Higgyetek az Ő prófétáinak - október 23 - VASÁRNAP - Jób 34

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Új olvasmány a fejezet végén a Pátriárkák és próféták 61. fejezetéhez

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 61. fejezet 469. nap

61. Saul elvettetik

Saul, bár a gilgáli nehéz helyzetben nem állta ki a hitpróbát, hanem megszentségtelenítette Isten szolgálatát, hibáját még jóvá tehette volna. Adott is neki az Úr másik alkalmat arra, hogy megtanuljon feltétel nélkül hinni és engedelmeskedni szavainak.

Amikor a próféta megfeddte őt Gilgálban, nem látta be hibáját. sőt úgy érezte, igazságtalanság történik vele és mindenféleképpen menteni igyekezett viselkedését. Ettől az időtől kezdve nem is igen érintkezett a prófétával. Sámuel szerette Sault, mintha saját fia lett volna, és Saul is nagyra becsülte őt, de nem tudta elfogadni dorgálását, s ezért, amennyire lehetett, kerülte.

De Isten újból üzenettel küldte szolgáját Saulhoz. Még mindig alkalmat adott neki, hogy engedelmesség által bizonyítsa be hűségét és királyi rátermettségét. Sámuel el is vitte hozzá az üzenetet, és a nagyobb hitel okáért külön kihangsúlyozta, hogy ugyanaz az Isten küldte őt, mint aki Sault királlyá tette. Azt mondta: "Így szól a Seregek Ura: Megemlékeztem arról, amit cselekedett Amálek Izráellel, hogy útját állta néki, mikor feljöve Egyiptomból. Most azért menj el és verd meg Amáleket, és pusztítsátok el mindenét; és ne kedvezz néki, hanem öld meg mind a férfit, mind az asszonyt; mind a gyermeket, mind a csecsemőt; mind az ökröt, mind a juhot; mind a tevét, mind a szamarat" (1Sám 15:3).

Az amálekiták voltak Izrael legelső ellenségei a pusztában. Ezért a bűnükért, valamint konok bálványimádatukért Mózes által ítéletet mondott reájuk az Úr. Isteni utasításra feljegyezték akkor az amálekiták minden kegyetlenkedését, amelyet elkövettek Izrael ellen, s ez a feljegyzés a következő szavakkal fejeződött be: "[...] töröld el Amálek emlékezetét az ég alól; el ne felejtsd!" (5Móz 25:19). Az ítélet végrehajtását Isten négyszáz esztendőre felfüggesztette Isten, ámde ők nem tértek meg bűneikből. Sőt tudta róluk az Úr, hogy ha hatalmukban volna, az ő emlékezetét és népét is eltörölnék a föld színéről. De most elérkezett az oly sokáig késlekedő ítélet végrehajtásának ideje.

Isten hosszútűrése sokszor felbátorítja az embereket a bűnre; de büntetésük biztos és borzalmas lesz még ha az el is halasztódik. "Mert mint a Perázim hegyén, felkel az Úr, és mint Gibeon völgyében, megharagszik, hogy megtegye munkáját, amely szokatlan lesz, és hogy cselekedje dolgát, amely hallatlan lesz" (Ésa 28:21). Irgalmas Istenünknek a büntetés szokatlan cselekedet. ő maga üzeni prófétája által: "Mondjad nékik: Élek én, ezt mondja az Úr Isten, hogy nem gyönyörködöm a hitetlen halálában, hanem hogy a hitetlen megtérjen útjáról és éljen" (Ez 33:11). "[...] Az Úr, az Úr, irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú [...] megbocsát hamisságot, vétket és bűnt" (2Móz 34:6-7).

Nem bosszúálló az Úr, de parancsolatainak megszegői felett ítéletet tart. Ezt meg kell tennie azért is, hogy a föld lakói teljesen el ne romoljanak, és el ne pusztuljanak. És hogy némelyeket megmentsen, el kell törölje azokat, akik bűneikben konokul kitartanak. "Hosszútűrő az Úr és nagy hatalmú, és nem hagy büntetlenül" (Náh 1:3). Lábbal tiprott törvényének tekintélyét rettentő ítéletek által állítja majd helyre. Az a tény pedig, hogy az ítélet végrehajtásától vonakodik, világosan mutatja, milyen kibeszélhetetlenül nagy az ő ítéletét kikényszerítő bűn hatalma, és milyen nagy lesz a bűnös büntetése.

Mai Bibliai szakasz: Jób 34

Elihu, aki kicsit bizonytalanabb volt magában, mivel bölcsnek akart látszani, holott nem is volt tapasztalata, ráadásul még fiatal is volt, „megint megszólalt”, ami teljesen szokatlan volt azokban a napokban. Továbbá kérte a bölcsebbeket, hogy hallgassanak rá, annak ellenére, hogy ő maga is tudja: a bölcsesség a korral és tapasztalattal jár. Tudta jól, hogy minden szavát figyelmesen fogják vizsgálni (1-3. vers).

Az általánosan elfogadott nézetekre hivatkozik, aminek alapján megállapíthatná az igazat. „Keressük csak magunk az igazságot, értsük meg magunk között, mi a jó" (4. vers). A katolikus meggyőződés szerint az alapító atyák, és zsinatok által megfogalmazott és elfogadott hagyományok támasztják alá az igazságot, amelyekben a többség szavazata és a pápai dekrétumok jelentik a végső döntést. Ezek akár felül is írhatják a bibliai megállapításokat. Elihu az igazság hasonló formájával ért egyet, vagyis a többség akaratát teszi meg igazságnak. Edward Heppenstall az Adventist Seminary-n ezt mondta egy előadásában: „az igazság az igazság, független a többség akaratától, a Biblia pedig felette áll az emberi döntéseknek."

Elihu kizárta Jóbot e közmegegyezésből azt állítva, hogy mivel Jób igaz a maga szemében, ezért Isten megfosztja őt az ítélettől (5. vers). Szerinte Jóbnak azt kellett volna mondania: „Ítéletem szerint hazugnak mondom az embert.” „Sebem gyógyíthatatlan. Halálos nyíl talált hibám nélkül” (6. vers). Elihu azt mondja, hogy a bölcsesség a miénk, beleértve az összes társadalmi osztályt, a bölcseket, az erőseket, a bűnösöket, és a gonoszokat; a szegényeket, a megkínzottakat, a jólelkűeket és értelmeseket; a királyokat és a hercegeket is.

Majd felteszi a kérdést: „Melyik ember olyan, mint Jób, aki issza a csúfolást, mint a vizet?” (7. vers). Elihu megvádolja Jóbot, hogy egy úton jár a gonosztevők társaságával és a bűnösökkel (8. vers). Jób már korábban elmagyarázta: a szerencsétleneket azért kereste, hogy munkát adjon nekik, s így segítse őket. De Elihu mégis azzal vádolja Jóbot, hogy közösséget vállal a bűnösökkel. Továbbá azzal vádolja Jóbot, hogy korábban kijelentette: „Nem használ az az embernek, ha Istennel békességben él” (9. vers). Ezek Jób kiforgatott szavai, mert Jób valójában azt akarta leszögezni, hogy nagyon fontos az a felismerés, hogy még ha kedveset is teszünk az Úr előtt, ennek előnye akár el is veszhet, de ez ne zavarjon össze minket.

Elihu ezután kéri a megértőbbeket, hogy figyeljenek rá: „Távol legyen Istentől a gonoszság, és a Mindenhatótól az álnokság” (10. vers). A gonoszokkal való együttműködés nem Isten módszere, viszont az elkülönülés igen. Elihu szavaiban van némi igazság, a szabály azonban nem a társadalomtól való teljes elkülönülés – bár el fog ennek is jönni az ideje –, hanem az az ideális, ha úgy működünk együtt a világban lévőkkel, hogy közben nem veszünk részt rossz dolgaikban. Elihu úgy érzi, hogy Isten megfizeti az emberek tetteit, és aszerint kapják meg a jutalmukat, ahogyan élnek (11. vers). „Bizonyára az Isten nem cselekszik gonoszságot, a Mindenható el nem ferdíti az igazságot" (12. vers).

A dilemma Elihu gondolkodásában egyre világosabb lesz, ahogy továbbolvasunk. Elihu a nagy küzdelem valóságán kívül áll, és ahelyett, hogy bölcsességet kérne, végül egy hamis istenképet alkot, és nem tudja megmagyarázni az emberi viselkedés abnormális cselekedeteit. Ezért az összes fejleményt, jót is, rosszat is, Istennek tulajdonít. Elihu kihangsúlyozza Isten uralmát, ami önmagában nem rossz, mivel ki adott hatalmat Istennek a Föld felett, és ki helyezte az egész lakott világot az Ő gondoskodása alá? (13. vers). Ha Isten úgy döntene, hogy visszavonja az Ő Lelkét, minden élő elpusztulna, és az ember visszatérne a földbe (14-15. vers).

Elihu még nem ért beszéde végére, még van mondanivalója. Megkérdezi: szabad-e uralkodnia annak, aki utálja az igazságot? Jób abban az időben egyike volt a nemeseknek, aki elveszítette mindenét. Tehát Elihu azt mondja, hogy amíg királyok és vezetők tiszteletben állnak (18. vers), addig nincs az jól, hogy a gazdagokat több elismerés éri, mint a szegényeket. Minden ember Isten teremtménye. Elihu kihangsúlyozza az egyenlőséget, tehát Jóbnak nem kellene különleges bánásmódot várnia a helyzetében. Mindenki meghal, és semmit sem vihet magával (19-20. vers). Isten szemei figyelik az emberek útját és csak Ő látja saját útjait. A bűnös nem tud elrejtőzni előle (21-22. vers). Azt mondja, Isten nem helyez még több nyomást az emberre, hogy az Úr elé kerüljön ítéletre (23. vers). Elihu megpróbálja feltárni a logikát, miszerint Jób a rossz döntései miatt kapta a büntetést, az olyan rossz dolgokért, melyeket nem Isten kényszerített rá, hogy aztán megbüntethesse.

Mivel Elihu nem tiszta jövőképpel gondolkodik, Isten minden lehetséges jövőbeli tettét a gonoszok jelenlegi életével igyekszik magyarázni, akik közé Jób is tartozik. Isten „megrontja a hatalmasokat vizsgálat nélkül, és másokat állít helyükbe” (24. vers). Isten világosan látja tetteiket, az éjszaka alatt elfordul tőlük, lesújt és összetöri a gonoszokat (25-26. vers). Elihu azt mondja, hogy a bűnösökre Isten le fog sújtani, mivel „elfordultak Tőle, és nem gondoltak egyetlen útjával sem. De a szegények kiáltása eljut Hozzá, és a nyomorultak kiáltását meghallja” (lásd 27-28. vers).

Elihunak szocialista nézete van: az összes gazdag rossz, a szegények pedig mind jók. De ez nem biblikus. A szegények az evangéliumok szerint: a „lelki szegények”.  Mózes nagyon jól tudta ezt, és Jób is. Mózes elvesztette fejedelmi rangját, Jób a nemesi gazdagságát, de Elihunak egyik sem volt meg. Inkább próbál egy anyagias szemléletű Istent létrehozni, aki pénzzel jutalmaz, és anyagi csőddel büntet. De Mózesnek és Jóbnak nem ez volt a nézőpontja. „Ha ő nyugalmat ád, ki kárhoztatja őt? Ha elrejti arcát, ki láthatja meg azt? Akár nép elől, akár ember elől egyaránt." A képmutatóknak nem kellene uralkodniuk, ellenkező esetben az embereket tőrbe ejtik (29-30. vers).

Elihunak eltérő nézőpontja van Isten kegyelméről és büntetéséről. Így folytatja beszédét: „bizony az Istenhez így való szólani: Elszenvedem, nem leszek rossz többé” (31. vers). „Isten vajon nem ilyen feltételek alapján fizet meg az embernek?” (32-33. vers). Elihu érzése szerint az értelmes emberek úgy beszélnek majd, mint ő, és a bölcsek is hallgatnak majd rá, de Jób tudatlanul beszél (34-35. vers).

Majd Elihu így imádkozik: „Óh, bárcsak megpróbáltatnék Jób mind végiglen, amiért úgy felel, mint az álnok emberek” (36. vers). Azt jósolja, hogy a megpróbáltatások még nem értek véget, a vég még nincs itt, és ami szükséges még, az a bűnösök bűnbánata. Úgy érzi, hogy Jób még több vétekkel toldja meg bűneinek sorát azáltal, hogy  tovább szaporítja istenellenes szavait (37. vers). Mostanra Elihu kicsit lecsillapodik, mivel érzi, hogy ez egy hosszú beszéd volt.

Szerető Istenünk! A fiatalok beszélni kívánnak, és meg is teszik, holott alig van élettapasztalatuk. Könnyen kritizálnak, és elítélnek másokat. De mi türelemért imádkozunk, hogy majd idővel ők maguk ismerjék fel hiányosságaikat és megfelelő lelkülettel foglalják el helyüket a vezetésben. Ámen!

Koot van Wyk

65. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 61. fejezetéhez (okt. 23-29).

Mi történik, ha elbukjuk a hit próbáját?

Isten könyörületesen magához ragadja a kezdeményezést, és egy újabb lehetőséget biztosít nekünk a tanuláshoz. Ez akkor azt jelenti, hogy annyira könnyű lesz, mint egy vizsga, amit addig ismételhetünk, amíg jól nem sikerül? Nem egészen. Minden egyes alkalommal, amikor a hitünket újra meg kell próbálni, a tét egyre magasabb, és az esélyünk egyre kedvezőtlenebb, mert egyre távolabb és távolabb kerültünk Istentől. Sajnos túl gyakran az történik, amikor az igazsággal szembesülünk az Ő Igéjén vagy a prófétáin keresztül, hogy Saul király rossz példáját követjük, és elutasítjuk Isten útját, azzal, hogy inkább a saját fejünk után megyünk.

A lefelé tartó spirál egyszerűen csak azzal kezdődik, hogy visszautasítjuk az Ő Igéjét és prófétáit. Nem olvassuk a Bibliát, elmaradozunk a gyülekezetből. Saul elkerülte Sámuelt, amennyire csak lehetséges volt (lásd: Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 583. o.) Megpróbálta kirekeszteni életéből a próféta feddését.

Isten továbbra is megpróbált eljutni Saulhoz üzenetével. „Sámuel nyomatékosan kijelentette, hogy Isten küldte”, amikor utasításokat adott az amálekitákkal kapcsolatban. (i.m.) Mintha csak azt mondta volna Isten: „Ezúttal újra megpróbáljuk, és most nem szeretném, ha figyelmen kívül hagynád az üzenetet.” Amikor Saul ismét azt választotta, hogy a saját feje után megy, megpecsételte az Isten iránti visszautasítását. Isten nem tudta többé használni őt népének vezetőjeként. Saul már nem hallgatott Istenre.

Urunk, segíts nekünk hallgatni a szavadra és akaratodra, amelyet Igéden és prófétáidon keresztül adsz nekünk! Segíts, hogy felismerjük a hit próbáját, és téged válasszunk! Ámen.

Karen Lifshay

Hermiston SDA Church, Oregon, USA

Fordította: Gősi Csaba