Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 60. fejezet 466. nap
A
fegyverhordozó, aki ugyancsak istenfélő ember volt, jónak találta a tervet, s
így együtt hagyták el a tábort, de titokban, nehogy valaki feltartóztassa őket.
Minekutána komoly imában atyáik Istenéhez járultak, megegyeztek egy jelben,
amely által tudni fogják, hogy miként folytassák tervüket. Azután csendben
leereszkedtek a két tábort elválasztó szakadékba, és a kiálló sziklák
árnyékában óvatosan előrehaladtak. De ahogy a filiszteusok táborát
megközelítették, azok mégis meglátták őket, és így gúnyolódtak velük. "Ímé
a zsidók kijődögélnek a barlangokból, ahova rejtőzének. Jertek fel
mihozzánk" - mondták csúfondárosan - "és valamit mondunk néktek"
(1Sám 14:11-12). Ezzel természetesen azt gondolták, hogy megleckéztetik a
vakmerőket. Ámde éppen ez a beszéd volt az előre megbeszélt jel arra, hogy
Isten velük lesz. Most tudták, hogy vállalkozásuk kedves Isten előtt.
Elvonultak a filiszteusok látóköréből és felkapaszkodtak egy
elfoglalhatatlannak tartott szikla tetejére, amelyet éppen hozzáférhetetlensége
miatt alig őriztek. Innen azután a táborba lopództak, ahol a meglepetésükben
védekezni sem tudó őröket levágták.
Jonathánt
és kísérőjét mennyei angyalok védelmezték. ők hadakoztak mellettük és hullottak
a filiszteusok fegyvereik alatt. A föld megremegett, mintha harcosok ezrei
közeledtek volna. Jonathán tudatára ébredt az isteni segítségnek, de a
filiszteusok is észrevették, hogy Izrael Istene hadakozik népéért. És félelem
szállta meg a sereget mind a síkon, mind a táborban. A nagy ijedelemben és
zűrzavarban a filiszteusok már saját embereiket is ellenségnek vélték, s így
dühösen öldökölni kezdték egymást.
A
csatazajt nemsokára meghallották Izrael táborában is. A király őrei
jelentették, hogy a filiszteusok táborában nagy a zavargás, és számuk szemmel
láthatóan fogy. Az izraeliták táborából azonban - úgy tudták - nem hiányzott
senki sem, s a táborszemle is csak azt derítette ki, hogy Jonathán és
fegyverhordozója nincsenek jelen. Azt azonban Saul is látta, hogy a
filiszteusok az ellenséggel viaskodnak, ezért seregét ő is ellenük vezette. A
filiszteusokhoz pártolt héberek most az ellenség ellen fordultak, de előjöttek
a sziklák hasadékaiban rejtőzködők is, s így a filiszteusok igen nagy vereséget
szenvedtek azon a napon.
Mai Bibliai szakasz: Jób 31
Jób a feddhetetlenségével szeretne
foglalkozni. „Szövetséget kötött” a szemeivel, hogy ne nézzenek a lányokra (1.
vers). Ennek a szövegnek a fordításai mindig csak másod-forrásai Isten
igéjének. Ám ha alapvetően helyesen akarunk eljárni, akkor a legjobb, ha
ragaszkodunk az eredeti, változatlan és vitathatatlan irodalmi szöveghez.
Jób azt kérdezi, hogy milyen természetfeletti
következményei vannak az ember e világi cselekedeteinek. Hogyan reagál Isten,
ha valaki megtartja, vagy megrontja az Ő parancsolatait? (2. vers) „Hát nem az istentelennek jár-e a romlás, és
a gonosztevőnek a veszedelem?” (3. vers – új prot. ford.). Jób azt kérdezi, hogy nincsen-e ideje
az elszámoltatásnak, cselekedeteink megítélésének. Tudni szeretné, hogy Isten
ismeri-e mindenkinek az útjait, és számon tartja-e minden lépésünket (4. vers)
Az 5. verstől kezdődően Jób mintegy
tizenötször alkalmazza a fordulatot, amit így írhatnánk le: a rossz
cselekedeteknek átok a következménye.
Isten az Ő igazságának mérlegével mér bennünket, hogy vajon csalárdan
járunk-e és lábunk álnokságra siet-e; és megtudja, hogy feddhetetlenek
vagyunk-e (5-6. vers).
Jób azzal folytatja, hogy ha léptei letértek
az útról és a szíve a szemeit követte, vagy ha kezéhez szenny tapadt, akkor azt
átok kövesse: akkor más egye meg azt, amit ő vetett és a terményeit gyökerestül
tépjék ki. Ha a szívét egy asszony csábította volna el, vagy ha a szomszédja
ajtajánál leselkedett volna, akkor a következő átok jöjjön rá: másnak őröljön a
felesége, és más hajoljon rá.
A 11. versben Jób azt akarja kihangsúlyozni,
hogy ő teljesen tudatában van annak, hogy a gonosztettek megfelelő büntetést
vonnak maguk után. Azzal érvel, hogy a büntetésnek arányban kell állnia a
bűnnel. „Olyan tűz volna ez, amely a
pusztulás helyéig emésztene…”(12. vers). Ha megtagadta volna szolgája, vagy
szolgálóleánya igazát, az átok az lenne, hogy nem tudná, mitévő legyen a
vizsgálati ítélet után, és amikor az Úr meglátogatja (Jézus második
eljövetelekor – 14. vers) Ahogy a munkaadót, úgy a munkásokat is a Teremtő alkotta
(15. vers). Ha megtagadta a szegények kívánságát, és sóvárogni engedte az
özvegy szemét, ha egyedül evett és nem osztotta meg ételét az árvákkal, akkor
azt Isten megjegyzi (16-17. vers).
A következő versben Jób szünetet tart, hogy
kitérjen neveltetésére, édesanyja tanításaira. Mózest is édesanyja tanította
otthon, mielőtt Hatsepszut udvarába került volna. Jézus is édesanyjától tanult
gyermekkorában. Jób kihangsúlyozza, hogy tökéletes képzést kapott az otthoni
iskolában.
Jób így folytatja: ha a szükségben lévő
ruhátlanon nem segített, miközben ő juhainak gyapjával melengette magát, ha
felemelte a kezét egy árva lélek ellen, akkor essen le a válla és törjön el a
karja (21-22. vers). Ezután Jób feltárja ártatlanságának okát: Isten félelmetes
számára, és nem bírja ennek terhét elviselni (23. vers). Ha Jób aranyba,
ékszerekbe és a tulajdonában lévő nagy gazdagságba vetette volna bizalmát, ha
annak örült volna, hogy milliárdos, ha az égbolt szépségeit – mint például a
holdfényt – nézte volna, ha szíve titokban elcsábult volna, és kezével csókot
intett volna felé (a hold-imádat és a bálványimádás jeleként), akkor elviseli a
büntetést, mert mindezek bűnök, amikkel megtagadta volna Istent odafönt (24-28.
vers).
Ha Jób örült volna ellenségei
balszerencséjének, káromolta volna őket, vagy átkot mondott volna fejükre, ha
sátrának vendégei elégedetlenek lettek volna a hússal, amivel jóllakatta őket,
ha a jövevényeket az utcán hagyta volna, és nem fogadta volna őket
vendégszeretettel (29-32. vers); akkor – ahogyan barátai állították – titkon
vétkezett volna. Jób összegzi a végeredményt: ha emberi módon eltitkolta volna
a bűnét, akkor joggal tarthatna a tömegektől és retteghetne a nemzetségek
megvetésétől, akkor csendben maradna és még a házból sem lépne ki (33-34. vers).
A 35-37. igeversekben Jób körvonalazza, hogy
mennyei védőügyvédre, közbenjáróra van szüksége a vizsgálati ítéletben. „Ó, bárcsak volna valaki, aki meghallgatna
engem!” (35. vers.) Ó, bárcsak
válaszolna neki Krisztus, aki a mi közbenjárónk a vizsgálati ítéletben! Nem
választhatjuk el Mózes és Jób felfogását a vizsgálati ítéletről Dániel
könyvének 7. fejezetétől. Mózes is próféta volt és ismerte Krisztust, mint
közbenjárót (Zsid 11:27). Jób azt mondja, hogy a vállán fogja vinni a könyvet
és elmondja a Mindenhatónak lépteinek számát, és úgy közeledik hozzá, ahogyan
Krisztus, a fejedelem (36-37. vers). Lásd még Dániel 9:24-27 verseit!
Jób ezután visszatér a körülményeinek és az
átkoknak az ecseteléséhez. Ha a földje ellene kiáltott és a barázdái miatta
siránkoztak (38. v.), ha termését fizetés nélkül fogyasztotta, és fájdalmat
okozott a föld tulajdonosának, akkor az átok a következő: búza helyett tövis
teremjen, és árpa helyett konkoly. Így végződtek Jób beszédei.
Drága
Istenünk! Mennyei közbenjárónk legyen számunkra a béke fejedelme is! Mindig a
Szentháromság közelében kell lennünk. Arra kérünk, tartsd számon a mi
lépteinket, ismerd a mi útjainkat is, és írd be abba a könyvbe, amit rólunk
vezetsz! Nem akarjuk, hogy bármi is közénk és közbenjárónk közé álljon. Ámen.
Koot
van Wyk
64. heti
olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS
PRÓFÉTÁK 60. fejezetéhez
(okt. 16-22).
A zsoltáros így imádkozott: „Ki veheti észre
a tévedéseket? Titkos bűnöktől tisztíts meg engemet. Tartsd távol a te
szolgádat a szándékosoktól; ne uralkodjanak rajtam” (Zsoltárok 19:12–13).
Saul király szerencsétlenségére ezt a
klasszikus versszakot nem ő írta. Dávid írta e verset, az „Isten szíve szerinti
ember”. Jóllehet néhányan azt kérdezik most: „Hát nem azután követte el óriási
bűnét Dávid király, hogy megírta ezt a klasszikus zsoltárt?” De igen, csakhogy
Dávid és Saul különböztek abban, hogy Dávid képes volt megbánni bűnét, miután
szembesítette Istennel az Ő prófétája. Dávid bűnvallomása alapján született az
51. zsoltár. A Szentírás nem tartalmaz feljegyzést Saulról, hogy valaha is
ilyen bűnmegbánást tanúsított volna, vagy hogy egyáltalán imádkozó ember lett
volna. Saul büszkesége távol tartotta őt Isten prófétáitól. Ahelyett, hogy
hagyta volna, hogy a dorgálás bűnbánatot hozzon és Isten megbocsátását
eredményezze, Saul évtizedeken át megbánás nélkül saját maga igazolására
törekedett. Ez a folyamat csak akkor ért véget, amikor meglátogatta az endori
boszorkányt, és másnap öngyilkosságot követett el.
A 60. fejezet szépségét az adja, ahogyan
Isten a népét a mindössze két őt követő ember, Jonatán és a fegyverhordozója
által vezeti győzelemre. A nap végén Isten embereit úgy késztette Jonatán
életének megmentésére, hogy nem hagyták Saulnak elhamarkodott fogadkozását
véghez vinni.
Hogyan kerülhetjük el az elbizakodottságot? A
Zsoltárok 119:11 szerint „Szívembe rejtettem a te beszédedet, hogy ne vétkezzem
ellened.” Jézus azt mondta, hogy „… imádkozzatok, hogy kísértetbe ne essetek.”,
valamint „térj meg, hogy ne mozdítsam ki a gyertyatartódat a helyéről”
(Jelenések 2:5).
David Pershall
a Woodlands
gyülekezet vezető presbitere
Woodlands, Texas
Fordította: Gősi
Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése