Hallottuk, mikor egy angyal mennyei fenségként, a dicsőség királyaként nevezte Őt.

A papok arca olyan lett, mint a halottaké. Kajafás megpróbált szólni. Az ajkai mozogtak, de nem bocsátottak ki semmi hangot. A katonák éppen készültek elhagyni a tanácstermet, mikor egy hang megállította őket. Kajafás végre megszólalt: "Várjatok, várjatok" - mondotta. "Ne mondjátok el senkinek azt, amit láttatok."

Azután egy hazug jelentést adtak a katonák szájába. "Mondjátok, - kérték őket a papok - hogy az ő tanítványai odajövén éjjel, ellopák őt, mikor mi aluvánk" (Mt 28:13). Itt a papok abba a verembe estek bele, amelyet másnak ástak. Miként mondhatták a katonák azt, hogy a tanítványok lopták el Jézus holttestét, mikor elaludtak? Ha aludtak, akkor hogyan tudhatták? Ha pedig a katonák vétkeseknek bizonyultak Krisztus holttestének az ellopásában, akkor vajon nem a papok lettek volna-e az elsők, hogy elítéljék őket? Vagy, ha az őrszemek elaludtak a sírnál, akkor elsőként nem a papok vádolták volna-e be őket Pilátusnál?

A katonák megrémültek arra a gondolatra, hogy az őrhelyen való elalvás vádját vonják magukra. Olyan fegyelemsértés volt ez, amelyért halálbüntetés járt. Tegyenek-e hamis tanúvallomást, csapják be az embereket, és sodorják-e saját életüket veszélybe? Nem harcolták-é meg fárasztó őrködésüket álmatlan virrasztással? Miként állhatnának meg az elkövetkező kihallgatáson éppen még a felkínált pénz ismeretében is, ha hamis tanúvallomást tesznek?

Azért, hogy elhallgattassák a katonák bizonyságtételét arról, amitől féltek, a papok megígérték, hogy szavatolják az őrség biztonságát, mivel szerintük Pilátus sem kívánja, hogy olyan beszámoló terjedjen el az eseményről, mint amilyent ők adtak. Végül is a római katonák pénzért eladták megvesztegethetetlenségüket a zsidóknak. Az igazság legmegdöbbentőbb hírével megterhelve mentek be a papok elé; és pénzzel megterhelve mentek el tőlük. Nyelvükön ott volt már egy hazug jelentés, beszámoló, amit a papok szerkesztettek és eszeltek ki számukra.

Mai Bibliai szakasz: 2 Mózes 2

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Már csecsemőkorától nyilvánvaló volt, hogy Isten egy különös célra kiválasztotta Mózest. Isten oltalmazta őt akkor is, amikor otthon rejtegették, és a folyón is. Ő vezette a fáraó lányát Mózeshez, aki saját fiává fogadta őt annak ellenére, hogy a rabszolgája kellett volna, hogy legyen. Továbbá visszavezette családjához is egy bizonyos időre. Amikor visszament a palotába, nem feledkezett meg a népéről, hanem megpróbálta megvédeni őket.

Isten különböző feladatokra hív el bennünket, mi azonban gyakran megpróbáljuk magunk megoldani a felmerülő problémákat, miközben olyan hibákat követünk el, amelyek kijavíthatatlannak tűnnek. Isten azonban a növekedésünkre tudja felhasználni ezeket a tévedéseinket. Isten arra használta Mózes tévedését, hogy elvezesse őt a pusztába, ahol pásztorként megtanulja az alázatot és a türelmet. Ezekre a képességekre szüksége lett később, amikor Izraelt a sivatagban vezette.

Isten nem hagyta el Mózest akkor, amikor megbotlott. Felhasználta bukását arra, hogy felbecsülhetetlen leckéket tanítson meg neki, hogy felkészítse őt küldetésére. Hasonlóképpen Istennek velünk is terve van. Annak ellenére, hogy hibákat követünk el, Isten fel tud használni bennünket és tévedéseinket az Ő dicsőségére.

Kaela McFadden

174. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  81-82. fejezeteihez (december 2-8.).

A könnyektől áztatott szemek és a bánattól sújtott szív gyakran megakadályozzák, hogy Krisztus bensőséges jelenlétét érzékeljük.

A felházba bezárva a tanítványok a feltámadás vasárnapjának nagy részét bánattal, aggodalommal és félelemben töltötték. A megsemmisítő fájdalom megakadályozta, hogy Krisztus ígéreteire emlékezzenek, vagy hogy higgyenek az asszony szavának, hogy Uruk feltámadt.

Krisztus tudta, hogy a tanítványok lelkét, különösen Péterét, elborította a gyász és a sajnálkozás. Meg akarta erősíteni barátait, ezért a feltámadás után Krisztus első könyörületes feladata az volt, hogy bemutassa az Ő feltétel nélküli, gyengéd szeretetét. Mielőtt a mennybe emelkedett, kétszer is meghagyta üzenetben Máriának és a többi asszonynak, hogy mondják meg a tanítványoknak, hogy hamarosan Galileában találkoznak. Miután az Atyával találkozott, Krisztus egy újabb, reményteli üzenetet hagyott. A tanítványok mindazonáltal nem tudtak hinni az üzeneteknek. Az öröm a sírba temetve maradt.

Mi másmilyenek vagyunk vajon? Milyen gyakran fordul elő, hogy a múltbeli hibáink, a felderengő veszélytől való félelem vagy a különböző veszteségek miatti fájdalom elvakít minket, és nem látjuk a jelenlévő, feltámadott Urunk valóságát? A fájdalomba beburkolózva elmulasztjuk az örömöt, mert azt hisszük, Krisztus nincs jelen a mi körülményeinkben. A félelem elvakít minket, és elfelejtjük Isten ígéreteit, hogy Ő soha, de soha el nem hagy minket. Épp úgy, mint a tanítványok, jobban bízunk az érzéseinkben, mint az Ő szavában.

Jézus mégis gyengéden bánik velünk. Újra meg újra megpróbál áttörni a fájdalmunkon és felnyitni a szemünket, hogy lássuk az Ő jelenlétét. Sóvárogva vágyja, hogy megbízzunk a kiapadhatatlan szeretetében, és higgyünk megismételt üzeneteinek.

Higgy, barátom. Örvendezz!

Lori Engel
lelkész
Eugene, Oregon, USA
Fordította Gősi Csaba

2 megjegyzés: