2016. október 5., szerda

Higgyetek az Ő prófétáinak - október 5 - SZERDA - Jób 16

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 58. fejezet 451. nap

"A bölcsességnek kezdete az Úrnak félelme; és a Szentnek ismerete az eszesség" (Péld 9:10). A földi élet legnagyobb feladata a jellemképzés, és Isten ismerete az alapja minden igazi nevelésnek. Az értelem fokozása és a jellemnek a tudással való egyidejű fejlesztése legyen a tanító munkája. Isten törvénye az ő jellemének visszatükröződése. Azért mondja a zsoltáros: "[...] minden parancsolatod igaz". És ismét: "A te határozataidból leszek értelmes" (Zsolt 119:172, 104). Isten megmutatta magát nekünk Igéjében és a teremtés csodás művében. Ismeretünket Istenről a Lelke által ihletett könyvből és a természet könyvéből kell megszereznünk.

Az értelem törvénye, hogy fokozatosan ahhoz a tárgyhoz alkalmazkodik, amelynél hosszabb ideig időzik. Ha csupán közönséges dolgokkal foglalkozunk: elsatnyul, elgyengül. Ha soha sincs alkalma a nehéz gondokkal megbirkózni, egy idő után elveszíti fejlődőképességét. A Bibliában páratlan nevelő erő rejlik. Az Úr Igéjében az elme a legmélyebb gondolkozásra és a legmagasabb törekvésekre alkalmas tárgyat talál. A Biblia az emberiség tulajdonában levő legtanulságosabb történet, mert az örök igazság üde forrásából ered, és tisztaságát isteni kéz vigyázza évszázadok óta. Világosságot vet a régmúltra is, amelybe emberi igyekezettel hiába akarnak behatolni. Isten szavában szemlélhetjük a földet teremtő és a mennyboltot kiterjesztő hatalmat is. Az emberi faj hamisítatlan, emberi előítélettel vagy büszkeséggel el nem ferdített történelmét csak benne találhatjuk. Olyan mű ez, amely igazán jelenti meg a dolgokat. Megtaláljuk benne a föld legnagyobb embereinek harcait, legyőzetéseit és győzelmeit is, és fényt derít létünk kötelességeire és rendeltetésünk nagy kérdésére. A látható világot, a láthatatlantól elválasztó függönyt fellebbenti és megláthatjuk benne a jó és a gonosz küzdelmét, kezdve a bűn első megjelenésétől egészen az igazság végső diadaláig. És ez nem más, mint Isten jellemének kinyilatkoztatása. Az Isten Igéjében alázatos kutatás közben kapcsolatba kerül az ember a Magasságossal. Az ilyen tanulmány nem csak kifinomítja és nemesbíti a jellemet, hanem elmélyíti, megerősíti a szellemi képességet is.

A Bibliának megelevenítő hatása van az élet minden területén, mert a nemzet és társadalom jólétének szegletkövét mutatja meg. Olyan szabályok ezek, amelyek építik a társadalmat, oltalmazzák a családot, s amelyeknek hiányában nem érhet el az ember ebben az életben sem társadalmi hasznosságot, sem megbecsülést, sem igaz boldogságot: az örök életet pedig nélkülük még remélni sem lehet! Nincs a földnek olyan kérdése, az emberi életnek olyan problémája, amelyre a Biblia ne adná meg a feleletet. Isten Igéjének tanulmányozása és annak követése nagyobb elmékkel, tündöklőbb tehetségekkel örvendeztetné meg a világot, mint amilyeneket az emberi filozófia adhatott. Ilyen előkészület mellett bővölködnénk olyan jellemszilárd emberekben, akik dicsőségére lennének az Istennek és áldására a világnak.

Mai Bibliai szakasz: Jób 16

Jób azzal válaszol barátai szavaira, hogy ő ismeri a manapság divatos emberi gondolkodást: „ilyesmit eleget hallottam” (2. vers – új prot. ford.). Istenképük helytelen, így szavuk csak „üres beszéd” (3. vers). Helyesbítésre van szükségük az Írás igazságát illetően, akkor válaszaik is világosabbak lennének (3. vers). Ha Jób is csak emberi szinten gondolkodna, tudna ő is szép szavakat összefűzni, és a fejét rázni (4. vers). De ő, ha beszélne is, abbahagyná (5. vers). Viszont fájdalma akkor sem múlna el, ha beszélne róla, majd abbahagyná (6. vers).
Hosszas beszédük elfárasztotta Jóbot, és elnémította őt (7. vers). Szavaik ellene szólnak, elesett állapota őt vádolja (8. vers). Barátai vádló magatartása sátánéra hasonlít. Ezután Jób rámutat, hogy sátán az ő istenfélő életét használja ki ellene. Sátán dühe és utálata megtörte Jóbot, gyűlölete ellene fordult, felé csikorgatja fogait, villogó szemmel néz rá (9. vers). Az ellenség seregéhez sátán angyalai is hozzátartoznak, akik egyesültek ellene (10. vers). Isten kiszolgáltatta Jóbot a gonosznak, aki szétzúzta és céltáblájává tette őt (12. vers). Sátán íjászai körülvették, nem hagynak nyugtot neki, sőt ő maga rohan rá, mint valami hős (14. vers). Az eredmény: sebek a lábain, és kelések az egész testén. Még az intim testrészeivel is gondjai voltak, és zsákruhát öltött magára (15. vers).
Annyit sírt, hogy szemhéjai már megfeketedtek (16. vers). Mindezek ellenére nincs erőszak sem szívében, sem kezében, és az imái is tiszták (17. vers). Azt mondja, még a halál árnyékában sincs nyugta, még sírni sem (18. vers). Majd Jób feltárja előttünk Mózes teológiáját: az ő Pártfogója és Tanúja a mennyei szentélyben van, és „mellette bizonyít a magasságban” (19.vers). Ez az, amit Mikeás próféta is látott később: „az Úr tanúskodik ... az ő szent templomából” (Mik 1:2). A Pártfogó Jób Közbenjárója és Barátja. „Istenhez sír fel az én szemem” (20. vers – Károli fordítás). Mózes és Jób jól ismerték Krisztust, a mi Igazságunkat, Pártfogónkat és a Mennyben értünk szolgáló Főpapunkat. Minden isteni tettet a mennyei szentélyből irányítanak, a mi összes tettünknek pedig erre a mennyei szentélyre kell mutatniuk. Jób azt kívánja, bárcsak lenne egy erőteljes személy, aki beszélni tudna Istennel az ő érdekében, mint ahogy az ember a barátjával szokott beszélni (21. vers). Krisztus pontosan azt tette meg, amit Mózes Jóbon keresztül kért (lásd Dániel 7). Jób napjai meg vannak számlálva, és amikor meghal, többé nem tér vissza ebbe az életbe, vagy bármelyik másikba, egészen a feltámadás reggeléig (22. vers).

Drága Istenünk!
Egy olyan „modern” társadalomban élünk, ahol úgy tűnik, az erőszakot csodálják, tisztelik, támogatják, szépítik, sőt még szentesítik is. Segíts tőle távol maradni, és az imáinkat olyan tisztán megőrizni, ahogyan azt Jób tette! Ámen.

Koot van Wyk

62. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 58. fejezeteihez (okt. 2-8).

„A nevelés igazi célja Isten képmásának helyreállítása a lélekben.”

Mostanra már régóta tart a közoktatásnak az a válsága, mely szerint a tanulókat nem segítik igazán az életben boldogulni. A magas lemorzsolódási arányok szilárdan arra mutatnak, hogy többről is szólhatna az oktatás, mint olvasás, írás és számtan. A jellem igenis számít, és már több iskolában megváltoztatták a tanmeneteket, hogy megpróbálják kialakítani az alábbi jellemvonásokat: „rugalmasság, lelkiismeretesség, derűlátás, önuralom és határozottság”. (The Atlantic, 2016. június, 58. o.) Azok a tanulók, akik elsajátítják ezeket a jellemvonásokról szóló készségeket, amelyeket nemkognitív készségeknek nevezünk, jobban teljesítenek a fejlődésük kognitív oldalán is. A jellemet mégsem lehet légüres térben fejleszteni. Hajlandó-e a társadalom megfizetni az árát annak, hogy jó jellemet építsünk?

James Hunter azt írja A jellem halála: Erkölcsi oktatás egy jó és rossz nélküli korban című könyvében: „Azt mondjuk, hogy a jellem megújítását szeretnénk napjainkban, de nem tudjuk, valójában mit is kérünk. A jellemet megújítani azt is jelenti, hogy megújítjuk a hitvallásunk rendszerét, amely megszorít, korlátoz, megköt, kötelez és kényszerít. Ez az ár túl magas nekünk, hogy megfizessük. Jellemet akarunk szilárd meggyőződés nélkül. Erős erkölcsi érzéket akarunk, de a szégyenérzet és bűntudat érzelmi terhe nélkül. Erkölcsi tisztaságot akarunk erkölcsi alap nélkül, ami elkerülhetetlenül megütköztet bennünket. A jót akarjuk anélkül, hogy meg kellene neveznünk a gonoszt. Tisztességet akarunk, tekintély nélkül, amely ragaszkodna hozzá. Közösséget akarunk, a személyes szabadság bárminemű korlátozása nélkül. Röviden, olyat akarunk, amit nem kaphatunk meg azokkal a feltételekkel, amelyekkel akarjuk.”

Kevin James
PARL társigazgató
Southern Union Conference of Seventh day Adventists, USA
Fordította: Gősi Csaba


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése