Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – A nagy küzdelem 1. fejezet 1526. nap
A világosság és dicsőség ura három évig járt népe között.
"Széjjeljárt jót tévén és meggyógyítván mindeneket, kik az ördög hatalma
alatt voltak. " Bekötözte a megtört szívűeket, szabadon bocsátotta a
megkötözötteket, visszaadta a vakok látását, a bénákat járóvá, a süketeket
hallóvá tette; megtisztította a bélpoklosokat, feltámasztotta a halottakat, és
a szegényeknek az evangéliumot prédikálta (Acs 10:38; Lk 4:18; Mt 11:5). Minden
rendű és rangú embert egyaránt kedvesen hívott: "Jöjjetek énhozzám
mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak
titeket" (Mt 11:28).
Bár jóért rosszal és szeretetéért gyűlölettel fizettek neki
(Zsolt 109:5), rendületlenül végezte irgalmas munkáját. Soha nem küldte el azt,
aki áldásért hozzá fordult. E hontalan vándor, aki nap mint nap eltűrte a
gyalázatot és ínséget, azért élt, hogy kielégítse az emberek szükségleteit,
könnyítsen bajukon és felkínálja nekik az élet ajándékát. Irgalmát, amelyet
gazdagon mért, konok szívvel elvetették, de Ő újra felkínálta, még nagyobb
szánalommal és kimondhatatlan szeretettel. Izrael mégis elfordult legjobb
barátjától és egyetlen segítőjétől. A Megváltó szeretetét és kérlelését semmibe
vették, tanácsait elutasították, intéseit kinevették.
A remény és bocsánat ideje gyorsan múlt. Isten sokáig
késleltetett haragjának pohara már majdnem megtelt. A hitehagyás és lázadás
korszakaiban gyülekező felhők, a keservektől fekete fellegek már-már
rászakadtak a bűnös népre. És Őt, az egyetlent, aki meg tudta volna menteni
őket közelgő végzetüktől, semmibe vették, sértegették, elvetették és nemsokára
keresztre feszítették. Amikor Krisztus a Golgota keresztjén függött, Izrael
napja, az Istentől megáldott, kedvelt nép napja leáldozott. Egyetlen lélek
elvesztésével olyan kincs vész el, amelynek értéke egy egész világnyi
nyereséget messze túlszárnyal. De amikor Krisztus letekintett Jeruzsálemre, az
egész város, az egész nemzet pusztulását látta maga előtt - a városét, a
nemzetét, amely egykor Isten választottja, féltve őrzött kincse volt.
A próféták siratták a hitehagyó Izraelt, és azt a
rettenetes pusztulást, amely bűnei miatt sújtotta. Jeremiás kívánta, hogy szeme
könnyek forrásává váljon, és éjjel-nappal sirathassa népe lányának megöletteit
és az Úr fogságba vitt nyáját (Jer 9:1; 13:17). Mekkora lehetett akkor Jézus
fájdalma, akinek prófétai látása nemcsak éveket, de korszakokat fogott át!
Látta a pusztító angyalt, amint felemelte kardját a város ellen, amely oly
sokáig Jahve lakóhelye volt. Az Olajfák-hegyéről, épp arról a helyről, amelyet
később Titus és serege elfoglalt, látta a völgyön túl a szent pitvarokat,
szemlélte az oszlopcsarnokokat és könnyfátyolos szemmel nézte a félelmes képet:
az ellenséges seregtől körülvett falakat. Hallotta a harcra menetelő katonák
lépteinek zaját. Hallotta az ostromolt városban kenyérért síró anyák és
gyermekek hangját. Látta a szent és gyönyörű templomot, a város palotáit és
tornyait lángokban állni, és látta, hogy helyükön csupán parázsló romhalmaz
maradt.
Tekintetével átfogva a korszakokat, minden országban ott
látta a szövetség szétszórt gyermekeit, "mint roncsokat a sivatag
szélén". A város fiaira már-már rászakadó földi büntetésben a harag
poharának első cseppjeit látta; ezt a poharat a végítéletkor fenékig ki kell
üríteniük. Isteni szánalom és sóvárgó szeretet fejeződött ki e szomorú
szavakban: "Jeruzsálem, Jeruzsálem! Ki megölöd a prófétákat, és megkövezed
azokat, akik tehozzád küldettek, hányszor akartam egybegyűjteni a te fiaidat, miképpen
a tyúk egybegyűjti kis csirkéit szárnya alá; és te nem akartad. " Ó, te
nép, ki minden más népnél nagyobb kegyben részesültél, bárcsak felismerted volna
meglátogatásodnak idejét, és azt, ami békességedet szolgálja! Feltartóztattam
az igazságszolgáltatás angyalát, megtérésre szólítottalak, de hiába. Nemcsak
szolgáknak, követeknek és prófétáknak álltatok ellen, hanem Izrael Szentjének,
Megváltótoknak is. Ha elpusztultok, csak magatokra vethettek. "Nem akartok
hozzám jőni, hogy életetek legyen" (Mt 23:37; Jn 5:40).
Krisztus a megátalkodott, hitetlen, lázadó és Isten büntető
ítélete elé siető világ szimbólumát látta Jeruzsálemben. Az elbukott emberiség
keserveinek súlya nehezedett lelkére. Ez csalta ajkára azt a mérhetetlenül fájdalmas
kiáltást. Ismerte a bűn történetét, amelyre rányomta bélyegét az emberi
szenvedés, könny és vér. Szíve szánalomra indult a föld nyomorgó, szenvedő
lakói iránt. Mindenkin szeretett volna segíteni. De még az Ő keze sem
fordíthatta vissza az emberi keservek árját. Csak kevesen akartak a segítség
egyedüli forrásából meríteni. Jézus kész volt meghalni azért, hogy az
üdvösséget lehetővé tegye számukra. De kevesen keresték nála az életet. A menny
Királya sír! Az örök Isten Fia nyugtalan, és meggörnyed a fájdalom súlya alatt!
Az egész mennyet megdöbbentette ez a jelenet. Ez bizonyítja, hogy milyen
rettenetes dolog a bűn, ez tanúsítja, hogy még a végtelen hatalom számára is
milyen nehéz feladat a bűnöst megmenteni az isteni parancsolatok áthágásának
következményeitől. Amikor Jézus tekintete az utolsó nemzedékre esett, hasonló
csalások útvesztőjében látta a világot, mint amelyek Jeruzsálem pusztulását
okozták. A zsidók nagy bűne az volt, hogy megtagadták Krisztust; a keresztény
világ nagy bűne pedig az, hogy elveti Isten törvényét, a menny és föld
kormányzatának alapját. Jahve parancsait lebecsülik és semmibe veszik. A bűn
foglyainak milliói Sátán rabszolgái, akik a második halál elszenvedésére vannak
kárhoztatva, még meglátogatásuk napján sem hajlandók meghallgatni az igazság
igéit. Rettenetes vakság! Érthetetlen elvakultság!
Két nappal a páska ünnepe előtt Krisztus, leleplezve a
zsidó főemberek képmutatását, utolsó alkalommal távozott a templomból, és
tanítványaival ismét kiment az Olajfák-hegyére, leült velük a városra tekintő
füves lejtőn. Még egyszer rátekintett falaira, tornyaira és palotáira. Még
egyszer elnézte a vakítva csillogó templomot, a szépség diadémját, a szent hegy
koronáját.
Mai Bibliai szakasz: 1
Krónikák 1
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Ha valaki kinyitja a
Krónikák könyvét, azt gondolhatja, hogy sajnálatos módon csupán nevek hosszú
listájához érkezett el. Ha veled is ez a helyzet, mint ahogy velem is így volt
egykor, kezdd újból. Nézd az első nevet. Ádám. Ez egy könyv az emberiségről,
rólunk, és a mi Istenünkről. A Krónikák eleje a megváltás tervére emlékeztet.
Felidézhetjük a megigazulásra való elsőszülöttségi jogunkat. A megváltás
tisztító ereje pedig elénk tárja a megszentelődés folyamatát, ami papokká tesz
bennünket.
Ha a templom és a papok
szemszögéből szemléljük Isten népének vonulatát, akkor egészen más megértésre
jutunk, mint a próféták vagy királyok előző könyveiben;
egyfajta lelki szemüvegen át láthatjuk Isten kezét az ő népén.
Olvasva a neveket Ádámtól
Áronig; Isaitól végül Jézusig, Isten tervét és ígéretét láthatjuk. Olvasd el
újra a neveket, és megláthatod, hogy Isten nem felejtette ki Izmaelt és Ézsaut
(Edomot), a fekete bárányt sem a lelki családfánkból. Izmael Ábrahám száműzött
fia volt, Ézsau pedig Izsák lobbanékony gyermeke, mégis megemlíti őket itt az
Ige. Mindannyian része vagyunk Isten tervének. Mint Isten családja, itt a
Krónikák első fejezeteiben nyomon követhetjük családunk hibáit és papi
örökségét. Isten csodálatos kegyelme által igényeled-e az elsőszülöttségi
jogot, és leszel-e – Ádámhoz hasonlóan – megváltott és boldog Jézusban?
Christopher
Beason
215. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM
1. fejezetéhez
(szeptember 15-21.).
Gary Ridgway sorozatgyilkos rezzenéstelen arccal
hallgatta a bíróságon az ellene felhozott vádat, miszerint negyvennyolc nőt
különös kegyetlenséggel meggyilkolt. Amikor az áldozatok családtagjai
kifejezték felé fájdalmukat, gyászukat és izzó haragjukat, Gary továbbra is
tökéletesen közönyös maradt. Egyedül azon szavak hallatán fakadt sírva,
amelyeket Robert Rule, az egyik áldozat édesapja mondott neki: „Ridgeway,
vannak itt emberek, akik gyűlölik magát. Én nem. Megbocsátom, amit tett.
Őszintén bevallom, iszonyúan megnehezítette, hogy a hitem szerint éljek,
aszerint, amit Isten szeretne, hogy tegyek, ez pedig a megbocsátás. De
megbocsátok.”
Az isteni meglátogatás idején Izrael nem ismerte
fel a szeretet leghatalmasabb, és leginkább várt megnyilvánulását. Krisztus „Az
övéi közé jött, és az övéi nem fogadták be őt” (Jn 1:11, ÚRK). Figyelembe véve,
hogy Jézus elutasításával és keresztre feszítésével az emberek a lehető
legnagyobb gonoszságot követték el, a világ a legmeghatóbb és leginkább
felfoghatatlan megbocsátásnak lehetett tanúja, amikor Jézus kiejtette e
szavakat: „Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” (Lk
23:34, ÚRK).
A megbocsátás, amit Jézus felajánlott azoknak,
akik megfeszítették Őt, nem jelenti azt, hogy Isten nem állít fel határokat.
Jeruzsálem lerombolása előképezte azok végső sorsát, akik elutasítják az Isten
hívásait. Nem tudjuk, vajon a bevezetőben említett sorozatgyilkos elfogadta-e
az áldozat apja által felajánlott megbocsátást. Hasonlóképpen: nem mindenki
fogadja el Jézus feltétel nélküli megbocsátását.
Fogadjuk el még ma a meg nem érdemelt
bűnbocsánatot, amit Krisztus adott a kereszten! Igazi boldogság és örök élet
van abban, ha elfogadjuk ezt a felbecsülhetetlenül értékes ajándékot.
Rosana Barros
feleség, édesanya, író.
Ámen🛐✝🙏
VálaszTörlésÁmen!
VálaszTörlés