Blogban itt olvashatók a felolvasások: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 18. fejezet 116. nap
János a
Jelenések könyvében megjövendöli, hogy közvetlen Krisztus második eljövetele
előtt az evangéliumot hirdetni fogják. Lát egy "angyalt az ég közepén
repülni, akinél vala az örökkévaló evangélium, hogy a föld lakosainak hirdesse
az evangéliumot, és minden nemzetségnek és ágazatnak, és nyelvnek és népnek,
ezt mondván nagy szóval: Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget; mert
eljött az Ő ítéletének órája" (Jel 14: 6-7).
Miután
felhangzik a figyelmeztetés, hogy eljött az ítélet ideje, és megszólalnak a
hozzá kapcsolódó kinyilatkoztatások, a prófécia szerint eljön az Emberfia az ég
felhőiben. Az ítélet idejének meghirdetése egyben Krisztus közeli eljövetelének
hirdetése is. Ez a szózat az örökkévaló evangélium. Krisztus második
eljövetelének hirdetése, a második advent közelségének hírüladása tehát az
evangéliumi üzenet lényeges része.
A Biblia
kinyilatkoztatja, hogy az utolsó napokban az embereket teljesen lekötik az
evilági dolgok: az élvezetek hajszolása és a pénzszerzés. Az örök valóságokkal
szemben pedig vakok lesznek. Krisztus ezt mondja: "Amiképpen . . a Noé
napjaiban vala, akképpen lesz az ember Fiának eljövetele is. Mert amiképpen az
özönvíz előtt való napokban esznek és isznak vala, házasodnak és férjhez mennek
vala, mind ama napig, amelyen Noé a bárkába méne, és nem vesznek vala észre
semmit, mígnem eljöve az özönvíz és mindnyájukat elragadá, akképpen lesz az
ember Fiának eljövetele is" (Mt 24: 37-39).
Éppígy
van ma is. Az emberek vad hajszát folytatnak a nyerészkedésért. Önzően
szórakoznak, mintha nem is volna Isten, sem menny, sem pedig örök élet. Noé
korában Isten azért figyelmeztette az embereket az özönvíz bekövetkezésére,
hogy rádöbbenjenek gonoszságukra, és megtérjenek. Hasonlóképpen a Krisztus
második eljöveteléről szóló tanításnak is az a célja, hogy az embert kiragadja
a földi dolgok hálójából, és ráirányítsa figyelmét az örök valóságokra, hogy
meghallja, amikor meghívja asztalához.
Az
evangélium meghívását el kell juttatni az egész világnak - "minden
nemzetségnek és ágazatnak, és nyelvnek, és népnek" (Jel 14:6). Az
üzenetnek, amely utoljára int és hirdet kegyelmet, be kell ragyognia az egész
földet dicsőségével. El kell jutnia az emberiség minden osztályához:
gazdagokhoz és szegényekhez, nagyokhoz és kicsinyekhez. "Eredj el az
utakra és a sövényekhez - mondja Krisztus -, és kényszeríts bejőni mindenkit,
hogy megteljék az én házam."
A
világnak létkérdés az evangélium megismerése. Az emberek éhezik Isten Igéjét.
Csak kevesen hirdetik az Igét tisztán, emberi hagyományoktól mentesen. Jóllehet
a Biblia az emberek kezében van, mégsem részesülnek abban az áldásban, amelyet
Isten részükre az Igében elhelyezett. Az Úr arra szólítja szolgáit, hogy vigyék
el üzenetét az emberekhez. Az örök élet beszédét meg kell ismerniük azoknak,
akik bűneik miatt a pusztulás határán vannak.
Krisztus
parancsa, amellyel szolgáit a főutakra és a sövényekhez küldi, mindazok
feladatát meghatározza, akik az Ő nevében szolgálnak. Krisztus szolgáinak
munkaterülete az egész világ, amely felöleli az egész emberiséget. Az Úr azt
akarja, hogy mindenki megértse kegyelmet hirdető üzenetét.
Ezt
jórészt személyes munkával kell elérni. Ez volt Krisztus módszere is. Munkája
főként személyes beszélgetésekből állt. Nagy figyelmet szentelt egyetlen
emberre is, aki által sokszor ezrekhez jutott el az üzenet.
Ne
várjunk arra, hogy a lelkek hozzánk jöjjenek! Nekünk kell megkeresni őket ott,
ahol vannak. A szószéki prédikálás a munkának csak a kezdetét jelenti. Tömegek
vannak, akikhez soha nem jut el az evangélium, ha nem viszik el hozzájuk.
A
vacsorára először a zsidó népet hívták; azt a népet, amely arra volt hivatva,
hogy tanítsa és vezesse az embereket; azt a népet, amelynek kezében voltak a
Krisztus második adventjét megjövendölő tekercsek, és amelyre Isten rábízta a
Krisztus küldetését előre vetítő szimbolikus szolgálatot. Ha a nép és a papok
figyeltek volna a hívásra, akkor Krisztus követeivel együtt tolmácsolták volna
az evangéliumi hívást a világnak. Az igazságot Krisztus elküldte nekik, hogy
továbbadják. Amikor azonban a hívást elutasították, az Úr meghívta a
szegényeket, a bénákat, a sántákat és a vakokat. Vámszedők és bűnösök fogadták
el a meghívást. Amikor a pogányoknak szól a hívás, ugyanaz a sorrend, mint
előbb. Isten az üzenetet először "az utakra" küldi, az emberiség
tanítóinak és vezetőinek, olyan embereknek, akik tevékenyen részt vesznek a
világ irányításában.
Mai bibliai szakasz: 3 Mózes 26. fejezete
Isten megváltási terve szövetséges formában
adatott, amelyben Isten mindent részletesen kidolgozott. Ebben a szövetségben
Isten újra és újra elmondja, hogy „a ti Istenetek leszek, ti pedig az én népem
lesztek”. Ez azonban mindig az ember válaszától függ. Ha valaki elfogadta a
szövetséget és Istent választotta Urának, Isten válaszul kiárasztotta
szövetségi áldásait. Azonban ha valaki nem fogadta el a szövetséget, akkor a
szövetség átkai nehezedtek rá.
Mivel Isten irgalmas és kegyelmes, az átkokat
nem megtorló, hanem helyreállító jellegűre tervezte, arra ösztönözve
gyermekeit, hogy ébredjenek rá és lássák meg, hogy milyen nagy szükségük van az
Úrra. Habár Isten mindig a lehető leggyengédebb, az átkok időről időre egyre
súlyosbodtak. Legvégül Izráel népe száműzetésbe kényszerült, fogságba egy idegen
országban, de amikor megbánták bűneiket, Isten visszaadta népe szabadságát, és
hazavezette őket.
Milyen csodálatos, kegyelmes Istenünk van.
Minden eszközt megmozgat, hogy megmentsen bennünket. Elhalmoz mindenféle
áldásokkal, és készségesen ad még többet is, ha helyesen élünk áldásaival. Ha
bűnbe esünk és elutasítjuk őt, de aztán megbánást tanúsítunk, Ő mindig
kegyelmesen visszafogad, és visszaadja áldásait.
Dean Davis
14. heti
olvasmány a KRISZTUS
PÉLDÁZATAI 18.
fejezetéhez (november 1-7).
Miután elolvastam ezt a fejezetet, világos
volt számomra a mondanivalója: Jézus azt próbálja velünk megértetni, hogy
minden embernek meg kell hallania az evangéliumot. A vacsorára meghívott
vendégek végeredményben a társadalom egészét képviselik, beleértve a gazdagokat
és a szegényeket, a hatalmasokat és az elnyomottakat is.
Mi azonban úgy tűnik, folyton kifogásokat
hozunk fel, miért nem mondjuk el bizonyos egyéneknek az örömhírt – mégpedig nem
ritkán az emberek kinézete alapján döntjük ezt el. Példának okáért: „Ó, az a
hölgy túl gazdag és befolyásos személyiség, biztosan nem érdekli Jézus.” Vagy:
„Az a fickó? Az ilyenek az arcomba nevetnének, ha lelki témákról próbálnék
beszélni velük!” Ellen White azonban ezt írja: „Senki mellett se haladjunk el
azért, mert úgy látjuk, hogy lekötik a földi dolgok. A társadalom rangos személyiségei
között sok sebzett szívű, a sivárságba belefáradt ember van. Vágynak a hiányzó
békességre. Vannak a társadalom legrangosabbjai között is megváltásra éhező és
szomjazó emberek. Sokan elfogadnák a segítséget, ha az Úr munkásai kedvesen,
Krisztus szeretetétől átforrósodott szívvel, személyesen közelednének hozzájuk
(Budapest, 1999, Advent Kiadó. 154-155. o.).
Ha tehát legközelebb lehetőséged nyílik
valakinek beszélni az evangéliumról, csak tedd meg! Tekintet nélkül arra, hogy
miként képzeled el az illető válaszát, beszélj neki Jézusról! Lehetséges, hogy
beszélgetőtársad egy a sok közül, aki szomjazza az üdvösséget? Nem tudod meg,
csak ha bizonyságot teszel neki!
Randy Ban,
adminisztrátor, Light
Bearers [Fényhordozók elnevezésű
szolgálat]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése