Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 59. fejezet 457. nap
"Úgy
mint a többi népek". Az izraeliták nem látták be, hogy különös kiváltság,
megkülönböztetett áldás volt rájuk nézve, hogy nem kellett úgy élniük, mint a
pogányoknak. Isten azért különítette el őket minden néptől, hogy különleges kincsévé
tegye őket. ők azonban semmibe vették ezt a magas kitüntetést, és királyt
akartak, mint ahogy más nemzetnél volt. Istennek úgynevezett népe között még ma
is fenn áll az a kívánság, hogy gyakorolhassák a világi szokásokat. Az Istentől
való eltávolodás arányában kívánkoznak a világi előnyök és megbecsülés után. A
keresztények állandóan azok utánzására törekednek, akik a világ istenét
imádják. Sokan állítják, hogy jobban tudnak hatni az istentelenekre, ha
elvegyülnek közéjük és utánozzák szokásaikat. De akik így cselekszenek,
elszakadnak az erő örök forrásától. Mert ha barátkoznak a világgal, Isten
ellenségeivé lesznek. Földi kitüntetések miatt feláldozzák azt a végtelenül
nagy megtiszteltetést, amellyel az Isten megtiszteli azokat, akiket "[...]
a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el" (1Pt 2:9), hogy
hirdessék az Istennek hatalmas dolgait.
Sámuel
mélyen elszomorodva vette tudomásul a nép határozatát. De Isten így szólt
hozzá: "Hallgass szavokra, és adj nékik királyt" (1Sám 8:22). És a próféta
megtette kötelességét. Lelkiismeretesen figyelmeztette őket, de intéseit
elvetették. Nehéz szívvel bocsátotta el a népet, ő maga pedig visszavonult,
hogy előkészületet tegyen a nagy változásra.
Sámuel
tiszta, önzetlen élete, odaadása csupa vád volt a magukat szerető papok és a
gőgös gyülekezet ellen. Mert ő nem vette ugyan magát pompával körül, nem is
költekezett szertelenül, de munkája magán viselte a menny pecsétjét. őt a világ
Megváltója tüntette ki, akinek vezetése alatt uralkodott a hébereken. De a nép
megunta komoly istenfélelmét és önátadását; szerény személyét megvetették, és
szívesen cserélték fel egy olyan férfiúval, aki királymódra uralkodik felettük.
Sámuel
jellemében Krisztus jellemének visszatükröződését látjuk. A Megváltó is tiszta
életével vonta magára Sátán haragját. Az ő élete a világ világossága volt, és
felfedte az emberek szívében lakozó gonoszságokat. Szent életével ő is maga
ellen ingerelte a képmutató zsidók legféktelenebb gyűlöletét. Nem világi
gazdagsággal és méltósággal jött a földre, de cselekedetei bebizonyították,
hogy nagyobb hatalma van, mint bármely földi fejedelemnek. A zsidók azt várták,
hogy a Messiás megtöri majd elnyomóik hatalmát; ha az igát reájuk kényszerítő
bűneiket elfedezte és istenfélelmüket dicsérte volna, akkor királlyá tették
volna; de nem tudták elviselni bűneik félelem nélküli ostorozását. Kedves
lényét, amelynek lényege jóakarat, tisztaság és szentség volt, és csak a bűnt
gyűlölte, megvetették. Így volt ez minden időben. A mennyből jövő világosság mindenkit
kárhoztat, aki nem akar fényében járni. A képmutatók pedig Sátán eszközeivé
válnak, hogy gyötörjék a hűségeseket, ha azok példaadása őket kárhoztatja.
"De mindazok is, akik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, üldöztetni
fognak" (2Tim 3:12).
Bár
Izrael egyeduralmát az Úr prófétája által előre megmondta, a királyválasztás
jogát fenntartotta magának. A héberek ebben engedtek is az Isten akaratának,
aki királlyá választotta felettük a Benjámin törzséből származó Kis fiát,
Sault.
A leendő
király külső megjelenése büszkeséggel töltötte el a királyt kívánók szívét,
mert "[...] ő nála Izrael fiai közül senki sem volt szebb" (1Sám
9:2). Saul életének virágában volt és arányos testalkata, méltóságteljes
tartása azt látszottak bizonyítani, hogy uralkodásra született. De megnyerő
külseje mellett hiányoztak belőle azok a tulajdonságok, amelyek által mennyei
bölcsességhez juthatott volna. Ifjú éveiben nem tanult önfegyelmet és az Isten
kegyelmének megújító hatását sohasem érezte.
Saul,
törzse egyik hatalmas fejedelmének fia volt, de az akkori szokások szerint,
atyjával együtt földműveléssel foglalkozott. Történt egyszer, hogy atyjának
néhány állata eltévedt a hegyek között és Saul szolgájával keresésükre indult.
Három napig hiába keresték azokat, és amikor Ráma, Sámuel otthona közelébe
jutottak, a szolga azt a tanácsot adta, hogy menjenek be a városba és kérdezzék
meg a prófétát az elveszett állatok felől. (Lásd Függelék 9. megjegyzését).
"[...[ Ímé van nálam egy ezüst siklusnak negyedrésze" - mondta -
"azt odaadom az Isten emberének, hogy megmondja nékünk a mi utunkat"
(1Sám 9:8). Abban az időben ugyanis az volt a szokás, hogy ha valaki magánál
rangban magasabb egyént látogatott meg, tisztelete jeléül valami kicsiny
ajándékot vitt.
A
városba menet találkoztak néhány vízért menő leánnyal, akiktől megkérdezték,
hogy merre lakik a látnok. Feleletül arról értesültek, hogy a próféta éppen
áldozni készül a magaslaton, ahol istentiszteleti szeretetvendégség is lesz.
Sámuel kormányzata alatt ugyanis nagy változások történtek Izraelben.
Elhívatásakor a nép az áldozati rendtartást megvetéssel nézte "[...] az
emberek megutálják vala az Úrnak áldozatát" (1Sám 2:17). De most
istentiszteletet gyakoroltak az egész országban és az áldozati rendtartást is
tiszteletben tartották. Minthogy azonban a szentélyben szolgálat nem folyt, az
áldozatokat egy időre másutt mutatták be. Ez a szertartás most rendszerint a
papok és léviták városaiban folyt. Az áldozásra a helyiség legmagasabb helyét
jelölték ki, azért nevezték azt magaslatnak.
Mai Bibliai szakasz: Jób 22
Most Elifáz kerül sorra. Az utolsó idők
eseményeit szeretné a jelenben élő emberek életére alkalmazni. Ebben a
fejezetben Elifáz a Jób idejében általánosan elterjedt gondolkodásmódot követi,
és számtalan kérdést tesz fel: „Hasznára van-e Istennek, ha az egyik ember
bölcsességre tanítja a másikat?”; „Törődik-e Isten azzal, ha te igaz
vagy?” (2-3. vers - új prot. ford.)
Ezek az Istenről szóló kérdések nagyon
hasonlítanak azokhoz, amelyeket sátán tett fel mennybéli lázadása idején.
Ez egyáltalán nem biblikus, hiszen tudjuk,
hogy Isten ezt mondta: „Legyetek igazak, mert én igaz vagyok.” Elifáz arra a következtetésre jut, hogy mivel
Jób szenved, Isten bünteti őt. „Avagy nem sok-é a te gonoszságod?” (5.
vers.) ezután felsorolja Jób gonoszságait: ok nélkül zálogot vett
embertársaitól, a mezíteleneket nem ruházta föl, a szomjazóknak nem adott inni
és az éhezőknek sem enni (6-7. vers). Bepillantást nyerhetünk Elifáz
gondolkodásmódjába: „A hatalmaskodóé az ország, a kiváltságosok laknak
benne” (8. vers – új prot. ford.). Jób azelőtt gazdag ember volt és
elismert, most nem az. Elifáz folytatja Jób bűneinek listáját: üres kézzel
küldte el az özvegyeket és az árvák erejét letörte (9. vers). Elifáz szerint a gazdag
Jób figyelmen kívül hagyta a „Tökéletes
Uralkodó” jellemét. Ezért vannak most olyan csapdák Jób körül, mint a félelem
és a sötétség (10-11. vers).
Elifáz felfedi előttünk saját istenképét. Azt
mondja, hogy Isten a magasságban lakozik, a csillagokat és a galaxisokat
figyeli. Ő nem olyan, amilyennek Jób szavai szerint tűnik, miszerint Isten nem
tudhatja, mi folyik a Földön, mert a sűrű felhők elrejtik azt előle (13-14.
vers). Elifáz félreértette Jób szavait. Majd provokálja Jóbot: „Követed-e az
ősidők ösvényét, amelyen álnok emberek jártak? Ne feledd, hogy Isten jó
dolgokkal áldotta meg őket, annak ellenére, hogy azt kérték, távozzon el tőlük.
Azután elsodorta őket az áradat. A gonoszok levágatnak, és jólétüket tűz
emészti meg. Távol legyen tőlem a gonoszok gondolkodása!” (16-20. vers)
Ha Jób megbánja bűneit és rábízza magát
Istenre, akkor békességben lehet Vele. Jóbnak el kell fogadnia az Isten
szájából származó utasításokat és szavait a szívébe kell zárnia (21-22. vers).
Meg kell térnie, akkor felépülhet, és az álnokságot sátrától messzire kell
űznie (23. vers). Elifáz az ezt követő áldások hosszú sorát ismerteti, mint az
ofíri arany és a ragyogó ezüst. Majd hozzáteszi: „A Mindenható lesz az
aranyad és válogatott ezüstöd. Akkor majd a Mindenhatóban gyönyörködsz, és
arcodat Istenhez emeled. Ha könyörögsz hozzá, meghallgat, te pedig teljesíted
fogadalmaidat. Ha valamit elhatározol, meglesz, világosság ragyogja be utadat” (25-28.
vers – új prot. ford.)
Elifáz azt mondja Jóbnak, hogy viduljon fel,
mert az alázatosak felmagasztaltatnak (29. vers). Még azok is, akik nem
ártatlanok, de Istenhez fordulnak, meg fognak szabadulni az Ő kezének
tisztasága által (30. vers).
Drága Istenünk! Ez a világ nem az
otthonunk, és a veled való kapcsolatunk felkészít minket a távozásra, hogy ne
itt éljünk örökké. Kérünk, segíts, hogy Jóbhoz hasonlóan mi is rád
összpontosíthassuk figyelmünket! Ámen.
Koot van Wyk
63. heti
olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS
PRÓFÉTÁK 59. fejezeteihez
(okt. 9-15).
Isten a kezdettől fogva megadta nekünk annak
a szabadságát, hogy tévedjünk.
Életem során sokkal könnyebbnek találtam,
hogy elfogadjam ezt a szabadságot a magam számára, mint hogy akkor fogadjam el
ezt a szabadságot, amikor mások élnek vele. Sámuel is küzdött ezzel, amikor az
izraeliták királyt kértek. Isten Sámuelhez szólt, és Sámuelen keresztül
hozzánk, hogy az alábbi fontos vezérelvekkel lásson el bennünket, amelyekre jó
emlékeznünk, amikor olyan személyeket kell kezelnünk, akik élnek a tévedéshez
való szabadságukkal:
1) Ne tedd személyessé az ügyet! Isten
világossá tette, hogy az izraeliták hibás döntéshozása egy Istennel szembeni
probléma volt, nem Sámuellel volt gondjuk. Az érzéseink könnyen elterelhetik
figyelmünket az erkölcsi elvekről, amelyeket a helyzet magába foglal.
2) Tiszteld mások szabadságát, hogy helytelen
döntésük alapján cselekedhessenek! Bár néhány tettet meg kell akadályozni, mert
azonnali, elfogadhatatlan kárt okozna valakinek, általában a következmények
csak az idő múltával lépnek életbe. Gyakran arra is van lehetőség, hogy ezek az
emberek a bűnbánatot válasszák és megelőzzék vagy csökkentsék a
következményeket.
3) Működj együtt azokkal, akik rossz
döntéseket hoznak, hogy csökkenjen a kár! Szeretettel figyelmeztesd őket a
választásuk várható következményeire, és keress módot arra, hogy áldás légy
számukra a történtek közben. Isten Sámuelen keresztül mutatta be, hogy miért
rossz döntés Izráel számára, hogy királya legyen. Mégis, később ott volt Saul,
és Isten Dávidon keresztül egy királyi vonalat alapított, amelybe jó néhány
király beletartozott, akik pozitív hatással voltak a népre az istenfélő
irányításukkal.
4) Imádkozz azokért, akik rossz döntéseket
hoznak! Nem maradhatunk a jó úton, ha megtagadjuk, hogy imádkozzunk azokért,
akik tévedésben vannak.
Brent Hamstra, az
Adventurers nevű szülő-gyermek kapcsolatot segítő szervezet önkéntese
Collegedale
adventista gyülekezet, Tennessee, USA
Fordította: Gősi
Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése