Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 61. fejezet 474. nap
"[...]
jobb az engedelmesség a véresáldozatnál" (1Sám 15:22). Az engesztelő
áldozatok magukban értéktelenek voltak Isten előtt. Céljuk az volt, hogy az
áldozó kifejezésre juttassa általuk bűnbánatát, Krisztusba vetett hitét és kötelezze
magát, hogy a jövőben megtartja Isten parancsolatait. De a bűnbánat, hit és
engedelmesség nélkül ezek az áldozatok értéktelenek voltak. És amikor Saul,
ellenkezve az Isten törvényével, az elpusztításra rendelt állatokból akart
áldozatot bemutatni, ezzel nyilvánosan kimutatta, hogy megveti az isteni
rendelkezést. Az ilyen istentisztelet pedig csak megbántja a mennyet. Saul
bűnének és a bűn következményének világos tanulsága ellenére is hányan bánnak
így a Sauléhoz hasonló bűnökkel a nyilvánosság előtt! Hányan vannak, akik nem
hajlandók Isten rendeletei szerint cselekedni, de ragaszkodnak tiszteletének
külső formájához! De Isten Lelke nem válaszol az ilyen tiszteletre. Ha valamely
parancsolatát tudatosan megszegik, nem fogadhatja el tőlük a legájtatosabb
tiszteletet sem.
"Az
engedetlenség bálványozás és az ellenkezés bálványimádás". Az
engedetlenség Sátánnal kezdődött, és minden engedetlenség az ő hatásának
tulajdonítható. Akik Isten uralma ellen lázadnak, azok szövetségre léptek az ős
pártütővel, aki minden hatalmát és ravaszságát latba veti, hogy foglyul ejtse
az érzékeket és az értelmet. Tudni fogja, hogyan mutassa be a dolgokat, hogy a
hatalmában levők - miként ősszüleink is - a törvényszegésben csak előnyöket
lássanak.
Sátán
megtévesztő hatalmának legfényesebb bizonyítéka, ha pártfogoltjai közül sokan
azzal áltatják magukat, hogy Isten szolgálatában állanak. Amikor Kóré, Dáthán
és Abirám fellázadtak Mózes ellen, először azt hitték, hogy csak az emberi
vezetővel ellenkeznek, - olyan emberrel, mint ők maguk. Később már egyenesen
isteni szolgálatot véltek gyakorolni; de nem gondoltak arra, hogy Isten
választott eszközének személyében Krisztust vetették el, megbántva ezzel a
Szentlelket is. Így tettek a zsidók vénei és írástudói is, amikor szerfelett nagy
gondot fordítottak az istentiszteletre, de megfeszítették Isten egyszülött
Fiát. És ezt teszik mindazok, akik dacolva Isten akaratával, saját útjaikon
járnak.
Saul
teljesen meg volt győződve arról, hogy Sámuelt Isten Lelke vezérelte.
Cselekedete - amellyel a próféta üzenetét elvetette ellenére volt a józan
értelemnek is, s csak Sátán tehette őt ennyire vakká, ennyire vakmerővé.
Kezdetben Saul igen nagy eréllyel látott a varázslók és bálványimádók
kiirtásához, de később, engedetlensége idején őt is ugyanaz a lélek vezette
Isten ellen, és Sátán éppen úgy uralta őt, mint minden varázslót és
szemfényvesztőt. Azzal sem bántotta volna meg jobban Istent, ha nyilvánosan állást
foglal a bálványimádók mellett.
Mai Bibliai szakasz: Jób 39
Isten még mindig beszél Jóbhoz. Mózes leírja
Isten Jóbhoz intézett üzenetét, és ebben a fejezetben Isten, mint egy biológia
tanár, aki végigvezeti a diákjait egy hat állatból és madárból álló listán,
bemutatva különlegességeiket és csodás tulajdonságaikat. Jób megkérdezi Istent,
hogy tudja-e, hogy miért úgy teremtette ezeket az állatokat, ahogyan
teremtette. Az állatok a következők: zerge és szarvas (1-4. vers); szamár (5-8.
vers); vad bivaly (9-12. vers); strucc (13-18. vers); ló (19-25. vers) és sas
(26-30. vers). Olyan az egész, mintha elvinnének bennünket az állatkertbe.
Az 1. versben kapcsolat fedezhető fel két
párhuzamos mondatrész között, amely úgy kezdődik, hogy „Tudod-e?" és úgy végződik,
hogy „Megfigyelted-e?" Isten azt is megkérdezi Jóbtól, hogy meg tudja
számolni a hónapokat, amelyekben ezek az állatok vemhesek. Jób feladata volt,
hogy ismerje juhait és kecskéit, a korukat és az időt a fogantatástól
születésükig. Jób és szolgái feljegyzéseket készítettek erről. Jób előre
tudhatta, hogy ezek az állatok hol fognak megelleni, és hogy a kicsinyek mikor
nőnek fel és mikor hagyják egy anyjukat, akihez soha nem térnek vissza (3-4.
vers).
Dr. Sang-ne Kim a Sahmyook egyetem igazgatója
2013-ban elmondott egy prédikációt az ember és az állatok közötti
különbségekről és kihangsúlyozta: „az állatok nem ismerik fel a szüleiket és
nem térnek vissza hozzájuk.” Tehát hogyan lehet igaz az evolúció? Isten az
emberbe más tulajdonságokat plántált, mint az állatokba, és természetesen Jób,
Mózes és Isten is tudta.
Aztán Isten rátér a második állatra, a
szamárra (5. vers). A rabbik nem voltak biztosak abban, hogy ez a vers a
vadszamárra vonatkozik-e, mert ezek a pusztában a „szikes földön” élnek. Más
tudósok azt vélik, hogy ezek a versek valamiféle vadmadárról beszélnek (5-8.
vers). A lényeg ez: Isten választ vár Jóbtól arra a kérdésre, hogy ismer-e
olyan állatot, amely örül a szabadságának és a pusztában a szikes földön él. Ezt
az állatot nem érdekli a hajcsár kiáltozása, hogy álljon félre. Szereti a
hegyeket, minden zöldet megtalál, és kineveti a városi sokadalmat (7-8. vers).
A harmadik állat, amelyről Isten beszélni
akar Jóbnak, a vadbivaly, vagy egyesek szerint az orrszarvú vagy a bölény.
Isten meg akarja tudni Jóbtól, hogy a bölény megszelídíthető-e (9. vers).
Használhat-e Jób egy kötelet, hogy szántásra fogja a bölényt? Hatalmas ereje
hasznos lehet-e Jób számára? (10-12. vers). A válasz nemleges. Miért? Isten
vadállatnak teremtette és nem arra, hogy háziasítsák és az embert szolgálja. A
tehén szelíd, a bölény vad.
Aztán a negyedik állatot, a struccot említi,
amely büszke és vidám. Egyes rabbik úgy vélik, hogy ezek a versek a gólyáról
vagy a keselyűről szólnak, mások valamilyen hatalmas madárra gondolnak, vagy
éppen egy pávára. A strucc a földben hagyja a tojását (14. vers). Isten
megkérdezi Jóbot, tudja-e, hogy a strucc elhagyja a tojását és nem gondol arra,
hogy egy elefánt vagy valamely mezei állat lába széttörheti (15. vers)? Vajon
tudja-e Jób, hogy a strucc keményen bánik fiaival (16. vers)? A lényeg, amire
Isten rá akar mutatni, ez: Ő ültette a struccba ezeket a furcsa
tulajdonságokat. Nem az evolúció eredménye. „Mert
Isten megtagadta tőle a bölcsességet, nem részesítette értelemben” (17.
vers – új prot. ford.). Vajon Jób látott-e már olyan esetet, amikor a strucc
kineveti a lovat és annak lovasát és gondolkodott-e azon, hogy miért vannak
ezek a tulajdonságai, amelyet nem a környezetéből kölcsönzött (18. vers)?
Az ötödik állat, amelyet Isten Jób figyelmébe
ajánl, a ló. Isten megkérdezi Jóbot, hogy ő adta-e a lónak az erejét, és ő
ruházta-e fel a nyakát sörénnyel? Isten alkotta úgy a lovat, hogy ugorjon, mint
egy szöcske, hogy örüljön erejének és kikapálja a völgyeket (19-21. vers). A ló
„neveti a rettegést, nem remeg, nem
fordul vissza a kard elől” 22-23. vers – új prot. ford.). Nem fordul vissza
a sófár (a trombita) hangjától (24. vers). Vajon Jób tudja-e, hogy a ló
messziről megérzi a csata illatát, a vezérek dörgő hangját és a harci zajt (25.
vers)? Isten adta a lónak a szépséget, az erőt, a bátorságot, az energikus
izgatottságot, a jó hallóképességet és a türelmet. Hogyan illeszthető ez bele
az evolúciós elméletbe?
Isten a hatodik állathoz ér: az ölyvhöz vagy
sashoz (26-27. vers). Ezeknek a ragadozó madaraknak a tulajdonságait Isten adta
nekik a teremtéskor. Az ölyvnek nagy szárnyai vannak (26. vers) és vándorol „kiterjeszti
szárnyait dél felé (26. vers). A te parancsodra repül? (27. vers). A sas
magasan repül és a fészkét magas bevehetetlen várnak építi. Szeret a magas
sziklákon lakni (28. vers). Vajon tudja-e Jób, hogy Isten adta a sasnak a jó
látó képességet vagy rájött-e arra, hogy a fiókái tudják hová nézzenek, és ahol
a dög van, ott teremnek (29-30. vers).
Isten az állatokat különleges
tulajdonságokkal teremtette, amelyek sokszínűségről, leleményességről,
gondoskodásról tanúskodnak, nem pedig
egyhangú ismétlődésről. Mindez rendkívül érdekessé teszi az életet ebben az ellenséges
világban.
Drága Istenünk! Lenyűgöző
az a csodálatos gondoskodás, amelyet irántunk gyakorolsz, és az hogy
betekintést adsz az állatvilág különleges tulajdonságaiba, amelyek meglepnek
bennünket. Köszönjük, hogy tanítasz és vezetsz bennünket. Ámen.
Koot
van Wyk
65. heti
olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS
PRÓFÉTÁK 61. fejezetéhez
(okt. 23-29).
Mi történik, ha elbukjuk a hit próbáját?
Isten könyörületesen magához ragadja a
kezdeményezést, és egy újabb lehetőséget biztosít nekünk a tanuláshoz. Ez akkor
azt jelenti, hogy annyira könnyű lesz, mint egy vizsga, amit addig
ismételhetünk, amíg jól nem sikerül? Nem egészen. Minden egyes alkalommal,
amikor a hitünket újra meg kell próbálni, a tét egyre magasabb, és az esélyünk
egyre kedvezőtlenebb, mert egyre távolabb és távolabb kerültünk Istentől. Sajnos
túl gyakran az történik, amikor az igazsággal szembesülünk az Ő Igéjén vagy a
prófétáin keresztül, hogy Saul király rossz példáját követjük, és elutasítjuk
Isten útját, azzal, hogy inkább a saját fejünk után megyünk.
A lefelé tartó spirál egyszerűen csak azzal
kezdődik, hogy visszautasítjuk az Ő Igéjét és prófétáit. Nem olvassuk a
Bibliát, elmaradozunk a gyülekezetből. Saul elkerülte Sámuelt, amennyire csak
lehetséges volt (lásd: Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993,
Advent Kiadó, 583. o.) Megpróbálta kirekeszteni életéből a próféta feddését.
Isten továbbra is megpróbált eljutni Saulhoz
üzenetével. „Sámuel nyomatékosan kijelentette, hogy Isten küldte”, amikor
utasításokat adott az amálekitákkal kapcsolatban. (i.m.) Mintha csak azt mondta
volna Isten: „Ezúttal újra megpróbáljuk, és most nem szeretném, ha figyelmen
kívül hagynád az üzenetet.” Amikor Saul ismét azt választotta, hogy a saját
feje után megy, megpecsételte az Isten iránti visszautasítását. Isten nem tudta
többé használni őt népének vezetőjeként. Saul már nem hallgatott Istenre.
Urunk, segíts nekünk hallgatni a szavadra és
akaratodra, amelyet Igéden és prófétáidon keresztül adsz nekünk! Segíts, hogy
felismerjük a hit próbáját, és téged válasszunk! Ámen.
Karen Lifshay
Hermiston SDA Church,
Oregon, USA
Fordította: Gősi
Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése