Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 53. fejezet 430. nap
Mivel az
ellenséghez viszonyítva oly csekély volt számuk, Gedeon tartózkodott attól,
hogy a szokásos kihirdetést közzétegye. Csodálkozott azon a kijelentésen, hogy
serege túl nagy. De az Úr látta népe szívében a büszkeséget és hitetlenséget.
Gedeon lelkesítő felszólításától felbuzdulva készek voltak hadbaszállni, de
amikor a midianiták sokaságát meglátták, sokukat elfogta a félelem. Mégis, ha
Izrael győz, éppen ők dicsőítették volna magukat, s a győzelmet nem Istennek
tulajdonították volna.
Gedeon
engedelmeskedett az Úr rendelkezésének, és nehéz szívvel látta a huszonkétezer
embert, egész seregének több mint kétharmad részét otthonába távozni. Az Úr
ismét szólt hozzá: "[...] Még ez a nép is sok, vezesd őket le a vízhez, és
ott megpróbálom őket néked, és amelyikről azt mondom néked: Ez menjen el veled,
az menjen el veled; de bármelyikről azt mondom: Ez ne menjen el veled, az ne is
menjen" (Bír 7:4). A népet levezette a parthoz, és várták, hogy azonnal
megtámadják az ellenséget. Néhányan sietve vettek kezükbe egy kis vizet, azt
felszürcsölték amint mentek; de majdnem az egész sereg térdre esett és
kényelmesen ivott a víz felszínéről. Akik a tízezerből kezükbe vették a vizet,
csak háromszázan voltak; mégis ezek lettek kiválasztva, a többieket mind
hazaengedte Gedeon.
Az ember
jellemét gyakran a legegyszerűbb dolgok teszik próbára. Akinek célja a
veszélyben saját szükséglete kielégítése, nem az az ember, akiben bízni lehet a
szükség idején. Az Úr a hanyagoknak és a maguktól semmit meg nem tagadóknak nem
ad helyet művében. Azok a néhányak a kiválasztottak, akiket nem győznek le
saját kívánságaik. A háromszáz válogatott férfiú nemcsak bátorsággal és
önuralommal rendelkezett, hanem a hit embere is volt. ők nem fertőztették meg
magukat bálványimádással. Isten vezetni tudta őket, általuk szabadulást hozott
Izraelnek. A siker nem függ a számoktól. Isten meg tud szabadítani éppúgy
kevés, mint sok által. őt nem a létszám tiszteli, hanem azok jelleme, akik
szolgálnak neki.
Az
izraeliták egy domb tetején táboroztak, mely áttekinthetővé tette azt a
völgyet, ahol a behatolók serege sátorozott. "És a Midianiták és az
Amálekiták és a Napkeletiek fiai úgy feküdtek a völgyben, mint a sáskák
sokasága, és tevéiknek nem volt száma sokaságuk miatt, mint a fövenynek, mely a
tenger partján van" (Bír 7:12). Gedeon remegett, amint a következő nap
viadalára gondolt.
De az Úr
éjszaka szólt hozzá és megparancsolta neki, hogy szolgájával, Púrával menjen le
a midianiták táborába, ahol hallani fog majd valamit bátorításul. Elment és a
sötétségben, a csöndben várakozva hallotta, amint az egyik katona elmondta
álmát társának: "[...] egy sült árpakenyér hengergett alá a midiániták
táborára, és mikor a sátorig jutott, megütötte azt, úgy hogy eldőlt" (Bír
7:13). A másik oly szavakkal válaszolt, mely a láthatatlan hallgató szívét
megdobogtatta: "[...] Nem egyéb ez, mint Gedeonnak, a Joás fiának, az
Izráelből való férfiúnak fegyvere, az ő kezébe adta az Isten Midiánt és egész
táborát" (Bír 7:14). Gedeon felismerte a midiánita idegenek által Istennek
hozzá szóló szavát. Visszatérve a parancsnoksága alatt álló néhány emberhez ezt
mondta: "[...] Keljetek fel, mert kezetekbe adta az Úr a Midián
táborát" (Bír 7:15).
Isteni
utasításra támadási tervet közöltek vele, amelynek megvalósításához azonnal
hozzáfogott. A háromszáz embert három csoportra osztotta. Minden embernek
egy-egy kürtöt és egy-egy cserépedénybe rejtett fáklyát adott. Az embereket úgy
állította fel, hogy a midianiták táborát különböző irányból közelítsék meg.
Éjfélkor Gedeon hadikürtjének jelére a három csoport megszólaltatta kürtjét:
akkor a cserépedényeket összetörték és a vakító fáklyákat magasra tartva
rohantak az ellenségre félelmetes csatakiáltással: "[...] Fegyverrel az
Úrért és Gedeonért!" (Bír 7:20).
Az alvó
tábort hirtelen riasztották fel. Minden oldalon a lobogó fáklyák fényét látták.
Abban a hitben, hogy túláradó hatalom kegyeinek vannak kiszolgáltatva, páni
félelem fogta el a midianitákat. Félelmükben kiáltozva menekültek, hogy
életüket mentsék, és saját bajtársaikat ellenségnek tekintve egymást gyilkolták
le. Amint a győzelem híre elterjedt, a hazaküldött izraelita férfiak ezrei
fordultak vissza és csatlakoztak a menekülő sereg üldözéséhez. A midianiták
útjukat a Jordán felé vették, remélve, hogy elérik saját területüket a folyón
túl. Gedeon hírnököket küldött Efraim törzséhez, buzdítva őket, hogy fogják el
a menekülőket a déli gázlóknál. Gedeon háromszáz emberével az üldözéstől
kifáradva átkelt a folyón közvetlen azok után, akik már elérték a túlsó partot.
A midianiták két fejedelmére, Zébára és Sálmunáhra, akik az egész sereget
vezették és tizenötezer emberrel megmenekültek, Gedeon rárontott, erejüket
teljesen felmorzsolta, a két fejedelmet pedig elfogta és megölte.
Mai Bibliai szakasz: Eszter 5
A pompába öltözött királynő, Eszter,
bejelentés nélkül jelent meg a királyi palota belső udvarán, szemben a királyi
palotával, ahol férjének trónja állt. A király szíve még mindig vonzódott feleségéhez,
ezért kinyújtotta felé aranypálcáját. Így a terv egyik része sikerrel
teljesült: amikor Eszter megérinthette a felé nyújtott aranypálcát, tudta, hogy
élete már nincs veszélyben. Most népének életét kellett megmentenie.
A király – jelleméhez híven – szenvedélyesen
reagált, a királyi udvar minden alattvalója hallatára felajánlotta Eszternek,
hogy bármit neki ad, akár még fele királyságát is. Eszternek három napja volt,
hogy véghezvigye tervét, és tartotta is magát ehhez, így alázatosan meghívta a
királyt és Hámánt egy lakomára a rezidenciájára.
A finom ételek elfogyasztása után a király
megerősítette ajánlatát, miszerint megadja azt, amit Eszter kér. Eszter egy
újabb lakoma-meghívással válaszolt – a következő napra. Vajon miért nem mondta
meg Eszter, mit szeretne, talán elvesztette a bátorságát? Meglehet, ez a
második lakoma is tervének része volt. Nagyon nehéz dolga volt. Meg kellett
kérnie a királyt, hogy tegyen semmissé egy visszavonhatatlan rendeletet,
mondjon le a hatalmas pénzösszegről, és fogadja el a tényt, hogy egyik főembere
egy gyilkos manipulátor – és mindezt úgy, hogy megtudja: felesége becsapta őt
az elmúlt 5 évben származásával kapcsolatban. Egy kellemes éjszakai pihenés és
egy kicsivel több idő volt a nő egyetlen reménye arra, hogy valamelyest
tompítsa a nyilvánvalóan kemény csapást.
Hámán vígan hagyta el a lakomát. Ám amint a
palota kapujához ért, nagy felháborodás érte. Márdokeus a posztján állt, és nem
hajolt meg előtte, makacsul kitartott, nem félt tőle. Hámán büszkeségén csorba
esett, és minden öröme elszállt.
Hámán magához hívatta feleségét és barátait,
és büszkén emlékeztette őket hatalmára, pozíciójára, gazdagságára és gyermekei
számára. Mesélt nekik a lakomáról, és arról, hogy a királynő senki mást nem
hívott meg a másnapi lakomára csak őt és a királyt. De mégis panaszkodott, hogy
addig semmi más nem számít, amíg Márdokeus él. Barátai Márdokeus felakasztását
javasolták neki. Hámán ismét megnyugodott – megrendelte az akasztófát, ami
rövidesen el is készült.
Hámán büszke ember volt, és az volt
legnagyobb gyengesége, hogy képtelen volt élvezni az élet jó dolgait egyetlen
kellemetlenség, Márdokeus miatt. Milyen gyakran vagyunk mi is olyanok, mint
Hámán! Legtöbben mérhetetlen sok áldást kapunk, mégis engedjük, hogy egyes
dolgok – ebből a szempontból most mindegy, hogy jelentéktelen, vagy fontosabb
ügyek – , megakadályozzanak bennünket abban, hogy boldogok legyünk. Úgy
gondoljuk, boldogok leszünk, ha otthagyjuk a munkánkat; megtaláljuk lelki
társunkat; testvérünk kigyógyul a rákból; elég pénzt keresünk; vagy megjavul az
egészségünk. Az élet nehézségei nem szabad, hogy megakadályozzanak abban,
hogy boldogok legyünk és szeressük
Istent – a jelenben. A nehézségek, amelyek a Krisztusnak odaszentelt élet
részét képezik, valójában boldoggá tehetnek bennünket, míg a büszkeség és az adott körülmények
sohasem!
Jean Boonstra
59. heti
olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS
PRÓFÉTÁK 53.
fejezetéhez (szept. 11-17).
Az izraeliták
történetének ismerősnek kell lennie számunkra, hiszen sok szempontból mi mindannyian
ugyanezt a történetet éljük saját életünkben.
Csak egy pillanatba kerül, amíg nem engedelmeskedünk
Isten akaratának - mint ahogyan az
izraeliták tették, amikor nem irtották ki a kánaánitákat - és szem elől veszítjük Istent. Isten bőséges
áldást ígér azoknak, akik megtartják a parancsolatait, szeretik és tisztelik
Őt.
Ez túl soknak bizonyult Isten állítólagos
népe számára, és hamarosan azon kapták magukat, hogy ugyanazokat a bűnöket
követik el, amelyek a kánaánitáknak volt szokása. Csak idő kérdése volt, és
Isten teljesen kikerült a képből. A helytelen választásuknak köszönhetően hét
évig rabságban kellett élniük.
Néha ilyeneknek kell bekövetkeznie, ahhoz,
hogy felismerjük a szükségét, hogy Isten akaratát kövessük, ne pedig a
sajátunkat az életben.
Ebben a történetben a gyönyörű rész Isten
kegyelme. Még az után is, hogy Isten népe végképp ellene fordult, ellenszegülve
az Ő akaratának, Ő még mindig megbocsátott nekik. Kinyújtotta szerető karját,
és megmentette őket a rabságból, Gedeon kis hadseregének szolgálatkész hívei
segítségével. Isten arra utasította Gedeont, hogy ne egy óriási hadsereggel
menjen, akik a győzelemmel magukat dicsőítenék, hanem kevés számú emberrel,
akik állhatatosan kitartottak a Krisztussal való, megalkuvást nem ismerő élet
mellett.
Ami számomra kiütközött, az a következő: „Nem
annyira a nagy tömegek dicsőítik az Urat, hanem azoknak az embereknek a
jelleme, akik Őt szolgálják.” Álljunk hát biztosan a lábunkon az utolsó
időkben, meg nem ingatva az engedékenység és a kísértések által, hanem
szemünket tartsuk mindig a Krisztussal való öröklét győzelmén.
Jill Simpson, ifjúságvezető
és diakonissza
Westminster HNA
gyülekezet
Dél-Karolina, USA
Fordította: Gősi
Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése