Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 55. fejezet 438. nap
55.
A gyermek Sámuel
Elkána,
az Efraim hegységében lakó jómódú és befolyásos lévita volt, aki szerette és
félte az Urat. Felesége, Anna, szintén istenfélő, kegyes asszony volt. Nemes
szerénység, komolyság és fennkölt hit jellemezte.
A
héberek által oly komolyan óhajtott áldást megtagadta az Úr ez istenfélő
házaspártól; otthonukban nem hangzott fel gondtalan gyermekhang, és így az az
óhaj, hogy neve folytatódjék, Elkánát második házasságra késztette. Ámde ez a
lépés, melyet az Istenbe vetett hit hiánya sugallt, nem hozott boldogságot. Bár
e házasságából fiak és leányok születtek, de Isten szent intézkedésének örömét
és szépségét megsértette. Penina, a második feleség féltékeny, kicsinyes volt
és kihívóan viselkedett. Anna számára a remény megsemmisültnek s az élet nehéz
tehernek látszott, mégis a próbát türelmes alázattal viselte.
Elkána
az isteni rendeléseket hűségesen betartotta. Az istentiszteletek Silóban
voltak, s mint lévitának azokon részt kellett volna vennie, de az eluralkodó
szabálytalanságok következményeként szolgálatát nem vették igénybe. Mégis a
kijelölt ünnepeken felment imádkozásra és áldozat bemutatásra.
Az
áldozattal egybekötött szent ünnepekre is behatolt a gonosz lélek, mely családi
életében megpróbáltatást hozott. A hálaáldozat bemutatása után az egész család
- amint az szokás volt - ünnepélyes örömteli vendégséget tartott. Elkána ez
alkalmakkor gyermekei anyjának, fiainak és leányainak egy-egy részt; Annának
pedig, iránta érzett tisztelete és szeretete jeléül két részt adott, mintha
lenne fia. Ekkor a második feleség féltékenységtől fűtve az Isten kedveltjének
kijáró elsőbbséget követelte és kigúnyolta Annát gyermektelen állapota miatt,
ami az Úr nemtetszésének bizonyítéka. Ez évről-évre megismétlődött, végül Anna
nem bírta tovább elviselni. Fájdalmát képtelen lévén elrejteni, sírva vonult
vissza a vendégségtől. Elkána hiába vigasztalta. "[...] Anna, miért sírsz,
és miért nem eszel? Mi felett bánkódol szívedben? Avagy nem többet érek-é én
néked tíz fiúnál?" (1Sám 1:8). Anna nem panaszkodott. Terhét az Úr elé
vitte. Komolyan kérte, vegye el szégyenét és ajándékozza meg egy fiú drága
ajándékával, akit néki nevel fel. Ünnepélyes fogadalmat tett, ha kérését
meghallgatja, a gyermekét születésétől kezdve Istennek ajánlja. Anna a sátor
bejáratához ment "és lelkében elkeseredve könyörge és igen sír vala"
(1Sám 1:10).
Csendesen
társalgott az Úrral, hang nélkül, csak ajka mozgott. Azokban a gonosz időkben
ritkán lehetett látni ilyen imádkozót. A tiszteletlen lakmározások, sőt az
ittasság sem volt szokatlan még a vallásos ünnepségeken sem. és Éli, a főpap,
Annát figyelve feltételezte, bortól részegedett meg. Gondolta jól megérdemelt
figyelmeztetésben részesíti, ezért szigorúan ezt mondta: "[...] Meddig
leszel részeg? Távolítsd el mámorodat magadtól" (1Sám 1:14).
Megszomorodva
és megijedve Anna kedvesen válaszolt: "[...] Nem, Uram! bánatos lelkű
asszony vagyok én; sem bort, sem részegítő italt nem ittam, csak szívemet
öntöttem ki az Úr előtt. Ne tartsd a te szolgálóleányodat rossz asszonynak,
mert az én bánatomnak és szomorúságomnak teljességéből szólottam eddig"
(1Sám 1:15-16).
A főpap
mélységesen megrendült, mert Isten embere volt; és dorgálás helyett áldást
mondott: "[...] Eredj el békességgel, és Izráelnek Istene adja meg a te
kérésedet, amelyet kértél tőle" (1Sám 1:17).
Anna
imája meghallgatást nyert, megkapta azt az ajándékot, amelyért oly buzgón
esedezett. Amint gyermekére nézett "Sámuel"-nek, "az Úrtól
kértem"-nek nevezé (1Sám 1:20). Mikor a gyermek elég idős volt ahhoz, hogy
anyjától elválasszák, teljesítette fogadalmát. Gyermekét az anyai szív minden
vonzalmával szerette; amint figyelte napról napra fejlődő erejét és hallgata
gyermeki csevegését, egyre jobban ragaszkodott hozzá. Egyetlen gyermeke a menny
különleges ajándéka volt, de Istennek szentelt kincsként kapta és nem akarta
visszatartani az ajándékozótól.
Mai Bibliai szakasz: Jób 3
Ebben a fejezetben Jób elkezd állapotán
töprengeni. A tudósok szerint ezek a szakaszok „költői beszélgetések” sátánnal,
mintegy művészi bemutatás részeként. Amit azonban szem elől tévesztenek, az az,
hogy sátán keze átnyúlik a harmadik fejezetből a negyedikbe, azzal, hogy megjelenik
Elifáznak (Jób 4:1.). Sátán felhasználta Jób barátait csapásainak
súlyosbítására. Tehát ők csönden voltak, és most Jób kezdett beszélni. A zsidó
Talmud szerint a vigasztalók addig nem szólalhatnak meg, amíg a gyászoló el nem
kezdi a beszélgetést.
Tehát Jób a születése napjával kezdi a
panaszkodást. Ellentétpárokat használ: nappal és éjszaka (3. vers), sötétség és
fény (4. vers), felhő és koromsötétség (5. vers), nem megjelölt nap (6. vers),
ne legyen örvendezés (7. vers), legyen nyugtuk és átkozzák meg a napot (8.
vers), sötétedjenek el a csillagok és ne legyen hajnal (9. vers). Mindezt az ő
születése napja miatt. Azt kérte, hogy Isten ne törődjön az ő születésével (4.
vers).
Jób szeretné, ha valaki megmondaná neki, hogy
mi értelme van a létezésének, mi volt születése célja (11-12. vers). Azt
mondja, hogy ha születésekor meghalt volna, akkor igazi szombati pihenésben
lenne része (13. vers). A szombati pihenés másik jelentése a 17. versben
található, miszerint ott megszabadulnak a haragtól, a foglyok megkönnyebbülnek,
nem hallják a börtönőr hangját, a szolgák megszabadulnak uraiktól (18-19. vers).
A szombat, illetve a pihenés harmadik jelentése a 26. versben található, vagyis
megkönnyebbülés, nyugalom és szabadulás a nyugtalanságtól.
A zsidó értelmezés szerint Jóbnak a jószágai
elvesztéséről szóló hírek miatt nem volt nyugalma, a tűz hírét hallva nem volt
békessége, a tevékről szóló hírek miatt nem volt pihenése, és ünneplő gyermekei
elvesztése miatt lett beteg. A zsidó értelmezés nem helyes. Szeretteinek és
javainak elvesztése mindenkinek nagyon nehéz. Jób viszont azt mondja, hogy
bárcsak soha meg sem született volna és ne kellett volna a szombati béke és
áldás nélkülözésétől szenvednie az életben.
Jób azon tanakodik, hogy Isten miért nem előzte
meg a gonoszt, bár Istent nem vádolja. Végül is mi az élet célja, ha az egész
világot elnyered, azután mindent elveszítesz? Miért ad egy szerető Isten
további életet a megkeseredett szívűeknek? (20. vers) Az ősi görög színpadokat
háromszintesre építették: a felső szint a mennyet, az alsó az alvilágot, a
középső pedig a mindennapi életet mutatta be. A nézőközönségnek teljes képe
volt, mert ők láthatták a fönt és az alul végbemenő szellemi harcokat, amelyek
hatással vannak a mindennapi életre.
Jób könyve azért íródott, hogy bepillantást
adjon nekünk a mindennapi élet feletti és alatti szintekre is. Jób gyötrelmes
szenvedése közepette nem tudott a mennyei lázadás megkezdőjének
cselszövéseiről. De mi, az olvasók
tisztában vagyunk vele, és jól látjuk az egészet.
Drága Istenünk! Napi tragédiák és
zűrzavar közepette élünk, melyek befolyásolnak minket. Köszönjük neked Mózes
történelmi leírását Jóbról, ami elmondja nekünk, hogyan kell a szenvedést és a
fájdalmakat életünkben kezeli. Ámen.
Koot van Wyk
60. heti
olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS
PRÓFÉTÁK 54. és 55.
fejezeteihez (szept. 18-24).
„Mielőtt az anyaméhből kijöttél,
megszenteltelek” (Jeremiás 1:5)
Ez az ígéret bizonyosan igaz volt Sámson és Sámuel
esetében. Az édesanyjuk már a születésük előtti időtől fogva készítette őket az
Úr szolgálatára. Mindketten el lettek különítve, hogy népük vezetői legyenek,
és rendkívüli fontosságú feladatokat teljesítsenek.
Sajnálatos módon azonban, ahogyan a
szerepükbe belenőttek, amelyekre az édesanyjuk gondosan és jámboran nevelte
őket, Sámson és Sámuel olyan döntéseket hoztak, amelyek – drámai módon – egészen
más ösvényre vezették őket. Amikor Sámuel felnőttkorba lépett, Izráel lelki
pásztorává vált, mint próféta, illetve politikai vezetőjévé, mint bíró.
Ezzel szemben Sámson felnőttkorba lépése
azzal jellemezhető, hogy nyíltan visszautasította az odaszenteléssel
kapcsolatos, nazireus fogadalmakat, és – ami még rosszabb, szentségtelen
szövetséget kötött a filiszteusokkal, pedig ő éppen azért született meg, hogy
megszabadítsa tőlük Izráelt. Sámson újra meg újra visszautasította a hívást,
hogy elkülönített maradjon, és teljesen odaszentelt az Isten által kijelölt
küldetésnek, míg végül „az Úr… elhagyta őt” (Bírák 16:20).
Tagadhatatlan, hogy Sámson nem azt az utat
járta be, amit Isten szánt neki. Az ő és Sámuel története közti erős kontraszt
fájdalmas és kijózanító emlékeztető, hogy a döntéseinknek következményei
vannak. Mégis – még a Sámson helytelen döntései miatti vereség és fogság ellenére
is – a kegyelem és a megbocsátás által Sámson ereje visszatért, és lehetővé
tette, hogy végül betöltse küldetését. Isten kegyelme nagyobb, mint a mi
legnagyobb hibáink.
German Rodriguez
a Spencerville Hetednapi
Adventista gyülekezet presbitere
Maryland, USA
Fordította: Gősi
Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése