Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Az apostolok története 58. fejezet 1520. nap
A korinthusiaknak így írt: "Az Istennek nékem adott
kegyelme szerint, mint bölcs építőmester, fundamentumot vetettem, de más épít
reá. Kiki azonban meglássa, mimódon épít reá. Mert más fundamentumot senki sem
vethet azonkívül, amely vettetett, mely a Jézus Krisztus. Ha pedig valaki
aranyat, ezüstöt, drágaköveket, fát, szénát, pozdorját épít rá erre a
fundamentomra, kinek-kinek munkája nyilván lészen; mert ama nap megmutatja,
mivelhogy tűzben jelenik meg; és hogy kinek-kinek munkája minémű legyen, azt a
tűz próbálja meg." (1. Kor. 3, 10-13.)
Az apostolok a biztos fundamentomra építettek, az örök
Sziklára. Erre az alapra helyezték azokat a köveket, amelyeket a világ
bányáiból vájtak ki. Az építők azonban nem munkálkodhattak zavartalanul.
Krisztus ellenségei rendkívül megnehezítették munkájukat. Harcolniuk kellett
azok vakbuzgósága, babonái, előítéletei és gyűlölete ellen, akik az ingatag
alapra építettek. A gyülekezet felépítésén közreműködők közül sokakat a
Nehémiás idejében épülő fal munkásaihoz lehetett hasonlítani, akikről
olvashatjuk: "A kőfalon munkálkodók közül a tehernek hordói egyik
kezökkel, amely a munkát végezé, rakodónak, másik kezök pedig a fegyvert tartja
vala." (Neh. 4, 17.)
Királyok és kormányzók, papok és főemberek igyekeztek
lerombolni Isten templomát. Azonban Isten hűséges emberei folytatták a munkát,
bátran szembenéztek fogsággal, kínzatással és a halállal. Az épület készült,
szépen és arányosan. Időközönként ugyan a munkásokat már-már elvakította a
környező babonák köde és homálya, máskor viszont erőszakos ellenfeleik majdnem
legyőzték őket. Ők azonban folytatták munkájukat rendíthetetlen hittel és
tántoríthatatlan bátorsággal.
Mai Bibliai szakasz: 2 Királyok
20
A fejezetet itt olvashatod
el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Ezékiás újabb
kihívással nézett szembe – élete a végéhez közeledett! E földi élet rövidségének tudatában
természetes volt Ezékiás számára, hogy sírjon sorsa miatt.
Ézsaiás közvetítette az
üzenetet a királynak. A próféta valószínűleg morgott egy kicsit, amikor Isten
azzal a rossz hírrel küldte őt Ezékiáshoz, hogy meg fog halni. Még jobban
zúgolódhatott, amikor az Úr arra kérte, menjen vissza és közölje Ezékiással,
hogy mégsem kell meghalnia.
Vajon nem döntött
határozottan Isten, amikor Ézsaiást először Ezékiáshoz küldte? Mi késztette
Istent, hogy meggondolja magát? Ez megint azzal kapcsolatos, hogy Isten hogyan
biztosítja nekünk a választás szabadságát. Isten örökkévaló tervében az volt a
legjobb, ha Ezékiás élete akkor véget ér, de Isten megengedte neki, hogy a
további 15 év életet válassza. Ezek az utolsó évek gyümölcstelennek bizonyultak
Ezékiás számára, és ajtót nyitottak az eljövendő ellenséges megszállásnak.
Az engedelmesség
leckéje a legnehezebb, amit az életben meg kell tanulnunk. Ezékiás nem akart
engedelmeskedni, és Isten megengedte neki, hogy meglássa engedetlensége
következményeit. Jézustól kell tanulnunk, aki tökéletes engedelmességben élt,
amikor így imádkozott, hogy Isten vegye el tőle a keserű poharat: „mindazáltal
ne úgy legyen, amint én akarom, hanem, amint te” (Mt 26:39).
Daniel Jiao
214. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE 58. fejezetéhez (szeptember 8-14.).
A Bibliában azt olvashatjuk, hogy Jézus
iskolázatlan embereket választott Isten egyházának építéséhez. Nem volt könnyű
ezeknek a tanítványoknak a munkája. Megtapasztalták a nélkülözést, a
rágalmazást és az üldöztetést. Jézus tanítványai azonban véghez vitték
küldetésüket, és tömegek követték a kereszt üzenetét. De mi volt a sikerük
titka? Hogyan cselekedtek ezek a tanulatlan emberek, hogy a munkájuk felrázza a
nemzedéküket?
A Biblia felfedi, hogy a tanítványok Krisztus
ügyének szentelték életüket. Engedelmesek voltak minden parancsnak, amit a
Mesterüktől kaptak. Sőt, Jézus apostolai úgy határoztak, hogy nem egyedül,
hanem a mindenható Isten hatalmával együtt dolgoznak. Ez volt győzelmük kulcsa.
Biztos alapzatra építkeztek, az Örök Kősziklára. Nem számított azok
vakbuzgósága, előítélete és gyűlölete, akik azt hitték, Isten vezeti őket. És
bár a tanítványok egymás után haltak meg Jézus ügyéért, rögtön átvették
helyüket az új munkások.
Majdnem két évezred telt el, és Jézus üzenetét
még mindig prédikálni kell valamennyi nemzet számára. Ezeknek az apostoloknak
az életrajza csodálatosan emlékeztet minket arra, hogy életünket Jézusra kell
építenünk, a legfőbb sarokkőre, és a mennyei Szentlélekkel együttműködve kell
dolgoznunk. Így lehetünk modern apostolok, akik felrázzák ezt a világot Isten
üzenetével.
Jesus Hanco
Újszövetség és bibliai görög oktató
Teológiai szeminárium
Perui Unió Egyeteme
Fordította Gősi Csaba
Ámen🛐✝🙏
VálaszTörlésÁmen!
VálaszTörlésEzékiás nem tudta elfogadni Isten akaratát, és ragaszkodott földi életéhez. Rendkívül különös ajándékot kapott, a kegyelmi idő jelentős meghosszabbítását, méghozzá pontos évszámokban előre megjelentve.
VálaszTörlésSajnos nem tudta jól használni ezt az időt. Ezékiás a betegségéből felgyógyulva egy másik hatalmas lehetőséget kapott, követek érkeztek hozzá Babilonból, feltehetően érdeklődéssel, hogy miképpen, milyen hatalom által jött vissza a halálos betegségből. Ez egy remek alkalom lett volna Isten kegyelméről, gyógyításáról, dicsőségéről beszélni. De nem így történt, hanem talán magától is vezérelve, vagy pedig feltételezéssel élve a pogány vendégek érdeklődési területével kapcsolatban úgy döntött, hogy a lelki helyett a földi kincseit tárja a vendégek számára.
Ezzel valamelyest megtestesíti az Ószövetségi nép evangelizációs motivációját – illetve annak hiányát - és egyben ránk is mutat a történet, hiszen a Laodiceai kor gyermekei – azaz mi - úgyszintén nem jeleskednek az evangélium hirdetésében.
Ezékiás Isten felé mutatott hűsége, és a nép felé gyakorolt kormányzása példaértékű volt, „nem volt hozzá fogható senki Júda királyai között sem előtte, sem utána” Viszont a küldetés betöltésében, Isten dicsőségének, és az Ő szabadításának a hirdetésében nem jeleskedett, ahogyan mi sem. Ha rajta múlt volna, akkor meglehetőst sokára jutott volna el Isten üzenete a környező népekhez, mint ahogyan a Babiloni követ, és a királyuk sem kapott belőle, pedig házhoz jöttek.
Tanulhatunk ebből a történetből, és megerősödhetünk általa a jó sáfárságunk gyakorlása terén, hogy ismerjük fel, és használjuk lelki ajándékainkat olyan bőkezűen, ahogyan az a Lélek kirendeli számunkra, s hirdessük Isten dicsőségét és az örökkévaló evangéliumot mindazok számára, akik sóvárogva várják. Nem kell félnünk, hogy elfogy, amit Istentől kaptunk, mert Ő újra betölt bennünket. Viszont újratölteni csak a megürült edényt lehet, adjunk hát abból jó szívvel, amiből bőséggel áldott meg bennünket az Úr.