MEGHALLHATHATOD
itt: http://podcastmachine.com/podcasts/19165
Blogban itt olvashatók a
felolvasások: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 22. fejezet 132. nap
Az a
fiú, aki a példázat szerint ezt mondta: "Én elmegyek, uram" -
hűségesnek és engedelmesnek mutatta magát. Az idő azonban bebizonyította, hogy
hitvallása nem volt őszinte. Nem szerette igazán atyját. A farizeusok is
szentségükkel büszkélkedtek, de amikor jött a próba, szentségükből nem látszott
semmi. Másoktól - ha érdekeik úgy kívánták - nagyon szigorúan megkövetelték a
törvény megtartását. De amikor tőlük kívántak engedelmességet, ravasz
okoskodással bújtak ki az isteni előírások kényszere alól. Róluk mondta
Krisztus: "Az ő cselekedeteik szerint ne cselekedjetek. Mert ők mondják,
de nem cselekszik" (Mt 23 : 3). Nem szerették igazán Istent, sem az
embert. Isten arra szólította őket, hogy legyenek munkatársai a világ áldására.
De míg állították, hogy elfogadták a hívást, nem akartak engedelmeskedni.
Önmagukban bíztak, és a saját jóságukkal kérkedtek, de Isten parancsolatait nem
teljesítették. Nem voltak hajlandók azt a munkát végezni, amelyet Isten rájuk
bízott, és törvényszegésük miatt az Úr már-már felbontotta az engedetlen
nemzettel kötött szövetségét.
Az
önigazultság nem megigazultság; és azoknak, akik ezt nem látják be, viselniük
kell e végzetes tévedés következményeit. Ma sokan állítják, hogy
engedelmeskednek Isten parancsolatainak, de szívükben nincs Isten iránti
szeretet, amelyből másoknak is jutna. Krisztus arra szólítja ezeket az
embereket, hogy munkálkodjanak vele a világ megmentésén, de nekik elég, ha csak
mondják: "Én elmegyek, uram." És nem mennek. Nem dolgoznak együtt
azokkal, akik Istennek szolgálnak. Restek. A megbízhatatlan fiúhoz hasonlóan
hazug ígéreteket tesznek Istennek. Az egyház ünnepélyes fogadalmához
csatlakozva megígérik, hogy követik az Igét, és szolgálják Istent, de nem
teszik. Szálukkal mondják, hogy Isten fiai, de életük és jellemük az
ellenkezőjét bizonyítja. Nem adják át akaratukat Istennek. Életük hazugság.
Amíg az
engedelmesség nem jár áldozattal, addig úgy tűnik, hogy teljesítik ígéretüket.
De amikor önmegtagadást és önfeláldozást követel, amikor fel kellene venniük a
keresztet, akkor visszahúzódnak. Kötelességtudatuk elsorvad, és Isten
parancsolatainak tudatos áthágása szokásukká válik. Fülükkel talán meghallják
Isten szavát, de lelkileg már nem érzékelik. Szívük megkeményedett,
lelkiismeretük eltompult.
Ne
gondold, hogy Krisztus szolgája vagy, ha nem vagy kifejezetten ellensége! Ez
önámítás. Ha nem használjuk fel Isten ajándékait, amelyeket azért adott, hogy
Őt szolgáljuk velük - legyen az idő, pénz vagy bármi más -, akkor ellene
dolgozunk.
A
névleges keresztények fásult, álmos tunyaságát Sátán felhasználja, hogy saját
seregét erősítse, és a lelkeket a maga oldalára állítsa. Sokan, akik magukat
Krisztus követőinek képzelik, jóllehet semmit sem tesznek érte, előnyhöz
segítik az ellenséget. Mivel nem szorgoskodnak a Mesterért, és mivel feladatok
elvégezetlenül, szavak kimondatlanul maradnak, Sátán hatalmába kerít olyan
lelkeket is, akiket meg lehetett volna nyerni Krisztusnak.
Krisztus
nem tudja a hanyag, tétlen embert megmenteni. Az igazán megtért ember nem élhet
dologtalan, haszontalan életet. A mennybe nem lehet besodródni. A lusta ember
nem léphet be oda. Csak akkor leszünk alkalmasak a mennyek országára, ha
erőfeszítéseket teszünk érte, és igazán igyekszünk megismerni törvényeit. Akik
nem akarnak Isten munkatársai lenni a földön, azok nem fognak együttműködni
vele a mennyben sem. Veszélyes dolog lenne bevinni őket oda.
A
vámszedők és bűnösök helyzete biztatóbb, mint azoké, akik ismerik Isten Igéjét,
de nem akarnak engedelmeskedni parancsainak. Aki belátja, hogy bűnös, és nem
leplezi bűneit; aki tudja, hogy Isten szemében rombolja lelkét, testét és
értelmét, megretten attól a gondolattól, hogy örökre elszakad a mennyek
országától. Ráeszmélve betegségére, gyógyulást keres a nagy Orvosnál, aki ezt
mondta: "Azt, aki hozzám jő, semmiképpen ki nem vetem" (Jn 6 : 37).
Az Úr e lelkeket munkásaiként tudja használni szőlőskertjében.
Krisztus
nem ítélte el azt a fiút, aki egy ideig nem akart engedelmeskedni atyjának; de
nem is dicsérte meg. Azok, akik az első fiúval együtt megtagadják az
engedelmességet, nem érdemelnek elismerést ezért az állásfoglalásukért.
Őszinteségük nem tekinthető erénynek. Az igazság által megszentelt őszinteség
Krisztus bátor tanújává teszi az embert. De ahogy a bűnös használja az
őszinteséget, az sértő és kihívó. Majdnem istenkáromlás. Az ember bűnösségén
semmit sem szépít az a tény, hogy nem képmutatóskodik. Csak akkor vagyunk biztonságban,
ha azonnal engedelmeskedünk, amikor a Szentlélek szól a szívünkhöz. Amikor
szólít: "Eredj, munkálkodjál ma az én szőlőmben" - ne utasítsd el!
"Ma, ha az Ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveteket"
(Zsid 4: 7). Veszélyes dolog halogatni az engedelmességet. Lehet, hogy soha
többé nem hallod meg a hívást.
Senki se
áltassa magát azzal, hogy dédelgetett bűnöket könnyen és hamar el lehet hagyni.
Minden melengetett bűnünk gyengíti jellemünket, és megerősíti rossz
szokásainkat. Ennek fizikai, szellemi és erkölcsi romlás a következménye.
Megbánhatod a rosszat, amit elkövettél, és ráléphetsz a helyes útra, de a bűn
megszokása és torzító hatása következtében nehezen tudsz majd különbséget tenni
a jó és a rossz között. Kialakult rossz szokásaiddal Sátán újra és újra
megkísért. Az "eredj, munkálkodjál ma az én szőlőmben" paranccsal
Isten minden ember őszinteségét próbára teszi: vajon csak szavakkal, vagy
cselekedetekkel is válaszolnak? Minden tudásukat latba vetve, lelkiismeretesen,
önzetlenül dolgoznak-e a szőlőskert Gazdájáért?
Péter
apostol elmondja, hogy milyen munkaterv szerint kell dolgoznunk. "Kegyelem
és békesség adassék néktek bőségesen az Istennek és a mi Urunknak, Jézusnak
megismerésében. Az Ő isteni ereje megajándékozott minket mindazzal, ami az
életre és a kegyességre való, azáltal, hogy megismertük Őt, aki saját
dicsőségével és tökéletességével hívott el minket. Így drága és hatalmas
ígéreteket kaptunk, hogy ezek révén isteni természet részeseivé legyetek, és
elkerüljétek azt a romlottságot, amely a bűnös kívánság által uralkodik a
világon.
Éppen
ezért minden igyekezetetekkel törekedjetek arra, hogy hitetekben mutassatok
igaz emberséget, az igaz emberségben ismeretet, az ismeretben önuralmat, az önuralomban
állhatatosságot, az állhatatosságban kegyességet, a kegyességben testvéri
szeretetet, a testvéri szeretetben pedig minden ember iránti szeretetet"
(2 Pt 1: 2-7).*
Ha
lelkiismeretesen ápolod lelked szőlőskertjét, Isten munkatársul vesz maga
mellé, és megbíz azzal, hogy ne csak magadért munkálkodj, hanem másokért is.
Bár Krisztus a szőlőskerten a gyülekezetet érti, de azt nem mondja, hogy csak a
gyülekezet tagjait szeressük, és csak értük munkálkodjunk. Az Úr szőlőskertjét
ki kell szélesíteni. Az Úr ki akarja terjeszteni szőlőjét az egész világra.
Amikor eligazítást és képességeket ad az értékes palánták gondozásához, nekünk
is meg kell tanítanunk rá másokat. Így szélesítjük az Úr szőlőjét. Isten látni
akarja hitünk, szeretetünk és türelmünk jeleit. Figyeli, hogy felhasználjuk-e
minden lelki ajándékunkat; igyekszünk-e jól képzett munkások lenni szőlőjében a
földön, hogy beléphessünk országába, abba az édeni otthonba, amelyet Ádámnak és
Évának törvényszegésük miatt el kellett hagyniuk.
Isten
atyaként viszonyul népéhez, és atyánkként igényli hűséges szolgálatunkat.
Gondoljuk át Krisztus életét! Az emberiség vezéreként és Atyja szolgájaként
példájával megmutatta, hogy Isten minden gyermekének milyenné kell és lehet is
válnia. Isten ma minden embertől Krisztus engedelmességét kívánja. Krisztus
szeretettel, készségesen és önként szolgálta Atyját. "Hogy teljesítsem a
te akaratodat; ezt kedvelem, én Istenem - mondta -, a Te törvényed keblem
közepette van" (Zsolt 40: 9). Krisztus nem tartott semmilyen áldozatot túl
nagynak, semmilyen munkát túl nehéznek annak a feladatnak az elvégzéséhez,
amely jövetelének célja volt. Tizenkét éves korában mondta: "Nem
tudjátok-é, hogy nékem azokban kell foglalatosnak lennem, amelyek az én Atyámnak
dolgai?" (Lk 2:49). Hallotta a hívást, és vállalta a feladatot. "Az
én eledelem az - mondta -, hogy annak akaratját cselekedjem, aki elküldött
engem, és az Ő dolgát elvégezzem" (Jn 4: 34).
Nekünk
is így kell Istent szolgálnunk. Csak az szolgál, aki az engedelmesség
legszentebb mércéje szerint cselekszik. Mindazoknak, akik Isten gyermekei
akarnak lenni, tanúsítaniuk kell, hogy munkatársai Istennek, Krisztusnak és a
mennyei angyaloknak. Ez minden lélek próbája. Hűséges szolgáiról mondja az Úr:
"Azon a napon, ... amelyet én szerzek, tulajdonommá lesznek, és kedvezek
nékik, amint ki-ki kedvez a maga fiának, aki szolgálja őt" (Mal 3 :17).
A
gondviselő Isten olyan utakon vezeti az embert, amelyeken próbára teszi, és
alkalmat ad jelleme fejlesztésére. Ezt a nagy célt akarja intézkedéseivel
elérni. Így lesz nyilvánvaló, hogy engedelmes-e vagy nem. Nem lehet Isten
szeretetét jó cselekedetekkel megvásárolni, de jótetteinkkel bizonyítjuk be,
hogy él bennünk ez a szeretet. Ha akaratunkat alárendeljük Isten akaratának, akkor
nem azért szolgálunk, hogy elnyerjük szeretetét. Ezt a szeretetet ingyen
ajándékként kapjuk, és ha szeretjük Istent, örömmel engedelmeskedünk
parancsainak.
A
világon ma csak két osztály van, és az ítéletkor is csak két osztály lesz:
azoké, akik áthágták Isten törvényét, és azoké, akik engedelmeskedtek neki
Krisztus megmondta, hogy mi az a próba, amellyel hűségünket vagy hűtlenségünket
bizonyítjuk. "Ha engem szerettek - mondta -, az én parancsolataimat megtartsátok
... Aki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem; aki
pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt, és kijelentem
magamat annak... Aki nem szeret engem, nem tartja meg az én beszédeimet; és az
a beszéd, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki küldött
engem." "Ha az én parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok az én
szeretetemben; amiképpen én megtartottam az én Atyámnak parancsolatait, és
megmaradok az Ő szeretetében" (Jn 14 :15-24; 1 5 :10).
Mai bibliai szakasz: 4 Mózes 16. fejezete
Kóré lévita volt, Mózes unokatestvére, sok képességgel
megáldott, befolyásos ember. Noha megbízatása volt a szentsátor szolgálatára,
elégedetlenné vált pozíciójával, és papi méltóságra törekedett. Irigy volt
Áronra, és titokban ellenállt neki és Mózesnek. Végül egy tervet készített,
hogy megfosztja őket tisztségüktől, és könnyen talált szimpatizánsokat.
A nép keserűségében és csalódottságában a
kanaánitáktól elszenvedett vereség miatt – s mert nem voltak hajlandók alávetni
magukat az ítéletnek, hogy a pusztában kell meghalniuk –, készek voltak
megragadni az alkalmat és megerősödni abban a meggyőződésükben, hogy nem Isten,
hanem Mózes volt az, aki az ítéletet felettük kimondta.
Azok számára, akik a rossz oldalon állnak, és
dorgálást érdemelnek, semmi sem vonzóbb annál, hogy szimpátiára találjanak, és
dicséretet kapjanak. Kóré megtévesztette a népet azzal, hogy figyelemben
részesítette őket és szeretetet mutatott irányukban, amiből ők azt a
következtetést vonták le, hogy ő jó, Mózes és Áron pedig rosszak. Önmagukról is
elhitték, hogy ők valóban jó emberek, akiket Mózes megtévesztett és most meg is
fenyít. Ha elismerik, hogy Koré tévedett és Mózesnek igaza volt, akkor ez
meggyőzte volna őket arról, hogy el kell fogadniuk az ítéletet, hogy meg kell
halniuk a pusztában.
Kóré elhitte, hogy Isten iránti buzgalomból
cselekszik, és hogy Isten az ő oldalán áll. Azzal áltatta magát, hogy ő igaz és
a gyülekezet szent. Úttörőnek tartotta magát, aki radikális változásokat idéz
elő a kormányzatban, és kijavítja Mózes és Áron vezetési módszereit. Mózes nem
vitatkozott, és nem védte önmagát, hanem gyorsan közbenjárt a népért Isten
előtt, mivel rájött arra, hogy milyen szörnyű bűnt követtek el. Kóré
lázadásában ugyanazt a lelkületet látjuk, ami Lucifert is lázadásra késztette a
Mennyben.
Kóré és társai visszautasították a világosságot
egészen addig, míg annyira meg nem vakultak, hogy Isten hatalmának
leglenyűgözőbb megnyilvánulásai sem voltak már elegendőek ahhoz, hogy őket
meggyőzzék; emberi vagy sátáni megnyilvánulásnak vélték azokat. A nép ugyanezt
tette, és miután Kóré és társai meghaltak, Mózeshez és Áronhoz jöttek és ezt
mondták: „megöltétek az Úr népét." Az ámításuk olyan nagy volt, hogy
még mindig a lázadókkal szimpatizáltak. Ezzel megpecsételték sorsukat.
Isten a Szentlélek által munkálkodik, hogy megfeddje
és meggyőzze a bűnöst, de ha a Lélek munkáját végérvényesen visszautasítják,
Isten már semmit sem tehet érte. Senkit sem azért ítél majd el az Úr, mert egy
hazugságnak hitt, hanem azért, mert visszautasította, hogy higgyen az
igazságnak.
Imádkozzunk alázatos lélekért, hogy amikor dorgálásban
részesülünk, elfogadjuk az Úr helyreigazítását, tudva azt, hogy Ő mindig
megmentésünkért dolgozik!
Nancy
Costa
16. heti
olvasmány a KRISZTUS
PÉLDÁZATAI 21-22.
fejezeteihez (november 15-21).
Volt egy adventista,
aki mindennap olvasta a Bibliát. Háza mellett elhaladt el egy bánatos,
összezavarodott ateista - Lázár - mellett, akit látszólag elkerült Isten
áldása, aki tudatán kívül, de vágyott arra a szabadságra és világosságra, amely
az adventista ember Bibliájában található.
A bánatos ateista egy napon meghalt és az
angyalok elvitték Jézus kebelére. Az adventista is meghalt és eltemették, és a
pokolban, kínjai közepette feltekintett és meglátta Jézust és Lázárt az Ő
kebelén. Így kiáltott Jézushoz: "Jézus légy kegyelmes, mert gyötörtetem a
lángokban." Jézus így válaszolt: "Gyermekem, emlékezzél arra, hogy
életedben Isten és az Ő Igéje igazságának ismeretével rendelkeztél, Lázárnak
ugyanakkor nem volt lehetősége megtudni ezeket tőled. Most ő vigasztaltatik
itt, te pedig gyötrődsz. Mindemellett próbaidőd a földön lejárt, és kialakított
jellemed nem fog megváltozni."
Az adventista ezt mondta: "Kérlek,
Jézus, küldd el őt a gyülekezetemhez - mert ott vannak a szeretteim - hogy
elmondja nekik, osszák meg javaikat és ismeretüket, mert egyébként elfelejtik
felelősségüket, hogy együttműködjenek Istennel az Ő kegyelmi szolgálatában és
elvesznek."
De Jézus ezt mondta: "Van Bibliájuk,
amely arra tanítja őket, hogy szeressék embertársaikat. Gyülekezeted hallgasson
a Bibliára." Ő pedig így válaszolt: "Nem, Jézus. Ha a megfeszített és
feltámadott Megváltó megy el hozzájuk, megtérnek." Ő ezt mondta: "Ha
nem hisznek a Bibliában és nem osztják meg szeretettel a világgal, akkor már el
is vetettek Engem."
Brandon
Schroeder
lighbearers.org
USA
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése