Blogban itt olvashatók a felolvasások: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 20. fejezet 124. nap
Nyereség,
mely veszteség
Krisztus
éppen tanított, és szokás szerint tanítványain kívül mások is köré gyűltek.
Előzőleg beszélt tanítványainak azokról az eseményekről, amelyeknek nemsokára
részesei lesznek. A világ elé kell tárniuk azokat az igazságokat, amelyeket
rájuk bízott. Jézus elmondta, hogy összeütközésbe fognak kerülni a világ
uraival. Őmiatta törvény elé viszik őket; bírák és királyok elé kell állniuk.
De olyan bölcsességet ígért nekik, amelynek senki sem állhat ellent. Jézus
szavai, amelyek érintették az emberek szívét, és zavarba ejtették ravasz
ellenségeit, tanúskodtak a benne lakozó Lélek erejéről. Ezt a Lelket követőinek
is megígérte.
Sokan
azonban csak önző célból vágytak a menny áldására. Tapasztalták ugyanis, hogy
Krisztus milyen csodálatosan megvilágítja az igazságot. Fülük hallatára
bölcsességet ígért követőinek, hogy okosan tudjanak beszélni a főemberek és a
bírák előtt. Szerettek volna olyan képességet kapni tőle, amellyel földi
ügyeiket könnyebben intézhetnék.
"Monda
pedig néki egy a sokaság közül: Mester, mondd meg az én testvéremnek, hogy
ossza meg velem az örökséget." Mózes által Isten eligazítást adott a
vagyon örökléséről. A legidősebb fiú két részt kapott atyja vagyonából (Lásd 5
Móz 21: 17); a fiatalabbak pedig egyenlő részt kaptak belőle. A panaszos azt
gondolta, hogy bátyja kiforgatta az örökségből. Nem sikerült megszereznie azt,
ami véleménye szerint megilletné. De ha Krisztus igazságot tesz, biztosan nyert
ügye van. Hallotta Krisztus buzdító felhívásait, valamint az írástudókra és
farizeusokra mondott súlyos vádjait. Ha ilyen hatalommal szólna testvéréhez is,
nem merné sértett öccse részét visszatartani.
Miközben
Krisztus ünnepélyes dolgokat tanított, ez az ember elárulta, hogy milyen önző.
Szívesen elfogadott volna az Úrtól olyan képességet, amellyel saját földi
ügyeit előre vihette volna. A lelki igazságok azonban nem érintették értelmét
és szívét. Csak az örökség megszerzése érdekelte. Jézus, a dicsőség Királya,
aki gazdag volt, de értünk szegénnyé lett, az isteni szeretet kincseit tárta
elé. A Szentlélek rá akarta bírni, hogy fogadja el a "romolhatatlan,
szeplőtlen és hervadhatatlan" (1Pt 1:4) örökséget. Látta Krisztus
hatalmának bizonyítékait. Most pedig alkalma nyílt arra, hogy beszéljen a nagy
Tanítóval, és kifejezze szívének legfőbb óhaját. De mint Bunyan allegorikus
példájának trágyagereblyés embere, tekintetét a földre szegezte, és nem látta a
koronát a feje felett. Simon mágushoz hasonlóan Isten ajándékában olyan eszközt
látott, amellyel földi előnyhöz juthat.
Krisztus
földi küldetése ekkor már majdnem lejárt. Csak néhány hónap maradt hátra, hogy
befejezze azt, amiért eljött: a kegyelem országának megalapítását. Az emberi
kapzsiság el akarta vonni munkájától, hogy egy darab föld miatt vitába keverje.
Jézust azonban nem lehetett küldetésétől eltéríteni. Ez volt válasza:
"Ember, ki tett engem köztetek bíróvá, vagy osztóvá?"
Jézus
felvilágosíthatta volna ezt az embert az igazságról. Ő tudta, mit kell tenni
ebben az ügyben. De a két testvér azért vitatkozott egymással, mert mindkettő
kapzsi volt. Krisztus valójában ezt mondta: nem az én feladatom, hogy ilyen
vitában igazságot tegyek. Ő másért jött; azért, hogy hirdesse az evangéliumot,
és az evangélium prédikálásával az emberek figyelmét az örök valóságra
irányítsa
Mai bibliai szakasz: 4 Mózes 7. fejezete
Az
Egyesült Államok történelmének korai szakaszában a protestánsok egyszerű,
díszítésmentes imaházakat építettek. Falusi templomaikat az „Úr csűrjeinek”
nevezték. Ez válasz volt arra a gyakorlatra, hogy az óhazában óriási
összegekért építettek lenyűgöző katedrálisokat. Ezzel hangsúlyozni akarták azt,
hogy az igazi istentisztelet fókusza Isten kimondott szava, nem pedig az óriási
épület.
Az
Isten által elrendelt imádati rendszer kiegyensúlyozott volt abból a
szempontból is, hogy nem volt sem túlzottan egyszerű, sem hivalkodó. Az áldozati
rendszert is úgy tervezte meg a jó Isten, hogy az semmiképp ne haladja meg az
emberek egyéni adakozási lehetőségeit. Mózes negyedik könyvének 7. fejezetében
az ajándékok két csoportjáról olvashatunk. Az első csoportban a lévitáknak
szánt ajándékok szerepeltek, akiknek az volt a feladata, hogy szállítsák a
szent sátort annak minden felszerelésével együtt. Ezeket az ajándékokat Izrael
vezetői adták, és a nép figyelte, amint átadják a lévitáknak a hat szekeret és
tizenkét ökröt az Úr szolgálatára.
Az
ajándékok második részét egy tizenkét napból álló időszakban szolgáltatták be,
minden nap ugyanazt a mennyiséget: egy tálat, egy medencét, egy csészét, egy
borjút, két ökröt, és így tovább. Az emberek szívét bizonyára nagyon mélyen
érintette, amint végignézték mindezt – felnőttek és gyermekek egyaránt. Az
adakozás vonzó lett számukra, és közben senki sem félt attól, hogy anyagi
helyzete miatt szégyellnie kell magát Isten előtt.
Az
Úr valóban az Ő igazságuk volt, miként a miénk is!
Mark Sheffield
15. heti
olvasmány a KRISZTUS
PÉLDÁZATAI 19-20.
fejezeteihez (november 8-14).
Édesapám szerette az
embereket és a maga módján segítette őket. Azonban, ha valaki nem volt kedves
hozzá, nagyon nehezen tudott nekik megbocsátani. Ez a neheztelés felőrölte őt.
Sok évvel ezelőtt elhagyta a gyülekezetet, főként azon személyek miatt, akik „bántották”
őt.
2010. szeptember 11-e reggelén édesanyám
unokatestvére észrevette, hogy édesapám fent van a Skype-on, és feleségével
felhívták őt. Édesapám szokása szerint azokról az emberekről beszélt, akik
bosszantották őt. A Szentlélek arra késztette őket, hogy megkérjék: bocsásson
meg azoknak az embereknek. Csodák csodájára, édesapám beleegyezett.
Azon a délutánon édesapám agyvérzést kapott.
Amikor a mentők betették a mentőautóba, édesanyám halotta, amint ezt kiáltotta:
„Jézus, kérlek, bocsáss meg nekem!” –, és ezután elvesztette az eszméletét.
Ezek voltak az utolsó szavai, amelyeket kiejtett. Másnap kora reggel meghalt.
A megbocsátó király példázata egy azon
példázatok közül, amely mindannyiunkra vonatkozik. Az emberek bizonyára
elkövettek olyan dolgokat, amelyek igénylik a megbocsátásunkat, de mi nehéznek
találjuk a megbocsátást, miközben Isten könnyen megbocsátja felmérhetetlen
adósságunkat.
„Isten megbocsát nekünk, nem azért, mert
megbocsátunk, hanem „amiképpen” megbocsátunk. Megbocsátásra mindig Isten ki nem
érdemelt szeretete késztet. Embertársainkkal való magatartásunk tanúsítja, hogy
magunkévá tettük-e ezt a szeretetet vagy nem. Noha édesapán küszködött ezzel
egész életében, végül megértette a példázat mondanivalóját. Ezért hiszem, hogy
üdvössége van Krisztusban. Az ellene vétkezőknek való megbocsátás volt az
utolsó dolog életében, amit megtett.
Ha ma meg kell bocsátanunk valakinek, legyen
az első dolog, amit megteszünk!
Randy Ban
a Light Bearers
adminisztrátora
lightbearers.com
USA
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése