Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 46. fejezet 826. nap
Zorobábel és társai jól ismerték ezeket és a hasonló
szentírási kijelentéseket. Ennek teljesedését élték át nemrégen a fogságban. De
most megbánták bűneiket, amelyek a Mózes által olyan világosan megjövendölt
büntetéseket hozták rájuk és atyáikra. Teljes szívükkel Istenhez térve,
megújították vele kötött szövetségüket, és visszatérhettek Júdeába, hogy
helyreállítsák azt, ami romba dőlt. És ezek után - vállalkozásuk kezdetén -
lépjenek szövetségre bálványimádókkal?
"Ne köss velük szövetséget" - mondta Isten; és
azok, akik a templom romjai előtt felállított oltárnál újra az Úrnak szentelték
magukat, tudatában voltak annak, hogy Isten népe és a világ közötti
határvonalnak mindig világosan látszania kell. Nem voltak hajlandók szövetségre
lépni azokkal, akik ugyan jól ismerték Isten törvénye kívánalmait, de nem
teljesítették azokat.
Isten népének az idők végéig kell követnie azokat az
elveket, amelyeket Mózes 5. könyve Izráel eligazítására nyilatkoztatott ki.
Igazán boldogok csak akkor lehetünk, ha Istennel szövetségbenmaradunk. Nem
köthetünk egyezséget - elveinkkel megalkudva - azokkal, akik nem félik Istent.
A magukat keresztényeknek vallók számára állandó veszélyt
jelent az az elképzelés, hogy bizonyos mértékig alkalmazkodni kell a világhoz,
ha befolyást akarnak gyakorolni rá. Az ilyen magatartás hasznosnak tűnhet, de
minden esetben lelki veszteséggel jár. Isten népének szigorúan őrizkednie kell
minden olyan finoman rejtett hatástól, amelyeket az igazság ellensége
hízelgéssel akar lelkükbe lopni. Isten gyermekei idegenek és vándorok ezen a
világon, és veszélyekkel körülvett ösvényen járnak. Nem szabad elfogadniuk
azokat az ötletes kibúvókat és csábító ajánlatokat, amelyeket Sátán kínál, hogy
engedetlenségre bírja őket.
Nem Isten ügyének nyílt és közismert ellenségeitől kell a
legjobban félnünk. Könnyebben meg tudják téveszteni Isten gyermekeit azok, akik
Júda és Benjámin ellenségeihez hasonlóan hízelgő, kecsegtető szavakat mondanak,
és úgy tesznek, mintha baráti szövetségre akarnának lépni velük. Az ilyenekkel
szemben mindenkinek résen kell lennie, nehogy valamilyen gondosan elrejtett és
ügyes csapda észrevétlenül megfogja őket. Különösen most, a föld történelmének
záró szakaszában, Isten lankadatlan éberséget kíván gyermekeitől. Bár a harc
szüntelenül folyik, senki sem marad magára a küzdelemben. Angyalok segítik és
védik azokat, akik alázatosan járnak Isten előtt. Urunk soha nem hagyja cserben
a benne bízót. Amikor gyermekei a gonosz ellen védelemért hozzá fordulnak, az
Úr szánalommal és szeretettel zászlót emel ellenségeik előtt. Ne érintsétek
őket - mondja -, mert ők az enyéim! Markaimba metszettem őket.
A samaritánusok fáradhatatlan ellenállása
"...elcsüggesztette Júda népét, és elrettentette őket az építéstől.
Tanácsadókat béreltek föl ellenük Círus perzsa király uralkodásának egész
idejében, Dárius perzsa király uralkodásáig, hogy meghiúsítsák
szándékukat" (Ezsd 4:4-5). Hamis hírekkel gyanút ébresztettek a
gyanakvásra könnyen rászedhető elmékben. Isten azonban hosszú éveken át féken
tartotta a gonoszság erőit, és Júda népe szabadon folytathatta munkáját.
Mai Bibliai szakasz: Ezékiel
26
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Tírusz királya, Hírám,
mintha csak testvére lett volna Salamonnak, ő biztosította a libanoni
cédrusfa-anyagot a templom építkezéséhez. Ám azok az idők már elmúltak. A
gonosz Jézabel is Tíruszból származott és a tíruszbeliek örvendeztek Jeruzsálem
bukásán.
A cédrusfa kereskedelme
tette lehetővé Tírusznak, hogy kihasználja a kikötőváros adottságait. Egy ősi Szingapúr
volt, nem kevesebb. Talán nem annyira lenyűgöző, de bizonyára ugyanolyan
virágzóan gazdag. A babiloniak, akik Jeruzsálemet elpusztították, le fogják
rombolni Tíruszt is. A város a babiloniak lovai által felvert porban fog
fuldokolni. Szökőárként lepi el a várost az ellenség hadserege. Az árapály
hullámainak példáját megértette Tírusz.
Babilon megostromolta
és bevette a várost. A prófécia egyes elemei beteljesedtek. Véglegesen Nagy
Sándor inváziója által teljesedett, mintegy 300 ével később, amikor a megkopaszított
sziklákon még por sem maradt és megépült a szigeten álló városhoz vezető
földnyelv, amelyen az ellenség bejuthatott.
Az Úr szava a maga idejében beteljesedett. A tíruszi kultúra és civilizáció véglegesen
elpusztult, és birodalma soha többé nem éledt újjá.
Istent nem lehet
megcsúfolni! Akik népét bántják, Őt
bántják. Védelmükre kel, ahogyan akkor, úgy ma is.
Ross
Cole
116. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 46. fejezetéhez (október
15-21.).
Mary Mallon epehólyagja
tífusszal volt fertőzött, de ennek nem voltak tünetei. Ahol csak ő főzött
szakácsnőként, majdnem mindig tífuszjárvány tört ki. Az orvosok azt tanácsolták
neki, hogy vetesse ki a fertőzött epehólyagját, de ő nem hitte el, hogy ő a
járvány hordozója. Nem adta fel a szakácsságot, és az emberek körülötte
folyamatosan megbetegedtek és meghaltak. Megkapta a „Tífuszos Mary” becenevet.
Amikor az izraeliták
elkezdték helyreállítani a templomot, a szomszédos szamaritánusok felajánlották
segítségüket. A segítség csak jól jöhet, igaz? Hiszen végül is „sok ember
könnyedén dolgozik”. Azonban ezek a szamaritánusok a bálványimádás fertőzését
hordozták. Nem gondolták, hogy ők maguk fertőzöttek. Azt állították, hogy a
bálványaik pusztán az igaz Istenre emlékeztetik őket, azonban ha az izraeliták
elfogadták volna a segítségüket és szövetségre lépnek velük, a bálványimádás
előtt nyitották volna meg az ajtót.
Milyen gyakran
találkozunk mi is manapság ugyanazzal a kísértéssel? Milyen gyakran vagyunk
megkísértve azzal, hogy fogadjunk el segítséget, még akkor is, ha ez a vallási
szabadságunk korlátozását jelenti? Megalkudni azért, hogy vonzóak legyünk a
tömeg számára? Megkérdőjelezhető cselekedeteket folytatni azért, hogy
elkerüljük, hogy egy barátot vagy egy csoportot zavarjunk? Hangozhatnak ezek
bármilyen jól is emberi szemszögből, Isten szemében ezek nagyon veszélyesek.
Isten képes eltávolítani a fertőzést és tisztává tenni a szívünket, de ehhez
teljes odaszánást vár tőlünk. Isten nagyobb dolgokat tud elérni kevés emberrel,
akik teljesen odaszánták magukat neki, mint nagyobb számú embercsoporttal, akik
megalkuvóak.
„Nem köthetünk
egyezséget – elveinkkel megalkudva – azokkal, akik nem félik Istent.” (Ellen G.
White: Próféták és királyok. Budapest, 1995, Advent Kiadó, 354. o.).
Lisa Ward
a Country Life
hetednapi adventista gyülekezet jegyzője
Cleburne, Texas
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése