MEGHALLHATHATOD itt: http://podcastmachine.com/podcasts/19165
Új
olvasmányok a fejezet végén
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 23. fejezet 133. nap
Az
Úr szőlőskertje
A két
fiúról mondott példázatot a szőlőskertről szóló példázat követte. Az előbbiben
Krisztus bemutatta a zsidó vezetőknek az engedelmesség fontosságát, az
utóbbiban pedig az Izraelre árasztott áldásokról beszélt. E példázatok által
kifejezte, hogy Isten igényt tart engedelmességükre. Eléjük tárta Isten
dicsőséges szándékát, amelyet engedelmességükkel valóra válthattak volna.
Fellebbentve a jövő fátyolát megmutatta, hogy e szándék semmibevevésével az
egész nemzet miként játszotta el Isten áldásait, és vitte romlásba önmagát.
"Vala
egy házigazda - mondta Krisztus -, aki szőlőt plántála, és azt gyepüvel
körülvevé, sajtót ása le benne, és tornyot építe, és kiadá azt munkásoknak, és
elutazék."
Erről a
szőlőskertről Ésaiás próféta így ír: "Hadd énekelek kedvesemről,
szerelmesemnek énekét az Ő szőlőjéről! Kedvesemnek szőlője van nagyon kövér
hegyen; felásta és megtisztítá kövektől, nemes vesszőt plántált belé, és
közepére tornyot épített, sőt benne már sajtót is vágatott; és várta, hogy majd
jó szőlőt terem" (Ésa 5 :1-2).
A gazda
kiválaszt egy darab földet a pusztaságban. Bekeríti, megtisztítja, megműveli,
nemes szőlővel beülteti, és gazdag termésre számít. Azt reméli, hogy az a darab
föld, amelyhez fogható nincs a megműveletlen pusztaságon, a gondozás és a
ráfordított munka eredményeképpen elismerést szerez neki. Így választott ki
Isten egy népet a világból, hogy Krisztus iskolájában tanuljon és nevelődjék.
Ezt mondja a próféta: "A seregek Urának szőlője ... Izrael háza, és Júda
férfiai az Ő gyönyörűséges ültetése" (Ésa 5 : 7). Isten nagy
kiváltságokban részesítette ezt a népet, gazdagon árasztva rájuk nagy jóságának
áldásait, és várta, hogy gyümölcsterméssel megdicsőítse. Hirdetniük kellett
volna országának elveit. A bukott, gonosz világnak be kellett volna mutatniuk
Isten jellemét.
Az Úr
szőlőskertjének olyan termést kellett volna hoznia, amely egészen más; mint a
pogány népeké. E bálványimádó népek a gonoszságnak hódoltak. Gátlástalanul
erőszakoskodtak, telhetetlenkedtek, bűnöztek, zsarnokoskodtak, és a
legromlottabb szokásokat követték. A romlott fa a becstelenség és szenvedés
gyümölcseit hozta. Az Isten által plántált szőlőnek egészen más gyümölcsöt
kellett volna teremnie.
A zsidó
nép abban a kiváltságos helyzetben volt, hogy úgy mutathatta be Isten jellemét,
miként Isten Mózesnek kinyilatkoztatta. Mózes "mutasd meg nékem a Te
dicsőségedet" imájára válaszként az Úr ezt ígérte: "Megteszem, hogy
az én dicsőségem a te orcád előtt menjen el." "És az Úr elvonula
előtte és kiálta: Az Úr, az Úr, irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a
haragra, nagy irgalmasságú és igazságú. Aki irgalmas marad ezeríziglen;
megbocsát hamisságot, vétket és bűnt" (2 Móz 33:18-19; 34:17). Isten ezt a
gyümölcsöt kívánta népétől. Tiszta jellemükkel és szent életükkel,
irgalmasságukkal, jóságukkal és könyörületükkel kellett volna megmutatniuk,
hogy "az Úrnak törvénye tökéletes, megeleveníti a lelket" (Zsolt
19:8).
Izrael
által Isten gazdag áldást akart küldeni minden népnek. Izrael útján kellett
volna a világosságnak szétterjednie az egész világon. A világ népeiből a
romlott szokások kitörölték Isten ismeretét. Az irgalmas Isten mégsem vonta
vissza tőlük az életet. Egyháza által akart alkalmat adni a pogányoknak arra,
hogy megismerjék. A népe által megmutatott elvekkel akarta erkölcsi képmását
helyreállítani az emberben.
E terv
megvalósítása érdekében hívta ki Isten Ábrahámot bálványimádó rokonai közül, és
megparancsolta, hogy lakjék Kánaán földjén. "Nagy nemzetté tészlek -
mondta - és megáldalak téged, és felmagasztalom a te nevedet, és áldás
leszesz" (1 Móz 12 : 2). Isten levitte Egyiptomba Ábrahám leszármazottait:
Jákóbot és ivadékait, hogy bemutassák e nagy és gonosz nemzetnek Isten országának
alapelveit. József becsületessége és csodálatra méltó tevékenysége, amellyel
megőrizte Egyiptom egész népét, Krisztus életét tükrözte. Mózes is - és sokan
mások - bizonyságot tettek Istenről.
Isten
hatalma és irgalma mutatkozott meg akkor is, amikor kivezette Izraelt
Egyiptomból. Csodái, amelyekkel megszabadította a szolgaságból, és gondoskodása
a pusztai vándorlás alatt nemcsak Izrael javát szolgálta. Isten szemléltető
oktatást akart adni népe által a környező nemzeteknek. Minden emberi hatalmat
és nagyságot felülmúló Istenként nyilatkoztatta ki önmagát. A népe érdekében
megmutatott jelek és csodák tanúsították, hogy ura a természetnek és a
természet imádói közül a legnagyobbaknak is. Isten kinyilatkoztatta önmagát a
büszke Egyiptomnak. Az utolsó napok eseményei által is hasonlóképpen fogja
jelenlétét éreztetni a földön. A nagy VAGYOK tűzzel és fergeteggel,
megrázkódtatással és halállal szabadította meg népét. Kivitte a szolgaság
földjéről. Átvezette "a tüzes kígyóknak, skorpióknak, szomjúságnak nagy
pusztáján." Vizet hozott elő neki "a kemény kősziklából", és
"mennyei gaboná"-val táplálta (Lásd 5 Móz 8:15; Zsolt 78: 24).
"Mert az Úrnak része az Ő népe - mondta Mózes -, Jákób néki sorssal jutott
öröksége. Puszta földön találta vala őt, zordon, sivatag vadonban; körülvette
őt, gondja volt rá, őrizte, mint a szeme fényét; mint a fészkén felrebbenő sas,
fiai felett lebeg, kiterjeszti felettük szárnyait, felveszi őket, és tollain
emeli őket: egymaga vezette őt az Úr; idegen Isten nem volt ővele" (5 Móz 32
:9-12). Így vonta önmagához, hogy a Magasságos árnyékában lakozzék.
Mai bibliai szakasz: 4 Mózes 17. fejezete
Isten az Ő
kegyelméből újabb bizonyítékot adott Izraelnek akaratára vonatkozóan, hogy
változtathassanak eltorzult nézeteiken; ugyanis még mindig meg voltak győződve
arról, hogy Mózes és Áron ölte meg az Úrnak népét (lásd: 4Móz 16:41).
Isten azt parancsolta,
hogy mindegyik törzs vegyen egy vesszőt, és írják rá atyáik házának nevét. A
vesszőket ezután ott kellett hagyni a bizonyság sátorában, ahol az Úr
megjelenik. Ekkor Isten olyan csodát tett, ami már elhallgattatta az izraeliták
panaszáradatát, s ami maradandó bizonyítéka és jelképe lett annak, hogy kire is
helyezte Isten a papi szolgálatot. A vesszőn minden jelentős változás egyetlen
éjszaka leforgása alatt történt meg, és ez meggyőzte a népet arról, hogy Isten
szent szolgálatra különítette el Áront Izrael többi törzsétől.
Az isteni hatalom e
csodás megnyilvánulását követően a papság tekintélyét nem vonták többé
kétségbe. A csodavesszőt megőrizték, és időről időre bemutatták a népnek, hogy
emlékeztesse őket a múltra, és megóvja őket a panaszkodástól, valamint attól,
hogy megkérdőjelezzék, kire is bízta Isten a papság szent szolgálatát. Miután
Izrael fiai valódi fényében látták meg lázadásukat, megrémültek. „Ímé pusztulunk, veszünk, mi mindnyájan
elveszünk!” (12. vers). Végül rákényszerültek arra, hogy elfogadják a
kellemetlen igazságot, miszerint sorsuk az, hogy ott haljanak meg a pusztában.
Miután ráébredtek, hogy valóban az Úr mondta ki, hogy nem mehetnek be az ígéret
földjére, elismerték, hogy a Mózes és Áron tekintélye elleni lázadással Izrael
Istene ellen vétkeztek.
Mindig nagyon nehéz
jobb belátásra bírni azokat a személyeket, akik megengedték maguknak a
lázadást; ezt láthatjuk abból az esetből is, mennyire bonyolult volt
ráébreszteni az izraelitákat arra, hogy ők tévednek, Mózesnek és Áronnak pedig
igazuk van – még azután is, hogy Kórét és társait elnyelte a föld.
Ellen G. White is
említést tesz erről az esetről. Megállapítja, hogy Kóré lázadását
„figyelmeztetésként jegyzi fel az Ige Isten népe számára, különösképpen azok
számára, akik a vég idején élnek a Földön. … A kegyelmes Isten leereszkedett
hozzájuk, hogy csodát tegyen Áron vesszejével, és ezzel győzze meg őket a
papsággal kapcsolatban – mindörökre.” (Spiritual
Gifts [Lelki ajándékok], 4A kötet, 35-38. oldal.)
Nancy Costa
17. heti
olvasmány a KRISZTUS PÉLDÁZATAI
23. fejezetéhez (november
22-28).
Miközben az Úr
szőlőskertjéről szóló példázatot olvasom, legfőbb gondolatom az, hogy
Megváltónk ezt az üzenetet minden hitvalló hetednapi adventista keresztény
szívébe bele szeretné rejteni; hiszen mi
vagyunk a lelki Izrael. A szőlőskert tulajdonosa úgy döntött, hogy
„bemutassák országának alapelveit… és képviseljék Isten jellemét.”
Amikor börtönben voltam, eszembe jutott egy
régi barátom neve, aki korábban adventista lett. Tanulmányozni kezdtük a
Bibliát, és hónapokon belül elkezdtem szombatot ünnepelni. Mégis, a sok tudás
ellenére szívem nem lett a Megváltóé. Minél inkább erőltettem az Igét az
emberekre, annál több ellenséget szereztem. Isten jellemével ellentétesen
mutattam be az igazságot. Élő képmutató voltam! Büszkeségem nem engedte látni
azt, hogy nyomorult, nyavalyás, szegény, vak és mezítelen vagyok. Mint sokan
mások, én is elkövettem Izrael hibáit.
Tudjuk, hogy a világ sötétségben van, de
vesztükbe rohanó embertársainkat el kell téríteni a hamis istentisztelettől,
„de ne bálványaik kárhoztatásával, hanem az értékesebb dolgok megláttatásával.”
Mi valami sokkal csodálatosabbat tudunk nekik adni: az örökkévaló evangéliumot.
Ez a példázat felhívás az egyházunk számára. „Isten ezt a gyümölcsöt kívánta népétől.
Jellemük tisztaságával, életük szentségével, irgalmasságukkal, jóságukkal,
együttérzésükkel kellett volna bemutatniuk, hogy »az Úr törvénye szent, igaz és
jó«”.
Tartsuk emlékezetünkben ezt a történetet,
hogy jó gyümölcsöt teremhessünk a tulajdonos számára!
Nicole Stallings,
ARISE diplomás/gyakornok,
Light Bearers
USA
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése