MEGHALLGATHATOD itt: http://podcastmachine.com/podcasts/19165
Új
olvasmányok a fejezet végén
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 23. fejezet 136. nap
A zsidó
főemberek nem szerették Istent. Elszakadtak tőle, és elvetették az igazságos
megoldásra tett minden ajánlatát. Eljött Krisztus, Isten szeretett Fia, hogy
érvényesítse a szőlőskert tulajdonosának kívánságát, de a munkások furcsa
megvetéssel bántak vele, és ezt mondták: Nem akarjuk, hogy ez az ember
uralkodjék rajtunk! ~ Irigyelték Krisztus jellemének szépségét. Tanítási
módszere jóval felülmúlta az övékét, és féltek sikerétől. Krisztus megintette
őket, leleplezte képmutatásukat, és megmutatta nekik eljárásuk biztos
következményeit. Erre haragra gerjedtek. Szenvedtek a dorgálás miatt, amelyet
nem tudtak elhallgattatni. Gyűlölték az igaz élet magas normáját, amelyet
Krisztus bemutatott. Látták, hogy tanításaival olyan helyzetbe hozza őket,
amelyben lelepleződik önzésük, és elhatározták, hogy megölik. Gyűlölték példás
megbízhatóságát, kegyességét és minden tettében megmutatkozó emelkedett
lelkiségét. Jézus egész élete önzésük megfeddése volt, és amikor eljött a végső
próba - amelyben engedelmességükkel az örök életet vagy engedetlenségükkel az
örök halált választhatták -, elvetették Izrael Szentjét. Amikor választaniuk
kellett Krisztus és Barabbás között, így kiáltottak: "Bocsásd el nékünk
Barabbást!" És amikor Pilátus megkérdezte: "Mit cselekedjem hát
Jézussal?" - indulatosan kiáltották: "Feszíttessék meg!" "A
ti királyotokat feszítsem meg?" - kérdezte Pilátus. A papok és főemberek
így válaszoltak: "Nem királyunk van, hanem császárunk!" Amikor kezét
mosva Pilátus így szólt: "Ártatlan vagyok ez igaz embernek vérétől",
a papok a tudatlan csőcselékkel együtt szenvedélyesen kiáltották: "Az Ő
vére mirajtunk és a mi magzatainkon" (Lk 23: 18; Mt 27:22; Jn 19:15; Mt
27:24-25).
A zsidó
vezetők ezt választották. Döntésüket bejegyezték abba a könyvbe, amelyet János
a trónon ülő kezében látott; a könyvbe, amelyet senki ember nem nyithatott fel.
E bosszúszomjas döntésükkel találkozniuk kell azon a napon, amikor Júda
törzsének Oroszlánja feltöri a könyv pecsétjét.
A zsidó
nép azt az elképzelést dédelgette, hogy a menny kegyeltje, és mindig Isten
egyházaként fogják magasztalni. Ábrahám leszármazottainak mondták magukat, és
jólétük alapját olyan szilárdnak tartották, hogy véleményük szerint sem a föld,
sem a menny nem foszthatja meg őket jogaiktól. De hűtlen életükkel kihívták a
menny ítéletét, és elszakadtak Istentől.
Miután
Krisztus a szőlőskertről szóló példázatában előrevetítette a papoknak
gonoszságuk betetőzését, feltette a kérdést: "Mikor azért megjő a szőlőnek
ura, mit cselekszik ezekkel a munkásokkal?" A papok nagy érdeklődéssel
figyelték a történetet, és anélkül, hogy átgondolták volna, milyen kapcsolatban
áll velük, a néppel együtt válaszolták: "Mint gonoszokat gonoszul elveszti
őket; a szőlőt pedig kiadja más munkásoknak, akik beadják majd néki a
gyümölcsöt annak idejében."
Akaratlanul
kimondták saját ítéletüket. Jézus rájuk nézett, és fürkésző tekintete elárulta,
hogy olvas szívük titkaiba. Istensége félreérthetetlen erővel villant fel
előttük. A munkásokban meglátták önmagukat, és önkéntelenül felkiáltottak:
"Távol legyen!"
Krisztus
ünnepélyes komolysággal és szánakozva kérdezte: "Sohasem olvastátok-é az
írásokban, Amely követ az építők megvetettek, az lett a szegletnek feje; az
Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemeink előtt. Annakokáért mondom néktek,
hogy elvétetik tőletek az Istennek országa, és oly népnek adatik, amely
megtermi annak gyümölcsét. És aki e kőre esik szétzúzatik, akire pedig ez esik
reá, szétmorzsolja azt."
Krisztus
elhárította volna a zsidó nemzet pusztulását, ha a nép befogadta volna Őt.
Irigységük és féltékenységük azonban kérlelhetetlenné tette őket. Elhatározták,
hogy nem fogadják el Messiásként a Názáreti Jézust. Elvetették a világ
Világosságát, és ettől kezdve életüket éjféli sötétség vette körül. A zsidó
népet utolérte megjövendölt végzete. Saját vad indulataik, zabolátlan
szenvedélyeik okozták romlásukat. Elvakult haragjukban egymást pusztították.
Lázadó, konok gőgjükkel magukra vonták a győztes rómaiak haragját. Jeruzsálem
elpusztult, a templom romokban hevert. Helyét felszántották, mint a mezőt. Júda
fiai a legborzalmasabb halállal pusztultak el. Embermilliókat adtak el közülük,
hogy pogány földön rabszolgaként szolgáljanak.
A zsidók
- mint nép - nem töltötték be Isten szándékát, és a szőlőskertet elvette tőlük.
A kiváltságokat, amelyekkel visszaéltek, a feladatot, amelyet semmibe vettek,
mások kapták meg.
Mai bibliai szakasz: 4 Mózes 20. fejezete
A
vezetői pozícióban tett dolgainknak nagy a jelentőségük, mert mások minket
követnek. A Sínai-hegyet elhagyva a nép Mózest kérte meg, hogy Istennel
beszéljen, mert ők közvetlenül nem bírták elviselni Isten jelenlétét. Ez nagy
felelősség volt Mózes számára. Ebben az esetben azonban nem sikerült úgy
tükröznie Isten jellemét a nép felé, ahogy azt neki kellett volna. Mivel
haragudott rájuk, felnagyította a hibájukat, és semmissé tette a kegyelem és
szeretet azon leckéjét, amelyet Isten ez alkalommal a nép felé közölni akart.
Ez figyelmeztetés minden vezetőnek: nem
szabad engednünk a kísértésnek, hogy helytelenül bánjunk azokkal, akiket
vezetünk.
Valójában
mindannyian vezetők vagyunk a körülöttünk lévők számára. Ők tudják, hogy mi kit
képviselünk. Vannak, akik számára mi vagyunk az egyetlen bizonyíték arról, hogy
milyen is Isten. Tehát a tanulság minden hívőnek szól.
Mózes
és Áron számára a büntetés az volt, hogy nem vezethették be a népet az ígéret földjére.
Az első lecke mindig fontos, és szükséges volt, hogy a nép belépését erre az új
földre ne rontsa meg egy olyan vezetés, ami nem sokkal korábban helytelenül
mutatta be Istent és az Ő emberiséggel való bánásmódját.
Te
is megengedtél magadnak mostanában olyan viselkedést, ami összezavarhatja az embereket
Istennel kapcsolatban? Ahogy az ének mondja: „Az egész világ lássa, / hogy Lelked
bennem él!”
John Beckett
17. heti
olvasmány a KRISZTUS
PÉLDÁZATAI 23.
fejezetéhez (november 22-28).
Miközben az Úr
szőlőskertjéről szóló példázatot olvasom, legfőbb gondolatom az, hogy
Megváltónk ezt az üzenetet minden hitvalló hetednapi adventista keresztény
szívébe bele szeretné rejteni; hiszen mi
vagyunk a lelki Izrael. A szőlőskert tulajdonosa úgy döntött, hogy
„bemutassák országának alapelveit… és képviseljék Isten jellemét.”
Amikor börtönben voltam, eszembe jutott egy
régi barátom neve, aki korábban adventista lett. Tanulmányozni kezdtük a
Bibliát, és hónapokon belül elkezdtem szombatot ünnepelni. Mégis, a sok tudás
ellenére szívem nem lett a Megváltóé. Minél inkább erőltettem az Igét az
emberekre, annál több ellenséget szereztem. Isten jellemével ellentétesen
mutattam be az igazságot. Élő képmutató voltam! Büszkeségem nem engedte látni
azt, hogy nyomorult, nyavalyás, szegény, vak és mezítelen vagyok. Mint sokan
mások, én is elkövettem Izrael hibáit.
Tudjuk, hogy a világ sötétségben van, de
vesztükbe rohanó embertársainkat el kell téríteni a hamis istentisztelettől,
„de ne bálványaik kárhoztatásával, hanem az értékesebb dolgok megláttatásával.”
Mi valami sokkal csodálatosabbat tudunk nekik adni: az örökkévaló evangéliumot.
Ez a példázat felhívás az egyházunk számára. „Isten ezt a gyümölcsöt kívánta
népétől. Jellemük tisztaságával, életük szentségével, irgalmasságukkal,
jóságukkal, együttérzésükkel kellett volna bemutatniuk, hogy »az Úr törvénye
szent, igaz és jó«”.
Tartsuk emlékezetünkben ezt a történetet,
hogy jó gyümölcsöt teremhessünk a tulajdonos számára!
Nicole Stallings,
ARISE diplomás/gyakornok,
Light Bearers
USA
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése