Új
olvasmány a fejezet végén a Próféták és királyok 47. fejezetéhez
Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 47. fejezet 832. nap
47.
Jósua és az angyal
A templom építőinek kitartó és eredményes munkája
megrémítette és nyugtalanította a gonoszság seregeit. Sátán még nagyobb
erőfeszítésekre határozta el magát, hogy jellemük fogyatékosságainak
megmutatásával gyöngítse és csüggessze Isten népét. Ha azokat, akik sokáig
bűnhődtek törvényszegésük miatt, ismét rávehetné Isten parancsai áthágására,
akkor újra foglyul ejtené őket a bűn.
Izráel népe Sátán különös gyűlöletének célpontja volt
mindig, mert Isten őket választotta ki ismeretének megőrzésére. Sátán eltökélte
a nép elpusztítását. Amíg engedelmeskedtek, nem árthatott nekik. Ezért
összeszedte minden erejét és ravaszságát, hogy bűnre csábítsa őket.
Kísértéseitől tőrbe ejtve, áthágták Isten törvényét, és így ellenségeik
zsákmányává lettek.
Izráelt fogolyként vitték Babilonba, de Isten nem fordult
el tőlük. Dorgálással és intéssel küldte hozzájuk prófétáit, hogy ráébressze
őket bűnösségükre. Amikor megalázták magukat Isten előtt és őszinte bűnbánattal
visszatértek hozzá, a bátorítás üzenetét küldte nekik és kijelentette, hogy
kiszabadítja népét a fogságból, visszafogadja őket kegyelmébe, és
visszatelepíti földjükre. Most pedig, hogy a helyreállítás munkája
megkezdődött, és Izráel maradéka visszatért Júdeába, Sátán elhatározta,
meghiúsítja Isten szándékát, ezért arra indította a pogány népeket, hogy
semmisítsék meg ezt a nemzetet.
Ebben a válságos helyzetben "az Úr jóságos szavakkal,
vigasztaló szavakkal" erősítette népét (Zak 1:13). Krisztus művéről és
Sátán munkájáról adott megkapó képpel mutatta be, hogy közbenjárójuknak milyen
hatalma van népe vádolóinak legyőzésére.
A próféta látomásban látja "Jósua főpapot", aki
"piszkos ruhába öltözve" (Zak 3:1, 3) áll az Úr Angyala előtt, és
esdekel, hogy Isten könyörüljön meggyötört népén. Amint azért könyörög, hogy
Isten teljesítse ígéreteit, Sátán arcátlanul kiáll ellene. Isten nem fogadhatja
vissza kegyelmébe Izráelt, mert vétkezett - állítja. Jogot formál rájuk, mint
zsákmányára, és követeli, hogy az Angyal adja át neki őket.
Mai Bibliai szakasz: Ezékiel
32
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Az ausztrálok bálnákat
vadásztak húsukért és zsírjukért. Azok a napok elmúltak. Ma turisták tolonganak
a partokon, majd hajókra szállnak, hogy a bálnák vonulását megfigyeljék.
Időnként egy-egy bálna
váratlanul partara vetődik. Ilyenkor emberek sokasága önkéntesként vállalkozik
arra, hogy vízzel locsolja és visszavezesse a bálnát a tengerbe. Ha az
erőfeszítés kudarcot vall, a mindent átható bűz elviselhetetlenné válik.
A bűz képe dominál
Ezékiel leírásában, amikor Egyiptomot egy bálnához hasonlítja. Ha Egyiptom egy
hatalmas fa, akkor egy nagy bálna is, akinek a húsa hegyeken lesz és betölti a
völgyeket, és akinek vére elárasztja a földet. Fénye kialszik, és az ég
elsötétül. Mint fa, egy nemzet célja az, hogy fészekrakó helyet biztosítson a
madaraknak és védelmet az állatoknak. Most, hogy Egyiptom halott, ragadozó
madaraknak és állatoknak biztosít táplálékot azokat kiszolgálva, akiket mindig
is szolgálnia kellett volna, csak egészen más módon. Az uralkodók számára,
bárhol is éljenek, ez a fajta üzenet a rémület üzenete.
Jahve kardja Egyiptomot
és seregeit a halottak birodalmába juttatja. Sok hadsereg van jelen, akik
Egyiptomhoz beszélnek, akit csak az vigasztal, hogy nincs egyedül. Vajon ez a
leírás azt tanítja, hogy a halottak öntudatos állapotban vannak? Egyáltalán
nem. Ez egy képletes nyelvezet, mint Abimélek leírása Bírák 9:7-21-ben arról, hogy
a fák beszélnek. Az üzenet azonban világos. A halál a nagy egyenjogúsági
aktivista. Nem tesz különbséget.
Kerüljük el az
önfelmagasztalás bűnét és éljünk mindennap annak a tudatában, hogy a napjaink
végesek, és csak az marad meg, amit Istenért teszünk.
Ross Cole
117. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 47. fejezetéhez (október
22-28.).
Szeretünk magunkra úgy
gondolni, mint akik különleges célpontjai vagyunk sátán üldözésének. Így is
van. Mi vagyunk a maradék. Célkeresztben vagyunk. Azonban többről van szó
ennél, és ez egyrészt változást hozhat életünkbe, másrészt csökkenti az
egónkat.
Igazából semmik sem
vagyunk Sátán számára, semmi nem jelentünk neki. Pusztán járulékos kára vagyunk
annak, hogy az Ellenség célba veszi Krisztust. Mi csupán az „A jelű bűnjel”
vagyunk a tárgyaláson, mely a világegyetem sorsáról folyik. Sátán azzal vádolja
Istent, hogy igazságtalan, hiszen az áldozata árán megmenti a gyarló embert az
örökkévalóság számára. Sátán úgy véli, ő és gonosz serege sokkal inkább érdemli
a különleges bánásmódot.
Ez az a nép - kérdi -,
amely elfoglalja majd helyemet, és a velem tartó angyalok helyét a mennyben?
Azt vallják, hogy engedelmeskednek Isten törvényének; de vajon megtartják-e
előírásait? nem szeretik-e jobban önmagukat, mint Istent? Nem helyezik-e saját
érdekeiket a néki való szolgálat fölé? Nem szeretik-e a világ dolgait? Nézd
csak bűneiket, amelyek rányomják bélyegüket életükre! Figyeld, milyen önzőek,
rosszindulatúak, gyűlölködők! Engem angyalaimmal elűzöl magadtól, őket pedig -
akik ugyanolyan bűnösek - megjutalmazod? Ez nem igazság, Isten! Az igazság
kárhozatukat követeli! (Próféták és királyok, Budapest, 1995, Advent Kiadó,
366. o.)
Az örökkévalóság
ígérete Jézus válaszában nyugszik: „Lehet, hogy jellemük tökéletlen és
igyekezetük kudarcba fulladt, de megbánták bűneiket, én pedig megbocsátok
nekik, és elfogadom őket.”
Karen D. Lifshay
Stanfield, Oregon
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése