Új
olvasmány a fejezet végén a Próféták és királyok 48-49. fejezeteihez
Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 48. fejezet 839. nap
48.
"Nem hatalommal és nem erőszakkal"
Zakariás a következő kinyilatkoztatást kapta Zorobábel
munkájáról mindjárt azután, hogy látomásban látta Jósuát és az Angyalt. "A
velem beszélő angyal újra fölébresztett engem - mondja Zakariás -, ahogyan
álmából szokták fölébreszteni az embert, és ezt kérdezte tőlem: Mit látsz? Én
így feleltem: Egy színarany lámpatartót látok, tetején egy tál; hét mécses van
rajta, és a tetején levő mécseseknek hét-hét csücske van. Két olajfa áll
mellette, az egyik a táltól jobbra, a másik balra.
Megkérdeztem a velem beszélő angyaltól: Mit jelentenek
ezek, uram?... Erre ő így szólt hozzám: Az Úr igéje ezt mondja Zerubbábelnek:
Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én lelkemmel! - mondja a Seregek
Ura."
"Ekkor megszólaltam, és megkérdeztem tőle: Mit jelent
ez a két olajfa a lámpatartó jobb, és bal oldalán? Másodszor is megszólaltam,
és megkérdeztem: Mit jelent az olajfáknak az a két ága, amelyekből két
aranycsövön át folyik le az aranyszínű olaj?... Ekkor így felelt: Ezek ketten a
felkentek, akik az egész föld Urának a szolgálatára állnak" (Zak 4:1-6,
11-12, 14).
Ebben a látomásban az Úr előtt álló két olajfa arany
csöveken át üríti magából az arany olajat a gyertyatartó olajtartójába. Innen
kaptak olajat a templom lámpái, hogy fényük tiszta legyen és állandóan
világítsanak. Az Isten közelében álló felkentektől éppen így árad Isten népére
a menny világosságának, szeretetének és erejének teljessége, ha másoknak is
továbbítják a fényt, örömet és a megújító erőt. Aki így meggazdagodik, annak
gazdagítania kell másokat Isten szeretetének kincseiből.
Zorobábel sokféle nehézséggel küzdve építette az Úr házát.
Kezdettől fogva az ellenség "elcsüggesztette Júda népét, és elrettentette
őket az építéstől." "...és karhatalommal megakadályozták
munkájukat" (Ezsd 4:4, 23). De az Úr közbelépett az építők érdekében és
prófétája, Zorobábel által ezt kérdezte: "Ki vagy te, te nagy hegy?
Síksággá válsz Zerubbábel előtt! Ő teszi föl a zárókövet, miközben ezt
kiáltják: Áldás, áldás szálljon rá!" (Zak 4:7).
Mai Bibliai szakasz: Ezékiel
39
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Ezt a fejezetet Góg és Mágóg végzetének vagy a
gonosz erők pusztulásáról szóló fejezetnek is nevezhetnénk. Isten
közbeavatkozására elpusztult az a hatalmas hadsereg, amely Izrael ellen támadt.
A korábbiakban az ellenség Északról jött, Asszíria és Babilon, akik engedélyt
kaptak, hogy leigázzák Izraelt bűneik miatt. Most Góg és Mágóg érkezett Északról,
egy még erősebb ellenség. Magát Istent kérte Izráel, hogy mentse meg őket. Majd
Ezékiel bemutatja az ellenség nagy erejét. Amikor végül legyőzték őket, még
ennél is hatalmasabb módon nyilatkozott meg Isten Seregének felsőbbrendűsége.
Góg zsákmányul szerzett fegyverei két évre való tűzifát biztosítottak Isten
népének. Hét hónapig tartott csak eltemetni az ellenséges katonák holttesteit.
Végül mindez visszavezet bennünket Ezékiel fő
és vissza-visszatérő mondanivalójához: Izrael végül megérti, hogy Isten küldte
őket fogságba bűneik miatt, de kegyelmesen visszahozza és védelmezi őket.
Ezután a nép tudni fogja, hogy az Úr az Isten (20. vers). Nem csak ez történik
meg, hanem Isten Lelke is ki fog töltetni Izráel házára (29. vers).
Nincs olyan hatalmas ellenség, nincs oly nagy
gonoszság, amit Isten ne tudna legyőzni. Ha fogságban vagyunk, mint ahogy
Izráel volt, még ha bűneink fogságában is, Isten elég hatalmas és kegyelmes
ahhoz, hogy megmentsen bennünket, és aztán tudni fogjuk, hogy Ő az Isten.
Isten ítéletének és győzelmének teljessége Góg
felett jól látható a megszokott áldozati folyamat visszafordulásában. Általában
emberek áldoznak állatokat. A 17-20. versekben madarak és mezei vadak eszik a
leölt lovak és katonák húsát, mintegy áldozati ételt. Ez valóban elborzasztó
kép, ugyanakkor világos tanítás is arról, hogy Isten teljes, megsemmisítő
győzelmet tud aratni a legnagyszerűbb hadseregek és a világ legnagyobb
hatalmasságai ellen is. Ők akartak másokat megszégyeníteni és leigázni, végül
azonban ők szégyenülnek meg, és vereségük teljességre jut.
Jon Dybdahl
118. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 48-49. fejezeteihez (október
29- november 4.).
Azt hiszem, sokan
tudunk azonosulni a 48-49. fejezetben található két történettel, amikor olyan
akadályok kerülnek az utunkba, amelyek letaglóznak és legyőzhetetlennek tűnnek.
Az utóbbi néhány év ilyen volt számomra: beteg lett a legkisebb gyermekem, meghalt
a férjem, anyagi nehézségek adódtak, és újabb házasságom is tönkrement.
Teljesen egyedül éreztem magam, és az akadályok olyan mélyre juttattak, hogy
már nem tudtam, merre menjek tovább.
Biztos vagyok abban,
hogy Zorobábel és Eszter is ugyanígy érzett. Amivel szembesültek, azt bizony
képtelenek voltak egymaguk kezelni. Olyan élethelyzetbe kerültek, amit ember
nem tud megoldani, csak és egyedül az Isten. Hiszem, hogy néha azért enged bele
Isten ilyen helyzetekbe, hogy ne legyen más választásunk, csak az, hogy
felnézünk, és teljes mértékig Istenre támaszkodunk, hogy Ő vigyen át bennünket.
Egyetlen ember
szeretete vagy együttérzése sem tudta volna a szükséges vigaszt biztosítani, és
az erőt megadni, hogy átvészeljem ezt az időszakot, csakis az Isten volt képes
erre. A szélsőséges körülmények hasonlók voltak a templom építéséhez, és ahhoz,
amikor Eszternek a király elé kellett járulnia. Pontosan tudta, hogy mivel néz
szembe, de teljesen Isten oltalmára támaszkodott, amikor azt a bátor lépést
megtette népéért. Nem ugrott fejest, hanem böjtölt és imádkozott, Istenre
hagyatkozva minden lépésnél.
A 49. fejezet vége arra
emlékeztet bennünket, Isten mindig igazolja igazságát és az ő népét egészen az
idők végéig.
„Az Úr harcol értetek, ti pedig maradjatok veszteg!" (2Móz 14:14; új prot.
ford.)
Jill Simpson Palffy
Wesminster hetednapi
adventista gyülekezet, Dél-Karolina, USA
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése