Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 60. fejezet 467. nap
Saul,
hogy a győzelmet minél jobban kihasználja, megtiltotta katonáinak, hogy
naplementéig táplálékot vegyenek magukhoz. "Átkozott az" - mondta -
"aki kenyeret eszik estvéig, míg bosszút állok ellenségeimen" (1Sám
14:24). A harc ugyan már eldőlt mielőtt ő beavatkozott volna, de Saul az
ellenség teljes megsemmisítésével akarta kitüntetni magát. Az élelmet önző
okokból tiltotta el, emberei szükségletével mitsem törődött, ha egyéni érdekei
úgy kívánták. Azzal pedig, hogy ezt a tilalmat ünnepélyes esküvel erősítette
meg, kimutatta meggondolatlanságát és hitetlenségét. Egész viselkedése, az átok
és az indok azt mutatta, hogy nem az Isten, hanem saját dicsőségét keresi. Nem
azt mondotta: "míg az Úr győzedelmeskedik", hanem "míg bosszút
állok ellenségeimen" (1Sám 14:24).
A
tilalom pedig okozója lett Isten parancsolata megszegésének. Egész nap
hadakoztak, és már ájuldoztak az éhségtől. A meghatározott idő elteltével a
kiéhezett nép nekiesett a zsákmányolt ételnek, és a húst véresen ették meg. Így
vétettek Isten törvénye ellen, amely tiltja a vér megevését.
Jonathán,
aki atyja rendeletéről mit sem tudott, akaratlanul vétett a parancs ellen, mert
egy erdőn keresztül menve mézet talált, és evett. Este meghallotta ezt Saul,
aki tudvalevőleg halálbüntetés terhe mellett tiltotta meg, hogy valaki aznap
egyék. És bár Jonathán akaratlanul vétett ellene, s bár Isten csodálatos módon
tartotta meg életét, sőt általa adott győzelmet Izraelnek, a király mégis úgy
rendelkezett, hogy az ítéletet végre kell hajtani. Fia életének megkímélésével
Saul részéről beismerés lett volna, hogy vétkezett amikor ilyen elhamarkodott
fogadalmat tett. Ez pedig megalázó lett volna büszkeségének. "Úgy
cselekedjék az Úr most és ezután is" - hangzott borzalmas ítélete -
"hogy meg kell halnod Jonathán" (1Sám 14:44).
Saul nem
várhatott dicsőséget az ellenség legyőzetéséért. Úgy gondolt megbecsülést és
csodálatot szerezni magának, hogy fogadalmát szentnek tartotta, és ahhoz még
saját fia élete árán is ragaszkodott. Ezzel királyi tekintélyét is meg akarta
erősíteni. Kevéssel ezelőtt ő szegte meg Isten parancsolatát, mert jogtalanul
áldozatot mutatott be Gilgálban, és amikor Sámuel megfeddte őt, konokul
védekezett. De most, hogy saját oktalan rendeletét szegték meg - még csak nem
is szándékosan -, nem kedvezett saját fiának sem, hanem halálra ítélte őt.
Mai Bibliai szakasz: Jób 32
Az előző fejezetben Jób beszédének végét
narrátorként maga Mózes írta, madártávlatból rálátást adva nekünk a Jób és
három barátja közötti kapcsolatra. Ahogyan a fejezet első verse mondja: „Ez a három férfiú már nem felelt többet
Jóbnak, mivel ő igaznak tartotta magát a saját szemében” (1. vers).
Elihu, aki most szólásra emelkedett, sokkal
fiatalabb volt Jób három barátjánál. Viszont bizonyára elmúlt már harminc éves,
hiszen abban az időben nyilvánosság előtt fiatalabbak nem szólhattak. Mózes azt
mondja, hogy Elihu haragra gerjedt. „Jóbra
haragudott, mert igaznak tartotta magát Istennel szemben. De három barátjára is
mérges volt, mivel nem találták meg a helyes választ, mégis kárhoztatták Jóbot”
(2-3. vers).
Mózes elmagyarázza, hogy Elihu eddig azért
hallgatott, mert fiatalabb volt. (4. vers). Végül, hosszú hallgatás után törte
meg Elihu a csendet (5. vers).
Jellemző, ázsiai szokás szerint a fiatalabb
ember csöndben maradt, mert tudta, hogy az idősebbeké az elsőbbség (6. vers).
Elihu azt hitte, hogy a kor bölcsességgel jár, ezért hagyta az idősebbeket beszélni
(7. vers). Azt hitte, hogy rendelkeznek az éleslátás lelkével, mert a Teremtő
megengedi nekik, hogy megértsék dolgait (8. vers). Elihu azt is tudja, hogy a
nagy emberek nem válnak mindig bölccsé, és a vének sem mindig értik meg az
ítéletet (9. vers). Valószínű, hogy Elihu most szerepelt először nyilvánosság
előtt. Ha az ember egy olyan hosszú tanácskozáson vesz részt, amilyen ez volt,
nyilvánvalóvá válik, hogy irányítás nélkül, egyhelyben toporognak, sok ide-oda
kapkodással, de előremozdulás nélkül.
Tehát Elihu úgy érezte, hogy szólnia kell (10.
vers). Végigvárta Jób barátainak beszédeit, figyelte okoskodásukat, míg a
szavakat keresgélték. (11. vers). Amikor az ember már a szavakat keresi, a
beszélgetés a végéhez közeledik. Hatsepszut palotájában Mózes számtalanszor
vett részt megbeszéléseken, és tudta, hogy ha egy fontos ember beszél, és
mindenki rá figyel, lendületesen szól, de egy bizonyos ponton „lemerül az
elem”, és a szavak keresése a beszéd végét jelzi.
Elihu így szól barátaihoz: „Igen figyeltem rátok, és íme, Jóbot
egyikőtök sem tudta megcáfolni, egyikőtök sem felelt meg érveire” (12.
vers). „Ne mondjátok, hogy megtaláltátok
a bölcsességet: csak Isten győzheti meg őt, és nem ember!” (13. vers). Elihu azt is tudta, hogy Jób nem
hozzá, hanem csak a többiekhez intézte válaszait, de ők összezavarodtak (14-15.
vers). Elihu várta válaszaikat, de ők csöndben maradtak (16. vers). Bejelenti,
hogy most rajta a beszéd sora, mert tele van mondanivalóval, és a gyomra görcsbe
rándult az idegességtől (16-17. vers). Nem tudja visszatartani magát. Elihu azt
mondja, a szavak úgy feszítik szét bensőjét, mint a tömlőbe zárt újbor (must),
amitől az csaknem szétszakad.
Mózes és Jób jól ismerték az ősi közel-keleti
italozási szokásokat, de ők maguk nem ittak szeszes italt. Elihu a szőlőlé
(must) borostömlőben történő érlelési folyamatáról beszél. Jégvermeket
használtak tárolásukra, vagy a földbe ásták a tömlőket, hogy hidegen tartsák
őket. Tudták, milyen fontos az élelmiszereket hűvös helyen tárolni. (A közel-keleti kutatások szerint a
Hermon-hegyről szerezték be a jeget.)
Elihu engedélyt kér a szólásra (20. vers).
Azt is bejelenti, hogy nem lesz személyválogató, és nem fog senkinek sem
hízelegni. Nem is tudja, hogyan kell, nincsen gyakorlata a kegyes beszédben. Ha
azt tenné, hamar elszólítaná őt Teremtője (21-22. vers). Ez azt jelenti, hogy
még sok a tanulnivalója Istentől, és a gyakorlatban fogja majd jobban
elsajátítani a beszéd szabályait.
Drága
Urunk!
Időnként
megbeszéléseken veszünk részt, ahol hosszú fecsegéseket kell végighallgatnunk,
néha a Te nevedben. Minden gyűlésen vannak Elihuk, akik akkor szólalnak fel
először. Még ma is ezek a gyűlések jelentik a Te megoldási módszeredet a
problémák kezelésére, és nem az egyszemélyes, gyors „letaroló” előadások. Ezért
kérünk, adj nekünk türelmet, hogy elfogadjuk azt, amin nem tudunk változtatni! Ámen.
Koot
van Wyk
64. heti
olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS
PRÓFÉTÁK 60. fejezetéhez
(okt. 16-22).
A zsoltáros így imádkozott: „Ki veheti észre
a tévedéseket? Titkos bűnöktől tisztíts meg engemet. Tartsd távol a te
szolgádat a szándékosoktól; ne uralkodjanak rajtam” (Zsoltárok 19:12–13).
Saul király szerencsétlenségére ezt a
klasszikus versszakot nem ő írta. Dávid írta e verset, az „Isten szíve szerinti
ember”. Jóllehet néhányan azt kérdezik most: „Hát nem azután követte el óriási
bűnét Dávid király, hogy megírta ezt a klasszikus zsoltárt?” De igen, csakhogy
Dávid és Saul különböztek abban, hogy Dávid képes volt megbánni bűnét, miután
szembesítette Istennel az Ő prófétája. Dávid bűnvallomása alapján született az
51. zsoltár. A Szentírás nem tartalmaz feljegyzést Saulról, hogy valaha is
ilyen bűnmegbánást tanúsított volna, vagy hogy egyáltalán imádkozó ember lett
volna. Saul büszkesége távol tartotta őt Isten prófétáitól. Ahelyett, hogy
hagyta volna, hogy a dorgálás bűnbánatot hozzon és Isten megbocsátását
eredményezze, Saul évtizedeken át megbánás nélkül saját maga igazolására
törekedett. Ez a folyamat csak akkor ért véget, amikor meglátogatta az endori
boszorkányt, és másnap öngyilkosságot követett el.
A 60. fejezet szépségét az adja, ahogyan
Isten a népét a mindössze két őt követő ember, Jonatán és a fegyverhordozója
által vezeti győzelemre. A nap végén Isten embereit úgy késztette Jonatán
életének megmentésére, hogy nem hagyták Saulnak elhamarkodott fogadkozását
véghez vinni.
Hogyan kerülhetjük el az elbizakodottságot? A
Zsoltárok 119:11 szerint „Szívembe rejtettem a te beszédedet, hogy ne vétkezzem
ellened.” Jézus azt mondta, hogy „… imádkozzatok, hogy kísértetbe ne essetek.”,
valamint „térj meg, hogy ne mozdítsam ki a gyertyatartódat a helyéről”
(Jelenések 2:5).
David Pershall
a Woodlands
gyülekezet vezető presbitere
Woodlands, Texas
Fordította: Gősi
Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése