Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – A nagy küzdelem 1. fejezet 1530. nap
Irtózatos veszedelem zúdult a városra, amikor Titus vette
ostrom alá Jeruzsálemet. A római sereg a páska ünnepén zárta körül
Jeruzsálemet, amikor a zsidók milliói gyűltek össze falain belül. Az
élelmiszerkészlet, amely gondos őrzés mellett évekig ellátta volna a
lakosságot, előzőleg elpusztult a szemben álló pártok féltékenysége és bosszúja
következtében. Most pedig át kellett élniük az éhínség minden borzalmát. Egy
mérték búzát egy talentumért árultak. Olyan kínzó volt az éhség, hogy az
emberek övjük és sarujuk bőrét, pajzsuk borítóját harapdálták. Éjszaka sokan
kilopóztak, hogy a város falain kívül termő vad növényeket szedjenek, annak
ellenére, hogy közülük sokan fogságba estek, és kegyetlen kínzások között
haltak meg; azoktól pedig, akiknek sikerült visszatérni, sok esetben ellopták
azt, amit életük kockáztatásával gyűjtöttek. A hatalmat birtoklók a
legembertelenebb kínzásokat alkalmazták, hogy kicsikarják az ínség sújtotta
lakosság utolsó szűkös, talán eldugott tartalékát. És e kegyetlenséggel nem
ritkán éltek jól táplált emberek, akik pusztán élelmet akartak halmozni a
későbbi időkre.
Ezrek haltak éhen, és pusztultak el pestisben. Úgy tűnt,
mintha Jeruzsálem lakóiból kihalt volna minden emberi érzés. Férjek raboltak
feleségüktől, feleségek pedig férjüktől.
Gyermekek idős szüleik szája elől kapták el az élelmet. A
próféta kérdésére: "Elfeledkezhetik-é az anya gyermekéről?" - e
pusztulásra ítélt város falain belül történtek adták meg a választ: "Irgalmas
anyák kezei megfőzték gyermekeiket, hogy azok eledeleik legyenek az én népem
leányának romlásakor" (Ésa 49:15; JSir 4:10). A tizennégy évszázaddal
korábban mondott figyelmeztető prófécia újból beteljesedett: "A közötted
való finnyás és kedvére nevekedett asszony (aki meg se próbálta talpát a földre
bocsátani az elkényesedés és finnyásság miatt) irigy szemmel tekint az ő
szeretett férjére, fiára, leányára,... és gyermekei miatt, akiket megszül; mert
megeszi ezeket titkon, mikor mindenből kifogy, a megszállás és szorongattatás
alatt, amellyel megszorongat téged a te ellenséged a te városaidban" (5Móz
28:56-57).
Róma vezérei rémületbe akarták ejteni a zsidókat, hogy
félelmükben adják meg magukat. A foglyokat, akik elfogásukkor ellenállást
tanúsítottak, megkorbácsolták, megkínozták és a város falai előtt keresztre
feszítették. Naponta emberek százait ölték meg így, és ez a szörnyű öldöklés
addig tartott, míg a Jósafát völgyében és a Golgotánál sűrűsödő keresztektől
alig lehetett mozogni. Ilyen iszonyú formában fogant meg a Pilátus ítélőszéke
előtt kimondott átok: "Az Ő vére mirajtunk és a mi magzatainkon" (Mt
27:25).
Titus szívesen véget vetett volna ennek a rettenetes
öldöklésnek. Szerette volna megkímélni Jeruzsálemet a teljes pusztulástól.
Elborzadt a völgyekben emelkedő hullahegyek láttán. Az Olajfák-hegyéről
megigézve nézte a pompás templomot, s megparancsolta, hogy egyetlen kövéhez se
merjenek nyúlni. Mielőtt megkísérelte volna ennek az erődítménynek az
elfoglalását, komolyan kérte a zsidó vezetőket, ne kényszerítsék arra, hogy
vérrel szennyezze be a szent helyet. Ha elhagyják a templomot, és máshol
szállnak harcba, egyetlen római sem fogja megsérteni a templom szentségét. Maga
Josephus is kérlelte őket, hogy tegyék le a fegyvert, és mentsék meg magukat,
városukat és istentiszteleti helyüket. E szavakra azonban metsző átok volt a
válasz. Miközben könyörögve állt előttük, dárdákat hajigáltak rá, utolsó emberi
közbenjárójukra. A zsidók elutasították Isten Fiának kérlelését is, és most az
intés és kérlelés még jobban megszilárdította azt az elhatározásukat, hogy a
végsőkig ellenállnak. Titus hiába igyekezett a templomot megmenteni. Nagyobb
volt nála az a Valaki, aki azt mondta, hogy kő kövön nem marad.
A zsidó főemberek elvakult konoksága és az ostromlott
városban elkövetett utálatos bűnök elborzasztották és felháborították a
rómaiakat. Titus végül úgy döntött, hogy rohammal veszi be a templomot.
Elhatározta azonban, hogy - ha egy mód van rá - megmenti a pusztulástól. De a
katonák nem törődtek parancsával. Amikor éjszakai pihenőre sátrába tért, a
zsidók kirontottak a templomból, és megtámadták a katonákat. A küzdelem hevében
egy katona tűzcsóvát repített át a csarnok egyik ajtaján, és a szent épület
cédrussal bélelt kamrái tüstént lángra lobbantak. Titus a helyszínre rohant;
tábornokai és légionáriusai követték. Megparancsolta katonáinak, hogy oltsák el
a tüzet. De rá se hederítettek. Az őrjöngő katonák izzó parazsat dobáltak a
templommal összefüggő kamrákba, és a szent épületben menedéket kereső zsidó
tömeget kardélre hányták. A templom lépcsőin patakokban folyt a vér. Ezer és
ezer zsidó pusztult el. A csatazajt túlharsogta ez a kiáltás:
"Ichabod!" - a dicsőség eltávozott.
"Titus, aki úgy látta, hogy lehetetlen a tomboló
katonákat megfékezni, tisztjei kíséretében belépett a szent építménybe, és
körültekintett. A pompa csodálattal töltötte el őket, s mivel a lángok még nem
csaptak át a szentélybe, még egy utolsó kísérletet tett megmentésére. Odarohant
és ismét parancsot adott a katonáknak, hogy fékezzék meg a tűzvészt. Liberalis
százados megpróbálta legénységét vezérkarával engedelmességre bírni, de még a
császár iránti tiszteletüket is túlszárnyalta a zsidókkal szembeni őrjöngő
gyűlölet, a csata heves izgalma és a kincs utáni telhetetlen vágy. A katonák
látták, hogy körülöttük minden ragyog a lángok vad fényében káprázatosan
csillogó aranytól, és azt remélték, hogy a szentélyben mérhetetlen kincs van.
Egy katona észrevétlenül égő fáklyát dugott az ajtó nyílásába, s abban a
pillanatban az egész épület lángba borult. A fojtogató füst és a vakító láng
visszavonulásra kényszerítene a tiszteket, és sorsára hagyták a csodálatos
épületet.
Mai Bibliai szakasz: 1
Krónikák 5
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
A nemzedékrend ezen
szakasza Izrael keleti törzseire
összpontosít. Első pillantásra úgy tűnhet,hogy nagyjából egyformák. Szánjunk rá
egy percet, hogy megfigyeljük Gád és Manassé törzsének jellegzetességeit!
Gád törzsével a
középpontban a 11-12. versek szerint Jákob ezen utódai bíztak Istenben. Isten
segítségét kérték unokatestvéreik, a hágárénusok ellen, és győzedelmeskedtek, mert mindent
Isten kezébe helyeztek. A további részeket megfigyelve, a 23-26. versekben
Manasséról olvasunk. Őket is vitéz és bátor emberekként jellemzi az írás.
Aztán változás történt.
Valahogy útjuk során ezek az emberek hűtlenek lettek Istenhez. Valahogy eltévedtek
lelki útjukon. Az írás szerint szellemi paráznaként
viselkedtek. Úgy cselekedtek, mint az előttük ott élő, bálványimádó kánaániták.
Ez vezetett végül a fogságukhoz.
Jellemüket szemlélve
számodra és számomra egyértelmű és egyszerű a kérdés ma. Tanultunk-e valamit az
elődeinktől? Ragaszkodunk-e a világ dolgaihoz, amelyek a fogsághoz vezettek,
vagy Jézus mellett, a győztes életet választjuk, és hűségesek maradunk? Bátor
férfiak és nők leszünk, csakis egyedül a Menny Istenének foglyaiként?
Christopher Beason
215. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM
1. fejezetéhez
(szeptember 15-21.).
Gary Ridgway sorozatgyilkos rezzenéstelen arccal
hallgatta a bíróságon az ellene felhozott vádat, miszerint negyvennyolc nőt
különös kegyetlenséggel meggyilkolt. Amikor az áldozatok családtagjai
kifejezték felé fájdalmukat, gyászukat és izzó haragjukat, Gary továbbra is
tökéletesen közönyös maradt. Egyedül azon szavak hallatán fakadt sírva, amelyeket
Robert Rule, az egyik áldozat édesapja mondott neki: „Ridgeway, vannak itt
emberek, akik gyűlölik magát. Én nem. Megbocsátom, amit tett. Őszintén
bevallom, iszonyúan megnehezítette, hogy a hitem szerint éljek, aszerint, amit
Isten szeretne, hogy tegyek, ez pedig a megbocsátás. De megbocsátok.”
Az isteni meglátogatás idején Izrael nem ismerte
fel a szeretet leghatalmasabb, és leginkább várt megnyilvánulását. Krisztus „Az
övéi közé jött, és az övéi nem fogadták be őt” (Jn 1:11, ÚRK). Figyelembe véve,
hogy Jézus elutasításával és keresztre feszítésével az emberek a lehető
legnagyobb gonoszságot követték el, a világ a legmeghatóbb és leginkább
felfoghatatlan megbocsátásnak lehetett tanúja, amikor Jézus kiejtette e
szavakat: „Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” (Lk
23:34, ÚRK).
A megbocsátás, amit Jézus felajánlott azoknak,
akik megfeszítették Őt, nem jelenti azt, hogy Isten nem állít fel határokat.
Jeruzsálem lerombolása előképezte azok végső sorsát, akik elutasítják az Isten
hívásait. Nem tudjuk, vajon a bevezetőben említett sorozatgyilkos elfogadta-e
az áldozat apja által felajánlott megbocsátást. Hasonlóképpen: nem mindenki
fogadja el Jézus feltétel nélküli megbocsátását.
Fogadjuk el még ma a meg nem érdemelt
bűnbocsánatot, amit Krisztus adott a kereszten! Igazi boldogság és örök élet
van abban, ha elfogadjuk ezt a felbecsülhetetlenül értékes ajándékot.
Rosana Barros
feleség, édesanya, író.
Ámen!
VálaszTörlésÁmen🛐✝🙏
VálaszTörlés