Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – A nagy küzdelem 2. fejezet 1532. nap
2.
Üldözés az első századokban
Amikor Jézus kinyilatkoztatta tanítványainak Jeruzsálem
végzetét és a második advent eseményeit, megjövendölte azt is, hogy Isten
népének mi lesz a sorsa Urunk mennybemenetelétől kezdve, egészen addig, amíg
hatalommal és dicsőséggel visszatér, hogy megszabadítsa népét. A Megváltó az
Olajfák-hegyéről letekintve már látta az apostoli egyházra nemsokára rázúduló
viharokat. Bepillantva a távolabbi jövőbe, szeme elé tárultak azok a vad,
pusztító viharok, amelyek az üldözés sötét századaiban megtépázzák követőit.
Néhány rövid, de súlyos kijelentéssel megjövendölte, hogy e világ urai milyen
rettenetes sorsra ítélik Isten egyházát (Mt 24:9. 21-22). Krisztus követőinek
ugyanazt a megalázó, meggyalázott, fájó utat kell taposniuk, amelyen Mesterük
járt. A világ Megváltója elleni gyűlölet mindazok ellen fel fog lángolni, akik
az Ő nevében hisznek.
Az őskeresztény egyház történelme tanúsítja a Megváltó
szavainak teljesedését. A föld és a pokol hatalmai Krisztus ellen sorakoztak
fel akkor, amikor csatasorba álltak Krisztus követői ellen. A pogány világ
tudta, hogy az evangélium diadala a pogány templomok és oltárok elsöprését
jelenti. Ezért összegyűjtötte erőit, hogy a kereszténységet megsemmisítse.
Fellángolt az üldözés tüze. A keresztényeket megfosztották javaiktól, és kiűzték
otthonukból. A keresztények "sok szenvedésteljes küzdelmet" álltak ki
(Zsid 10:32). "Megcsúfoltatások és megostoroztatások próbáját állották ki,
sőt még bilincseket és börtönt is" (Zsid 11:36). Sokan vérükkel
pecsételték meg bizonyságtevésüket. Előkelőket és rabszolgákat, gazdagokat és
szegényeket, művelteket és műveletleneket egyaránt irgalmatlanul lemészároltak.
Ezek az üldözések, amelyek Néró uralkodása alatt, Pál
apostol vértanúhalála idején kezdődtek, kisebb vagy nagyobb hevességgel
századokon át tartottak. A keresztényeket a legrettenetesebb bűncselekményekkel
vádolták - hamisan. Azt mondták, hogy miattuk vannak a csapások - az éhínség, a
járvány, a földrengések. Közutálat és gyanakvás tárgyává lettek. A besúgók
pedig jutalom ellenében készek voltak elárulni az ártatlanokat, akiket azután a
birodalom elleni lázadókként, a vallás ellenségeiként és a társadalom
tehertételeiként elítéltek. Sokat közülük a vadállatok elé dobtak, vagy élve
elégettek az amfiteátrumokban. Egyeseket keresztre feszítettek; másokat
vadállatok bőrébe bújtattak, és az arénába dobva széttépettek a kutyákkal.
Büntetésük sokszor nyilvános ünnepségek fő szórakozása volt. Hatalmas tömegek
gyűltek össze, hogy élvezzék ezt a látványt. A haldoklók kínlódását kinevették
és megtapsolták.
Krisztus menedéket kereső követőire úgy vadásztak, mint a
vadállatokra. Kénytelenek voltak elhagyott, néptelen helyeken elrejtőzni.
"Nélkülözve, nyomorgattatva, gyötörtetve, akikre nem volt méltó e
világ", bujdostak "pusztákon és hegyeken, meg barlangokban és a
földnek hasadékaiban" (37:38. v.) A katakombák ezreknek nyújtottak
menedéket. A Róma környéki hegyek alatt hosszú járatokat vágtak a talajban és a
sziklákban. Sötét és bonyolult folyosóhálózat vezetett a város falain túl több
mérföldnyire. Krisztus követői e föld alatti menedékhelyeken temették el
halottaikat; és itt találtak otthonra is, amikor meggyanúsították és törvényen
kívül helyezték őket. Amikor az Életadó életre kelti a nemes harc megharcolóit,
Krisztus ügyének sok-sok mártírja jön majd elő azokból a sötét üregekből.
Jézusnak e tanúi a leghevesebb üldözések idején is
makulátlanul megőrizték hitüket. Minden kényelemtől megfosztva, a napfénytől
elzárva, a föld sötét, de békés ölén találtak otthonra. Panasz nem hagyta el
ajkukat. Hitről, béketűrésről, reménységről tanúskodó szavakkal bátorították
egymást, hogy el tudják viselni a nélkülözést és a gyötrelmeket.
Semmilyen földi áldás elvesztése nem tudta őket
rákényszeríteni arra, hogy Krisztusba vetett hitüket megtagadják. Minden próba
és minden üldözés csak egy-egy lépés volt, amellyel közelebb jutottak a
megnyugváshoz és a jutalomhoz.
Sokan Isten régebbi szolgáihoz hasonlóan, "kínpadra
vonattak, visszautasítván a szabadulást, hogy becsesebb feltámadásban részesüljenek"
(35.v). Mindez Mesterük szavaira emlékeztette őket, aki azt mondta, hogy amikor
Krisztusért üldözik őket, legyenek nagyon boldogok, mert nagy lesz jutalmuk a
mennyben; mert korábban így üldözték a prófétákat is. És ők örültek, mert
Krisztus méltónak találta őket arra, hogy az igazságért szenvedjenek, és
győzelmi énekük felhangzott a lobogó lángok között. Hitszemükkel felfelé
néztek, Krisztust látták és az angyalokat, amint a legmélyebb érdeklődéssel
tekintenek le a mennyből, és helyeslőn figyelik kitartásukat. Isten trónjától
egy hangot hallottak: "Légy hív mindhalálig, és néked adom az életnek
koronáját!" (Jel 2:10).
Sátán hiába próbálta erőszakkal megsemmisíteni Krisztus
egyházát. Nem szűnt meg a nagy küzdelem, amelyben Jézus tanítványai feláldozták
életüket, amikor ezek a hűséges zászlóvivők elhullottak őrhelyükön. Vereségük
győzelem volt. Isten munkásait megölték, de az ügy biztosan haladt előre. Az
evangélium tovább terjedt, és követőinek száma nőtt. Behatolt még a "római
sasok" számára megközelíthetetlen területre is. Egy keresztény, aki vitába
szállt az üldözést szorgalmazó pogány uralkodókkal, ezt mondta: "Ha
meggyilkoltok, megkínoztok, elítéltek bennünket... Igazságtalanságotok
tanúsítja, hogy ártatlanok vagyunk... Kegyetlenségtekből nincs..., hasznotok."
Ez még inkább vonzott másokat meggyőződésükhöz. "Minél több embert
kaszaboltok le közülünk, annál többen csatlakoznak hozzánk. A keresztények vére
magvetés. "'
Mai Bibliai szakasz: 1
Krónikák 7
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Egyszerűen elolvashatnánk a
neveket a mai fejezetben, és továbbléphetnénk. Harcosok és bátor férfiak
neveivel találkoznánk, nevek tulajdonosaival, akiknek vagy csak fiaik, vagy
csak lányaik voltak, és olvashatnánk halottakról és gyászolókról is. Van
azonban egy meghitt téma ebben a fejezetben: a család.
A 4-5. versben utalást találunk apákra, feleségekre, fiakra, és a „család” illetve az „erős, hadakozó” szavak együtt szerepelnek a megemlített nemzetségek hatalmas létszámával. A 15-18-ig terjedő versekben megtalálhatjuk, hogy Czélofhád Gileád unokája volt és csak lányai voltak, míg Gileád húgának, Moléketnek viszont három fia volt. A 21-23-ig terjedő részben egy tragédiáról hallhatunk, amiben Gáth őslakosai megölték Efraim fiait, hogy elvegyék tőlük a jószágokat. Efraim meggyászolta a fiait, és amikor feleségének újra fia született, Bériának nevezte el, ami „tragédiát" jelent.
A 24. vers egy gazdag, hatalommal rendelkező asszonyról, Seéráról szól. Hasznos segítőtárs volt, amikor Salamon újraépítette a Bethoron kánaánita területét (2Krón 8 és Józs 16). A feljegyzés szerint saját várost is épített, Uzen-Seérát. Vezetői szerepe, és az, hogy egy túlnyomóan férfiakból álló listában szerepel, arról tanúskodik, hogy Isten elhívott szolgája lehetett.
Ezeket a történeteket olvasva valószínűleg találunk dolgokat, amelyek kapcsolódnak a családunkhoz. Van harcos, vagy bátor férfi/nő a családunkban? Van valaki, akinek vannak fiai és lányai, de esetleg csak fiai vagy csak leányai? Biztosan megtapasztaltuk már azt a mély gyászt, amit akkor érzünk, ha egy szeretett személyt elveszítünk. Nos ez jelenti családban élni: átérezzük mások terheit és örömeit. Isten családjának tagjai vagyunk, és az itt felvázolt nemzedékrend emlékeztet bennünket arra, hogy a mennyben hatalmas családi találkozónk lesz! Én ott szeretnék lenni, és te?
Christopher
Beason
216. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM
2. fejezetéhez
(szeptember 22-28.).
Amikor a családom tagjai hetednapi adventisták
lettek, én még csak 12 éves voltam. Abban a tanévben az iskolatársaim
terrorizáltak, így majdnem minden nap elrejtőztem a szünetekben. Azonban ha az
osztálytársaimnak segítségre volt szüksége, én hajlandó voltam segíteni őket a
tanulmányaikban vagy más tevékenységekben. A tanév végén bocsánatot kértek
tőlem. Nem nyertem új barátokat, de boldog voltam Jézus mosolya miatt, az Ő
helyeslésének bizonyosságával.
A korai egyház pontosan azt szenvedte el, amit
Jézus megjövendölt. A keresztény életstílusukkal és hűségükkel mércévé váltak,
és ezzel leleplezték a gonoszok bűneit. A Megváltó életének elveinek megfelelő gyakorlatuk
olyan volt a bűnösök számára, mint egy halálos nyíl, és ők az irigységtől és
gyűlölettől hajtva az igaz Istenfélők legrosszabb üldözőivé váltak.
Krisztus iskolájának ezen tanítványai azonban a
folyamatos fenyegetettség alatt is rendületlenül ragaszkodtak hozzá, hogy
Mesterük nyomában járjanak. Isten helyeslése volt a legbecsesebb tulajdonuk. Az
üldözés csak megerősítette a Szentírás tiszta igazságát: „De mindazok is, akik
kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, üldöztetni fognak.” (2Tim 3:12)
„Éledjen csak fel az őskeresztény egyház hite és
ereje, az majd életre kelti a gyűlölet szellemét, és felszítja az üldözés
tüzét!” (46. o.) Legyünk mi az okai Jézus mosolyának! Élesz újra az egyházadat,
Uram!
Rosana Barros
feleség, édesanya, író.
Ámen🛐✝🙏
VálaszTörlés