Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 58. fejezet 451. nap
"A
bölcsességnek kezdete az Úrnak félelme; és a Szentnek ismerete az
eszesség" (Péld 9:10). A földi élet legnagyobb feladata a jellemképzés, és
Isten ismerete az alapja minden igazi nevelésnek. Az értelem fokozása és a
jellemnek a tudással való egyidejű fejlesztése legyen a tanító munkája. Isten
törvénye az ő jellemének visszatükröződése. Azért mondja a zsoltáros:
"[...] minden parancsolatod igaz". És ismét: "A te
határozataidból leszek értelmes" (Zsolt 119:172, 104). Isten megmutatta
magát nekünk Igéjében és a teremtés csodás művében. Ismeretünket Istenről a
Lelke által ihletett könyvből és a természet könyvéből kell megszereznünk.
Az
értelem törvénye, hogy fokozatosan ahhoz a tárgyhoz alkalmazkodik, amelynél
hosszabb ideig időzik. Ha csupán közönséges dolgokkal foglalkozunk: elsatnyul,
elgyengül. Ha soha sincs alkalma a nehéz gondokkal megbirkózni, egy idő után
elveszíti fejlődőképességét. A Bibliában páratlan nevelő erő rejlik. Az Úr
Igéjében az elme a legmélyebb gondolkozásra és a legmagasabb törekvésekre
alkalmas tárgyat talál. A Biblia az emberiség tulajdonában levő
legtanulságosabb történet, mert az örök igazság üde forrásából ered, és
tisztaságát isteni kéz vigyázza évszázadok óta. Világosságot vet a régmúltra
is, amelybe emberi igyekezettel hiába akarnak behatolni. Isten szavában
szemlélhetjük a földet teremtő és a mennyboltot kiterjesztő hatalmat is. Az
emberi faj hamisítatlan, emberi előítélettel vagy büszkeséggel el nem ferdített
történelmét csak benne találhatjuk. Olyan mű ez, amely igazán jelenti meg a
dolgokat. Megtaláljuk benne a föld legnagyobb embereinek harcait, legyőzetéseit
és győzelmeit is, és fényt derít létünk kötelességeire és rendeltetésünk nagy
kérdésére. A látható világot, a láthatatlantól elválasztó függönyt fellebbenti
és megláthatjuk benne a jó és a gonosz küzdelmét, kezdve a bűn első
megjelenésétől egészen az igazság végső diadaláig. És ez nem más, mint Isten
jellemének kinyilatkoztatása. Az Isten Igéjében alázatos kutatás közben
kapcsolatba kerül az ember a Magasságossal. Az ilyen tanulmány nem csak
kifinomítja és nemesbíti a jellemet, hanem elmélyíti, megerősíti a szellemi
képességet is.
A
Bibliának megelevenítő hatása van az élet minden területén, mert a nemzet és
társadalom jólétének szegletkövét mutatja meg. Olyan szabályok ezek, amelyek
építik a társadalmat, oltalmazzák a családot, s amelyeknek hiányában nem érhet
el az ember ebben az életben sem társadalmi hasznosságot, sem megbecsülést, sem
igaz boldogságot: az örök életet pedig nélkülük még remélni sem lehet! Nincs a
földnek olyan kérdése, az emberi életnek olyan problémája, amelyre a Biblia ne
adná meg a feleletet. Isten Igéjének tanulmányozása és annak követése nagyobb
elmékkel, tündöklőbb tehetségekkel örvendeztetné meg a világot, mint
amilyeneket az emberi filozófia adhatott. Ilyen előkészület mellett
bővölködnénk olyan jellemszilárd emberekben, akik dicsőségére lennének az
Istennek és áldására a világnak.
Mai Bibliai szakasz: Jób 16
Jób azzal válaszol barátai szavaira, hogy ő ismeri a manapság divatos
emberi gondolkodást: „ilyesmit eleget hallottam” (2. vers – új
prot. ford.). Istenképük helytelen, így szavuk csak „üres beszéd” (3.
vers). Helyesbítésre van szükségük az Írás igazságát illetően, akkor válaszaik
is világosabbak lennének (3. vers). Ha Jób is csak emberi szinten gondolkodna,
tudna ő is szép szavakat összefűzni, és a fejét rázni (4. vers). De ő, ha
beszélne is, abbahagyná (5. vers). Viszont fájdalma akkor sem múlna el, ha
beszélne róla, majd abbahagyná (6. vers).
Hosszas
beszédük elfárasztotta Jóbot, és elnémította őt (7. vers). Szavaik ellene
szólnak, elesett állapota őt vádolja (8. vers). Barátai vádló magatartása
sátánéra hasonlít. Ezután Jób rámutat, hogy sátán az ő istenfélő életét
használja ki ellene. Sátán dühe és utálata megtörte Jóbot, gyűlölete ellene
fordult, felé csikorgatja fogait, villogó szemmel néz rá (9. vers). Az ellenség
seregéhez sátán angyalai is hozzátartoznak, akik egyesültek ellene (10. vers).
Isten kiszolgáltatta Jóbot a gonosznak, aki szétzúzta és céltáblájává tette őt
(12. vers). Sátán íjászai körülvették, nem hagynak nyugtot neki, sőt ő maga
rohan rá, mint valami hős (14. vers). Az eredmény: sebek a lábain, és kelések
az egész testén. Még az intim testrészeivel is gondjai voltak, és zsákruhát
öltött magára (15. vers).
Annyit sírt,
hogy szemhéjai már megfeketedtek (16. vers). Mindezek ellenére nincs erőszak
sem szívében, sem kezében, és az imái is tiszták (17. vers). Azt mondja, még a
halál árnyékában sincs nyugta, még sírni sem (18. vers). Majd Jób feltárja
előttünk Mózes teológiáját: az ő Pártfogója és Tanúja a mennyei szentélyben
van, és „mellette bizonyít a magasságban” (19.vers). Ez az,
amit Mikeás próféta is látott később: „az Úr tanúskodik ... az ő szent
templomából” (Mik 1:2). A
Pártfogó Jób Közbenjárója és Barátja. „Istenhez sír fel az én szemem” (20.
vers – Károli fordítás). Mózes és Jób jól ismerték Krisztust, a mi
Igazságunkat, Pártfogónkat és a Mennyben értünk szolgáló Főpapunkat. Minden
isteni tettet a mennyei szentélyből irányítanak, a mi összes tettünknek pedig
erre a mennyei szentélyre kell mutatniuk. Jób azt kívánja, bárcsak lenne egy
erőteljes személy, aki beszélni tudna Istennel az ő érdekében, mint ahogy az
ember a barátjával szokott beszélni (21. vers). Krisztus pontosan azt tette
meg, amit Mózes Jóbon keresztül kért (lásd Dániel 7). Jób napjai meg vannak
számlálva, és amikor meghal, többé nem tér vissza ebbe az életbe, vagy
bármelyik másikba, egészen a feltámadás reggeléig (22. vers).
Drága
Istenünk!
Egy olyan
„modern” társadalomban élünk, ahol úgy tűnik, az erőszakot csodálják, tisztelik,
támogatják, szépítik, sőt még szentesítik is. Segíts tőle távol maradni, és az
imáinkat olyan tisztán megőrizni, ahogyan azt Jób tette! Ámen.
Koot van Wyk
62. heti
olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS
PRÓFÉTÁK 58. fejezeteihez
(okt. 2-8).
„A nevelés igazi célja Isten képmásának
helyreállítása a lélekben.”
Mostanra már régóta tart a közoktatásnak az a
válsága, mely szerint a tanulókat nem segítik igazán az életben boldogulni. A
magas lemorzsolódási arányok szilárdan arra mutatnak, hogy többről is szólhatna
az oktatás, mint olvasás, írás és számtan. A jellem igenis számít, és már több
iskolában megváltoztatták a tanmeneteket, hogy megpróbálják kialakítani az
alábbi jellemvonásokat: „rugalmasság, lelkiismeretesség, derűlátás, önuralom és
határozottság”. (The Atlantic, 2016. június, 58. o.) Azok a tanulók, akik elsajátítják
ezeket a jellemvonásokról szóló készségeket, amelyeket nemkognitív készségeknek
nevezünk, jobban teljesítenek a fejlődésük kognitív oldalán is. A jellemet
mégsem lehet légüres térben fejleszteni. Hajlandó-e a társadalom megfizetni az
árát annak, hogy jó jellemet építsünk?
James Hunter azt írja A jellem halála: Erkölcsi oktatás egy jó és rossz nélküli korban
című könyvében: „Azt mondjuk, hogy a jellem megújítását szeretnénk napjainkban,
de nem tudjuk, valójában mit is kérünk. A jellemet megújítani azt is jelenti,
hogy megújítjuk a hitvallásunk rendszerét, amely megszorít, korlátoz, megköt,
kötelez és kényszerít. Ez az ár túl magas nekünk, hogy megfizessük. Jellemet
akarunk szilárd meggyőződés nélkül. Erős erkölcsi érzéket akarunk, de a
szégyenérzet és bűntudat érzelmi terhe nélkül. Erkölcsi tisztaságot akarunk erkölcsi
alap nélkül, ami elkerülhetetlenül megütköztet bennünket. A jót akarjuk
anélkül, hogy meg kellene neveznünk a gonoszt.
Tisztességet akarunk, tekintély nélkül, amely ragaszkodna hozzá. Közösséget
akarunk, a személyes szabadság bárminemű korlátozása nélkül. Röviden, olyat
akarunk, amit nem kaphatunk meg azokkal a feltételekkel, amelyekkel akarjuk.”
Kevin James
PARL társigazgató
Southern Union
Conference of Seventh day Adventists, USA
Fordította: Gősi
Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése