2021. augusztus 22., vasárnap

Higgyetek az Ő prófétáinak - augusztus 22 - VASÁRNAP - Apostolok cselekedetei 27

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/



Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – E.G. White Az imádság 21. fejezet 2222. nap

21. fejezet (1. rész) – IMÁDSÁG MENNYEI VEZETÉSÉRT

Ima által tudhatjuk meg, hogy mi Isten akarata velünk. – Az Úr nem véletlenszerűen dolgozik. Keressétek Őt imáitokban a lehető legkitartóbban! Megvilágosítja elméteket, és tudtotokra adja, mely szavakat szóljátok. Isten népének tagjait ki kell képezni, hogy ne essenek emberi elméletek csapdájába, miközben Isten akaratát tudakozzák.

Sátán és szolgálói állandóan készenlétben állnak, hogy bármikor közbeléphessenek, és eltávolítsák a lelkeket Isten Igéjének igaz és tiszta elveitől. Akiket Isten tanít és vezet, nem engedik magukat megtéveszteni olyan tervektől, amelyek mögött nem áll az „Így szól az Úr” kinyilatkoztatás. – Selected Messages 2. kötet, 326. o.

Ima Isten vezetéséért. – Nevelned kell ítélőképességedet, hogy erős és eredményes lehess az életben. Imádkoznod kell az Úr vezetéséért, teljesen rá kell bíznod magad. Be kell zárnod szíved ajtaját minden oktalanság és bűn előtt, és meg kell nyitnod a mennyei befolyás számára. Használd fel az alkalmakat és az idődet, hogy kiegyensúlyozott jellemet alakíts ki. – A keresztény nevelés alapelvei, 302. o.

A család jelöljön ki meghatározott időt a reggeli és esti áhítatra. Mennyire helyénvalóan cselekszik az a szülő, aki reggeli előtt maga köré gyűjti gyermekeit, megköszöni a mennyei Atya védelmét az elmúlt éjjelen, segítségét, irányítását és oltalmát kéri az előttük álló napra. Milyen helyes az is, ha esténként a család újra összejön, és az Úr előtt megköszöni az elmúlt nap áldásait! – Bizonyságtételek 7. kötet, 43. o.

 

Mai Bibliai szakasz: Apostolok cselekedetei 27

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Apostolok%2027&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Apostolok%20cselekedetei%2027&version=NT-HU

Talán csodálkozunk azon, hogy a szerző miért ír olyan részletességgel erről a hajóútról és a hajótörésről, ami valószínűleg nem annyira lényeges, mint Pál életének egyéb történetei. Lukácsnak 44 versre volt szüksége a történet megírásához, ami lenyűgöző ugyan, de csak 28 verset szán az Ikóniumban, Lisztrában és Derbében történt szolgálatára, és a 18 hónapos korinthusi szolgálatára csak 17 verset. Ellen White utalást tesz a részletes leírás okára, ami nem más, mint hogy tudósítson arról, hogy a hajó személyzete és a foglyok megtapasztalták Isten hatalmát Pál apostolon keresztül, és hogy a pogányok is hallhattak Jézus nevéről (Early Writings, 207. oldal). Pál nem úgy jutott el Rómába, ahogyan először elgondolta, de Isten Pállal volt egész oda vezető úton, és ezt megmutatta a hitetleneknek is. Lukács, a szeretett orvos elkísérte Istennek emberét, mivel Pál egészségi állapota elkezdett romlani. Arisztarkhosz esetében a tudósok azt mondják, hogy az egyetlen módja annak, hogy elkísérhesse Pált római útján az volt, hogy önkéntesen Pál szolgája lett. Amikor már Rómában volt, úgy utalt macedón szolgájára, mint fogolytársára (Kol 4:10).  

Pál négy alkalommal avatkozott közbe a hajóút alatt. Az első akkor volt, amikor Szépkikötőben, Kréta szigetén kikötöttek. Nem javasolta a továbbutazást Róma felé a téli időjárás miatt, amely elkezdődött. A gond az volt, hogy a kikötő nem volt alkalmas a téli tartózkodásra. Mivel foglyokat is szállítottak, a százados parancsolt a hajón, rangban fölötte állt a kapitánynak és a hajó tulajdonosának, ezért úgy döntött, hogy tovább mennek. Ez azonban rossz döntésnek bizonyult. A szél szembe fújt, és a hajótörés veszélye annyira valós volt, hogy köteleket húztak a hajó körül, amelyekkel körülkötötték, hogy szét ne essen (17. vers). A dolgok rosszra fordultak, és mindenki elvesztette a reményt. Ezután következett Pál második beavatkozása. Elmondta mindenkinek, hogy egy angyal arról biztosította, hogy eljutnak Rómába, és senki sem fogja életét veszíteni (21-24. vers). Ez valódi bátorítás volt a személyzetnek és a katonáknak egyaránt. Ez azt is bizonyította, hogy Pál imádkozott a hajón levők életéért.   

Két hét múlva azonban úgy tűnt, hogy utazásuk tragikus véget ér. A hajó legénysége megpróbálta elhagyni a hajót. Ekkor Pál újra beavatkozott. Elmondta a századosnak, hogy a legénységet a fedélzeten kell tartani. Aztán azt mondta mindenkinek, hogy egyenek, hogy visszanyerjék erejüket. Az aggodalom vagy tengeri betegség miatt két hete senki sem evett. Miután ettek, erőt nyertek ahhoz, hogy a hajó terhének egy részét a tengerbe dobják, így könnyítve a hajón.

Pál negyedik beavatkozása szavak nélküli volt. Amikor a hajó partnak csapódott Málta szigetén és töredezni kezdett, a katonák készen álltak arra, hogy a foglyokat megöljék, hogy senki el ne meneküljön, mivel az életükkel kellett volna fizetniük értük. A százados azonban eldöntötte, hogy megmenti Pált, és így az összes fogoly megmenekült. Egy igazán istenfélő ember olyan, mint az élet a halálból a környezetében élők számára.

Ron E. M. Clouzet

317. heti olvasmány AZ IMÁDSÁG 21. fejezetéhez (augusztus 22-28.).

Meg lehetett bízni apukádban? Érdekelték őt a szükségleteid és vágyaid? Biztonságban érezted magad a jelenlétében vagy érzelmi veszélyt jelentett, és így mindig lábujjhegyen jártál körülötte?

Ha nem bíztál az apukádban mély neurológiai szinten, ami hatással volt a limbikus rendszeredre, akkor nehéz lesz számodra Istenben megbízni az érzelmek szintjén, bármennyire is megbízol Benne intellektuális szinten. Az agyad állandóan túl lesz terhelve aggodalommal és szorongással, mindig próbálod majd megvédeni magadat, tökéletesen megszervezni a dolgokat, hogy fedezd a szükségleteidet. Azért küzdesz, hogy a tied maradjon az irányítás! Ha nem a tied az irányítás, akkor szétesel vagy kifakadsz valakire.

Sokunknak megváltoztatott Istenképre van szükségünk. Nem intellektuálisan, hanem tapasztalatból, hogy hogyan szabályozzuk az érzelmeinket, tápláljuk gondolatainkat, illetve reagálunk a kapcsolatainkban.

Amikor a belső Istenképünk cserben nem hagyó, gondoskodó és biztonságos lesz, ahelyett, hogy valamiféle torz kép legyen, amit egy tökéletlen emberi apa hozott létre, tapasztalati úton fogjuk hinni, hogy „Isten szeret minket és jót akar nekünk… Úgy fogunk bízni Istenben, ahogy a gyermek bízik egy szerető szülőben.”

Amikor megtapasztalod Istent, nem csak a szellemi képességeiddel, mint az örökké megbízhatót, át fogja alakítani az elmédet és a szívedet. Isten sosem fog megszégyeníteni, kifakadni rád vagy figyelmen kívül hagyni. Nyugodtan abbahagyhatod az aggodalmaskodást és felhagyhatsz azzal a gondolattal, hogy neked kell gondoskodnod magadról, mert különben senki sem fog.

Van egy megbízható, szerető Atyád, aki mindig gondoskodni fog rólad. Nyugodtan megbízhatsz benne.

Lori Engel

Lelkész, Eugene, Oregon, USA

Fordította Gősi Csaba

2 megjegyzés: