2015. november 4., szerda

Higgyetek az Ő prófétáinak - november 4, SZERDA - 3 Mózes 26

Blogban itt olvashatók a felolvasások: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 18. fejezet 116. nap

János a Jelenések könyvében megjövendöli, hogy közvetlen Krisztus második eljövetele előtt az evangéliumot hirdetni fogják. Lát egy "angyalt az ég közepén repülni, akinél vala az örökkévaló evangélium, hogy a föld lakosainak hirdesse az evangéliumot, és minden nemzetségnek és ágazatnak, és nyelvnek és népnek, ezt mondván nagy szóval: Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget; mert eljött az Ő ítéletének órája" (Jel 14: 6-7).

Miután felhangzik a figyelmeztetés, hogy eljött az ítélet ideje, és megszólalnak a hozzá kapcsolódó kinyilatkoztatások, a prófécia szerint eljön az Emberfia az ég felhőiben. Az ítélet idejének meghirdetése egyben Krisztus közeli eljövetelének hirdetése is. Ez a szózat az örökkévaló evangélium. Krisztus második eljövetelének hirdetése, a második advent közelségének hírüladása tehát az evangéliumi üzenet lényeges része.

A Biblia kinyilatkoztatja, hogy az utolsó napokban az embereket teljesen lekötik az evilági dolgok: az élvezetek hajszolása és a pénzszerzés. Az örök valóságokkal szemben pedig vakok lesznek. Krisztus ezt mondja: "Amiképpen . . a Noé napjaiban vala, akképpen lesz az ember Fiának eljövetele is. Mert amiképpen az özönvíz előtt való napokban esznek és isznak vala, házasodnak és férjhez mennek vala, mind ama napig, amelyen Noé a bárkába méne, és nem vesznek vala észre semmit, mígnem eljöve az özönvíz és mindnyájukat elragadá, akképpen lesz az ember Fiának eljövetele is" (Mt 24: 37-39).

Éppígy van ma is. Az emberek vad hajszát folytatnak a nyerészkedésért. Önzően szórakoznak, mintha nem is volna Isten, sem menny, sem pedig örök élet. Noé korában Isten azért figyelmeztette az embereket az özönvíz bekövetkezésére, hogy rádöbbenjenek gonoszságukra, és megtérjenek. Hasonlóképpen a Krisztus második eljöveteléről szóló tanításnak is az a célja, hogy az embert kiragadja a földi dolgok hálójából, és ráirányítsa figyelmét az örök valóságokra, hogy meghallja, amikor meghívja asztalához.

Az evangélium meghívását el kell juttatni az egész világnak - "minden nemzetségnek és ágazatnak, és nyelvnek, és népnek" (Jel 14:6). Az üzenetnek, amely utoljára int és hirdet kegyelmet, be kell ragyognia az egész földet dicsőségével. El kell jutnia az emberiség minden osztályához: gazdagokhoz és szegényekhez, nagyokhoz és kicsinyekhez. "Eredj el az utakra és a sövényekhez - mondja Krisztus -, és kényszeríts bejőni mindenkit, hogy megteljék az én házam."

A világnak létkérdés az evangélium megismerése. Az emberek éhezik Isten Igéjét. Csak kevesen hirdetik az Igét tisztán, emberi hagyományoktól mentesen. Jóllehet a Biblia az emberek kezében van, mégsem részesülnek abban az áldásban, amelyet Isten részükre az Igében elhelyezett. Az Úr arra szólítja szolgáit, hogy vigyék el üzenetét az emberekhez. Az örök élet beszédét meg kell ismerniük azoknak, akik bűneik miatt a pusztulás határán vannak.
Krisztus parancsa, amellyel szolgáit a főutakra és a sövényekhez küldi, mindazok feladatát meghatározza, akik az Ő nevében szolgálnak. Krisztus szolgáinak munkaterülete az egész világ, amely felöleli az egész emberiséget. Az Úr azt akarja, hogy mindenki megértse kegyelmet hirdető üzenetét.

Ezt jórészt személyes munkával kell elérni. Ez volt Krisztus módszere is. Munkája főként személyes beszélgetésekből állt. Nagy figyelmet szentelt egyetlen emberre is, aki által sokszor ezrekhez jutott el az üzenet.
Ne várjunk arra, hogy a lelkek hozzánk jöjjenek! Nekünk kell megkeresni őket ott, ahol vannak. A szószéki prédikálás a munkának csak a kezdetét jelenti. Tömegek vannak, akikhez soha nem jut el az evangélium, ha nem viszik el hozzájuk.

A vacsorára először a zsidó népet hívták; azt a népet, amely arra volt hivatva, hogy tanítsa és vezesse az embereket; azt a népet, amelynek kezében voltak a Krisztus második adventjét megjövendölő tekercsek, és amelyre Isten rábízta a Krisztus küldetését előre vetítő szimbolikus szolgálatot. Ha a nép és a papok figyeltek volna a hívásra, akkor Krisztus követeivel együtt tolmácsolták volna az evangéliumi hívást a világnak. Az igazságot Krisztus elküldte nekik, hogy továbbadják. Amikor azonban a hívást elutasították, az Úr meghívta a szegényeket, a bénákat, a sántákat és a vakokat. Vámszedők és bűnösök fogadták el a meghívást. Amikor a pogányoknak szól a hívás, ugyanaz a sorrend, mint előbb. Isten az üzenetet először "az utakra" küldi, az emberiség tanítóinak és vezetőinek, olyan embereknek, akik tevékenyen részt vesznek a világ irányításában.

Isten megváltási terve szövetséges formában adatott, amelyben Isten mindent részletesen kidolgozott. Ebben a szövetségben Isten újra és újra elmondja, hogy „a ti Istenetek leszek, ti pedig az én népem lesztek”. Ez azonban mindig az ember válaszától függ. Ha valaki elfogadta a szövetséget és Istent választotta Urának, Isten válaszul kiárasztotta szövetségi áldásait. Azonban ha valaki nem fogadta el a szövetséget, akkor a szövetség átkai nehezedtek rá.
Mivel Isten irgalmas és kegyelmes, az átkokat nem megtorló, hanem helyreállító jellegűre tervezte, arra ösztönözve gyermekeit, hogy ébredjenek rá és lássák meg, hogy milyen nagy szükségük van az Úrra. Habár Isten mindig a lehető leggyengédebb, az átkok időről időre egyre súlyosbodtak. Legvégül Izráel népe száműzetésbe kényszerült, fogságba egy idegen országban, de amikor megbánták bűneiket, Isten visszaadta népe szabadságát, és hazavezette őket.
Milyen csodálatos, kegyelmes Istenünk van. Minden eszközt megmozgat, hogy megmentsen bennünket. Elhalmoz mindenféle áldásokkal, és készségesen ad még többet is, ha helyesen élünk áldásaival. Ha bűnbe esünk és elutasítjuk őt, de aztán megbánást tanúsítunk, Ő mindig kegyelmesen visszafogad, és visszaadja áldásait.
Dean Davis

14. heti olvasmány a KRISZTUS PÉLDÁZATAI 18. fejezetéhez (november 1-7).

Miután elolvastam ezt a fejezetet, világos volt számomra a mondanivalója: Jézus azt próbálja velünk megértetni, hogy minden embernek meg kell hallania az evangéliumot. A vacsorára meghívott vendégek végeredményben a társadalom egészét képviselik, beleértve a gazdagokat és a szegényeket, a hatalmasokat és az elnyomottakat is.

Mi azonban úgy tűnik, folyton kifogásokat hozunk fel, miért nem mondjuk el bizonyos egyéneknek az örömhírt – mégpedig nem ritkán az emberek kinézete alapján döntjük ezt el. Példának okáért: „Ó, az a hölgy túl gazdag és befolyásos személyiség, biztosan nem érdekli Jézus.” Vagy: „Az a fickó? Az ilyenek az arcomba nevetnének, ha lelki témákról próbálnék beszélni velük!” Ellen White azonban ezt írja: „Senki mellett se haladjunk el azért, mert úgy látjuk, hogy lekötik a földi dolgok. A társadalom rangos személyiségei között sok sebzett szívű, a sivárságba belefáradt ember van. Vágynak a hiányzó békességre. Vannak a társadalom legrangosabbjai között is megváltásra éhező és szomjazó emberek. Sokan elfogadnák a segítséget, ha az Úr munkásai kedvesen, Krisztus szeretetétől átforrósodott szívvel, személyesen közelednének hozzájuk (Budapest, 1999, Advent Kiadó. 154-155. o.).

Ha tehát legközelebb lehetőséged nyílik valakinek beszélni az evangéliumról, csak tedd meg! Tekintet nélkül arra, hogy miként képzeled el az illető válaszát, beszélj neki Jézusról! Lehetséges, hogy beszélgetőtársad egy a sok közül, aki szomjazza az üdvösséget? Nem tudod meg, csak ha bizonyságot teszel neki!

Randy Ban,
adminisztrátor, Light Bearers [Fényhordozók elnevezésű szolgálat]
USA



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése