Higgyetek az Ő prófétáinak - október 22 - SZOMBAT - Jób 33

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 60. fejezet 468. nap

De a nép szembeszállt a királlyal Jonathán életéért. "Jonathán haljon-é meg, aki ezt a nagy szabadulást szerezte Izráelben? Távol legyen! Él az Úr, hogy egyetlen hajszála sem esik le fejéről a földre, mert Istennek segedelmével cselekedte ezt ma" (1Sám 14:45).

Ennyire egyhangú és lelkes pártfogásnak a büszke király sem mert ellenállni, és így maradt életben Jonathán. Saul azonban egyebet nem érzett, mint azt, hogy Jonathánt a nép is és Isten is felmagasztalta. Tudta, hogy fia megmenekülése ő ellene emel vádat.

Érezte, hogy elhamarkodott átka az ő fejére száll vissza. Ezért nem is üldözte tovább a filiszteusokat, hanem lehangoltan, elégedetlenül tért vissza házába.

Akik saját bűneik mentegetésében elsők, azok igen gyakran elsők mások megítélésében is. Sokan eljátszák Isten jóakaratát, mint Saul is, és elvetik a tanácsot és az útbaigazítást. Még akkor is vonakodnak magukban keresni a hibát, ha meg vannak győződve arról, hogy Isten nincs velük. Kérkednek kiválóságukkal, de a másikat, aki jobb náluk, keményen elítélik. Jó volna, ha az ilyen pöffeszkedő bírák megszívlelnék Jézus szavait: "Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek" (Mt 7:2).

Akik magukat felmagasztalják, sokszor kerülnek olyan helyzetbe, hogy - akarva, nem akarva - felfedik igazi énjüket. Így volt ez Saullal is. Saját viselkedése győzte meg népét arról, hogy neki a királyi tekintély és hatalom kedvesebb volt, mint az igazság, irgalmasság és népének jóléte. De alkalmat adott ez arra is, hogy a nép belássa, menynyire tévedett, amikor az Isten által adott kormányzatot elvetette, amikor az istenfélő prófétát, akinek imái áldást hoztak, felcserélte egy királlyal, aki vakbuzgalmában átkot kért rájuk.

Ha az izraeliták nem szálltak volna síkra Jonathán életéért, szabadítójuk a király rendeletére meghalt volna. Milyen gyanakodással fogadhatta a nép később Saul vezetését! Milyen keserű lehetett az a gondolat, hogy ezt az embert ők maguk juttatták a trónra! Isten hosszantűrő! Sokáig elnézi az emberek tévelygését, és mindenkinek alkalmat ad a bűnök felismerésére és a megtérésre. S ha néha úgy látszik, hogy előmenetelt ad az akaratával ellenkezőknek, a maga idején bizonnyal napfényre hozza azok balgaságait.

Mai Bibliai szakasz: Jób 33

Azoknak a kedvéért említem, akik csak most kapcsolódnak be Jób történetének olvasásába, hogy Elihu egy fiatalember, aki akkor kezdett beszélni, amikor Jób befejezte mondanivalóját a 31. fejezet végén. A 32. fejezetben, mint fiatal férfi – körülbelül 30 éves volt ekkor, és ez volt az első alkalom életében, amikor nyilvánosan beszélt – engedélyt kért arra, hogy beszélhessen. Ebben a fejezetben kezdte el a beszédét.

Egy eléggé hosszúra nyúlt bevezetőben arra kérte Jóbot, hogy figyelmesen hallgassa meg őt, és gondosan figyeljen mindarra, amit mondani fog (1. vers), és most csak azokat a szavakat és azt a tudományt hallgassa, amely az ő nyelvéről és ajkairól, és igaz szívéből származik (2-3. vers). Először – Jóbbal és Mózessel összhangban – arról beszél, hogy az Istennek Lelke teremtette, és a Mindenhatónak lehelete adott neki életet (4. vers). Része volt a beszédek szabályainak, hogy a beszélő megemlítette a Lélek szerepét, épp úgy, ahogy ezt Jób is megtette a 27. fejezet 3. versében, vagy ahogy Cófár is megemlítette a bölcsesség Lelkét Jób 20:3-ban, de Elihu azt mondta, hogy az ő lelke a bölcsességnek olyan lelke volt, ami észérveken alapult. Így arra hívta Jóbot, hogy ha tudja, cáfolja meg (5. vers). Világossá tette azt a tényt – a Teremtés történetét megerősítve – hogy ő éppúgy Istené, mint Jób, és sárból formáltatott ő is (6. vers).

Hogyan tudta Jób az 1Mózes 2:7-ben leírt, a sárból, azaz a föld porából való formáltatásunk állítását megerősíteni, amit Mózes hosszú évekkel a Jób 33-ban leírt beszélgetés után írt le? Egyszerű. Mózes az első könyvének első öt fejezetét Ádám Könyvéből idézte (1Móz 5:1). Meglehet, hogy amikor Mózesnek menekülnie kellette Egyiptomból az egyiptomi elsőszülöttek megölésének éjszakáján, édesanyja adta át neki Ádám Könyvét. Ádámnak 900 éve volt, hogy hirdesse a teremtésről szóló beszámolót, Methusélah a kortársa volt, aki ismerte Noét, aki Ábrahámig élt. Nem kérdéses, hogy Isten Szava bizonyos és teljességgel hiteles.

Elihu elismeri, hogy ő is ember, és hogy amit mond, nem nehezedik olyan súllyal Jóbra, mintha azt Isten mondaná (7. vers). Hasonlóképpen Elihu sem tekint úgy Jób szavaira, mintha azok Istentől származtak volna, mert Jób a füle hallatára beszélt (8. vers). Aztán idézte azt, amit Jób mondott korábban: „Tiszta vagyok, fogyatkozás nélkül: mocsoktalan vagyok, bűn nincsen bennem, de [Isten] vádakat talál ellenem, …  és őrzi minden ösvényemet” (9-11. vers).

Jóbnak igaza van, mert Istennek gondja van rá, még akkor is, ha Isten ellenségének, sátánnak a jelenlétébe helyezte őt. Most Elihu Jób állítását támadja: „nincsen igazad – azt felelem néked” (12. vers). „Azért perelsz vele, mert nem ad számot neked...?” (13. vers). Ezután Elihu elkezd felelni Jób két felvetésére: miért szenved, hiszen ártatlan, valamint, hogy hol van a vizsgálati ítélet és hol találhat védő ügyvédet. Elihu azt mondja, hogy Isten próféciákban beszél hozzánk többféleképpen, egyszer vagy többször is, de mi nem értjük úgy, ahogyan kellene értenünk, és nem figyelünk rá (14. vers). Szól hozzánk álomban, éjjeli látomásban, (15. vers). Megnyitja fülünket, és figyelmeztetését megpecsételi jelekkel (16. vers). Azt mondja Elihu, hogy Isten azért jelenti ki önmagát, hogy ha rosszat tervezünk, eltérítsen attól; hogy visszatartson a büszkeségtől; hogy megóvja lelkünket a haláltól; életünket a gyilkos dárdadöféstől (17-18. vers).

Elihu azt állítja, hogy annak, aki erős a hitben, Isten csak sikereket ad. Ugyanakkor figyelmeztetés jön tőle, amikor betegen fekszünk, fájdalommal fegyelmez, és csontjainkban érzzük a figyelmeztetést (19. vers). Elmondja, hogy mi történik a beteggel: „... már a kenyeret sem kívánod, kedvenc ételedtől is undorral fordulsz el.” (20. vers), „annyira lesoványodsz, hogy csontjaid is kilátszanak” (21. vers), „mikor lelked már közeleg a pusztuláshoz, életed ahhoz, aki azt majd kioltja” (22. vers). Elihu azt mondja, hogy mindenkire vigyáz egy angyal, és ha valaki közel van Istenhez, akkor igaznak nyilvánítják, és áldások követik (23. vers). „És az Isten könyörül rajta, és azt mondja: Szabadítsd meg őt, hogy ne szálljon a sírba; váltságdíjat találtam!” (24. vers). Ez az angyal Elihu számára – ellentétben Mózessel és Jóbbal – nem Krisztus, a mi védelmezőnk, akinek nem kell külön még egy közbenjáró, hanem egy magas rangú angyal, egy az ezerből, aki az emberek védelmezőjeként szolgálhat. A Biblia nem támogatja ezt az alternatív közbenjárói változatot. Az egyetlen váltság, amit az Atya Isten talált, nem más mint Krisztus, nem pedig egy angyal – sem a kereszt előtt, sem a kereszt után.

Elihu, saját szemszögéből nézve, úgy látja, hogy azt a beteget, aki ártatlan, Isten meg fogja gyógyítani. Teste fiatal lesz, erőtől fog duzzadni, újra kezdi ifjúságának napjait (25. vers). Imádkozik Istenhez és Ő kegyelmébe veszi, hogy Őt nézhesse nagy örömmel, és az embernek visszaadja az igazságát (26. vers). Elihu valahogy úgy képzeli, hogy Isten sorba állítja az embereket, és ha valaki azt mondja: „Vétkeztem és az igazat elferdítettem, de nem e szerint fizetett meg nékem” (27. vers), akkor azt a személyt Isten megváltja a sírba szállástól, és meg fogja láttatni vele a világosságot (28. vers). Elihu szerint mindezt kétszer, vagy háromszor is megcselekszi Isten az emberrel, hogy megmentse lelkét a sírtól, s így megint ráragyogjon az élet világossága (29-30. vers).

Elihu azt kéri Jóbtól, hogy figyeljen rá jól, és hallgassa meg őt, de ha van mit mondania, cáfolja meg; beszéljen, mert nagyon szeretné, ha Jób ártatlannak bizonyulna (31-32. vers). Ha viszont nincs ellenérve, akkor hallgassa meg Elihut, és ő majd megtanítja Jóbot a bölcsességre (33. vers).


Drága Istenünk! Igeolvasásunknak az a célja, hogy igazán megértsük a Te jellemedet és egész valódat. Üdvösségünk biztosítéka, hogy ismerjünk Téged, és személyes kapcsolatban legyünk Veled. Óvj meg bennünket attól, hogy felületesen és könnyelműen beszéljünk az üdvösség útjáról, amit Te tanítasz nekünk! Ámen.

Koot van Wyk

64. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 60. fejezetéhez (okt. 16-22).

A zsoltáros így imádkozott: „Ki veheti észre a tévedéseket? Titkos bűnöktől tisztíts meg engemet. Tartsd távol a te szolgádat a szándékosoktól; ne uralkodjanak rajtam” (Zsoltárok 19:12–13).

Saul király szerencsétlenségére ezt a klasszikus versszakot nem ő írta. Dávid írta e verset, az „Isten szíve szerinti ember”. Jóllehet néhányan azt kérdezik most: „Hát nem azután követte el óriási bűnét Dávid király, hogy megírta ezt a klasszikus zsoltárt?” De igen, csakhogy Dávid és Saul különböztek abban, hogy Dávid képes volt megbánni bűnét, miután szembesítette Istennel az Ő prófétája. Dávid bűnvallomása alapján született az 51. zsoltár. A Szentírás nem tartalmaz feljegyzést Saulról, hogy valaha is ilyen bűnmegbánást tanúsított volna, vagy hogy egyáltalán imádkozó ember lett volna. Saul büszkesége távol tartotta őt Isten prófétáitól. Ahelyett, hogy hagyta volna, hogy a dorgálás bűnbánatot hozzon és Isten megbocsátását eredményezze, Saul évtizedeken át megbánás nélkül saját maga igazolására törekedett. Ez a folyamat csak akkor ért véget, amikor meglátogatta az endori boszorkányt, és másnap öngyilkosságot követett el.

A 60. fejezet szépségét az adja, ahogyan Isten a népét a mindössze két őt követő ember, Jonatán és a fegyverhordozója által vezeti győzelemre. A nap végén Isten embereit úgy késztette Jonatán életének megmentésére, hogy nem hagyták Saulnak elhamarkodott fogadkozását véghez vinni.

Hogyan kerülhetjük el az elbizakodottságot? A Zsoltárok 119:11 szerint „Szívembe rejtettem a te beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened.” Jézus azt mondta, hogy „… imádkozzatok, hogy kísértetbe ne essetek.”, valamint „térj meg, hogy ne mozdítsam ki a gyertyatartódat a helyéről” (Jelenések 2:5).

David Pershall

a Woodlands gyülekezet vezető presbitere

Woodlands, Texas

Fordította: Gősi Csaba