Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 57. fejezet 444. nap
"[...]
És kiméne Izráel a Filiszteusok ellen harcolni, és tábort járának Ében-Ézernél,
a Filiszteusok pedig tábort járának Áfekben" (1Sám 4:1). Az izraeliták a
hadjáratra Isten tanácsa, a főpap vagy a próféta hozzájárulása nélkül
vállalkoztak. "És csatarendbe állának a Filiszteusok Izráel ellen, és
megütközének, és megveretteték Izráel a Filiszteusok által, és levágának a
harcmezőn mintegy négyezer embert" (1Sám 4:2),. Amint az összeomlott és
elcsüggedt hadsereg visszatért táborába "[...] mondának Izrael vénei:
Vajon miért vert meg minket ma az Úr a Filiszteusok előtt?" A nemzet érett
volt Isten ítéletére, de mégsem látta, hogy saját bűne okozta a borzasztó
szerencsétlenséget. "[...] Hozzuk el magunkhoz az Úr frigyládáját
Silóból" - mondták - "hogy jöjjön közénk az Úr, és szabadítson meg
ellenségeink kezéből" (1Sám 4:3). Az Úr nem adott parancsot vagy engedélyt
a láda táborba vitelére. Mégis az Izraeliták biztosra vették a győzelmet és
nagy üdvrivalgásba törtek ki, amikor Éli fiai azt a táborba vitték.
A
filiszteusok úgy néztek a ládára, mint Izrael Istenére. Minden hatalmas tettet,
amelyet népéért tett Jehova, a ládának tulajdonítottak. Ezért, amikor az
izraeliták örömkiáltásait hallották a láda közeledtével, azt mondták:
"[...] Micsoda nagy rivalgás hangja ez a zsidók táborában? És mikor
megtudták, hogy az Úrnak ládája érkezett a táborba, megfélemlének a
Filiszteusok, mert mondának: Isten a táborba jött! És mondának: Jaj nékünk!
mert nem történt ilyen soha azelőtt. Jaj nékünk! Kicsoda szabadít meg minket
ennek a hatalmas Istennek kezéből? Ez az az Isten, aki Egyiptomot mindenféle
csapással sújtotta a pusztában. Legyetek bátrak és legyetek férfiak,
Filiszteusok! hogy ne kelljen szolgálnotok a zsidóknak, mint ahogy ők
szolgáltak néktek. Azért legyetek férfiak, és harcoljatok!" (1Sám 4:6-9).
A
filiszteusok heves támadást indítottak, Izrael nagy veszteséggel vereséget
szenvedett. Harmincezer ember feküdt holtan a csatatéren, és Isten ládáját
elvették. Éli két fia, annak védelmező harcában esett el. Ismét bizonyság az
eljövendő nemzedék számára, hogy Isten választott népének bűne nem marad
büntetlenül. Minél nagyobb Isten akaratának ismerete, annál nagyobb azoknak
bűne, akik azt semmibe veszik.
A
legnagyobb szerencsétlenség tört Izraelre. Isten ládája zsákmányként az
ellenség birtokába került. Isten dicsősége valóban eltávozott Izraeltől, amikor
Jehova állandó jelenlétének és hatalmának jelképét elvették tőlük. A szent
ládához kapcsolódott Isten hűségének és hatalmának legcsodálatosabb
kinyilatkoztatása. Bárhol jelent az meg, csodálatos győzelmet arattak, mert az
arany kérubok szárnyai és Isten jelenlétének kimondhatatlan dicsősége árnyékolta
be, a fenséges Isten látható jelképe nyugodott meg fölötte a szentek
szentjében. De most nem hozott győzelmet. Ez alkalommal nem bizonyult
védelemnek, és ezért egész Izrael gyászolt.
Nem
ismerték fel: hitük csak névleges hit, amely elveszítette erejét, hogy Istennel
együtt uralkodjék. Isten törvénye - amit a láda tartalmazott - szintén
jelenlétének jelképe volt, de ők a törvényt megvetették, követelményeit semmibe
vették és az Úr Lelkét megszomorították. Amikor a nép engedelmeskedett a szent
előírásoknak, az Úr velük volt és Isten hatalma munkálkodott érettük. De amikor
a ládára tekintettek és nem társították azt Istennel, sem nem tisztelték
kinyilatkoztatott akaratát a törvény iránti engedelmességgel, annak értéke nem
volt több egy mindennapi ládánál. Úgy tekintettek a ládára, mint a bálványimádó
nemzetek isteneikre; mintha az önmagában hordozná a hatalom és megváltás
elemeit. Áthágták a törvényt, amit tartalmazott. A láda nagy tisztelete
szertartásosságra, képmutatásra és bálványozásra vezetett. Bűnük elválasztotta
őket Istentől és ő nem tudott addig győzelmet adni, amíg meg nem bánták és el
nem hagyták azt.
Nem volt
elég, hogy a láda és a szentély Izrael népe között volt. Az sem volt elég, hogy
a papok áldozatot mutattak be, és hogy a népet Isten gyermekeinek nevezték. Az
Úr nem tekint azok kérésére, akik szívükben bűnt dédelgetnek; meg van írva:
"Valaki elfordítja az ő fülét a törvénynek hallásától, annak könyörgése is
utálatos" (Péld 28:9).
Amikor a
hadsereg harcba vonult, a vak és öreg Éli visszamaradt Silóban. Aggódó
balsejtelemmel várta a küzdelem eredményét, "[...] szíve rettegésben volt
az Isten ládája miatt" (1Sám 4:13). A sátor kapuján kívül foglalta el
helyét, a főút mellett ült nap mint nap aggódva, várva a hírnök érkezését a
csatatérről.
Mai Bibliai szakasz: Jób 9
Ebben a fejezetben Jób Bildád és Elifáz
igazsággal vegyes tévedéseire válaszol. Jób egyetért az úgynevezett vigasztaló
szavaik egy részével. „Valóban, tudom, hogy így van” – mondja arra, amivel
egyetért üzeneteikből. Majd megkérdezi, mi teszi az embert Isten előtt igazzá.
Még ha egy jó ember akarna is Istennel vitázni arról, amit Ő tesz, ezer
kérdésből egyre sem tudna felelni Neki (3. vers).
A Jelenések könyve 20. fejezete szerint Isten
ezer évet fog adni a szenteknek, hogy beszéljenek Vele azokról a szeretteikről,
akik nem jutottak oda. Ez az ítélet igazolásának ideje is, a felismerésé, hogy
Isten ítéletei minden vitán felül igazságosak és kegyelmesek. Jób Isten
védelmére kel (4-13. vers), felsorolja mennyire bölcs és hatalmas, hegyeket
mozdít el, parancsol a Napnak, hogy ne keljen föl, lepecsételi a csillagokat,
kifeszíti az eget, a tenger magas hullámain jár, Ő alkotta a csillagképeket, és
láthatatlan, – ezért, amikor elvonul előtte, Jób nem láthatja Istent, mert
egyetlen ember sem láthatja Isten arcát úgy, hogy életben maradna. Isten soha
nem vonja vissza ítéleteit, míg mindent véghez nem vitt.
Jób visszatér fő gondolatához (14. vers), a
vizsgálati ítélet szükségességéhez. Ezután kilenc „ha”-val kezdődő kijelentés
sora következik. „Ha igazam volna is, meg tudnék-e felelni Istennek, és lenne-e
hatalmam ítélkezni?” Jób nem hiszi, hogy Isten valaha is figyelne ilyen
beszédre. Megsemmisítő lenne számára, ha a mindenható Isten, aki szét tudja őt
morzsolni, figyelmet fordítana rá. Jób felismeri, hogy Isten nem szünteti meg
szenvedéseit most azonnal. Még ha igaz lenne is, lesz egy vizsgálati ítélet,
amelynek során a saját szája nem lesz képes megmenteni őt, inkább az is csak
vádolja majd.
Jób számára az a gond, hogy bár tudja, hogy
ártatlan, nem ismeri a saját lelkét és életének megvetendő dolgait (21-24.
vers). Jób következtetése szerint „Csak egy van, aki képes az ártatlant és a
gonoszt is elpusztítani.” Azonban amikor sátán gyilkol, az az ártatlanok
megcsúfolása. Ha viszont nem sátán pusztítja az ártatlanokat, akkor honnan ered
a gonosz?
Ezután Jób éveinek és napjainak gyors
elmúlására mutat rá (25-28. vers), hogy milyen fürgén elszaladnak. Gyorsak,
mint a hajók, vagy a zsákmányára lecsapó sas. A hallgatás és betegségének
mérlegelése nem segít. Másrészt, ha Jób rossz ember, akkor nincs értelme jónak
lennie (29. vers). Az sem segít, ha pogány szokás szerint hóban mosakszik meg,
vagy szappannal mos kezet, mert Isten akkor is posványba mártaná őt (31. vers).
Jób szerint szükség van a vizsgálati
ítéletre, és emberi közbenjárót kér az örökkévaló és az emberi között (32-33.
vers). Azt szeretné, ha Isten adna neki egy kis szünetet (34. vers). De nem fél
Istentől, mert tudja, hogy magától nem képes válaszolni Neki (25. vers).
Drága
Istenünk! Jób azért küzd, hogy megértse, miért szenvedés a sorsa, élete végéhez
ily' közel. Urunk, kérünk, add nekünk Jób látásmódját sátán szerepéről, és a Te
oltalmadat, hogy Veled maradhassunk, mint védelmezőnkkel!
Koot van Wyk
61. heti
olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS
PRÓFÉTÁK 56. és 57.
fejezeteihez (szept. 25 - okt. 1).
Éli sajnos Izráel népét eredményesebben
vezette, mint ahogyan a gyermekeit nevelte. Hofninak és Fineásnak lehetőségük
volt koruk legjobb oktatási intézményében tanulni. Ennek ellenére a két
fiatalember nem csak, hogy nem követte apja lábnyomát, hanem a pozíciójukat
saját önző érdekeik szolgálatába állították. Éli annyira el volt foglalva
azzal, hogy Istent és Izráel népét szolgálja, hogy kudarcot vallott abban, hogy
fiait nevelje. A hatékony nevelés többet foglal magába, mint jó példát állítani
a munkaerkölcs területén és lehetőséget biztosítani a legjobb oktatásban való
részvételre. A nevelés magába foglalja a szeretetet, a gondoskodást és a fegyelmezést.
Még a hatalmas vezetőknek és erős
hadseregeknek is szükségük van Isten vezetésére. Izráel úgy döntött, hogy
csatába megy a filiszteusokkal, anélkül, hogy megkérték volna Istent, hogy
mutassa meg, hogy ez a helyes cselekedet, amit tenniük kell. Következményként 4
000 izraelita meghalt a csatában. Ezt követően elvitték a frigyládát a
szentélyből, és magukkal vitték a csatába. Nem csak hogy 30 000 férfit
vesztettek, de a frigyládát, amit sose lett volna szabad elmozdítani a szentek
szentjéből, a filiszteusok hadi zsákmányként megszerezték.
A filiszteus pap a frigyládát Dágon templomában helyezte el. A következő reggelen a pap Dágon
szobrát leesve találta, arccal a föld felé fordulva. Gondosan visszatette a
bálványt álló helyzetbe a rendes helyére, majd elment egyéb feladatait végezni.
A következő reggelen a pap Dágont ismét a földön találta, ezúttal darabokra
törve. Semmilyen hamis isten nem állhat meg az igaz Isten mellett.
Donna Arnold
a Spencerville Hetednapi
Adventista gyülekezet presbitere
Maryland, USA
Fordította: Gősi
Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése