Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 59. fejezet 459. nap
Saul
királlyá kenettetéséről a népet egyenlőre nem értesítették. Mert Isten
választását sors által akarták nyilvánosságra hozni. Erre a célra Sámuel
Mispába hívta össze a népet. Ott előbb Isten vezetéséért és tanácsolásáért
könyörgött, azután kezdetét vette a sorsvetés ünnepélyes szertartása. Az
összegyűlt sokaság csendben várta az eredményt. Egymás után kerültek sorra a
törzsek, nemzetségek és családok, míg végül kiválasztatott Saul, a Kis fia. De
Saul nem volt akkor a gyülekezetben. Nagy felelősségének tudata annyira
ránehezedett, hogy titokban visszavonult. Amikor a sokaság közé visszahívták,
megelégedéssel látták, hogy termetre nézve nincs hasonló a leendő királyhoz,
mert az egész népnél egy fejjel magasabb volt. Még Sámuel is, amikor a
gyülekezet elé állította így kiáltott fel: "Látjátok-é, akit választott az
Úr? hogy nincsen hozzá hasonló az egész nép között! Akkor felkiálta az egész
nép, és monda: Éljen a király!" (1Sám 10:24).
Ezután
Sámuel a nép elé tárta a király jogait, kihangsúlyozta a szabályokat, amelyek
alapján a kormányzat megalakult, és amelynek alapján működnie kell. Ezek
szerint a király nem korlátlan uralkodó, hanem mindenkor függ a Magasságostól.
Ezeket aztán beírták egy könyvbe, amelybe a fejedelmek jogait és a nép
kiváltságait jegyezték be. Mert annak ellenére, hogy a nemzet nem hallgatott
Sámuelre, hanem kényszerítette őt, hogy számukra királyt válasszon, igyekezett
- amennyire csak lehetett - megőrizni függetlenségét.
A nép
általában elfogadta Sault királyul, de azért elég nagy ellenpárt is alakult.
Mert azt, hogy a király a legkisebb törzsből választatott, mellőzve Júda és
Efraim nagy törzseit, elviselhetetlennek tartották. Nem fogadtak hűséget
Saulnak, és a szokásos ajándékokat sem adták át neki. Legjobban azok lázadtak
az Úr választása ellen, akik annak idején legviharosabban követelték a
királyválasztást. Mert minden pártnak megvolt a maga jelöltje, sőt voltak olyan
főemberek is, akik a maguk számára szerették volna a királyságot. S hogy célját
egyik sem érhette el, felütötte fejét a viszálykodás és irigykedés.
Saul
ilyen körülmények között nem tartotta célszerűnek a királyság gyakorlati
megkezdését. A kormányzást Sámuelre hagyta, ő maga pedig visszatért Gibeába.
Párthívei diadalmentben kísérték és látva, hogy maga Isten választotta őt,
készek voltak, ha kell, meg védeni. De ő nem tartott jogot a trón erőszakos
elfoglalására. Hazatérve nyugodtan folytatta Benjámin dombvidékén a szántást-vetést,
és trónjának felállítását Istenre bízta.
Ezt
követőleg az ammoniták, királyuk, Náhás vezetésével megtámadták a Jordán keleti
partján lakó törzseket és táborba szálltak Jábes Gileád ellen. A gileádbeliek
békét ajánlottak fel az ammonitáknak és felajánlották, hogy szolgálni fognak
nékik. De a kegyetlen király csak azzal a feltétellel volt hajlandó elfogadni
ajánlatukat, ha győzelme bizonyságául mindegyikük jobb szemét kiszúrhatja.
A
szorongatott emberek most hét napi gondolkodási időt kértek, amibe az ammoniták
bele is egyeztek, gondolván, hogy győzelmük így csak annál nagyobb lesz. De a
jábesbeliek ezalatt haladéktalanul segítséget kerestek a Jordán nyugati partján
lakó többi törzseknél, s így az ammoniták szégyenletes ajánlatának híre eljutott
Gibeába is. Saul, aki a mezőn szántott, hazatérőben hallotta a nép
jajveszékelését és megkérdezte: "Mi történt a néppel, hogy sírnak?"
(1Sám 11:5). És amikor az ammoniták ajánlatát neki is elbeszélték, életre
keltek a benne szunnyadó erők, és Isten Lelke is reá szállott: "És vett
egy pár ökröt, és feldarabolá azokat, és a követektől elküldé Izráelnek minden
határára, mondván: Aki nem vonul Saul után, és Sámuel után, annak ökreivel így
cselekesznek" (1Sám 11:7).
Saul
felhívására háromszázharmincezer ember gyülekezett Bézekben. Innen
mindenekelőtt követeket küldtek az ostromlott város lakóihoz és biztosították
őket, hogy azon a napon szabadítják meg őket az ammonitáktól, amelyen meg
kellene adniuk magukat. Saul és serege pedig még azon az éjjelen átkelt a
Jordánon, s "kora hajnalban" már Jábesnél voltak. Mint Gedeon, ő is
három részre osztotta csapatát és megtámadta az ellenséget, amikor azok a
legnagyobb biztonságban érezték magukat, és teljesen megsemmisítették őket.
"[...] akik pedig megmaradtak, úgy szétszórattak, hogy kettő sem maradt
közülök együtt" (1Sám 11:11).
Mai Bibliai szakasz: Jób 24
Jób azt szeretné, ha három barátja felismerné
világunk fő problémáinak gyökerét. A bizonyíték közvetlenül a szemük előtt
található. Hová vezet az, ha a gonoszok által elkövetett bűnökre, és az ő halál
utáni állapotukra összpontosítanak? Ez a világ, és történései nem tartanak
örökké, hiszen a mennyet nem itt kell felállítani. A megmentettek valahová
máshová kerülnek, de nem ezen a földön. A gonoszok elpusztulnak az utolsó
napokban, még ha addig szerencsések voltak is. Ez az általános nézet.
Jób a következő kérdéssel indítja ezt a
fejeztet: „Ha nincsenek eltitkolt idők a Mindenható előtt, miért nem látják meg
az Őt ismerők ítéletének napjait? A hit és ésszerűség fellendülései és
hanyatlásai váltakoznak évszázadokon át, de ezek nincsenek rejtve Isten előtt.
Miért? – kérdezi Jób (1. vers). Isten szeme nem vak a történelemre. Miért nem láthatják azok, akik ismerik Istent, a
napjaiknak (szenvedéseiknek) valami értelmét? Miért kellene látniuk? (1. vers).
Mert, ha meglátják értelmét, az megerősíti Istenbe vetett hitüket.
Ezután Jób jellemzi a gonoszokat. Listája
átfogó és részletes: elmozdítják a határokat, elrabolják a nyájakat, elhajtják
az árvák szamarait, az özvegyek ökrét zálogba veszik, lelökik a szegényeket az
útról, a nyomorultaknak lapulniuk kell (2-4. vers). Ezután Jób felsorolja a
helyszíneket, ahol a gonoszok kifejtik tevékenységüket: a sivatagban, ahol a
vadszamarak élelmet keresnek, a mezőn ellopják a termést, a szőlőskertekben a
gyümölcsöt. Az ő bűneik miatt mezítelenek a munkások, akiknek a hegyekben kell
bujdosniuk (5-8. vers). A gonoszok
csecsemőket rabolnak, zálogot vesznek a szegény embertől és mezítelenné teszik,
elveszik a kévét az éhezőktől,és mások szőlőjében tapossák a borsajtót (9-11.
vers). Jób azt mondja, hogy ilyen körülmények között nyögnek a városok és
falvak lakói és „a megsebzettek lelke kiált” (8-12. vers).
Mózes azonosulni tudott Jób gonoszok elleni
vádemelésével, és a hűségesek szenvedésével. Különösen, amikor visszagondolt
Egyiptomra és héber rokonaira, barátaira és családjaikra, akik több mint 430
esztendeig szenvedtek ott József halála után. A gonoszok tettei és bűnei éppen
úgy jelen voltak Jób napjaiban is.
Semmilyen lelki vonatkozása nincsen a
gonoszok életének, lázadnak a világosság ellen és nem ismerik fel Isten útjait.
Lopnak, rabolnak, fényes nappal gyilkolnak, és megölik a szegényeket. Betörnek
a házakba és kedvelik az árnyékokat. (13-17. vers). Birtokuk átkozott a földön,
ahogyan a meleg elemészti a havat, úgy emészti el a sír a bűnöst (18-19. vers).
Még az anyja is elfeledkezik róla és senki nem emlékezik rá többé. Felesége
özvegy lesz. Híres volt és népszerű, de nem hitte el, hogy milyen rövid az
élete. (20-21. vers) Isten oltalmában bízik, de Isten szeme figyeli az útját. A
végeredmény az, hogy Isten jelenlegi fenntartó kegyelme ellenére egy másodperc
alatt eltűnnek és nincsenek többé. Alásüllyednek és elenyésznek, mint bárki
más, és levágják őket, mint a búzakalászt. (22-24. vers)
Jób itt nem csak a gonoszok jelen világbeli
halálára gondol, hanem az örök (végleges) halálukra a millennium után. A
gonoszok cselekedeteinek és jelenlegi morális gyengeségeinek jellemzését azzal
fejezi be Jób, hogy ha bárki is hazugnak tartaná őt, bizonyítsa be, hogy
nincsen igaza (25. vers).
Drága
Istenünk! Mi is ellenséges környezetben élünk, mindenféle gonoszsággal
körülvéve. Kérünk, őrizz meg minket ma, a Te fenntartó kegyelmed által! Ámen.
Koot van Wyk
63. heti
olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS
PRÓFÉTÁK 59. fejezeteihez
(okt. 9-15).
Isten a kezdettől fogva megadta nekünk annak
a szabadságát, hogy tévedjünk.
Életem során sokkal könnyebbnek találtam,
hogy elfogadjam ezt a szabadságot a magam számára, mint hogy akkor fogadjam el
ezt a szabadságot, amikor mások élnek vele. Sámuel is küzdött ezzel, amikor az
izraeliták királyt kértek. Isten Sámuelhez szólt, és Sámuelen keresztül
hozzánk, hogy az alábbi fontos vezérelvekkel lásson el bennünket, amelyekre jó
emlékeznünk, amikor olyan személyeket kell kezelnünk, akik élnek a tévedéshez
való szabadságukkal:
1) Ne tedd személyessé az ügyet! Isten
világossá tette, hogy az izraeliták hibás döntéshozása egy Istennel szembeni
probléma volt, nem Sámuellel volt gondjuk. Az érzéseink könnyen elterelhetik
figyelmünket az erkölcsi elvekről, amelyeket a helyzet magába foglal.
2) Tiszteld mások szabadságát, hogy helytelen
döntésük alapján cselekedhessenek! Bár néhány tettet meg kell akadályozni, mert
azonnali, elfogadhatatlan kárt okozna valakinek, általában a következmények
csak az idő múltával lépnek életbe. Gyakran arra is van lehetőség, hogy ezek az
emberek a bűnbánatot válasszák és megelőzzék vagy csökkentsék a
következményeket.
3) Működj együtt azokkal, akik rossz döntéseket
hoznak, hogy csökkenjen a kár! Szeretettel figyelmeztesd őket a választásuk
várható következményeire, és keress módot arra, hogy áldás légy számukra a
történtek közben. Isten Sámuelen keresztül mutatta be, hogy miért rossz döntés
Izráel számára, hogy királya legyen. Mégis, később ott volt Saul, és Isten
Dávidon keresztül egy királyi vonalat alapított, amelybe jó néhány király
beletartozott, akik pozitív hatással voltak a népre az istenfélő
irányításukkal.
4) Imádkozz azokért, akik rossz döntéseket hoznak!
Nem maradhatunk a jó úton, ha megtagadjuk, hogy imádkozzunk azokért, akik
tévedésben vannak.
Brent Hamstra, az
Adventurers nevű szülő-gyermek kapcsolatot segítő szervezet önkéntese
Collegedale
adventista gyülekezet, Tennessee, USA
Fordította: Gősi
Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése