Blogban itt olvashatók a felolvasások: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 18. fejezet 115. nap
Aki azt
mondta, hogy "feleséget vettem, és azért nem mehetek", az emberiség
egyik nagy osztályát ábrázolja. Sokan vannak, akik feleségük vagy férjük
befolyására hagyják figyelmen kívül Isten hívását. A férj ezt mondja: Tudom mi
a kötelességem, de nem teljesíthetem, mert feleségem ellenzi. Miatta nagyon
nehéz volna engedelmeskednem. A feleség, aki hallja a kegyelem hívó szavát:
"jöjj, mert immár minden kész", ezt mondja: "kérlek téged, ments
ki engem. Férjem nem hallgat a kegyelem hívó szavára. Azt mondja: hivatása nem
engedi. Nekem pedig őt kell követnem. Nem mehetek!" A gyermekek szívében
is visszhangra talál a meghívás. Szívesen elfogadnák. De szeretik szüleiket, és
mivel a szülőket nem érinti az evangélium, a gyermekek azt gondolják, hogy ők
sem mehetnek. Ők is ezt mondják: "ments ki engem!"
Ezek az
emberek azért utasítják vissza a Megváltó hívását, mert attól félnek, hogy
felbomlik a család. Azt hiszik, hogy ha nem engedelmeskednek Istennek,
családjuk békés és szerencsés lesz. Ez azonban önámítás. Aki önzést vet, önzést
is arat. Krisztus szeretetének elutasításával elvetik mindazt, ami az emberi
szeretetet tisztává és állhatatossá teheti. Nemcsak a mennyet veszítik el, de
azt sem élvezhetik igazán, amiért feláldozták a mennyet.
A
példázat szerint a vendéglátó megtudta, hogyan fogadták meghívását, és
"megharagudván... monda az ő szolgájának: Eredj hamar a város utcáira és
szorosaira, és a szegényeket, csonkabonkákat, sántákat és vakokat hozd be
ide."
A
házigazda elfordult azoktól, akik semmibe vették nagylelkűségét, és olyanokat
hívott meg, akik nem bővölködtek, akiknek nem volt házuk és földjük. Meghívta a
szegényeket, az éhezőket, akik értékelték ajándékait. "A vámszedők és a
parázna nők - mondta Krisztus - megelőznek titeket az Isten országában"
(Mt 21:31). Senki sem süllyedt olyan mélyre, és senki sem olyan nyomorult, ha
az emberek el is taszítják maguktól, és elfordulnak tőle, hogy Isten ne
méltatná figyelmére és szeretetére. Krisztus nagyon szeretné, ha a gondterhelt,
elfáradt, megsanyargatott ember hozzá fordulna. Szeretné adni neki azt a fényt,
örömet és békét, amelyet sehol máshol nem találhat. A legbűnösebbet is
mélységesen szánja és szereti. Elküldi Szentlelkét, hogy szeretetével
körülvegye, és magához vonzza.
A
szolga, aki elhozta a szegényeket és vakokat, jelentette urának: "Uram,
meglett, amint parancsolád, és mégis van hely. Akkor monda az úr a szolgának:
Eredj el az utakra és a sövényekhez, és kényszeríts bejőni mindenkit, hogy
megteljék az én házam." Krisztus itt arra az evangélizálásra utalt,
amelyet már a zsidók határain túl, a világ országútjain és ösvényein kell
végezni.
Pál és
Barnabás engedelmeskedtek a parancsnak. Ezt mondták a zsidóknak:
"Szükséges volt, hogy először néktek hirdettessék az Isten igéje; de
mivelhogy ti megvetitek azt, és nem tartjátok méltóknak magatokat az örök
életre, ímé a pogányokhoz fordulunk. Mert így parancsolta nékünk az Úr:
Rendeltelek téged világosságul a pogányoknak, hogy légy üdvösségükre a földnek
széléig. A pogányok pedig ezeket hallván, örvendezének, és magasztalják vala az
Úrnak igéjét; és akik csak örök életre választattak vala, hivének" (Acs 13
: 46-48).
A
Krisztus tanítványai által hirdetett evangéliumi üzenet hírt adott a világnak
az első adventről, és azt a jó hírt tartalmazta, hogy az ember a Krisztusba
vetett hit által üdvösségre lel. Az üzenet előre mutatott a második adventre,
amikor Jézus eljön dicsőségben, hogy megváltsa népét, és azt az örömhírt hozta,
hogy aki hisz és engedelmeskedik, az részesül "a szentek örökségében ... a
világosságban" (Kol 1:12). Ez az üzenet szól ma az emberiségnek, azzal a
kinyilatkoztatással együtt, hogy Krisztus második eljövetele közel van. Igéje
és az általa meghirdetett jelek teljesedése tanúsítja, hogy az Úr már az ajtó
előtt van.
Mai bibliai szakasz: 3 Mózes 25. fejezete
Istennek volt egy pénzügyi terve, hogy
emlékeztesse népét: Ő az Istenük, aki gondot visel róluk. A szombatévben,
minden hetedik esztendőben, a föld pihent, semmit sem vetettek vagy ültettek
bele, nem volt aratás. Ha valami magától termett benne, azt bárki használhatta,
gazdag vagy szegény, még az idegenek is.
Ha valakinek tartozása volt és el kellett
adni magát annak, akinek tartozott, a családtagjai vagy barátai kiválthatták
(még nem izraelita tulajdonostól is), de a hetedik szombatév után vette
kezdetét az ötvenedik, jubileumi esztendő, a kürtzengés esztendeje, amikor
minden rabszolgát szabadon kellett engedni. Nem volt vetés és aratás, és a
kölcsönnel megterhelt, vagy tartozás miatt gazdát cserélt földek visszakerültek
eredeti tulajdonosuk birtokába.
Egyetlen pénzügyi rendszer sem fogható ahhoz
a rendszerhez, amit Isten adott Izraelnek. A gazdaság működésének alapja elsődlegesen
a földterület, a javak és a termelés volt, nem pedig a pénz. Isten nyomatékosan
megtiltotta, hogy a szegényeknek kamatot számoljanak fel. A rabszolgákkal úgy
bántak, mint alkalmazottakkal, nem mint rabszolgákkal. A földek adás-vételénél
évi 2%-os értékcsökkenést számoltak a jubileumi év miatt, ugyanakkor a
megtermelt áruk értéke növekedett. A népesség növekedése erősítette a
gazdaságot, és Isten rendszere megóvott az elszegényedéstől és a túlzott
meggazdagodástól. A föld, az emberek és az állatok is élvezték a szombatév
áldásait. Isten terve mindig a legjobb.
Isten ma is elvárja, hogy kedvességet és
együttérzést tanúsítsunk a szegények iránt, és segítsük őket a szükség idején.
Dean Davis
14. heti
olvasmány a KRISZTUS
PÉLDÁZATAI 18.
fejezetéhez (november 1-7).
Miután elolvastam ezt a fejezetet, világos
volt számomra a mondanivalója: Jézus azt próbálja velünk megértetni, hogy
minden embernek meg kell hallania az evangéliumot. A vacsorára meghívott
vendégek végeredményben a társadalom egészét képviselik, beleértve a gazdagokat
és a szegényeket, a hatalmasokat és az elnyomottakat is.
Mi azonban úgy tűnik, folyton kifogásokat
hozunk fel, miért nem mondjuk el bizonyos egyéneknek az örömhírt – mégpedig nem
ritkán az emberek kinézete alapján döntjük ezt el. Példának okáért: „Ó, az a
hölgy túl gazdag és befolyásos személyiség, biztosan nem érdekli Jézus.” Vagy:
„Az a fickó? Az ilyenek az arcomba nevetnének, ha lelki témákról próbálnék
beszélni velük!” Ellen White azonban ezt írja: „Senki mellett se haladjunk el
azért, mert úgy látjuk, hogy lekötik a földi dolgok. A társadalom rangos
személyiségei között sok sebzett szívű, a sivárságba belefáradt ember van.
Vágynak a hiányzó békességre. Vannak a társadalom legrangosabbjai között is
megváltásra éhező és szomjazó emberek. Sokan elfogadnák a segítséget, ha az Úr
munkásai kedvesen, Krisztus szeretetétől átforrósodott szívvel, személyesen
közelednének hozzájuk (Budapest, 1999, Advent Kiadó. 154-155. o.).
Ha tehát legközelebb lehetőséged nyílik
valakinek beszélni az evangéliumról, csak tedd meg! Tekintet nélkül arra, hogy
miként képzeled el az illető válaszát, beszélj neki Jézusról! Lehetséges, hogy
beszélgetőtársad egy a sok közül, aki szomjazza az üdvösséget? Nem tudod meg,
csak ha bizonyságot teszel neki!
Randy Ban,
adminisztrátor, Light
Bearers [Fényhordozók elnevezésű
szolgálat]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése