2016. október 4., kedd

Higgyetek az Ő prófétáinak - október 4 - KEDD - Jób 15

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 58. fejezet 450. nap

Az isteni igazság és kegyelem ismeretét, a biztos jutalmat hozó becsületesség szentségét és szépségét, a bűn megvetendő voltának és szomorú következményeinek gondolatát azonban nem vésik az ifjúság lelkébe. Ehelyett a rossz társaság az ifjúságot a gonoszság, a tékozlás és kicsapongás útjaira vezeti. Nincs meg minden a héberek régi iskoláiban, amit a mai nevelők is eredményesen alkalmazhatnának? Az, aki az embert teremtette, gondoskodott annak testi, lelki és szellemi fejlődéséről. Ezért a nevelés igazán eredményes volta a Teremtő elgondolásainak hűséges megvalósításától függ ma is.

A nevelés célja; visszaállítani Isten képét a lélekben. Mert kezdetben Isten az embert a saját képére teremtette. Felruházta nemes tulajdonságokkal, lelkivilága kiegyensúlyozott és lényének minden erői harmonikusak voltak. Isten e pompás ajándékait azonban összezilálta a bűnbeesés. A bűn elhalványította Isten képét az emberben, sőt majdnem megsemmisítette azt. A megváltási tervet az Úr éppen azért adta, hogy ezt a képet helyreállítsa, és kegyelemidőt adjon az embernek. Az emberi élet alapvető célja azóta az, hogy visszakerüljön a tökéletességnek arra a fokára, amelyen a teremtéskor állt. Ez a cél minden mást megelőz. A szülők és a tanítók kötelesek az ifjúság nevelésében ezt az isteni célt elősegíteni, és ha ezt teszik, "Isten munkatársai" lesznek (1Kor 3:9).

Az ember testi, lelki és szellemi képességeit Istentől kapta azért, hogy azokat helyesen alkalmazva elérhesse a tökéletesség lehető legmagasabb fokát. Természetesen egyoldalú, önző képzéssel a tökéletesség nem érhető el. Mert Isten jelleme - akinek képére teremtettünk - a szeretet és jóakarat. A tőle nyert képességek és tulajdonságok mindegyikét nevének dicsőségére és embertársaink nemesbítésére kell felhasználnunk. És így munkálkodva találjuk meg képességeinknek megfelelő - nemes, boldog - feladatot.

Bárcsak ezeknek a szabályoknak akkora figyelmet szentelnénk, mint amekkorát megkövetelnek. Akkor minden bizonnyal a nevelés módszereiben alapvető változás állna be. A tanítók az ifjúság büszkeségére és önző törekvésére építve, a versengés és a féltékenykedés szellemét lobbantják lángra ahelyett, hogy a lelkekbe jóságot, szeretet és igazságot csöpögtetve vágyat ébresztenének az igazi kiválóságra. A tanuló pedig nem a másik felülmúlása céljából fejlesztené istenadta képességeit, hanem azért, hogy az isteni szándéknak megfelelően, hasonlóvá legyen Teremtőjéhez. Akkor a földi mérce - és a már magában is mélyen az igazi cél alatt álló önfelmagasztalásra való törekvés helyett - gondolataik a Teremtőre terelődnének, hogy őt megismerjék és hozzá hasonlóvá legyenek.

Mai Bibliai szakasz: Jób 15

Elifáz „légből kapott, szeles tudománynak” tartja Jób válaszait (2. vers), mert azok ütköznek saját tapasztalataival. Elifáz az élet bizonyított tényeire alapozza tudását. Jób beszédét „haszontalan, semmit érő szavaknak” nevezi. Elifáz szerint a válaszokat a lét korlátain belül kell megtalálni, Jób tehát semmibe veszi a hagyomány tiszteletét (4. vers). Elifáz hite szerint ha az ember jó, akkor Isten megáldja, ha pedig rossz, akkor megbünteti. Mivel Jóbbal szörnyű dolgok történtek, szíve bizonyára gonoszsággal és csalárdsággal telt (5. vers).

Elifáz szerint az emberiség gazdag hagyományait tiszteletben kell tartani. (7. vers). Nem Jób volt az első ember, aki a Földre született, és nem teremtetett korábban, mint ahogy a hegyek lettek. Ezért hát figyelnie kell a többségre, és nem szabad a bölcsességet magának tulajdonítania (8. vers). Az emberiség egyetemes tapasztalata magyarázatot ad Jób helyzetére (9. vers). „Mit tudsz te, amit mi nem tudunk?” – teszi fel a kérdést Elifáz. Tudásunk nem egy ember tapasztalatán alapul, hanem Jób atyjánál is korábban élt idősek tapasztalatain.

Elifáz azonban nem érti azt, hogy ha valaki kapcsolatban van Istennel, és beilleszkedik az Ő terveibe, az az ember szöges ellentétben áll azzal, aki csak a földi gondolkodásra hagyatkozik. A keresztény gondolkodók helyesen állapították meg, hogy ha valaki eltekint a Bibliától, akkor hirtelen lecsökken azon források száma, amikre hivatkozhat. Jób megkérdezi barátait, miért „villognak szemeik”, amikor úgy érzik, csapdába csalták őt kérdéseikkel és válaszaikkal (12. vers).

Senki sem állíthatja magáról e Földön, hogy tiszta – mondja Elifáz. Micsoda a halandó hogy tiszta lehetne, és hogy igaz volna, aki asszonytól születik?” (14. vers). Krisztus azonban igaz volt. Ő a mi igazságunk, s ezt Jób megtapasztalta, Elifáz pedig nem. Elifáz bizonyos értelemben Lucifer szószólója, amikor azt állítja, hogy Isten nem bízik senkiben (15-16. vers). Lucifer is ezt hangoztatta a Mennyben, lázadása idején. Elifáz második vádja Isten ellen így hangzik: „a menny sem elég tiszta szemében” (16. vers – új prot. ford.) Ez teljes ellentétben áll Mózes első könyvének első két fejezetével, viszont sokkal inkább egybecseng a 3. fejezet tartalmával és a kígyó szavaival.

Elifáz hivatkozási alapja a hagyományok kerete (17-19. vers). A gonosz ember osztályrésze a kudarc és a szenvedés (ezzel Jóbra utal): A bűnös minden nap gyötrődik” (20. vers – új prot. ford.). „A félelem hangja cseng az ő füleiben; a békesség idején tör rá a pusztító!” (21. vers). Sorsuk a kard, és kenyér nélkül éheznek (22-23. vers). Elifáz Isten-képe szerint a Mindenható csakis büntetéssel avatkozik bele a világ történéseibe. Kínt és szenvedést küld, hogy megrettentse a gonoszokat. Az ember hősként akar szembeszegülni Istennel, ám gondatlan életmódjával csak még inkább sokasítja bűnei súlyát (25-27. vers). A városokat lerombolják, mind romhalmazzá válik. A gonoszok nem lesznek gazdagok, mégsem fordulnak el a sötétségtől. Szenvednek, és mindent elveszítenek. Elifáz szerint Jób is közéjük tartozik (30-33. vers). 

Drága Istenünk! Segíts nekünk, hogy ne arra nézzünk, ami bennünket körülvesz, hanem a Menny felé, ahonnan a segítség érkezik! Rejts el bennünket emlékezetedben és szívedben, mielőtt bármiféle szenvedés bekövetkezne életünkben! Ámen!

Koot van Wyk

62. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 58. fejezeteihez (okt. 2-8).

„A nevelés igazi célja Isten képmásának helyreállítása a lélekben.”

Mostanra már régóta tart a közoktatásnak az a válsága, mely szerint a tanulókat nem segítik igazán az életben boldogulni. A magas lemorzsolódási arányok szilárdan arra mutatnak, hogy többről is szólhatna az oktatás, mint olvasás, írás és számtan. A jellem igenis számít, és már több iskolában megváltoztatták a tanmeneteket, hogy megpróbálják kialakítani az alábbi jellemvonásokat: „rugalmasság, lelkiismeretesség, derűlátás, önuralom és határozottság”. (The Atlantic, 2016. június, 58. o.) Azok a tanulók, akik elsajátítják ezeket a jellemvonásokról szóló készségeket, amelyeket nemkognitív készségeknek nevezünk, jobban teljesítenek a fejlődésük kognitív oldalán is. A jellemet mégsem lehet légüres térben fejleszteni. Hajlandó-e a társadalom megfizetni az árát annak, hogy jó jellemet építsünk?

James Hunter azt írja A jellem halála: Erkölcsi oktatás egy jó és rossz nélküli korban című könyvében: „Azt mondjuk, hogy a jellem megújítását szeretnénk napjainkban, de nem tudjuk, valójában mit is kérünk. A jellemet megújítani azt is jelenti, hogy megújítjuk a hitvallásunk rendszerét, amely megszorít, korlátoz, megköt, kötelez és kényszerít. Ez az ár túl magas nekünk, hogy megfizessük. Jellemet akarunk szilárd meggyőződés nélkül. Erős erkölcsi érzéket akarunk, de a szégyenérzet és bűntudat érzelmi terhe nélkül. Erkölcsi tisztaságot akarunk erkölcsi alap nélkül, ami elkerülhetetlenül megütköztet bennünket. A jót akarjuk anélkül, hogy meg kellene neveznünk a gonoszt. Tisztességet akarunk, tekintély nélkül, amely ragaszkodna hozzá. Közösséget akarunk, a személyes szabadság bárminemű korlátozása nélkül. Röviden, olyat akarunk, amit nem kaphatunk meg azokkal a feltételekkel, amelyekkel akarjuk.”

Kevin James
PARL társigazgató
Southern Union Conference of Seventh day Adventists, USA
Fordította: Gősi Csaba


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése