Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – A nagy küzdelem 28. fejezet 1719. nap
29.
A bűn eredete
Sok embert a bűn eredete és oka nagyon elbizonytalanít.
Látják a gonoszság munkáját, és rettenetes következményeit: a szenvedést, a
pusztulást, és azt kérdezik, miként lehetséges mindez annak a Lénynek az uralma
alatt, akinek a bölcsessége, hatalma és szeretete végtelen. Ez olyan titok,
amelyre nem találnak magyarázatot. Bizonytalanságuk és kétkedésük vakká teszi
őket, és nem veszik észre az Isten Igéjében világosan kinyilatkoztatott és az
üdvösség szempontjából nélkülözhetetlen igazságokat. Vannak olyanok is, akik -
miközben a bűn létezéséről kérdezősködnek - azt is meg akarják tudni, amit
Isten nem nyilatkoztatott ki. Ezért nem találnak megoldást problémáikra. S
mivel hajlanak a kételyre és az akadékoskodásra, mentségül hozzák fel ezt Isten
Igéjének elvetésére. Mások pedig azért nem tudnak megnyugtató magyarázatot adni
a bűn nagy problémájára, mert a hagyomány és a téves magyarázatok elhomályosítják
az Isten jelleméről, kormányzatának jellegéről és a bűnnel való bánásmódjának
elveiről adott bibliai tanítást.
A bűn eredetére lehetetlen olyan magyarázatot találni, ami
megindokolná létezését. De eleget tudhatunk mind a bűn eredetéről, mind
végleges megszüntetéséről ahhoz, hogy világosan lássuk: Isten igazságosan és
jóakarattal kezeli a bűnt. Semmit sem tanít a Szentírás világosabban, mint azt,
hogy Isten semmiképpen sem felelős a bűn létrejöttéért; hogy Ő nem vonta vissza
önkényesen kegyelmét; hogy nem volt hiba kormányzatában, ami alkalmat adott
volna a lázadásra. A bűn "betolakodó", amelynek jelenlétét nem lehet
megindokolni. A bűn titokzatos, érthetetlen; mentegetése egyenlő volna
igazolásával. Ha mentséget lehetne találni rá, vagy okot létezésére, akkor
megszűnne bűn lenni. A bűnre egyetlen meghatározás van, amelyet Isten Igéje ad:
"a bűn pedig a törvénytelenség"; egy olyan elv testet öltése, mely
harcban áll Isten kormányzatának alapjával: a szeretet nagyszerű törvényével.
A bűn keletkezése előtt béke és boldogság uralta az egész
világegyetemet. Minden tökéletes összhangban volt a Teremtő akaratával. Az
Isten iránti szeretet mindent túlszárnyalt, az egymás iránti szeretet pedig
tiszta volt. Krisztus, az Ige, Isten egyszülöttje egy volt az örökkévaló Atyával
- természetben, jellemben és szándékban. Ő volt az egyetlen lény az egész
világegyetemben, aki tanácskozhatott Istennel, és osztozhatott szándékaiban.
Krisztus által teremtette Isten a mennyei lényeket. "Őbenne teremtetett
minden, ami van a mennyekben... akár királyi székek, akár uraságok, akár
fejedelemségek, akár hatalmasságok" (Kol 1:16); és Krisztusnak, éppúgy
mint az Atyának, az egész menny hódolatát fejezte ki.
Mivel Isten kormányzatának alapja a szeretet törvénye, az
összes teremtett lény boldogsága azon múlott, hogy tökéletes összhangban
vannak-e a törvény nagyszerű elvével, az igazságossággal. Isten szeretetből
fakadó szolgálatot kíván minden teremtményétől - olyan hódolatot, amely Isten
jellemének megértéséből fakad. A Teremtő nem talál örömet a kikényszerített
engedelmességben. Mindenkinek szabad akaratot ad, hogy önként szolgálhasson
neki.
Mai Bibliai szakasz: Zsoltárok
56
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Mindenkinek, aki az
Egyesült Államokban lakik, ismerősek a szavak, melyek az 56. zsoltárban
visszhangoznak. Amerika pénzérméibe ütve olvashatjuk a mottót: „Istenben
bízunk”, amely az 5. és a 12. versen alapul: „Istenben bízom, nem félek;
ember mit árthatna nékem?” Először 1864-ben jelentek meg ezek a szavak az
USA pénzérméin, az amerikai polgárháború idején, hogy kinyilvánítsák azt a
hitet és reménységet, hogy Isten fogja őket megsegíteni, és Ő fog megbékéléshez
vezetni.
Mint oly’ sokszor, Dávidot most is azok a gondolatok foglalkoztatták, amik ellenséges fenyegetettség esetén szokták meglepni a királyt. Ahogy a címben is olvashatjuk, a zsoltár akkor íródott, amikor Dávid Saul elől rejtőzködött néhány segítőkész filiszteus között. A filiszteusok Izrael ősi ellenségei voltak, ezért ez nem lehetett hosszú távú megoldás, így Dávid visszatért Júdeába, Adullám barlangjába. Saul fenyegetése azonban nem hagyott alább, Dávid három alkalommal is megemlíti, hogy támadóinak erőszakossága minden nap, egész napon át, végeláthatatlanul fenyegette. Istent hívta segítségül: „Megmenekülhetnek-e gazságuk ellenére? Taszítsd el haragodban e népséget, Istenem”" (8. vers - új prot. ford.). Ez bizonyítaná számára, hogy Isten az ő oldalán áll. „Ebből tudom meg, hogy Isten velem van” (10. vers).
A sok megpróbáltatás
közepette Dávid három olyan dolgot említ, amelyek bennünket is vigasztalhatnak
és bátoríthatnak, amikor úgy érezzük, hogy az egész világ ellenünk fordult.
Elsőként, kifejezi Istenbe vetett rendíthetetlen bizalmát az ellentmondásos
körülmények ellenére is. „Ha félek is, benned bízom! Istenben,
akinek igéjét dicsérem, Istenben bízom, nem félek, ember mit árthat nekem?!” (4-5.
vers – új prot. ford). Ehhez hozzáteszi személyes bizonyosságát: „velem van
az Isten” (10. vers). Pál is használja ezt a kifejezést azoknak a
kérdéseknek a kezdetén, amelyek abban a kijelentésben csúcsosodnak ki, hogy
Jézus Krisztusban senki sem szakaszthat el bennünket Isten mélységes
szeretetétől (Róm 8:31-39). „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?”
Másodszor, Dávid
Istenhez járul, és így esedezik: „Te számon tartod kesergésemet” („hányattatásomat” – angol
fordítások), „Gyűjtsd könnyeimet tömlődbe, legyenek benne könyvedben!” (9.
vers – új prot. ford). Isten számon tartja szenvedéseinket; minden
fájdalmunkba, amit érzünk, beleremeg a szíve. Különösképpen megérinti Őt azon
gyermekeinek a szenvedése, akiket olyan kezek bántanak, amelyek csak azért
támadnak jó emberekre, mert a jelenlétük is zavaró számukra.
Dávid reménységének
harmadik kijelentése pedig ez: „megszabadítottad lelkemet a haláltól, bizony
az én lábaimat az eleséstől; hogy járjak Isten előtt az életnek világosságában” (14.
vers). Jézus mindazokra alkalmazza ezeket a szavakat, akik követik Őt. „Én
vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem
övé lesz az életnek világossága” (Jn 8:12). Bármi történjék is velünk ezen
a világon – ahol a szenvedés és veszedelem elkerülhetetlen, és ahol úgy tűnik,
mindannyiunk végső sorsa a halál – Jézus arról biztosít bennünket, hogy ha Őt
követjük, akkor soha, soha nem
járunk sötétségben, hanem miénk lesz „az életnek világossága”.
Garth Bainbridge
243. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM
29. fejezetéhez
(március 29 –április 4.).
Még mielőtt szülővé váltam, valaki azt mondta
nekem: „Bár ésszerűnek kell lenned, kerüld el az érvelést a gyermekeddel
szemben. Ahelyett, hogy azt kérdeznéd tőle, miért tett valamit, kérdezd azt,
hogy megtette-e vagy nem.” Azt tartották fent, hogy ha egy gyermektől azt
kérdezzük, miért tett valamit, azzal csak arra ösztönözzük őt, hogy azt
gondolja, ha elég jó magyarázattal tud előállni, akkor bármilyen viselkedés
ésszerűnek hangozhat és ezáltal megbocsátható. Úgy gondolták, ezzel arra
ösztönözzük a gyermekeket, hogy saját maguk felmentésében próbáljanak
szakértővé válni, ahelyett, hogy felelősséget vállalnának a tetteikért.
Azt nem tudom, hogy ez jó nevelési tanács volt-e
vagy nem, de azt tudom, hogy az emberek már a bűnbeesés óta próbálkoznak
mentségek keresésével a bűneikre. Sajnos azonban a kifogások sosem vezetnek jó
megoldásra. „A bűn eredetére lehetetlen olyan magyarázatot találni, ami
megindokolná létezését.” (A nagy küzdelem, 438. o.) Sátán hosszú évek óta
próbálja a felelősséget Istenre kenni, azzal, hogy ilyen vagy olyan
magyarázatot kínál. Isten Igéje azonban így szól: „Aki elfedezi az ő vétkeit,
nem lesz jó dolga; aki pedig megvallja és elhagyja, irgalmasságot nyer.”
(Példabeszédek 28:13) Krisztus kegyelmére támaszkodni az egyetlen megoldás a
bűn problémájára. Mondd el Neki ma: „Nincs mentségem a bűneimre, de bánom őket,
és teljességgel az áldozatodra és a kegyelmedre támaszkodom.”
Karen D. Lifshay
Hermiston Hetednapi Adventista Egyház
Oregon, USA
Fordította Gősi Csaba
Ámen 🛐✝️🙏
VálaszTörlés