Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 83. fejezet 1245. nap
83.
Útban Emmaus felé a feltámadottal
A feltámadás napjának késő délutánján két tanítvány útban
volt Emmaus felé. Emmaus kis város volt, mintegy tizenkét kilométer távolságra
Jeruzsálemtől. Ezeknek a tanítványoknak nem volt kiemelkedő szerepük Krisztus
munkájában, de komolyan hittek Benne. Azért mentek fel Jeruzsálembe, hogy
megtartsák a húsvétot, és nagyon zavarba ejtették őket azok az események,
amelyek nemrég következtek be a szent városban. Reggel hallották a híreket
Krisztus testének a sírboltból való elviteléről, és az asszonyok beszámolóját
is arról, hogy angyalokat láttak, és találkoztak Jézussal. Most visszatérőben
voltak otthonukba, hogy elmélkedjenek és imádkozzanak. Az estébe hajló órában
szomorúan mentek az úton. Jézus kihallgatásának és keresztre feszítésének az
eseményeiről beszélgettek. Még sohasem vesztették el annyira bátorságukat, mint
most. Reménytelenül és tehetetlenül haladtak az úton a kereszt árnyékában.
Nem jutottak messzire útjukon, mikor egy idegen
csatlakozott hozzájuk. Annyira erőt vett azonban rajtuk bánatuk és
csalódottságuk, hogy nem nézték meg útitársukat tüzetesen. Folytatták
beszélgetésüket és kifejezték szívük gondolatait. Megbeszélték azokat a
tanításokat, amelyeket Krisztus közölt velük; amelyeket úgy látszik, hogy nem
voltak képesek felfogni és megérteni. Miközben a megtörtént eseményekről
beszélgettek, Jézus szerette volna megvigasztalni őket. Jézus látta bánatukat
és fájdalmukat. Megértette azokat az ellentmondásos és zavarba hozó
gondolatokat, elképzeléseket, amelyek következtében az a kérdés fogalmazódott
meg elméjükben, hogy vajon Krisztus lehet-e az az ember, aki eltűrte, hogy
ennyire megalázzák? Bánatukat nem tudták visszafojtani, és sírtak. Jézus,
tudta, hogy szívüket a szeretet kötelékei kötözték személyéhez, és le akarta
törölni könnyeiket; örömmel és boldogsággal akarta betölteni szívüket. Először
azonban olyan tanításokat kellett nekik adnia, amelyeket sohasem felejtenek majd
el.
"Monda pedig nékik: Micsoda szavak ezek, amelyeket
egymással váltotok jártotokban; és miért vagytok szomorú ábrázattal? Felelvén
pedig az egyik, kinek neve Kleofás, monda néki: Csak te vagy-é jövevény
Jeruzsálemben és nem tudod, minémű dolgok lettek abban e napokon?" (Lk
24:17-18). Beszéltek azután Néki csalódottságukról, amely Mesterükkel
kapcsolatban érte őket: "Ki próféta vala, cselekedetben és beszédben
hatalmas Isten előtt és az egész nép előtt", de "a főpapok és a mi
főembereink halálos ítéletre" adák "és megfeszíték őt" (Lk
24:19-20). Azután fájó szívvel, csalódottsággal és reszkető ajakkal azt tették
még hozzá: "Pedig mi azt reméltük, hogy Ő az, aki meg fogja váltani az
Izraelt. De mindezek mellett ma van harmadnapja, hogy ezek lettek" (Lk
24:21).
Különös, hogy a tanítványok nem emlékeztek Krisztus
szavaira, és nem fogták fel, hogy Ő előre megmondta nekik azokat az
eseményeket, amelyeknek meg kell történniük! Nem fogták fel, hogy jövendölése
utolsó részének éppen úgy be kellett teljesednie - mint ahogy első része
beteljesedett -, vagyis hogy a harmadik napon feltámadjon. Krisztusnak erre a
jövendölésére a tanítványoknak emlékezniük kellett volna. A papok és a
főemberek nem felejtették ezt el. "Másnap pedig, amely péntek után
következik, egybegyűlének a főpapok és a farizeusok Pilátushoz, ezt mondván:
Uram emlékezünk, hogy az a hitető még életében azt mondotta volt: Harmadnapra föltámadok"
(Mt 27:62-63). A tanítványok azonban nem emlékeztek ezekre a szavakra.
Mai Bibliai szakasz: 2
Mózes 8
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Amikor visszatekintünk
a fejezetre, megkérdezzük: Mi a közös a békék, a legyek és a tetvek között? Mit
jelképezhetnek a mi lelki életünkben?
Annak ellenére, hogy az
egyiptomiak nagyra tartották és imádták őket, a békák nagyon hamar átokká
váltak számukra. A varázslók megpróbáltak ellenállni Istennek, de a kétéltű
problémát még súlyosabbá tették.
A tetvek nagyon
rettegett lények voltak. A varázslók megpróbálták szaporítani a tetveket, de
kudarcot vallottak – a tetvek mindenütt ott voltak. A probléma az állatokon
éppúgy jelentkezett, mint az embereken. A hatalom emberei nem tudtak úrrá lenni
egy olyan kicsiny probléma felett, mint egy tetű, el kellett ismerniük Isten
felsőbbrendű hatalmát.
A legyek nem csupán egy
kis kellemetlenséget jelentettek. Szárnyaik voltak és csíptek. Rajaikkal együtt
jött a szenny és a szenvedés. Nem volt menekülés a kártékony állatoktól – sem
bent, sem kint a szabadban.
Békák, tetvek, legyek.
Atyánk, kérünk, tüntesd el őket lelki életünkből és segíts, hogy szívünk
alázatos és tanítható legyen, amely alárendeli magát a te akaratodnak. Ámen.
Alexandra Talev
175. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
83-84. fejezeteihez
(december 9-15.).
A tanítványok a
kövekben botladozva és időnként a sötétben eltévedve visszamentek a
nyolcmérföldes úton Jeruzsálembe. Lángra lobbant szívükkel alig várták, hogy
elmondhassák a tanítványoknak: „Láttuk a feltámadt Urunkat!”
Jeruzsálemből Emmauszba
tartva a fel nem ismert Úr arra vágyott, hogy megvigasztalja az összezavarodott
tanítványokat. El akarta törölni a könnyeket az arcukról, és örömmel
helyettesíteni, de elsőként felejthetetlen leckéket kellett adnia nekik.
Krisztusnak meg kellett mutatnia, hogy ami valamennyi reményük elvesztését
jelentette, valójában valamennyi reményük bibliai alapja. A kereszt árnyéka a
kereszt dicsőségévé fog válni.
Krisztus figyelmesen
sétált a köves út mentén, társainak járásához igazodott, időnként megállt
pihenni; nagyon szerette volna felemelni a zavarodottság fátylát a szeretett
tanítványai elméjéről. Isten ma is tiszteletben tartja a mi tempónkat. Soha sem
visz minket gyorsabban, mint ahogy el tudjuk viselni. Gyengéden és figyelmesen
fedi fel az igazságokat magáról és a saját szívünkről, úgy, hogy emlékezetesek
legyenek, és életünk szerves részévé váljanak.
Gyakran összezavar
minket a fájdalom és vigasztalódásra vágyunk, de Krisztus tudja, mire van
szükségünk, hogy sziklaszilárd hitünk alakuljon ki. Így aztán Ő türelmesen
sétál velünk, tanít és kalauzol minket. És igen, vigasztal.
A Krisztussal járás
időnként lehet, hogy a zavarodottság, a könnyek és a tanulás útját jelenti.
Végül azonban, amikor megismerjük útitársunkat, akivel sétáltunk, eljön az
örömünnep ideje. Bízz az Ő időzítésében! Ő tudja, mire van szüksége a
szíveknek.
Lori Engel
lelkész
Eugene, Oregon, USA
Fordította Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése