Blogban itt olvashatók a felolvasások: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 20. fejezet 125. nap
Krisztusnak
ebben az ügyben követett eljárása tanulság mindazoknak, akik az Ő nevében
szolgálnak. Amikor a tizenkettőt szolgálatba küldte, ezt mondta: "Elmenvén
pedig prédikáljatok, mondván: Elközelített a mennyeknek országa. Betegeket
gyógyítsatok, poklosokat tisztítsatok, halottakat támasszatok, ördögöket
űzzetek. Ingyen vettétek, ingyen adjátok" (Mt 10: 7-8). A tanítványok feladata
nem az emberek földi ügyeinek rendezése volt, hanem az, hogy az Istennel való
megbékéléshez vezessék őket. Ezzel a munkával az emberiség áldását
szolgálhatták. Krisztus az egyetlen gyógyír az emberek bűneire és fájdalmára.
Csakis kegyelmének evangéliuma orvosolhatja a társadalmat átokkal sújtó
bajokat. A gazdagoknak a szegényekkel való igazságtalansága és a szegényeknek a
gazdagokkal szembeni gyűlölete egyaránt önzésben gyökerezik. Ennek csak a
Krisztus iránti engedelmességgel lehet véget vetni. Csak Ő ad szerető szívet a
bűnös szív helyett. Krisztus szolgái hirdessék az evangéliumot a mennyből
küldött Lélekkel, és Krisztushoz hasonlóan dolgozzanak az emberek áldására! Azt
az eredményt, amely a szolgálat nyomán az emberiség felemelkedésében
megmutatkozik, nem lehet emberi erővel elérni.
Az Úr e
kérdezőt nyugtalanító dolognak és minden hasonló vitának a gyökerére sújtott,
amikor ezt mondta: "Meglássátok, hogy eltávoztassátok a telhetetlenséget,
mert nem a vagyonnal való bővölködésben van az embernek az ő élete.
És monda
nékik egy példázatot, szólván: Egy gazdag embernek bőségesen termett a földje.
Azért magában okoskodék, mondván: Mit cselekedjem? mert nincs hová takarnom az
én termésemet. És monda: Ezt cselekszem: Az én csűreimet lerontom, és
nagyobbakat építek; és azokba takarom minden gabonámat és az én javaimat. És
ezt mondom az én lelkemnek: Én lelkem, sok javaid vannak sok esztendőre eltéve;
tedd magadat kényelembe, egyél, igyál, gyönyörködjél! Monda pedig néki az
Isten: Bolond, ez éjjel elkérik a te lelkedet tetőled; amiket pedig
készítettél, kiéi lesznek? Így van dolga annak, aki kincset takar magának, és
nem az Istenben gazdag."
A bolond
gazdagról mondott példázatában Krisztus azok oktalanságát szemléltette, akik
csak erre a földi életre gondolnak. Ez az ember mindent Istentől kapott. A nap
sütött földjére, mert sugarai hullanak mind igazakra, mind, gonoszokra. Az ég
esőt záporoz a jókra és a gonoszokra is. Az Úr gazdagon megáldotta földjét, és
növényei virultak. Csűrei színültig megteltek, és nem volt hova tennie a
termésfölösleget. Nem gondolt Istenre, aki mindezt adta. Nem fogta fel, hogy
Isten az áldások sáfárjává tette. Segítenie kellett volna a szűkölködőkön.
Lehetősége nyílt arra, hogy Isten nevében alamizsnát osztogasson. De ő csak a
saját jólétére gondolt.
E gazdag
ember figyelmét felhívták a szegények, árvák, özvegyek, szenvedők, fájó szívűek
nehéz helyzetére. Ha javait megosztja, mentesül gazdagsága terhétől, és akkor
sok család megmenekül a nélkülözéstől; sok éhező táplálékot, sok ruhátlan ruhát
kap; sok szívbe öröm költözik, sok ima - amelyet kenyérért és ruháért mondtak -
meghallgatásra talál, és sok dicsőítő ének száll a menny felé. Az Úr hallotta a
szűkölködők imáját, és "jóvoltából" (Zsolt 68:11) gondoskodott a
szegényekről. Isten dús asztalt akart teríteni sok nyomorgónak a gazdagra
árasztott áldásokból. A gazdag azonban bezárta szívét a szűkölködők kiáltása
előtt, és ezt mondta szolgáinak: "Ezt cselekszem: Az én csűreimet
lerontom, és nagyobbakat építek; és azokba takarom minden gabonámat és az én
tavaimat. És ezt mondom az én lelkemnek: Én lelkem, sok javaid vannak sok
esztendőre eltéve; tedd magadat kényelembe, egyél, igyál, gyönyörködjél!"
Ennek az
embernek nem voltak a pusztulásnak kitett állatokénál magasabb rendű céljai.
Úgy élt, mintha nem volna Isten, sem menny, sem örök élet. Mintha mindaz, ami
nála volt, a sajátja lett volna, és nem tartozna semmivel sem Istennek, sem
embernek. A zsoltáros ezt a gazdag embert rajzolta meg: "Azt mondja a
balgatag az ő szívében: Nincs Isten" (Zsolt 14 :1 ). Ez az ember önző
életet élt, és csak a maga számára tervezett. Látta, hogy később is dúskálni
fog, és ezért nincs más tennivalója, mint felhalmozni és élvezni munkája
gyümölcsét. Szerencsésebbnek tartotta magát másoknál, és nagyra értékelte a
maga bölcs gazdálkodását. Városa lakói a józan gondolkodású, szerencsés embert
tisztelték benne. Hiszen "dicsérnek is téged, hogy jól tettél
magaddal" (Zsolt 49:19).
Mai bibliai szakasz: 4 Mózes 8. fejezete
Az a folyamat,
ahogyan Isten megszervezte Izrael népének életét, sokat elárul arról, miként
viszonyul Urunk az imádathoz és a munkához. Mózes negyedik könyve csodálatos
képet mutat be Istenről egy egészen szokatlan nézőpontból. Általában úgy
gondolunk Istenre, mint Megváltónkra és Urunkra, és természetesen ez így is van
rendjén, hiszen valóban Ő a mi Megváltónk és Urunk. Ám Izrael népe pusztai
vándorlásának történetében úgy is megismerhetjük Őt, mint művészt,
vezérigazgatót és a humán erőforrások miniszterét.
Ezek a szempontok még
inkább segítenek abban, hogy nagyra értékeljük Őt. Isten tudja, miként adjon
útmutatást az embernek egy bonyolult tervezésű kovácsoltvas lámpás
elkészítéséhez, és ugyanígy a papokat is fel tudja készíteni a szent sátorban
végzendő szolgálatra. Tudja, hogyan óvja meg őket dicsőséges, tűzben izzó
jelenlététől, és miként késztessen munkára embereket anélkül, hogy agyonhajtaná
őket. Semmi kétség afelől, hogy Isten a SZERETET!
Megdöbbentő az is,
hogy az Úr olyan sok lévitát választott ki az aránylag kis sátor rendben
tartására és mozgatására, ami alapjában véve egyszerű feladat volt. A léviták
nem vették zokon a szolgálatot, mert nem volt okuk rá. Istennek még arra is
gondja volt, hogy a munka teljes terhét ne tegye 50 évesnél idősebb emberek
vállára. Miután ezt a kort elérték, már csak abban az esetben kellett
segíteniük, ha arra képesek voltak. Isten valóban azt akarja, hogy igája
gyönyörűséges legyen, terhe pedig könnyű.
Mark Sheffield
15. heti
olvasmány a KRISZTUS
PÉLDÁZATAI 19-20.
fejezeteihez (november 8-14).
Édesapám szerette az
embereket és a maga módján segítette őket. Azonban, ha valaki nem volt kedves
hozzá, nagyon nehezen tudott nekik megbocsátani. Ez a neheztelés felőrölte őt.
Sok évvel ezelőtt elhagyta a gyülekezetet, főként azon személyek miatt, akik „bántották”
őt.
2010. szeptember 11-e reggelén édesanyám
unokatestvére észrevette, hogy édesapám fent van a Skype-on, és feleségével
felhívták őt. Édesapám szokása szerint azokról az emberekről beszélt, akik
bosszantották őt. A Szentlélek arra késztette őket, hogy megkérjék: bocsásson
meg azoknak az embereknek. Csodák csodájára, édesapám beleegyezett.
Azon a délutánon édesapám agyvérzést kapott.
Amikor a mentők betették a mentőautóba, édesanyám halotta, amint ezt kiáltotta:
„Jézus, kérlek, bocsáss meg nekem!” –, és ezután elvesztette az eszméletét.
Ezek voltak az utolsó szavai, amelyeket kiejtett. Másnap kora reggel meghalt.
A megbocsátó király példázata egy azon
példázatok közül, amely mindannyiunkra vonatkozik. Az emberek bizonyára
elkövettek olyan dolgokat, amelyek igénylik a megbocsátásunkat, de mi nehéznek
találjuk a megbocsátást, miközben Isten könnyen megbocsátja felmérhetetlen
adósságunkat.
„Isten megbocsát nekünk, nem azért, mert
megbocsátunk, hanem „amiképpen” megbocsátunk. Megbocsátásra mindig Isten ki nem
érdemelt szeretete késztet. Embertársainkkal való magatartásunk tanúsítja, hogy
magunkévá tettük-e ezt a szeretetet vagy nem. Noha édesapán küszködött ezzel
egész életében, végül megértette a példázat mondanivalóját. Ezért hiszem, hogy
üdvössége van Krisztusban. Az ellene vétkezőknek való megbocsátás volt az
utolsó dolog életében, amit megtett.
Ha ma meg kell bocsátanunk valakinek, legyen
az első dolog, amit megteszünk!
Randy Ban
a Light Bearers
adminisztrátora
lightbearers.com
USA
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése