Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 57. fejezet 447. nap
Az egész
Izraelt arra tanították, hogy a ládára félelemmel és tisztelettel tekintsen.
Amikor parancsot kaptak a szállításra, a lévitáknak sem volt szabad megnézni
azt. Csak egyszer egy évben a főpapnak volt megengedve, hogy láthassa. Még a
pogány filiszteusok sem merték a fedelét elmozdítani. A menny angyalai
láthatatlanul minden útján elkísérték. Béth-Semesnél a népnek tiszteletlen
merészségéért bűnhődnie kellett. Sokan azonnal meghaltak.
A
túlélőket ez az ítélet nem késztette bűnbánatra, hanem csak titokzatos
félelemmel tekintettek a ládára. Igyekeztek megszabadulni annak jelenlététől,
de nem merték elmozdítani. Üzenetet küldtek Kirjáth-Jeárim lakosainak,
meghívván őket, vigyék el azt. E helyiség férfiai nagy örömmel üdvözölték a
szent ládát. Tudták, hogy Isten kegyelmének záloga az engedelmesek és hűségesek
számára. Ünnepélyes örömmel vitték városukba és helyezték el azt a lévita
Abinádáb házában, aki Eleázár fiát jelölte ki annak gondviselésére. Évekig
ottmaradt.
Amióta
az Úr először jelentette ki magát Anna fiának, Sámuel prófétai elhívását az
egész nemzet elismerte. Az Éli házának szóló isteni figyelmeztetés hűséges
átadása által - bármilyen félelmes és megpróbáltató volt e kötelessége, -
Sámuel bizonyságát adta Jehova hírnökekénti hűségének. "[...] az Úr vala
ővele és semmit az ő igéiből a földre nem hagyott vala esni. És megtudá egész
Izráel Dántól Bersebáig, hogy Sámuel az Úr prófétájául rendeltetett" (1Sám
3:19-20).
Az
izraeliták, mint nemzet, megmaradtak istentelenségük és bálványimádásuk
állapotában, és büntetésképpen a filiszteusok uralma alá kerültek. Ez idő alatt
Sámuel bejárta az ország városait és falvait, hogy a nép szívét atyái Istenéhez
fordítsa; és ez az igyekezete nem maradt eredménytelen. Miután húsz évig
szenvedtek ellenségeik elnyomása alatt, Izrael "[...] síránkozék az Úr
után" (1Sám 7:2). Sámuel azt tanácsolta nékik: "[...] Ha ti teljes
szívetekből megtértek az Úrhoz, és eltávolítjátok magatok közül az idegen
isteneket és Astarótot, és szíveteket elkészítitek az Úrnak, és csak néki szolgáltok:
akkor megszabadít titeket a Filiszteusok kezéből" (1Sám 7:3). A gyakorlati
kegyességet és a szívbeli vallást tanították Sámuel napjaiban, amit Krisztus is
tanított, amikor a földön járt. Krisztus kegyelme nélkül a vallás külső formája
értéktelen volt a régi Izrael számára. Ugyanígy értéktelen a modern Izraelnek
is.
Ma is
szükséges az igazi, szívbeli vallás újjáéledése, amit az ősi Izrael tapasztalt.
Bűnbánat az első lépés, amit meg kell tennie annak, aki vissza akar térni
Istenhez. Ezt senki sem teheti meg a másik helyett. Személyesen kell megalázni
lelkünket Isten előtt és elvetni bálványainkat. Ha mindazt megtettük, amit
tehetünk, az Úr kijelenti nekünk üdvösségét.
A
törzsek fejedelmeinek együttműködésével nagy gyülekezet jött létre Mispában. Itt
ünnepélyes böjtöt tartottak. A nép mélyen megalázkodott Isten előtt és
beismerte bűneit. Elhatározásuk jeléül, hogy a hallott oktatásnak
engedelmeskednek, Sámuelt beiktatták bírói tisztébe.
A
filiszteusok ezt az összejövetelt haditanácskozásként értelmezték. Elindultak,
hogy az izraelitákat szétszórják, még mielőtt terveiket megvalósítanák.
Közeledésük híre nagy rémületet keltett Izraelben. A nép így könyörgött
Sámuelnek: "[...] Ne szűnjél meg érettünk könyörögni az Úrhoz, a mi
Istenünkhöz, hogy szabadítson meg minket a Filiszteusok kezéből" (1Sám
7:8).
Amíg
Sámuel égőáldozati bárány bemutatásán tevékenykedett, a filiszteusok harcra
vonultak fel. Ekkor a Mindenható, aki leszállt a Sínai hegyre tűz, füst és
mennydörgés közepette, aki szétválasztotta a Vörös-tengert, és aki utat
készített a Jordánon keresztül, Izrael gyermekeinek ismét kinyilatkoztatta
hatalmát. A közelgő sereg felett hatalmas vihar tört ki, és a földet
beborította a harcosok holtteste.
Az Izraeliták
reménységtől és félelemtől remegve, néma tisztelettel álltak. És amikor
ellenségük vereségét látták, tudták, Isten elfogadta bűnbánatukat. Noha nem
voltak felkészülve a harcra, megragadták a megvert filiszteusok fegyvereit és
elűzték a menekülőket egészen "Bethkáron alól". Ezt a fényes
győzelmet az Izraeliták ugyanazon a csatatéren aratták, ahol húsz évvel azelőtt
a filiszteusoktól vereséget szenvedtek, papjaikat levágták és Isten ládáját
elvették. A nemzeteknek éppúgy mint az egyéneknek az Isten iránti engedelmesség
ösvénye a biztonság és boldogság útja, míg annak áthágása szerencsétlenséghez
és vereséghez vezet. A filiszteusok most olyan tökéletes vereséget szenvedtek,
hogy az Izraeltől elvett erődítményeket visszaadták és évekig nem támadták meg
őket. Más nemzetek követték a példát, és az izraeliták békében élhettek Sámuel
kormányzásának végéig.
Hogy ezt
az eseményt soha ne felejtsék el, Sámuel emlékkövet állított fel Mispa és Sén
között. "Ében-Háézernek nevezte el, mert mondá: Mindeddig megsegített
minket az Úr!" (1Sám 7:12).
Mai Bibliai szakasz: Jób 12
Jób azzal válaszol Cófárnak, hogy tudja,
miről beszél barátja. Valóban élnek igaz emberek ebben a nemzedékben, akik az
emberi bölcsességet képviselik, de ha meghalnak, az úgynevezett bölcsességük is
velük hal (2. vers). Jób azt mondja,
hogy az emberi felfogóképesség mind egyforma, és amiről barátai beszélnek az
egy közös tudás, amit az emberiség megoszt egymással.
Jób azt mondja, hogy még a legfejlettebb
emberi tudásnak is a „kinyilatkoztatás” megismerését kell célul kitűznie.
(Lásd E. G. White: Előtted az élet. 154-156.o., ahol a szerző ugyanazt hangsúlyozza
ki, amit Jób ebben a szakaszban.) Jóbot kigúnyolják a barátai, mert
tájékozottságuk csak az emberi lét határáig terjed, de Jób egy azok közül,
„akikhez Isten szólt, és akiknek Ő válaszolt” (4. vers). A megváltás titka bolondság a
világnak. Annak ellenére, hogy Isten a természet felett áll – ezt a tényt
hangsúlyozták ki Jób barátai azzal, hogy rámutattak Isten korlátlan hatalmára –
Jób egy személyes Istent mutat be, aki válaszol annak, aki Őt hívja (4. vers).
A gonoszok virulnak és biztonságban vannak,
mert Isten időnként megengedi, hogy így legyen (6. vers). Jób felszólítja
barátait, hogy alaposan figyeljék meg az állatok tudását, a madarakét, a
földét, az óceánokét és a tenger halaiét (7-8. vers). Mindez a tudás a
Teremtőre mutat, ahogyan Mózes első könyvének első fejezetében is láthatjuk.
Jób megerősíti azt, ami az 1Móz 2:7-ben áll: „Kezében van minden élőlény élete és minden egyes ember lelke” (10.
vers).
Jób barátainak valóban tanulmányozniuk
kellene az érzékeket, a fül hallóképességét, amely által a szavakat megértjük,
az íny ízlelő képességét, amellyel az ételeket kóstoljuk (11. vers). Mózes a
fáraó palotájában nevelkedett, és
az egyiptomi egyetemen a kor legjobb
professzorai oktatták, tehát valószínű, hogy ezekről a témákról is tanult. A
tapasztalati tudást évek során és egy hosszú élet alatt lehet megszerezni (12.
vers). Jób rámutat, hogy az ilyenfajta tudás csak addig tart, amíg az ember él,
nem maradandó. Istennél van a maradandó tudás: „Őnála van a bölcsesség és a hatalom, Övé a tanács és az értelem”
(13. vers). Az emberi tudás bepillantást nyerhet a dolgokba, de Isten tudománya
messze meghaladja az emberi bölcsességet. Egyik ember ismeretei segíthetnek a
másiknak, de egyetlen ember bölcsessége sem képes ennek a világnak mélyebb
megértésére, mint Isten örökkévaló bölcsessége.
Jób mindentudónak mutatja be Istent, az
Egyetlennek, aki teljesen rendelkezik ezzel a világgal. (14-25. vers).
Tanácsadókat visz tévútra, és bolonddá teszi a bírákat (17. vers). Ő az, aki
királyokat szabadít ki, és megtéveszti a papokat (18-19. vers). Lényegében
Istennek van hatalma adni és elvenni: a szót és az ítélettételt (20. vers),
titkok feltárását (22. vers), nemzeteket (23. vers), értelmet (24. vers), az
erősek befolyását és hatalmát (21. vers).
A következő fejezetben Jób ezekkel a gondolatokkal folytatja majd.
Drága
Istenünk! Kérünk, mutasd meg nekünk a Te kinyilatkoztatásod távlatait, hogy a
bepillantások által nyert tudásunkat helyesen értelmezzük és meg tudjuk osztani
bölcsességedet és megváltásodat ezzel a világgal!
Koot van Wyk
61. heti
olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS
PRÓFÉTÁK 56. és 57.
fejezeteihez (szept. 25 - okt. 1).
Éli sajnos Izráel népét eredményesebben
vezette, mint ahogyan a gyermekeit nevelte. Hofninak és Fineásnak lehetőségük
volt koruk legjobb oktatási intézményében tanulni. Ennek ellenére a két
fiatalember nem csak, hogy nem követte apja lábnyomát, hanem a pozíciójukat
saját önző érdekeik szolgálatába állították. Éli annyira el volt foglalva
azzal, hogy Istent és Izráel népét szolgálja, hogy kudarcot vallott abban, hogy
fiait nevelje. A hatékony nevelés többet foglal magába, mint jó példát állítani
a munkaerkölcs területén és lehetőséget biztosítani a legjobb oktatásban való
részvételre. A nevelés magába foglalja a szeretetet, a gondoskodást és a fegyelmezést.
Még a hatalmas vezetőknek és erős
hadseregeknek is szükségük van Isten vezetésére. Izráel úgy döntött, hogy
csatába megy a filiszteusokkal, anélkül, hogy megkérték volna Istent, hogy
mutassa meg, hogy ez a helyes cselekedet, amit tenniük kell. Következményként 4
000 izraelita meghalt a csatában. Ezt követően elvitték a frigyládát a
szentélyből, és magukkal vitték a csatába. Nem csak hogy 30 000 férfit
vesztettek, de a frigyládát, amit sose lett volna szabad elmozdítani a szentek
szentjéből, a filiszteusok hadi zsákmányként megszerezték.
A filiszteus pap a frigyládát Dágon templomában helyezte el. A következő reggelen a pap Dágon
szobrát leesve találta, arccal a föld felé fordulva. Gondosan visszatette a
bálványt álló helyzetbe a rendes helyére, majd elment egyéb feladatait végezni.
A következő reggelen a pap Dágont ismét a földön találta, ezúttal darabokra
törve. Semmilyen hamis isten nem állhat meg az igaz Isten mellett.
Donna Arnold
a Spencerville Hetednapi
Adventista gyülekezet presbitere
Maryland, USA
Fordította: Gősi
Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése