Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 84. fejezet 1250. nap
"Akinek bűneit megbocsátjátok, megbocsáttatnak
azoknak; akikéit megtartjátok, megtartatnak" (Jn 20:23). Krisztus itt nem
adja meg senkinek azt a szabadságot, hogy megítéljen másokat. A Hegyibeszédben
is megtiltotta ezt. Ez Isten előjoga. Krisztus azonban az egyházra, mint
szervezetre helyezi a felelősséget, az egyház minden egyes tagjáért, akik bűnbe
estek; az egyháznak az a kötelessége, hogy figyelmeztesse, fegyelmezze, és ha
lehet állítsa helyre őket. "Ints, feddj, buzdíts - írj a Pál apostol -
teljes béketűréssel és tanítással" (2Tim 4:2). Minden igazságtalansággal
szemben lelkiismeretesen járj el! Ints minden lelket, aki veszélyben forog! Ne
hagyj magára senkit, hogy megcsalja önmagát! Nevezd a bűnt mindig a valódi
nevén! Jelentsd ki azt, amit Isten mondott a hazugságról, a szombattörvény
megszegéséről, a lopásról, a bálványképek imádásáról és minden más gonoszról.
"Akik ilyeneket cselekesznek, Isten országának örökösei nem lesznek"
(Gal 5:21). Ha elvesznek a bűnben, akkor azt az ítéletet, amelyet te, mint
egyház kijelentettél Isten szavából, azt a mennyben is kijelentik. Azok, akik a
bűn elkövetését választják, megtagadják Krisztust. Az egyháznak meg kell
mutatnia, hogy nem szentesíti, nem hagyja jóvá tetteiket, különben maga az
egyház becsteleníti meg Urát. Az egyháznak mindig azt kell mondania a bűnről,
amit Isten mondott és mond róla. Az egyháznak úgy kell foglalkozni a bűnnel,
amint azt Isten előírta és akkor az egyház cselekedeteit jóváhagyják majd a
mennyben is. Az, aki megveti az egyház tekintélyét, magának Krisztusnak a
tekintélyét veti meg.
A képnek azonban van egy világosabb oldala is.
"Akiknek bűneit megbocsátjátok, megbocsáttatnak azoknak" (Jn 20:23).
Az egyház tartsa meg ezt a gondolatot uralkodó gondolatának. A tévelygőkért
való munkájában az egyház minden vezetője és tagja irányítsa tekintetét
Krisztusra. A pásztorok gyengéd gondoskodással legeltessék nyájukat az Úr
legelőjén. A prédikátorok az Üdvözítő megbocsátó irgalmasságával szóljanak a
tévelygőkhöz. A bűnösöket bátorítsák arra, hogy tartsanak bűnbánatot és
higgyenek Abban, Aki egyedül tud megbocsátani. Isten szava tekintélyén állva
mondják meg a bűnösöknek: "Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy
megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól" (1Jn
1:9). Mindazoknak, akik megbánják bűneiket, bizonyosságuk van arról, hogy:
"Hozzánk térvén, könyörül rajtunk; eltapodja álnokságainkat. Bizony a
tenger mélységébe veted minden bűnüket!" (Mik 7:19).
Az egyház fogadja el a bűnösök bűnbánatát hálás szívvel. A
bűnbánót vezessék a hitetlenség sötétségéből a hit és az igazságosság
világosságára. Remegő kezét tegyék Jézus szerető kezébe. A megbocsátásnak ezt a
formáját a menny jóváhagyja. Az egyháznak csak ilyen értelemben van hatalma a
bűnösöknek megbocsátani. A bűntől való szabadulást csak Krisztus érdeme útján
nyerhetjük el. Sem egyetlen embernek, sem az emberek valamilyen közösségének
nem adott hatalmat arra Krisztus, hogy bárkinek a Lelkét megszabadítsa
bűneitől. Krisztus csak azzal bízta meg tanítványait, hogy az Ő nevében
prédikálják a bűnök bocsánatát minden népnek; de nem hatalmazta fel őket arra,
hogy a bűn egyetlen foltját is eltávolítsák. Jézus neve az egyetlen olyan
"név, amely által kellene nekünk megtartatnunk" (Acs 4:12).
Mikor Jézus először találkozott tanítványaival a felházban,
Tamás nem volt jelen. Hallotta mások jelentését, beszámolóit. Bőségesen kapott
bizonyítékokat arról, hogy Jézus feltámadott. Szívét azonban továbbra is a
hitetlenség homálya töltötte be. Mikor hallotta a tanítványok csodálatos
tudósításait az Úr feltámadásáról, az csak még mélyebb kétségbeesésbe sodorta.
Ha Jézus valóban feltámadott a halottak közül, akkor nem lehet soha többé
remény egy szó szerinti értelemben vett földi királyság felállításáról.
Hiúságát pedig sértette az a gondolat, hogy Mestere az ő személyének a
kivételével az összes többi tanítványának már kijelentette magát. Azért
elhatározta, hogy a hallott történeteket nem hiszi el. Egy egész héten át
merengett saját nyomorúságán, amely egyre sötétebbnek látszott, ellentétben
testvérei reménységével és hitével.
Mai Bibliai szakasz: 2
Mózes 13
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Ez a
titokzatos felhő, amely Isten jelenlétét szimbolizálja, többször is előfordul a
Szentírásban. Mózes negyedik könyve 9. fejezetének 15. versében ez a felhő a
Dániel könyve 7. fejezetében olvasható „estétől reggelig” tartó időegységgel is
összekapcsolódik, ahol is az „emberfiához hasonlót” kíséri, amint az az Öregkorúhoz
közelít.
A
legmegdöbbentőbb azonban mind közül, amikor a Názáreti Jézus a főpap, Kajafás
előtt áll, és ezt mondja: „meglátjátok az
Emberfiát, amint a Hatalmas jobbján ül, és eljön az ég felhőiben” (Mk 14:62
- új prot. ford.).
Kajafás
pontosan tudta, mit állít Jézus: egyenlővé tette magát Jahvéval, aki az „ég
felhőiben” átvezette Izraelt a sivatagon. Erre Kajafás olyasmit tett, amit egy
főpapnak soha nem volt szabad tennie (ld. 3Móz 21:6): megszaggatta a ruháit.
Ezzel a tettével gyakorlatilag hatályon kívül helyezte a papságot, utat engedve
az új főpapnak, aki előtte állt.
Ugyanez
a főpap fog egy napon visszatérni a Földre: „Íme,
eljön a felhőkön, és meglátja minden szem, azok is, akik átszegezték…”
(Jel. 1:7 – új prot. ford.)
Andy Nash
175. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
83-84. fejezeteihez
(december 9-15.).
A tanítványok a
kövekben botladozva és időnként a sötétben eltévedve visszamentek a
nyolcmérföldes úton Jeruzsálembe. Lángra lobbant szívükkel alig várták, hogy
elmondhassák a tanítványoknak: „Láttuk a feltámadt Urunkat!”
Jeruzsálemből Emmauszba
tartva a fel nem ismert Úr arra vágyott, hogy megvigasztalja az összezavarodott
tanítványokat. El akarta törölni a könnyeket az arcukról, és örömmel
helyettesíteni, de elsőként felejthetetlen leckéket kellett adnia nekik.
Krisztusnak meg kellett mutatnia, hogy ami valamennyi reményük elvesztését
jelentette, valójában valamennyi reményük bibliai alapja. A kereszt árnyéka a
kereszt dicsőségévé fog válni.
Krisztus figyelmesen
sétált a köves út mentén, társainak járásához igazodott, időnként megállt
pihenni; nagyon szerette volna felemelni a zavarodottság fátylát a szeretett
tanítványai elméjéről. Isten ma is tiszteletben tartja a mi tempónkat. Soha sem
visz minket gyorsabban, mint ahogy el tudjuk viselni. Gyengéden és figyelmesen
fedi fel az igazságokat magáról és a saját szívünkről, úgy, hogy emlékezetesek
legyenek, és életünk szerves részévé váljanak.
Gyakran összezavar
minket a fájdalom és vigasztalódásra vágyunk, de Krisztus tudja, mire van
szükségünk, hogy sziklaszilárd hitünk alakuljon ki. Így aztán Ő türelmesen
sétál velünk, tanít és kalauzol minket. És igen, vigasztal.
A Krisztussal járás
időnként lehet, hogy a zavarodottság, a könnyek és a tanulás útját jelenti.
Végül azonban, amikor megismerjük útitársunkat, akivel sétáltunk, eljön az
örömünnep ideje. Bízz az Ő időzítésében! Ő tudja, mire van szüksége a
szíveknek.
Lori Engel
lelkész
Eugene, Oregon, USA
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlés