Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 22. fejezet 1000. nap
22.
János bebörtönzése és halála
Keresztelő János elsőként hirdette Krisztus országát, s
első volt a szenvedésben is. A puszta friss levegője, az ajkán csüggő hatalmas
tömegek után most be volt zárva egy pincebörtön falai közé. Fogoly lett Heródes
Antipás erődjében. János szolgálatának legnagyobb részét a Jordántól keletre
fekvő területeken töltötte, ami Antipás uralma alatt állt. Maga Heródes is
hallgatta Keresztelő János prédikálását. Az erkölcstelen király megremegett a
megtérésre intő felhívás hallatán: "Heródes fél vala Jánostól, igaz és
szent embernek ismervén őt, [...] és ráhallgatván, sok dologban követi, és
örömest hallgatja vala őt" (Mk 6:20). János hűségesen foglalkozott vele,
leleplezte Heródiással, testvére feleségével fenntartott gonosz viszonyát. Egy
darabig Heródes erőtlenül szabadulni próbált az őt fogva tartó testi vágy
láncaitól, ám Heródiás még erősebben kötözte meg hálójában, s bosszút forralt
Keresztelő János ellen. Rávette Heródest, hogy vesse börtönbe a prófétát.
János élete aktív munkával telt, így börtönéletének sötétje,
tehetetlensége súlyosan nehezedett rá. Amint egyik hét telt a másik után, s az
idő nem hozott változást, csüggedés, kétség lett úrrá rajta. Tanítványai nem
feledkeztek meg róla. Szabad bejárásuk volt a fogolyhoz, vitték neki a híreket
Jézus munkálkodásáról, s elmondták, hogyan sereglenek köré az emberek. Azt is
megkérdezték, hogy ha ez az új tanító a Messiás, akkor miért nem tesz valamit
János kiszabadítása érdekében. Hogyan engedheti meg, hogy hűséges hírvivőjét
megfosszák szabadságától, sőt talán életétől is?
E kérdések nem maradtak hatástalanok. Olyan kétségeket
sugalltak Jánosnak, melyek soha fel sem merültek volna benne. Sátán örömmel
hallgatta e tanítványok szavait, s látta, hogyan kavarják föl az Úr követének
lelkét. Ó milyen gyakran éppen azok bizonyulnak a legveszélyesebb ellenségnek,
akik egy jó ember barátainak hiszik magukat, s vágyakoznak hűségük
kimutatására! De ahelyett, hogy megerősítenék barátjuk hitét, szavaik hányszor
letörnek és elbátortalanítanak!
A Megváltó tanítványaihoz hasonlóan Keresztelő János sem
értette meg Krisztus országának természetét. Várta, hogy Jézus elfoglalja Dávid
trónját, s ahogy telt az idő, és a Megváltó nem igényelte a királyi hatalmat,
János összezavarodott és aggódni kezdett. Annakidején kijelentette a népnek,
hogy Ésaiás próféciájának be kell teljesednie az Úr útjának előkészítése
érdekében: minden hegynek és halomnak alá kell szállnia, az egyenetlen
egyenessé legyen és a bércek rónává. Arra várt, hogy az emberi büszkeség és hatalom
leromboltassék. Úgy mutatta be a Messiást, mint akinek szórólapátja a kezében
van, és mindenestül megtisztítja szérűjét, a gabonát csűrébe takarítja, a
polyvát pedig olthatatlan tűzzel égeti meg. Illés prófétához hasonlóan, akinek
lelkével és erejével jött el Izraelhez, várta, hogy az Úr kijelentse Önmagát,
mint tűz által válaszoló Isten.
Küldetése során Keresztelő János a gonoszság félelem
nélküli dorgálójaként állt meg magas és alacsony helyeken egyaránt, Heródes
király elé mert állni, s nyíltan megfeddte a bűnt. Életét sem tekintette
drágának, csak hogy kijelölt munkáját elvégezhesse. Föld alatti börtönéből most
Juda törzsének Oroszlánját figyelte: mikor töri meg az elnyomó büszkeségét, s
szabadítja meg a szegényt, és őt, a kiáltót. Jézus azonban látszólag
megelégedett azzal, hogy tanítványokat gyűjtött maga köré, gyógyította és
tanította az embereket. A vámszedők asztalánál evett, mialatt a római iga
naponta súlyosabban nehezedett Izraelre, s míg Heródes király és hitvány
szeretője azt tette, amit akart, a szegények és szenvedők kiáltása az égig
hatolt.
A sivatagi próféta számára mindez megoldhatatlan rejtélynek
tűnt. Időnként démonok sugallatai kínozták lelkét, s szörnyű félelem árnya
borult rá. Lehetséges, hogy a rég várt Szabadító még nem jelent meg? Akkor mit
jelent az üzenet, amelyet hordoznia kell? János keserűen csalódott munkájának
eredményében. Azt várta, hogy Isten üzenetének ugyanolyan hatása lesz, mint
amikor a törvényt felolvasták Jósiás és Ezsdrás idejében (Vö. 2Krón 34; Neh
8.9. fejezet). Mélységes megtérést és az Úr felé fordulást remélt. Küldetésének
sikere érdekében feláldozta egész életét. Hiába lett volna?
Jánosnak fájdalmat okozott, hogy iránta való szeretetből
tanítványai hitetlenséget táplálnak Jézussal szemben. Gyümölcstelen lett volna
érettük végzett munkája? Hűtlenül végezte volna küldetését, hogy most
megfosztották a munkától? Ha a megígért Szabadító megjelent, s János igazán
betöltötte misszióját, vajon Jézus nem törné-e meg az elnyomó hatalmát, s nem
szabadítaná-e ki követét?
Keresztelő János mégsem adta fel Krisztusba vetett hitét. A
mennyei szózat és a leszálló galamb emléke, Jézus folttalan tisztasága, a
Szentlélek ereje, amely megnyugodott Jánoson, amikor a Megváltó színe elé
került, s a prófétai iratok tanúsága - mindez bizonyította, hogy a Názáreti
Jézus a megígért Messiás.
Mai Bibliai szakasz: János
5
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
A mai olvasmányunk a
jeruzsálemi Juhkapuhoz röpít bennünket, ahol egy tó található. Héberül
Bethesdának nevezik, ami azt jelenti: a kegyelem háza. Rengeteg beteg ember
gyűlik a partjára, mivel odavonzza őket az általános hiedelem, hogy a vízben
néha varázserő rejlik. Ettől várják gyógyulásukat.
A többi evangélium nem
jegyzi fel ezt a történetet, hiszen többnyire a galileai csodákra szorítkoznak,
de János inkább azokról az eseményekről számol be, amelyek Jeruzsálemben
történtek. Jézus pontosan azzal van elfoglalva, amit a názáreti zsinagógában
bejelentett, miközben Ézsaiás próféta szavait tartalmazó tekercsből olvasott
fel: „Az Úrnak lelke van én rajtam,
mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az evangéliumot hirdessem,
elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak
szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyílását, hogy szabadon bocsássam
a lesújtottakat” (Lk 4:18-19).
A férfi, aki 38 éve
magatehetetlen, mert egy sorvadást okozó betegségben szenved, felkelti Jézus
figyelmét és együttérzését. Az Ő küldetésének lényege, hogy segítsen az
embereken. Így hát biztosak lehetünk abban, hogy nincs olyan szenvedés,
szívfájdalom, vagy lelkünket fogságban tartó bűn, amiről Jézus ne tudna, és
amitől ne szeretne megszabadítani.
A parton fekvő bénáról,
akit mindenki magára hagyott, és már egészen reményét vesztette, Ellen White
így ír: „Jézus nem kérte ezt a szenvedőt, hogy higgyen benne. Egyszerűen így
szólt: »Kelj fel, vedd fel a te nyoszolyádat, és járj!« Ám a férfi hite
belekapaszkodik ebbe a mondatba. … Felszökken, és újra tud mozogni” (Jézus élete. Budapest, 2003, Advent
Kiadó. 160. oldal).
Jézus hatalma túlmutat
azon, hogy képes meggyógyítani a fizikai betegségeket. Ő arra vágyik, hogy
megbocsáthassa bűneinket, megszabadítson bennünket mindentől, ami lehúz
bennünket, hogy ne tudjunk készülni az Ő eljövetelére. Fogadjuk el Isten
kegyelmi ajándékát ma, és örüljünk szabadításának!
Willie Oliver
140. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
22-23. fejezeteihez
(április 8 –14.).
Keresztelő Jánosnak a
Messiás számára végzett előkészítő munkája végül egy utolsó helyhez vezetett: a
sírhoz. A szolgálata és élete vége felé közeledő János tapasztalata előre
vetítette Jézus földi szolgálatának és életének végét. János a börtöncellájában
kétségbeesve vívódott, amikor azon tűnődött, vajon a helyes utat választotta-e,
és hogy a tanítványainak hitén esett csorba mit is jelent az Istennel való
kapcsolatukban. Így aztán elküldte a tanítványait, hogy kérdezzék meg, kell-e
másik utat választaniuk.
Miután Jézus
megválaszolta János tanítványainak kérdését, János úgy döntött, hűséges lesz a
halálig.
Amikor Jézus a
Gecsemáné kertben imádkozott, vajon gondolt-e Jánosra? Mikor azon töprengett,
van-e másik út, ami megfelel Isten akaratának, és vajon mi fog történni
kételkedő tanítványaival, eldöntötte-e, hogy ha János úgy döntött, hogy hűséges
lesz a halálig, akkor Ő is megteheti?
Jánoshoz hasonlóan
mindannyiunkkal megesik, hogy el-eltöprengünk azon: vajon az Istenbe vetett
hitünk jó útra vezet-e minket. Ilyenkor kell emlékeznünk arra, hogy Isten
Jánost épp a megfelelő időben küldte el, hogy előkészítse az utat Jézus
számára, aki épp a megfelelő időben szolgált, hogy előkészítse az utat a mi
számunkra. Igaz, hogy nem láthatjuk kezdettől fogva a véget, és nem is tudhatjuk,
hogy Krisztus mikor tér vissza, de tudhatjuk, hogy közel ez az idő, közel van
Isten, és mi is választhatjuk a hit útját.
Brent Hamstra
Egyetemi tanár és
tanszékvezető, Kémia Tanszék
Southern Adventist
University
Collegedale, Tennessee
USA
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlés