Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 58. fejezet 450. nap
Az
isteni igazság és kegyelem ismeretét, a biztos jutalmat hozó becsületesség
szentségét és szépségét, a bűn megvetendő voltának és szomorú következményeinek
gondolatát azonban nem vésik az ifjúság lelkébe. Ehelyett a rossz társaság az
ifjúságot a gonoszság, a tékozlás és kicsapongás útjaira vezeti. Nincs meg
minden a héberek régi iskoláiban, amit a mai nevelők is eredményesen
alkalmazhatnának? Az, aki az embert teremtette, gondoskodott annak testi, lelki
és szellemi fejlődéséről. Ezért a nevelés igazán eredményes volta a Teremtő
elgondolásainak hűséges megvalósításától függ ma is.
A
nevelés célja; visszaállítani Isten képét a lélekben. Mert kezdetben Isten az
embert a saját képére teremtette. Felruházta nemes tulajdonságokkal, lelkivilága
kiegyensúlyozott és lényének minden erői harmonikusak voltak. Isten e pompás
ajándékait azonban összezilálta a bűnbeesés. A bűn elhalványította Isten képét
az emberben, sőt majdnem megsemmisítette azt. A megváltási tervet az Úr éppen
azért adta, hogy ezt a képet helyreállítsa, és kegyelemidőt adjon az embernek.
Az emberi élet alapvető célja azóta az, hogy visszakerüljön a tökéletességnek
arra a fokára, amelyen a teremtéskor állt. Ez a cél minden mást megelőz. A
szülők és a tanítók kötelesek az ifjúság nevelésében ezt az isteni célt
elősegíteni, és ha ezt teszik, "Isten munkatársai" lesznek (1Kor
3:9).
Az ember
testi, lelki és szellemi képességeit Istentől kapta azért, hogy azokat helyesen
alkalmazva elérhesse a tökéletesség lehető legmagasabb fokát. Természetesen
egyoldalú, önző képzéssel a tökéletesség nem érhető el. Mert Isten jelleme -
akinek képére teremtettünk - a szeretet és jóakarat. A tőle nyert képességek és
tulajdonságok mindegyikét nevének dicsőségére és embertársaink nemesbítésére
kell felhasználnunk. És így munkálkodva találjuk meg képességeinknek megfelelő
- nemes, boldog - feladatot.
Bárcsak
ezeknek a szabályoknak akkora figyelmet szentelnénk, mint amekkorát
megkövetelnek. Akkor minden bizonnyal a nevelés módszereiben alapvető változás
állna be. A tanítók az ifjúság büszkeségére és önző törekvésére építve, a
versengés és a féltékenykedés szellemét lobbantják lángra ahelyett, hogy a
lelkekbe jóságot, szeretet és igazságot csöpögtetve vágyat ébresztenének az
igazi kiválóságra. A tanuló pedig nem a másik felülmúlása céljából fejlesztené
istenadta képességeit, hanem azért, hogy az isteni szándéknak megfelelően,
hasonlóvá legyen Teremtőjéhez. Akkor a földi mérce - és a már magában is mélyen
az igazi cél alatt álló önfelmagasztalásra való törekvés helyett - gondolataik
a Teremtőre terelődnének, hogy őt megismerjék és hozzá hasonlóvá legyenek.
Mai Bibliai szakasz: Jób 15
Elifáz „légből kapott, szeles tudománynak”
tartja Jób válaszait (2. vers), mert azok ütköznek saját tapasztalataival.
Elifáz az élet bizonyított tényeire alapozza tudását. Jób beszédét „haszontalan,
semmit érő szavaknak” nevezi. Elifáz szerint a válaszokat a lét korlátain belül
kell megtalálni, Jób tehát semmibe veszi a hagyomány tiszteletét (4. vers).
Elifáz hite szerint ha az ember jó, akkor Isten megáldja, ha pedig rossz, akkor
megbünteti. Mivel Jóbbal szörnyű dolgok történtek, szíve bizonyára gonoszsággal
és csalárdsággal telt (5. vers).
Elifáz szerint az emberiség gazdag
hagyományait tiszteletben kell tartani. (7. vers). Nem Jób volt az első ember,
aki a Földre született, és nem teremtetett korábban, mint ahogy a hegyek
lettek. Ezért hát figyelnie kell a többségre, és nem szabad a bölcsességet
magának tulajdonítania (8. vers). Az emberiség egyetemes tapasztalata
magyarázatot ad Jób helyzetére (9. vers). „Mit tudsz te, amit mi nem tudunk?” – teszi fel a kérdést Elifáz. Tudásunk nem egy ember
tapasztalatán alapul, hanem Jób atyjánál is korábban élt idősek tapasztalatain.
Elifáz azonban nem érti azt, hogy ha valaki
kapcsolatban van Istennel, és beilleszkedik az Ő terveibe, az az ember szöges
ellentétben áll azzal, aki csak a földi gondolkodásra hagyatkozik. A keresztény
gondolkodók helyesen állapították meg, hogy ha valaki eltekint a Bibliától,
akkor hirtelen lecsökken azon források száma, amikre hivatkozhat. Jób
megkérdezi barátait, miért „villognak szemeik”, amikor úgy érzik, csapdába
csalták őt kérdéseikkel és válaszaikkal (12. vers).
Senki sem állíthatja magáról e Földön, hogy
tiszta – mondja Elifáz. „Micsoda a halandó hogy tiszta lehetne, és hogy igaz
volna, aki asszonytól születik?” (14.
vers). Krisztus azonban igaz volt. Ő a mi igazságunk, s ezt Jób megtapasztalta,
Elifáz pedig nem. Elifáz bizonyos értelemben Lucifer szószólója, amikor azt
állítja, hogy Isten nem bízik senkiben (15-16. vers). Lucifer is ezt
hangoztatta a Mennyben, lázadása idején. Elifáz második vádja Isten ellen így
hangzik: „a menny sem elég tiszta
szemében” (16. vers – új prot. ford.) Ez teljes ellentétben áll Mózes első
könyvének első két fejezetével, viszont sokkal inkább egybecseng a 3. fejezet
tartalmával és a kígyó szavaival.
Elifáz hivatkozási alapja a hagyományok
kerete (17-19. vers). A gonosz ember osztályrésze a kudarc és a szenvedés
(ezzel Jóbra utal): „A bűnös minden nap gyötrődik” (20. vers – új prot. ford.). „A félelem hangja cseng az ő füleiben; a békesség idején tör rá a pusztító!”
(21. vers). Sorsuk a kard, és kenyér nélkül éheznek (22-23. vers). Elifáz
Isten-képe szerint a Mindenható csakis büntetéssel avatkozik bele a világ
történéseibe. Kínt és szenvedést küld, hogy megrettentse a gonoszokat. Az ember
hősként akar szembeszegülni Istennel, ám gondatlan életmódjával csak még inkább
sokasítja bűnei súlyát (25-27. vers). A városokat lerombolják, mind romhalmazzá
válik. A gonoszok nem lesznek gazdagok, mégsem fordulnak el a sötétségtől.
Szenvednek, és mindent elveszítenek. Elifáz szerint Jób is közéjük tartozik
(30-33. vers).
Drága Istenünk! Segíts nekünk,
hogy ne arra nézzünk, ami bennünket körülvesz, hanem a Menny felé, ahonnan a
segítség érkezik! Rejts el bennünket emlékezetedben és szívedben, mielőtt
bármiféle szenvedés bekövetkezne életünkben! Ámen!
Koot
van Wyk
62. heti
olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS
PRÓFÉTÁK 58. fejezeteihez
(okt. 2-8).
„A nevelés igazi célja Isten képmásának
helyreállítása a lélekben.”
Mostanra már régóta tart a közoktatásnak az a
válsága, mely szerint a tanulókat nem segítik igazán az életben boldogulni. A
magas lemorzsolódási arányok szilárdan arra mutatnak, hogy többről is szólhatna
az oktatás, mint olvasás, írás és számtan. A jellem igenis számít, és már több
iskolában megváltoztatták a tanmeneteket, hogy megpróbálják kialakítani az
alábbi jellemvonásokat: „rugalmasság, lelkiismeretesség, derűlátás, önuralom és
határozottság”. (The Atlantic, 2016. június, 58. o.) Azok a tanulók, akik elsajátítják
ezeket a jellemvonásokról szóló készségeket, amelyeket nemkognitív készségeknek
nevezünk, jobban teljesítenek a fejlődésük kognitív oldalán is. A jellemet
mégsem lehet légüres térben fejleszteni. Hajlandó-e a társadalom megfizetni az
árát annak, hogy jó jellemet építsünk?
James Hunter azt írja A jellem halála: Erkölcsi oktatás egy jó és rossz nélküli korban
című könyvében: „Azt mondjuk, hogy a jellem megújítását szeretnénk napjainkban,
de nem tudjuk, valójában mit is kérünk. A jellemet megújítani azt is jelenti,
hogy megújítjuk a hitvallásunk rendszerét, amely megszorít, korlátoz, megköt,
kötelez és kényszerít. Ez az ár túl magas nekünk, hogy megfizessük. Jellemet
akarunk szilárd meggyőződés nélkül. Erős erkölcsi érzéket akarunk, de a
szégyenérzet és bűntudat érzelmi terhe nélkül. Erkölcsi tisztaságot akarunk erkölcsi
alap nélkül, ami elkerülhetetlenül megütköztet bennünket. A jót akarjuk
anélkül, hogy meg kellene neveznünk a gonoszt.
Tisztességet akarunk, tekintély nélkül, amely ragaszkodna hozzá. Közösséget
akarunk, a személyes szabadság bárminemű korlátozása nélkül. Röviden, olyat
akarunk, amit nem kaphatunk meg azokkal a feltételekkel, amelyekkel akarjuk.”
Kevin James
PARL társigazgató
Southern Union Conference
of Seventh day Adventists, USA
Fordította: Gősi
Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése