Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 81. fejezet 1239. nap
Krisztus megdicsőülten jött elő a sírboltból, és a római
őrség látta Őt. Szemeiket és figyelmüket Jézus arcára összpontosították, Akit
az imént még kigúnyoltak és kinevettek. Ebben a megdicsőített lényben azt a
foglyot látták meg, Akit a törvényházban láttak, Azt, Akinek a fejére tövisből
fontak koronát. Ő volt Az, Aki ellenállás nélkül állott Pilátus és Heródes
előtt, akinek a testét kegyetlen korbácsolással marcangolták szét. Ő volt az,
akit felszegeztek a keresztre, Akire a papok és a főemberek teljes önelégültséggel
bólogattak fejükkel és ezt mondták: "Másokat megtartott, magát nem tudja
megtartani" (Mt 27:42). Ő volt az, akit József új sírboltjába fektettek
be. A mennyei rendelet azonban szabadon bocsátotta a sírbolt foglyát. Ha hegyek
halmozódtak volna hegyekre, akkor sem tudták volna megakadályozni azt, hogy
Krisztus kijöjjön a sírboltból.
Az angyalok és a megdicsőült Üdvözítő látványára a római
őrség tagjai összeestek és olyanok lettek, mint a holtak. Mikor a mennyei
kíséret eltűrt szemeik elől, akkor álltak lábukra és olyan gyorsan, amilyen
gyorsan remegő végtagjaik csak vinni tudták őket, a kert kapujához siettek. A
részeghez hasonlóan, ingadozva siettek a város felé vezető úton, és elmondták
mindazoknak, akikkel csak találkoztak a csodálatos eseményt. Útban voltak
Pilátushoz, de a hírt már a zsidó hatóságokhoz is elvitték, a főpapok és a főemberek
elküldtek érettük, mert először ők kívántak velük találkozni. Különleges
látványt nyújtottak ezek a katonák. A félelemtől remegve, falfehér arccal
tettek tanúbizonyságot Krisztus feltámadásáról. Ezek a katonák mindent úgy
mondtak el, amint látták. Nem volt idejük arra, hogy a puszta igazság helyet
valami mást gondoljanak ki, mást mondjanak. Fájdalmas arckifejezéssel ezt
mondták: Isten fia volt az, akit keresztre feszítettek. Hallottuk, mikor egy
angyal mennyei fenségként, a dicsőség királyaként nevezte Őt.
A papok arca olyan lett, mint a halottaké. Kajafás
megpróbált szólni. Az ajkai mozogtak, de nem bocsátottak ki semmi hangot. A
katonák éppen készültek elhagyni a tanácstermet, mikor egy hang megállította
őket. Kajafás végre megszólalt: "Várjatok, várjatok" - mondotta.
"Ne mondjátok el senkinek azt, amit láttatok."
Azután egy hazug jelentést adtak a katonák szájába.
"Mondjátok, - kérték őket a papok - hogy az ő tanítványai odajövén éjjel,
ellopák őt, mikor mi aluvánk" (Mt 28:13). Itt a papok abba a verembe estek
bele, amelyet másnak ástak. Miként mondhatták a katonák azt, hogy a tanítványok
lopták el Jézus holttestét, mikor elaludtak? Ha aludtak, akkor hogyan
tudhatták? Ha pedig a katonák vétkeseknek bizonyultak Krisztus holttestének az
ellopásában, akkor vajon nem a papok lettek volna-e az elsők, hogy elítéljék
őket? Vagy, ha az őrszemek elaludtak a sírnál, akkor elsőként nem a papok
vádolták volna-e be őket Pilátusnál?
A katonák megrémültek arra a gondolatra, hogy az őrhelyen
való elalvás vádját vonják magukra. Olyan fegyelemsértés volt ez, amelyért
halálbüntetés járt. Tegyenek-e hamis tanúvallomást, csapják be az embereket, és
sodorják-e saját életüket veszélybe? Nem harcolták-é meg fárasztó őrködésüket
álmatlan virrasztással? Miként állhatnának meg az elkövetkező kihallgatáson
éppen még a felkínált pénz ismeretében is, ha hamis tanúvallomást tesznek?
Azért, hogy elhallgattassák a katonák bizonyságtételét
arról, amitől féltek, a papok megígérték, hogy szavatolják az őrség
biztonságát, mivel szerintük Pilátus sem kívánja, hogy olyan beszámoló
terjedjen el az eseményről, mint amilyent ők adtak. Végül is a római katonák
pénzért eladták megvesztegethetetlenségüket a zsidóknak. Az igazság
legmegdöbbentőbb hírével megterhelve mentek be a papok elé; és pénzzel
megterhelve mentek el tőlük. Nyelvükön ott volt már egy hazug jelentés,
beszámoló, amit a papok szerkesztettek és eszeltek ki számukra.
Mai Bibliai szakasz: 2
Mózes 2
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Már csecsemőkorától
nyilvánvaló volt, hogy Isten egy különös célra kiválasztotta Mózest. Isten
oltalmazta őt akkor is, amikor otthon rejtegették, és a folyón is. Ő vezette a
fáraó lányát Mózeshez, aki saját fiává fogadta őt annak ellenére, hogy a
rabszolgája kellett volna, hogy legyen. Továbbá visszavezette családjához is
egy bizonyos időre. Amikor visszament a palotába, nem feledkezett meg a
népéről, hanem megpróbálta megvédeni őket.
Isten különböző
feladatokra hív el bennünket, mi azonban gyakran megpróbáljuk magunk megoldani
a felmerülő problémákat, miközben olyan hibákat követünk el, amelyek
kijavíthatatlannak tűnnek. Isten azonban a növekedésünkre tudja felhasználni
ezeket a tévedéseinket. Isten arra használta Mózes tévedését, hogy elvezesse őt
a pusztába, ahol pásztorként megtanulja az alázatot és a türelmet. Ezekre a
képességekre szüksége lett később, amikor Izraelt a sivatagban vezette.
Isten nem hagyta el
Mózest akkor, amikor megbotlott. Felhasználta bukását arra, hogy
felbecsülhetetlen leckéket tanítson meg neki, hogy felkészítse őt küldetésére.
Hasonlóképpen Istennek velünk is terve van. Annak ellenére, hogy hibákat
követünk el, Isten fel tud használni bennünket és tévedéseinket az Ő
dicsőségére.
Kaela McFadden
174. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
81-82. fejezeteihez
(december 2-8.).
A könnyektől áztatott
szemek és a bánattól sújtott szív gyakran megakadályozzák, hogy Krisztus
bensőséges jelenlétét érzékeljük.
A felházba bezárva a
tanítványok a feltámadás vasárnapjának nagy részét bánattal, aggodalommal és
félelemben töltötték. A megsemmisítő fájdalom megakadályozta, hogy Krisztus
ígéreteire emlékezzenek, vagy hogy higgyenek az asszony szavának, hogy Uruk
feltámadt.
Krisztus tudta, hogy a
tanítványok lelkét, különösen Péterét, elborította a gyász és a sajnálkozás.
Meg akarta erősíteni barátait, ezért a feltámadás után Krisztus első
könyörületes feladata az volt, hogy bemutassa az Ő feltétel nélküli, gyengéd
szeretetét. Mielőtt a mennybe emelkedett, kétszer is meghagyta üzenetben
Máriának és a többi asszonynak, hogy mondják meg a tanítványoknak, hogy
hamarosan Galileában találkoznak. Miután az Atyával találkozott, Krisztus egy
újabb, reményteli üzenetet hagyott. A tanítványok mindazonáltal nem tudtak
hinni az üzeneteknek. Az öröm a sírba temetve maradt.
Mi másmilyenek vagyunk
vajon? Milyen gyakran fordul elő, hogy a múltbeli hibáink, a felderengő
veszélytől való félelem vagy a különböző veszteségek miatti fájdalom elvakít
minket, és nem látjuk a jelenlévő, feltámadott Urunk valóságát? A fájdalomba
beburkolózva elmulasztjuk az örömöt, mert azt hisszük, Krisztus nincs jelen a
mi körülményeinkben. A félelem elvakít minket, és elfelejtjük Isten ígéreteit,
hogy Ő soha, de soha el nem hagy minket. Épp úgy, mint a tanítványok, jobban
bízunk az érzéseinkben, mint az Ő szavában.
Jézus mégis gyengéden
bánik velünk. Újra meg újra megpróbál áttörni a fájdalmunkon és felnyitni a
szemünket, hogy lássuk az Ő jelenlétét. Sóvárogva vágyja, hogy megbízzunk a
kiapadhatatlan szeretetében, és higgyünk megismételt üzeneteinek.
Higgy, barátom.
Örvendezz!
Lori Engel
lelkész
Eugene, Oregon, USA
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlésÁmen
VálaszTörlés