Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 46. fejezet 825. nap
46.
Prófétai eligazítás a válságban
A templom újjáépítésére vállalkozó zsidók közelében laktak
a samaritánusok, akik a tíz törzs Samáriában és Galileában hagyott tagjai és az
asszír tartományokból való telepesek közötti házasságokból származó pogányok
voltak. Később állították, hogy az igaz Istent imádják, de szívükben és
szokásaikban bálványimádók voltak. Igaz, hogy állításuk szerint bálványaik csak
emlékeztették őket az élő Istenre, a világegyetem Urára, de a nép hajlamos volt
a faragott képek tiszteletére.
A helyreállítási munkák idején derült ki, hogy a
samaritánusok "Júda és Benjámin ellenségei." Miután meghallották,
hogy "a fogságból hazatértek templomot építenek Izráel Istenének, az
Úrnak," "elmentek Zerubbabelhoz, meg a családfőkhöz, és azt mondták
nekik," hogy részt szeretnének ők is venni a templomépítésben.
"Hadd építsünk veletek együtt - ajánlották -, mert mi
is a ti Istenetekhez folyamodunk, ahogyan ti, és neki áldozunk Észar-Haddón
asszír király idejétől fogva, aki idehozott bennünket." De kívánságukat
nem teljesítették. "Nem építhettek velünk együtt templomot a mi
Istenünknek - mondták a zsidó vezetők -, hanem mi magunk akarjuk azt felépíteni
Izráel Istenének, az Úrnak, ahogyan megparancsolta nekünk Círus király, Perzsia
királya" (Ezsd 4:1-3).
Az izráelitáknak csak egy maradéka tért vissza Babilonból;
és most, amikor nekiláttak a látszólag erejüket meghaladó feladatnak,
legközelebbi szomszédaik felkínálták segítségüket. A samaritánusok hivatkoztak
arra, hogy az igaz Istent imádják, és kifejezték, szeretnének osztozni a
templomi szolgálattal kapcsolatos kiváltságokban és áldásokban. "...mert
mi is a ti Istenetekhez folyamodunk, ahogyan ti" - mondták. "Hadd
építsünk veletek együtt." Ha a zsidó vezetők elfogadják a felkínált
segítséget, ajtót nyitnak a bálványimádás előtt. Felismerték, hogy a samaritánusok
nem őszinték, és tudták, hogy az a segítség, amit ezekkel az emberekkel kötött
szövetség útján kaphatnak, nem mérhető össze azzal az áldással, amelyre Jahve
világos parancsai követése nyomán számíthatnak.
Az Úr kinyilatkoztatta Mózes által, hogyan kell Izráelnek a
környező népekhez viszonyulnia: "...ne köss velük szövetséget, és ne
kegyelmezz nekik! Ne házasodj össze velük... mert eltérítik fiaidat tőlem, és
más isteneknek fognak szolgálni. Akkor pedig haragra gerjed ellenetek az Úr, és
hamar kipusztít benneteket." "Mert az Úrnak, Istenednek a szent népe
vagy te, téged választott ki az Úr, hogy az ő tulajdon népe légy mindazon népek
közül, amelyek a föld szinén vannak" (5Móz 7:2-4; 14:2).
Isten világosan megmondta, milyen következményekkel jár, ha
szövetségre lépnek a környező népekkel. "Szétszór téged az Úr az összes
népek közé, a föld egyik végétől a föld másik végéig - jelentette ki Mózes -,
ott szolgálsz majd más isteneknek, akiket nem ismertél sem te, sem atyáid:
fának és kőnek. De még azok közt a népek közt sem pihenhetsz meg, nem lesz egy
talpalatnyi nyugvóhelyed sem. Rettegő szívet, szomorú szemet és csüggedt lelket
ad neked ott az Úr. Hajszálon függ az életed, riadozni fogsz éjjel-nappal, és
nem bízhatsz abban, hogy életben maradsz. Reggel azt mondod: Bárcsak este
volna! Este meg azt mondod: Bárcsak reggel volna! Mert rettegés tartja fogva
szívedet amiatt, amit látnod kell" (5Móz 28:64-67). "De ha keresni
fogod ott az Urat, a te Istenedet, megtalálod - hangzott az ígéret -, ha teljes
szívvel, lélekkel keresed" (5Móz 4:29).
Mai Bibliai szakasz: Ezékiel
25
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Ha valaki rosszul lát,
nagy betűkkel kell írnod, hogy el tudja olvasni. Júdának a hallásával volt baj,
ezért Ezékielnek kiabálnia kellett. Most azonban megtörtént az
elképzelhetetlen, a város elesett. Jahve menyasszonya meghalt. Most a lágyabb
hangok ideje jött el.
A helyreállítás előtt a
haragnak kell jönnie. Haragnak mindazok ellen, akik bánatot és fájdalmat
okoztak. A próféta először a régi
ellenségekkel foglalkozik. Ammon és Moáb
rokonok, Lót leszármazottai. Edom és Seir pedig Ézsau utódai. A rokonok közötti
ellenségeskedés sokkal mélyebb lehet, mint a puszta ismerősök közötti.
Ezenkívül a filiszteusok is az izraeliták örök ellenségei voltak.
Be kell vallanom,
kellemetlen érzéseim vannak e fejezet heves indulataival kapcsolatban. Nem
tűnik helyesnek a tetemre hívás. Mégis, biztosan helye van a gonoszok elleni
haragnak, sőt még a legyőzésük feletti örömnek is. Önmagában egyetlen érzelem
sem rossz. Az számít, hogyan élünk velük.
„És a megbocsátás?”
Igen, a megbocsátás fontos. De éreznünk is kell, nemcsak kimondani. A
megbocsátás nem tekinthető csupán a rossz miatti mentegetőzés elfogadásának és
nem történik meg pusztán a fájdalom elengedésével. Szívfájdalommal jár és nem
fogad el mentséget, ám a mély fájdalom ellenére mégis megbocsájt. A Golgota
megkongatta a lélekharangot a könnyű kegyelem felett.
Milyen gyakran
sürgetjük az embereket a következtetések túl korai levonására! A
bántalmazottnak, az összetörtnek tudomásul kell vennie vesztesége valóságát.
Nem az a lényeg, hogy engedjük el a fájdalmat, s akkor meg tudunk bocsájtani, hanem
az, hogy érezzük át és éljük meg a fájdalmat, ismerjük meg, éljük át a bánatot.
Ezután bocsássunk meg, és akkor engedjük el!
Ezékiel bemutatja majd
a helyreállítást, de előbb az ellenség iránti haragot írja le, és jogosan
teszi. Amit nem érzünk, azt nem lehet
meggyógyítani.
Isten elfogadja
bánatunk őszinteségét, ahogyan mi is elismerjük azokét, akik minket bántottak.
Ross
Cole
116. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 46. fejezetéhez (október
15-21.).
Mary Mallon epehólyagja
tífusszal volt fertőzött, de ennek nem voltak tünetei. Ahol csak ő főzött
szakácsnőként, majdnem mindig tífuszjárvány tört ki. Az orvosok azt tanácsolták
neki, hogy vetesse ki a fertőzött epehólyagját, de ő nem hitte el, hogy ő a járvány
hordozója. Nem adta fel a szakácsságot, és az emberek körülötte folyamatosan
megbetegedtek és meghaltak. Megkapta a „Tífuszos Mary” becenevet.
Amikor az izraeliták
elkezdték helyreállítani a templomot, a szomszédos szamaritánusok felajánlották
segítségüket. A segítség csak jól jöhet, igaz? Hiszen végül is „sok ember
könnyedén dolgozik”. Azonban ezek a szamaritánusok a bálványimádás fertőzését
hordozták. Nem gondolták, hogy ők maguk fertőzöttek. Azt állították, hogy a
bálványaik pusztán az igaz Istenre emlékeztetik őket, azonban ha az izraeliták
elfogadták volna a segítségüket és szövetségre lépnek velük, a bálványimádás
előtt nyitották volna meg az ajtót.
Milyen gyakran
találkozunk mi is manapság ugyanazzal a kísértéssel? Milyen gyakran vagyunk megkísértve
azzal, hogy fogadjunk el segítséget, még akkor is, ha ez a vallási szabadságunk
korlátozását jelenti? Megalkudni azért, hogy vonzóak legyünk a tömeg számára?
Megkérdőjelezhető cselekedeteket folytatni azért, hogy elkerüljük, hogy egy
barátot vagy egy csoportot zavarjunk? Hangozhatnak ezek bármilyen jól is emberi
szemszögből, Isten szemében ezek nagyon veszélyesek. Isten képes eltávolítani a
fertőzést és tisztává tenni a szívünket, de ehhez teljes odaszánást vár tőlünk.
Isten nagyobb dolgokat tud elérni kevés emberrel, akik teljesen odaszánták
magukat neki, mint nagyobb számú embercsoporttal, akik megalkuvóak.
„Nem köthetünk
egyezséget – elveinkkel megalkudva – azokkal, akik nem félik Istent.” (Ellen G.
White: Próféták és királyok. Budapest, 1995, Advent Kiadó, 354. o.).
Lisa Ward
a Country Life
hetednapi adventista gyülekezet jegyzője
Cleburne, Texas
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése