Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Új olvasmány a fejezet végén a Pátriárkák
és próféták 51. és 52. fejezeteihez
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 51. fejezet 420. nap
51.
Isten gondja a szegényekre
Az
istentiszteleti összejövetelek előmozdítása, valamint a szegényekről való
gondoskodás céljából minden jövedelemből egy második tizedre is szükség volt.
Az első tizedről az Úr kijelentette: "[...] a Lévi fiainak örökségül adtam
minden tizedet Izráelben" (4Móz 18:21). A másodikról azonban így
rendelkezett: "És egyed az Úrnak, a te Istenednek színe előtt azon a
helyen, amelyet kiválaszt, hogy ott lakozzék az ő neve, gabonádnak, mustodnak,
olajodnak tizedét, a te barmaidnak és juhaidnak első fajzását: hogy tanuljad
félni az Urat, a te Istenedet minden időben" (5Móz 14:23; 16:11-14). Ezt a
tizedet vagy pénzbeni megfelelőjét két éven át arra a helyre kellett vinni,
ahol a szentély állt. A hálaáldozatnak Isten részére való bemutatása, valamint
a meghatározott résznek a pap számára történő felajánlása után a megmaradt
részt az áldozatot hozónak megvendégelésre kellett felhasználnia, amelyen részt
vehettek a léviták, a jövevények, az árvák és az özvegyek. Így gondoskodtak a
hálaáldozatokról és a megvendégelésekről az évenkénti ünnepeken, ezáltal a
népet bevonták a papok és a léviták társaságába, hogy Isten szolgálatában
oktatást és bátorítást nyerjenek.
Minden
harmadik évben azonban otthon kellett a második tizedet a léviták és a
szegények vendéglátására fordítani, amint Mózes megparancsolta. "[...]
hogy egyenek a te kapuid között, és jóllakjanak" (5Móz 26:12). Ez a tized
a jótékonyság és a vendégszeretet gyakorlásának alapját képezte.
A
szegényekről további gondoskodás is történt. Isten igényeinek elismerésén kívül
a Mózes által adott törvényeket semmi sem jellemzi jobban, mint a szegények
iránti bőkezű, gyöngéd és vendégszerető lelkület. Bár Isten mérhetetlen
áldásokat ígért népének, az mégsem volt szándéka, hogy a szegénység ismeretlen
legyen közöttük. Kijelentette: szegények mindenkor lesznek az országban. Mindig
lesznek népe között olyanok, akik együttérzésüket, gyengédségüket és
jóakaratukat igénybe vennék. Akkor éppúgy, mint manapság, voltak, akiket
szerencsétlenség, betegség ért és elveszítették tulajdonukat; mégis mindaddig,
amíg követték az Isten által adott utasításokat, nem volt közöttük koldus, sem
olyan, aki táplálékban hiányt szenvedett.
Isten
törvénye a föld terméséből biztosított egy részt a szegényeknek. Ha valaki éhes
volt, joga volt felebarátjának földjére, gyümölcsöskertjébe vagy szőlőjébe
menni és a gabonából vagy gyümölcsből enni. Ezzel az engedéllyel téptek a
kalászból a tanítványok is, amint szombatnapon áthaladtak a búzamezőn.
A
termőföldek és gyümölcsöskertek utószedése (böngészése, tarlózása) egészen a
szegényeket illette. "Mikor learatod aratni valódat a te meződön, és kévét
felejtesz a mezőn ne térj vissza annak felvételére [...] Ha olajfád termését
lerázod, ne szedd le, ami még utánad marad [...] Ha szőlődet megszeded, ne mezgéreld
le; a jövevényé, árváé és az özvegyé legyen az. És emlékezzél vissza, hogy
szolga voltál Egyiptom földén" (5Móz 24:19-22; 3Móz 19:9-10).
Hétévenként
pedig különös módon intézkedtek a szegényekről. A szombatév - ahogy ezt
nevezték - az aratás befejeztével kezdődött. A betakarítást követő vetési
időben a nép nem vethetett, tavasszal nem művelhette szőlőjét és nem
számolhatott sem aratással, sem szürettel. Abból, amit a föld termett, mindenki
szabadon ehetett amíg friss volt, de tárházaikban semmit sem helyezhettek el.
Annak az évnek termése az árváké, az özvegyeké, a jövevényeké és a mezei vadaké
kellett legyen (2Móz 23:10-11; 3Móz 25:5).
De ha a
föld általában csak annyit termett, hogy kielégítse a nép igényeit, hogyan
éltek meg ez alatt az év alatt, amikor semmi termést nem takaríthattak be?
Erről Isten ígérete jó előre gondoskodott. "Én rátok bocsátom majd az én
áldásomat a hatodik esztendőben" - mondta - "hogy három esztendőre
való termés teremjen. És mikor a nyolcadik esztendőre vettek, akkor is az ó
termésből esztek egészen a kilencedik esztendeig; mindaddig ó gabonát esztek,
míg ennek termése be nem jön" (3Móz 25:21-22).
A
szombatév megtartása a föld és a nép javát szolgálta. A föld egy évi pihenés
után a következő évben bővebben termett. A népet tehermentesítették a nehéz
mezei munkától; és míg a munka különböző ágait ez idő alatt végezhették, több
szabad idejük volt testi erejük megújítására. Több idejük volt az elmélkedésre
és imádkozásra, az Úr tanításainak megismerésére és házanépük oktatására.
Mai Bibliai szakasz: Nehémiás 8
Nehémiás feljegyzi,
hogyan gyűlt össze a nép a hetedik hónapban, és kérte meg Ezsdrás papot arra,
hogy olvasson fel nekik Isten Igéjéből, amit ő meg is tett. Kora reggeltől
délig olvasott. Azután dicsőítette az Urat, a hatalmas Istent, és az egész nép
így válaszolt: „Ámen! Ámen!”
A reformációt és
megújulást mindig Isten Igéjének tanulmányozása előzi meg. Mindig! Az emberek
szíve akkor rendül meg, és akkor vágyakoznak szívük és lelkük átalakulása után,
amikor az írott Igéből meghallják és megértik Isten akaratát. Ha Isten Igéjét
gyakrabban olvasnák és tanítanák az embereknek, akkor olyan reformáció és
megújulás következne be, amit sosem látott még a világ. Azért látunk olyan
kevés esetben valódi reformációt és megújulást, mert Isten szavát
elhanyagolják.
Amikor a nép Isten
szavát olvasva új felfedezésekre jut, Isten dicsősége feltárul előttük. Így
történt ez akkor is Isten gyermekei életében: miközben az Igét hallgatták, újra
felfedezték a hetedik hónap ünnepeinek jelentőségét.
Az emberek sírtak.
Gyászoltak és keseregtek. Amikor az emberek nyitott szívvel hallgatják Isten
szavát, bánkódni kezdenek azon, hogy eltértek az Úr akaratától, és a Szentlélek
vágyat ébreszt szívükben az igaz és nemes dolgok iránt. Ennek eredményeképp pedig
visszafordulnak Istenhez, és akaratát cselekszik. Isten pedig túláradó örömet
teremt szívükben.
Ábrahámnak Istene, mennyei Atyánk, segíts, hogy Igédet
olvasva megtapasztaljuk a lelki ébredést!
Pardon
Mwanza
58. heti
olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS
PRÓFÉTÁK 51. és 52. fejezeteihez
(szept. 4-10).
Olyan korban élünk,
ahol az egyre növekvő szakadék azok közt, akiknek van, és akiknek nincs,
előtérbe van helyezve. Áldás tehát Isten módszeréről olvasni, amellyel féken
tartotta a túlzott jólétet és szegénységet. Bárcsak ma is alkalmazhatnánk ezt!
Minden harmadik, hetedik és ötvenedik évben az emberi tökéletlenség miatt
meglévő egyenlőtlenségek vissza lettek állítva. A szántóföldeket és a
szőlőskerteket teremni hagyták, anélkül, hogy begyűjtötték volna a termést,
azon év előtt, amikor Isten megígérte, hogy annyival több lesz nekik, hogy elég
lesz Izráel gyermekei számára, hogy két évig megéljenek, úgy hogy nem tettek
semmit. Minden 50. évben a szabadságév kezdetét jelölte az engesztelés napja. A
földeket visszaadták azoknak, akik elvesztették őket a nehéz időknek
köszönhetően. Megnyomták a gazdasági visszaállítás gombját, és a szélsőséges
szegénység és szélsőséges jólét el lett törölve. Azt tanította ez Isten
népének, hogy ez a világ nem az övék, és a föld nem a végső otthona Isten
népének. Jószándékúan kell viselkednünk azokkal, akiknek nálunk sokkal
kevesebbe van, és a vagyont, amit felhalmozunk, Isten céljának támogatására
kell szenteljük. A szegények felé való könyörületes törődésen keresztül válunk
igazán gazdaggá.
Míg bizonyos éveket a szegényeknek szentelt
különleges figyelem különböztette meg a többitől, az évenkénti ünnepek minden
évben Istenre és az ő megváltási művére irányították a figyelmet. Az ünnepség
legalább két dolgot tett: 1. Megőrizte Isten népét attól, hogy pogány
ünnepségekbe keveredjenek, és őrizte hűségüket az igaz Istenhez. 2.
Emlékeztetőül szolgált, hogy a megváltás ajándékának társadalmi dimenziója is
van, nem csak egy egyéni élmény.
Kevin James
PARL társigazgató
Southern Union Conference, USA
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése