Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 53. fejezet 429. nap
Gedeon
atyja, aki részt vett földiei hitehagyásában, Ofrában, ahol lakott, nagy oltárt
emelt Baálnak, amit a helység lakói imádtak. Gedeon azt a parancsot kapta, hogy
rontsa le ezt az oltárt, és Jahvénak emeljen oltárt azon a sziklán, amelyen
áldozatát a tűz megemésztette, és ott mutasson be áldozatot az Úrnak. Az
Istennek hozott áldozat bemutatása a papokra volt bízva, és a Silóban levő
oltárra szorítkozott; de Néki - aki a szertartási szolgálatokat elrendelte és
akire minden áldozat mutatott - hatalma volt, hogy megváltoztassa előírásait.
Izrael szabadulását meg kellett előzze a Baál imádata elleni ünnepélyes
tiltakozás. Gedeonnak pedig hadat kellett üzennie a bálványozásnak, mielőtt
népe ellensége ellen hadba száll.
Gedeon
az isteni utasításnak hűségesen eleget tett. Mivel tudta, hogy ellenállnának,
ha nyíltan cselekszik, ezért munkáját titokban hajtotta végre: szolgáinak
segítségével az egészet egy éjszaka végezte el. Az ofraiak haragja nagy volt,
amikor másnap reggel eljöttek, hogy hódoljanak Baálnak. Meg is ölték volna
Gedeont, ha Joás, akinek az angyal látogatásáról tudomása volt, meg nem védi
fiát. "[...] Baálért pereltek ti?" - kérdezte Joás - "Avagy ti
oltalmazzátok-é őt? Valaki perel őérette, ölettessék meg reggelig. Ha isten ő,
hát pereljen ő maga, hogy oltára lerontatott!" (Bír 6:31). Ha Baál saját
oltárát nem képes megvédeni, mi módon lehet rábízni imádói megvédését?
Gedeon
elleni minden erőszakos gondolat elszállt; és amikor a háború kürtjét megfúvatta,
az ofrai emberek az elsők között gyűltek zászlója alá. Követeket küldött
Manassé, Áser, Zebulon és Naftali törzseihez, akik mind eleget tettek a
hívásnak.
Gedeon
nem mert serege élére állni további bizonyíték nélkül arra nézve, hogy az Úr
hívta el erre a munkára, és vele lesz. Így imádkozott: "[...] Ha csakugyan
az én kezem által akarod megszabadítani Izráelt, amiképpen mondottad, ímé egy
fürt gyapjat teszek a szérűre, és ha csak maga a gyapjú lesz harmatos, míg az
egész föld száraz leénd: erről megtudom, hogy valóban az én kezem által
szabadítod meg Izráelt, amint mondottad" (Bír 6:36-37). Reggelre a gyapjú
nedves, míg a föld száraz volt. De most kétely támadt benne, mivel a gyapjú a
nedvességet magába szívja a levegőből, így a próba nem lehet döntő. Ezért azt
kérte, legyen a jel megfordítva, s különleges óvatossága ne találjon
nemtetszésre az Úrnál. Kérése meghallgatást nyert.
Ezen
felbátorodva Gedeon kivezette seregét, hogy megütközzék a behatolókkal.
"[...] az egész Midián és Amálek és a Napkeletiek egybegyűlének, és
általkeltek a Jordánon, és tábort jártak a Jezréel völgyében" (Bír 6:33).
A Gedeon vezetése alatti haderő csak harminckétezer emberből állt, de amikor
elterült előtte az ellenség hatalmas serege, az Úr szava szólt hozzá:
"[...] Többez a nép, mely veled van, hogysem kezébe adhatnám Midiánt;
Izráel még dicsekednék velem szemben, mondván: Az én kezem szerzett szabadulást
nékem! Azért kiálts a népnek füle hallatára, mondván: Aki fél és retteg, térjen
vissza, és menjen el a Gileád hegységről" (Bír 7:2-3). Azok, akik nem
mertek szembenézni a veszéllyel és a nehézségekkel, vagy világi érdekeik elvonták
szívüket Isten ügyétől, nem gyarapították volna Izrael seregét. Jelenlétük az
ügy gyengítését szolgálta volna.
Izraelben
törvényt hoztak, hogy hadbaszállás előtt a következőket hirdessék ki a hadsereg
előtt: "[...] Kicsoda az olyan férfi, aki új házat épített, de még fel nem
avatta azt? [...] térjen vissza az ő házába, hogy meg ne haljon a harcban, és
másvalaki avassa fel azt. És kicsoda olyan férfi, aki szőlőt ültetett és nem
vette el annak hasznát? Menjen el, és térjen vissza az ő házába, hogy meg ne
haljon a harcban, és más valaki vegye el annak hasznát. És kicsoda olyan férfi,
aki feleséget jegyzett el magának, de még el nem vette? Menjen el, és térjen
vissza házába, hogy meg ne haljon a harcban, és más valaki vegye azt el."
A tiszteknek továbbá azt is el kellett mondani a népnek, hogy "[...]
kicsoda olyan férfi, aki félénk és lágy szívű? Menjen el, és térjen vissza az ő
házába, hogy az ő atyjafiainak szíve úgy meg ne olvadjon, mint az ő szíve"
(5Móz 20:5-8).
Mai Bibliai szakasz: Eszter 4
Az egykori nemes köztisztviselő
kétségbeesetten megy a király kapuja elé, zsákba és bánatba öltözve.
Márdokeusnak nem volt szabad bemennie. Szomorú jajveszékelését visszhangozta a
népe birodalomszerte, amint a zsidók böjtöltek és – bár ez nincs megemlítve –
biztosan imádkoztak is.
Ennek híre eljutott Eszterhez, és mélységesen
lehangolta őt. Egy felöltő új ruhát küldet Márdokeusnak, de ő nem fogadja el,
és a kapun kívül marad. Egy, az üzeneteket közvetítő szolgálón keresztül
Márdokeus elmagyarázza, mi történt, és végül sikerül a rendelet egy példányát
Eszter kezébe juttatnia.
Talán ha csak saját életéről lett volna szó,
Márdokeus könyörgött volna Eszternek, hogy maradjon csöndben, és továbbra is
különüljön el népétől, hogy megvédje magát. De túl sok emberélet forgott
kockán. A megváltozott Márdokeus arra kérte Esztert, hogy menjen a királyhoz,
és tárja elé népe nyomorúságát. Meghökkenve, Eszter válaszüzenetében emlékeztet
rá, hogy hívatlanul a király elé menni köztudottan szinte a halállal egyenlő.
Ezt persze Márdokeus is tudta, és nyilván nyomasztotta is ez a gondolat mielőtt
odament.
Márdokeus a 14. versben Isten gondviselésébe
vetett bizalmáról tesz bizonyságot. Emlékezteti Esztert, hogy segítség és
szabadulás máshonnan is támadhat – Isten meg fogja óvni népét – de Eszter élete
elveszik. Arra kérni, hogy tegye kockára az életét, az egyetlen útja volt
annak, hogy megmentse a lányt. Ő volt Isten elsődleges terve, és ezekért az
időkért került királyságra.
Nem tudjuk meddig latolgatta magában ezeket a
szavakat Eszter. A palota folyosóin sétált, forró fürdőben ázott, vagy az ágya
mellett térdelt? Öt éve volt királyné, és talán elidőzött a ténynél, hogy a
férje egyáltalán nem töltött vele időt az elmúlt hónapokban. Talán órákig
elmélkedett, de én úgy képzelem, szinte azonnal üzent a letört Márdokeusnak.
Ezúttal kiadta a parancsot: gyűjts össze minden zsidót Súsán várában,
böjtöljetek értem 3 napig, és én bemegyek a király elé, ha elveszek, hát
elveszek.
Eszter Perzsia királynőjeként kétségtelenül
kényelmes környezetben élt. Döntése, hogy kockára teszi életét népéért – egy
népért, amitől gyakorlatilag el volt zárva – megmutatta igazi jellemét. Jézus
elhagyta a Menny kényelmét, hogy közénk jöjjön mint egy védtelen hétköznapi
kisbaba. Feláldozta magát értünk – akiktől gyakorlatilag el volt szakítva –
tudván, hogy az Ő terve az egyedüli terv, ami megválthat bennünket. Áldozata
megmutatja nekünk jellemét, az Isten jellemét és szeretetteljes szívét.
Jean Boonstra
59. heti
olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS
PRÓFÉTÁK 53.
fejezetéhez (szept. 11-17).
Az izraeliták
történetének ismerősnek kell lennie számunkra, hiszen sok szempontból mi
mindannyian ugyanezt a történetet éljük saját életünkben.
Csak egy pillanatba kerül, amíg nem engedelmeskedünk
Isten akaratának - mint ahogyan az
izraeliták tették, amikor nem irtották ki a kánaánitákat - és szem elől veszítjük Istent. Isten bőséges
áldást ígér azoknak, akik megtartják a parancsolatait, szeretik és tisztelik
Őt.
Ez túl soknak bizonyult Isten állítólagos
népe számára, és hamarosan azon kapták magukat, hogy ugyanazokat a bűnöket
követik el, amelyek a kánaánitáknak volt szokása. Csak idő kérdése volt, és
Isten teljesen kikerült a képből. A helytelen választásuknak köszönhetően hét
évig rabságban kellett élniük.
Néha ilyeneknek kell bekövetkeznie, ahhoz,
hogy felismerjük a szükségét, hogy Isten akaratát kövessük, ne pedig a
sajátunkat az életben.
Ebben a történetben a gyönyörű rész Isten
kegyelme. Még az után is, hogy Isten népe végképp ellene fordult, ellenszegülve
az Ő akaratának, Ő még mindig megbocsátott nekik. Kinyújtotta szerető karját,
és megmentette őket a rabságból, Gedeon kis hadseregének szolgálatkész hívei
segítségével. Isten arra utasította Gedeont, hogy ne egy óriási hadsereggel
menjen, akik a győzelemmel magukat dicsőítenék, hanem kevés számú emberrel,
akik állhatatosan kitartottak a Krisztussal való, megalkuvást nem ismerő élet
mellett.
Ami számomra kiütközött, az a következő: „Nem
annyira a nagy tömegek dicsőítik az Urat, hanem azoknak az embereknek a
jelleme, akik Őt szolgálják.” Álljunk hát biztosan a lábunkon az utolsó
időkben, meg nem ingatva az engedékenység és a kísértések által, hanem
szemünket tartsuk mindig a Krisztussal való öröklét győzelmén.
Jill Simpson, ifjúságvezető
és diakonissza
Westminster HNA
gyülekezet
Dél-Karolina, USA
Fordította: Gősi
Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése