2020. március 23., hétfő

Higgyetek az Ő prófétáinak - március 23 - HÉTFŐ - Zsoltárok 50


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – A nagy küzdelem 28. fejezet 1712. nap

Az élet könyve azoknak a nevét tartalmazza, akik valaha is Isten szolgálatába léptek. Jézus azt mondta tanítványainak: "Örüljetek, hogy a ti neveitek fel vannak írva a mennyben" (Lk 10:20). Pál beszél hűséges munkatársairól, "akiknek neve benne van az élet könyvében" (Fil 4:3). Dániel, bepillantva abba a "nyomorúságos idő"-be, "amilyen (még) nem volt", kijelenti, hogy Isten népe, "aki csak beírva találtatik a könyvben", megszabadul. A Jelenések könyvének írója pedig azt mondja, hogy csak azok lépnek be Isten városába, "akik beírattak az élet könyvébe, amely a Bárányé" (Dán 12:1; Jel 21:27).

"Egy emlékkönyv iraték" az Úr előtt, amelyben feljegyzik azoknak a jócselekedeteit, "akik félik az Urat és becsülik az Ő nevét" (Mal 3:16). Hitből mondott szavaikat és szeretetből fakadó tetteiket nyilvántartják a mennyben. Nehémiás erre hivatkozik, amikor ezt mondja: "Emlékezzél meg énrólam én Istenem... és ne engedd, hogy eltöröltessenek az én jótéteményeim, melyeket cselekedtem vala az én Istenem házával" (Neh 13:14). Az "emlékezés könyve" minden igaz tettet halhatatlanná tesz. Minden legyőzött kísértést, minden leküzdött bűnt, minden kedves, részvétteljes szót híven feljegyez a krónika. E könyvek minden áldozatot, Krisztusért elviselt szenvedést és fájdalmat megörökítenek. A zsoltáríró ezt mondja: "Bujdosásomnak számát jól tudod: szedd tömlődbe könnyeimet! Avagy nem tudod-é azoknak számát?" (Zsolt 56:9).

A bűnökről is feljegyzés készül: "Mert minden cselekedetet az Isten ítéletre előhoz, minden titkos dologgal, akár jó, akár gonosz legyen az". "Minden hivalkodó beszédért, amit beszélnek az emberek, számot adnak majd az ítélet napján. " A Megváltó így szólt: "A te beszédeidből ismertetel... hamisnak" (Préd 12:16; Mt 12:36-37). A titkos szándékok és indítékok is bekerülnek a tévedhetetlen nyilvántartásba; mert Isten "megvilágítja a sötétség titkait, és nyilvánvalóvá teszi a szívek szándékait" (lKor 4:5). "Ímé, felíratott előttem... megfizetek... vétkeitekért és atyáitok vétkeiért mind együtt, szól az Úr" (Ésa 65:6-7).

Isten minden cselekedetet megvizsgál; és e tettek a mennyei könyvekben hűségről vagy hűtlenségről tanúskodnak. Minden név mellett félelmes pontossággal van feltüntetve minden helytelen szó, minden önző tett, minden teljesítetlen feladat, minden titkos bűn, minden ravasz képmutatás. A semmibe vett mennyei intéseket és dorgálásokat, az elfecsérelt pillanatokat, a kihasználatlan alkalmat, a jó vagy rossz befolyást és messzeható következményeit a nyilvántartást vezető angyal mind feljegyzi.

Az ítéletben Isten törvénye lesz a jellem és az élet mércéje. Bölcs Salamon ezt mondja: "Istent féljed, és az Ő parancsolataid megtartsad; mert ez az embernek fődolga! Mert minden cselekedetet az Isten ítéletre előhoz" (Préd 12:15-16). Jakab apostol így inti testvéreit: "Úgy szóljatok és cselekedjetek, mint akiket a szabadság törvénye fog megítélni" (Jak 2:12).

Akik az ítéletben "méltókká tétetnek", azok feltámadnak az igazak feltámadásakor. Jézus ezt mondta: "Akik méltókká tétetnek, hogy ama világot elvegyék, és a halálból való feltámadást, ... hasonlók az angyalokhoz; és az Isten fiai, mivelhogy a feltámadásnak fiai" (Lk 20:35-36). Azt is kijelentette, hogy azok, "akik a jót cselekedték", "az élet feltámadásáéban részesülnek (Jn 5:29).

A halott igazak csak az ítélet lezárása után támadnak fel. Ekkor "méltókká tétetnek" "az élet feltámadására". Egyértelmű tehát, hogy nem lesznek személyesen jelen azon a törvénykezésen, amelyen életüket megvizsgálják, és ügyüket eldöntik.

Mai Bibliai szakasz: Zsoltárok 50

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Ez a zsoltár azt a nagy és ünnepélyes pillanatot írja le, amikor Isten megnyitja a bírósági tárgyalást, és elkezd ítélkezni a népe felett. A tárgyalás kimenetele alatt viszont hiába bizonyul Izráelre, hogy az Istennel kötött szövetségén alapulva, az indítéka helyes volt, ha közben az emberek mégsem éltek a szövetség szerint. Vallásosak voltak, de nem eléggé. Követték a hagyományt, de nem aszerint éltek.

Megdöbbentő, amit Isten vádként felhoz a népe ellen. „Hogy mered emlegetni a rendelkezésemet, és a szádra venni a szövetségemet? Hiszen te gyűlölöd a feddést, és elveted a szavamat!” (16-17. vers) Majd miután részletezte a vétkeket, Isten így folytatja. „Ilyeneket csinálsz, és én hallgassak? Azt hiszed, én is olyan vagyok, mint te?” (21/a vers) Nem viselkedtél megfelelően, de mivel nem szóltam, azt gondoltad, hogy beleegyeztem. Hűségesen követed a vallásodat, szentként beszélsz, de mégis, úgy kezeled az utasításomat, mint ami nem fontos. „Megfeddelek, és mindezt a szemedre vetem!” (21/b vers)

Bámulatos, hogy Isten a Föld nemzeteit esküdtszéktagoknak és tanúknak nevezi ki a népe tárgyalása alatt! A jelenben más nép bíráskodik felettünk. Még azok is, akik nem ismerik el Istent, azt várják, hogy másképpen viselkedjünk, és csalódottak, ha mi nem így teszünk. Azért „feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, amely között ragyogtok, mint a csillagok, a világban…” (Fil 2:15) Jézus kér minket, hogy engedjük a világosságunkat fényleni mások előtt, és a jó cselekedeteink vezessék őket, hogy végül ők is imádhassák a mi Atyánkat a Mennyben (Máté 5:16). Bár az egyház gyakran döntött olyan módon, ami csökkentette Isten fontosságát mások előtt, nekünk egyenként és gyülekezetként az a csodálatos feladatunk van, hogy mentsük meg, és tartsuk fenn Isten jó hírét a Földön.

Isten meglepő orvossága a népe számára a vallásos gyengeségére az, hogy az övéi vigyenek hálaáldozatot elébe, és köszönjék meg Istennek, amit értük tett. Ez teszi Őt valóságosan megtapasztalható lénnyé a számunkra. Ugyan lehetséges megtartani a vallási formaságot, anélkül, hogy igazi kapcsolatunk lenne Istennel. A hálaadás erősíti az Istenbe vetett hitünket, s tudjuk, hogy közbenjár az érdekünkben. Tudatosítja bennünk, hogy Ő él, és aktívan jelen van a mindennapi életünkben. Elfogadja az imánkat a gyülekezet falai között, az otthonunkban vagy az utcán.

Garth Bainbridge

242. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM  28. fejezetéhez (március 22 -28.).

Mit tartalmaz a személyi aktád? Tettél már valaha betekintést a munkahelyi aktádba? Az iskolaiba? A kórtörténetedbe? Emlékszem, amikor lehetőségem lett belenézni az iskolai aktámba, nem voltam túlságosan lenyűgözve néhány tanárom beírásával. „Reményteli” – ismételgették gyakran, pedig ez nem mindig felelt meg a jegyeimnek. Annak ellenére, hogy a tesztek alapján a tehetséges kategóriába kerültem, és úgy éreztem, jól megy az iskola, valójában meglehetősen nyugtalan gyerek voltam. Őszintén szólva, nem tudtam megfejteni, miért kell egész nap egy padban üldögélni, mikor annyi csodálatos dolgot csinálhatnék helyette. Így végig álmodoztam az iskolai éveimet, és nem voltak különösen jó jegyeim.

Sokkal jobban foglalkoztat a mennyei személyi aktám, hiszen „Az élet könyve azoknak a nevét tartalmazza, akik valaha is Isten szolgálatába léptek.” (A nagy küzdelem, 480. o.) Ha az üdvösségem teljes egészében a jó és rossz tetteim bejegyzésein múlna a végső ítélet során, nem örülnék túlzottan, ha ott azt látnám: „reményteli.” Istennek hála, a mennyei könyvekben „Azoknak a neve mellett, akik őszintén megbánták bűneiket, és hittel igényelték Krisztus engesztelő áldozatként bemutatott vérét, ez olvasható: bocsánatot kapott.” (A nagy küzdelem, 483. o.) Milyen csodálatos ígéret ez! Többé már nem a velem kapcsolatos reményekről szól a dolog, hanem a Krisztussal való kapcsolatomról és az Ő makulátlan aktájáról.

És veled mi a helyzet? Vajon a te neved mellett az olvasható az élet könyvében, hogy bocsánatot kapott?

Karen Lifshay
Hermiston Hetednapi Adventista Egyház
Oregon, USA
Fordította Gősi Csaba

3 megjegyzés: