2019. szeptember 20., péntek

Higgyetek az Ő prófétáinak - szeptember 20 - PÉNTEK - 1 Krónikák 5


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – A nagy küzdelem 1. fejezet 1530. nap

Irtózatos veszedelem zúdult a városra, amikor Titus vette ostrom alá Jeruzsálemet. A római sereg a páska ünnepén zárta körül Jeruzsálemet, amikor a zsidók milliói gyűltek össze falain belül. Az élelmiszerkészlet, amely gondos őrzés mellett évekig ellátta volna a lakosságot, előzőleg elpusztult a szemben álló pártok féltékenysége és bosszúja következtében. Most pedig át kellett élniük az éhínség minden borzalmát. Egy mérték búzát egy talentumért árultak. Olyan kínzó volt az éhség, hogy az emberek övjük és sarujuk bőrét, pajzsuk borítóját harapdálták. Éjszaka sokan kilopóztak, hogy a város falain kívül termő vad növényeket szedjenek, annak ellenére, hogy közülük sokan fogságba estek, és kegyetlen kínzások között haltak meg; azoktól pedig, akiknek sikerült visszatérni, sok esetben ellopták azt, amit életük kockáztatásával gyűjtöttek. A hatalmat birtoklók a legembertelenebb kínzásokat alkalmazták, hogy kicsikarják az ínség sújtotta lakosság utolsó szűkös, talán eldugott tartalékát. És e kegyetlenséggel nem ritkán éltek jól táplált emberek, akik pusztán élelmet akartak halmozni a későbbi időkre.

Ezrek haltak éhen, és pusztultak el pestisben. Úgy tűnt, mintha Jeruzsálem lakóiból kihalt volna minden emberi érzés. Férjek raboltak feleségüktől, feleségek pedig férjüktől.

Gyermekek idős szüleik szája elől kapták el az élelmet. A próféta kérdésére: "Elfeledkezhetik-é az anya gyermekéről?" - e pusztulásra ítélt város falain belül történtek adták meg a választ: "Irgalmas anyák kezei megfőzték gyermekeiket, hogy azok eledeleik legyenek az én népem leányának romlásakor" (Ésa 49:15; JSir 4:10). A tizennégy évszázaddal korábban mondott figyelmeztető prófécia újból beteljesedett: "A közötted való finnyás és kedvére nevekedett asszony (aki meg se próbálta talpát a földre bocsátani az elkényesedés és finnyásság miatt) irigy szemmel tekint az ő szeretett férjére, fiára, leányára,... és gyermekei miatt, akiket megszül; mert megeszi ezeket titkon, mikor mindenből kifogy, a megszállás és szorongattatás alatt, amellyel megszorongat téged a te ellenséged a te városaidban" (5Móz 28:56-57).

Róma vezérei rémületbe akarták ejteni a zsidókat, hogy félelmükben adják meg magukat. A foglyokat, akik elfogásukkor ellenállást tanúsítottak, megkorbácsolták, megkínozták és a város falai előtt keresztre feszítették. Naponta emberek százait ölték meg így, és ez a szörnyű öldöklés addig tartott, míg a Jósafát völgyében és a Golgotánál sűrűsödő keresztektől alig lehetett mozogni. Ilyen iszonyú formában fogant meg a Pilátus ítélőszéke előtt kimondott átok: "Az Ő vére mirajtunk és a mi magzatainkon" (Mt 27:25).
Titus szívesen véget vetett volna ennek a rettenetes öldöklésnek. Szerette volna megkímélni Jeruzsálemet a teljes pusztulástól. Elborzadt a völgyekben emelkedő hullahegyek láttán. Az Olajfák-hegyéről megigézve nézte a pompás templomot, s megparancsolta, hogy egyetlen kövéhez se merjenek nyúlni. Mielőtt megkísérelte volna ennek az erődítménynek az elfoglalását, komolyan kérte a zsidó vezetőket, ne kényszerítsék arra, hogy vérrel szennyezze be a szent helyet. Ha elhagyják a templomot, és máshol szállnak harcba, egyetlen római sem fogja megsérteni a templom szentségét. Maga Josephus is kérlelte őket, hogy tegyék le a fegyvert, és mentsék meg magukat, városukat és istentiszteleti helyüket. E szavakra azonban metsző átok volt a válasz. Miközben könyörögve állt előttük, dárdákat hajigáltak rá, utolsó emberi közbenjárójukra. A zsidók elutasították Isten Fiának kérlelését is, és most az intés és kérlelés még jobban megszilárdította azt az elhatározásukat, hogy a végsőkig ellenállnak. Titus hiába igyekezett a templomot megmenteni. Nagyobb volt nála az a Valaki, aki azt mondta, hogy kő kövön nem marad.

A zsidó főemberek elvakult konoksága és az ostromlott városban elkövetett utálatos bűnök elborzasztották és felháborították a rómaiakat. Titus végül úgy döntött, hogy rohammal veszi be a templomot. Elhatározta azonban, hogy - ha egy mód van rá - megmenti a pusztulástól. De a katonák nem törődtek parancsával. Amikor éjszakai pihenőre sátrába tért, a zsidók kirontottak a templomból, és megtámadták a katonákat. A küzdelem hevében egy katona tűzcsóvát repített át a csarnok egyik ajtaján, és a szent épület cédrussal bélelt kamrái tüstént lángra lobbantak. Titus a helyszínre rohant; tábornokai és légionáriusai követték. Megparancsolta katonáinak, hogy oltsák el a tüzet. De rá se hederítettek. Az őrjöngő katonák izzó parazsat dobáltak a templommal összefüggő kamrákba, és a szent épületben menedéket kereső zsidó tömeget kardélre hányták. A templom lépcsőin patakokban folyt a vér. Ezer és ezer zsidó pusztult el. A csatazajt túlharsogta ez a kiáltás: "Ichabod!" - a dicsőség eltávozott.

"Titus, aki úgy látta, hogy lehetetlen a tomboló katonákat megfékezni, tisztjei kíséretében belépett a szent építménybe, és körültekintett. A pompa csodálattal töltötte el őket, s mivel a lángok még nem csaptak át a szentélybe, még egy utolsó kísérletet tett megmentésére. Odarohant és ismét parancsot adott a katonáknak, hogy fékezzék meg a tűzvészt. Liberalis százados megpróbálta legénységét vezérkarával engedelmességre bírni, de még a császár iránti tiszteletüket is túlszárnyalta a zsidókkal szembeni őrjöngő gyűlölet, a csata heves izgalma és a kincs utáni telhetetlen vágy. A katonák látták, hogy körülöttük minden ragyog a lángok vad fényében káprázatosan csillogó aranytól, és azt remélték, hogy a szentélyben mérhetetlen kincs van. Egy katona észrevétlenül égő fáklyát dugott az ajtó nyílásába, s abban a pillanatban az egész épület lángba borult. A fojtogató füst és a vakító láng visszavonulásra kényszerítene a tiszteket, és sorsára hagyták a csodálatos épületet.

Mai Bibliai szakasz: 1 Krónikák 5

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

A nemzedékrend ezen szakasza  Izrael keleti törzseire összpontosít. Első pillantásra úgy tűnhet,hogy nagyjából egyformák. Szánjunk rá egy percet, hogy megfigyeljük Gád és Manassé törzsének jellegzetességeit!

Gád törzsével a középpontban a 11-12. versek szerint Jákob ezen utódai bíztak Istenben. Isten segítségét kérték unokatestvéreik, a hágárénusok  ellen, és győzedelmeskedtek, mert mindent Isten kezébe helyeztek. A további részeket megfigyelve, a 23-26. versekben Manasséról olvasunk. Őket is vitéz és bátor emberekként jellemzi az írás.

Aztán változás történt. Valahogy útjuk során ezek az emberek hűtlenek lettek Istenhez. Valahogy eltévedtek lelki útjukon.  Az írás szerint szellemi paráznaként viselkedtek. Úgy cselekedtek, mint az előttük ott élő, bálványimádó kánaániták. Ez vezetett végül a fogságukhoz.

Jellemüket szemlélve számodra és számomra egyértelmű és egyszerű a kérdés ma. Tanultunk-e valamit az elődeinktől? Ragaszkodunk-e a világ dolgaihoz, amelyek a fogsághoz vezettek, vagy Jézus mellett, a győztes életet választjuk, és hűségesek maradunk? Bátor férfiak és nők leszünk, csakis egyedül a Menny Istenének foglyaiként?

Christopher Beason

215. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM  1. fejezetéhez (szeptember 15-21.).

Gary Ridgway sorozatgyilkos rezzenéstelen arccal hallgatta a bíróságon az ellene felhozott vádat, miszerint negyvennyolc nőt különös kegyetlenséggel meggyilkolt. Amikor az áldozatok családtagjai kifejezték felé fájdalmukat, gyászukat és izzó haragjukat, Gary továbbra is tökéletesen közönyös maradt. Egyedül azon szavak hallatán fakadt sírva, amelyeket Robert Rule, az egyik áldozat édesapja mondott neki: „Ridgeway, vannak itt emberek, akik gyűlölik magát. Én nem. Megbocsátom, amit tett. Őszintén bevallom, iszonyúan megnehezítette, hogy a hitem szerint éljek, aszerint, amit Isten szeretne, hogy tegyek, ez pedig a megbocsátás. De megbocsátok.”

Az isteni meglátogatás idején Izrael nem ismerte fel a szeretet leghatalmasabb, és leginkább várt megnyilvánulását. Krisztus „Az övéi közé jött, és az övéi nem fogadták be őt” (Jn 1:11, ÚRK). Figyelembe véve, hogy Jézus elutasításával és keresztre feszítésével az emberek a lehető legnagyobb gonoszságot követték el, a világ a legmeghatóbb és leginkább felfoghatatlan megbocsátásnak lehetett tanúja, amikor Jézus kiejtette e szavakat: „Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” (Lk 23:34, ÚRK).

A megbocsátás, amit Jézus felajánlott azoknak, akik megfeszítették Őt, nem jelenti azt, hogy Isten nem állít fel határokat. Jeruzsálem lerombolása előképezte azok végső sorsát, akik elutasítják az Isten hívásait. Nem tudjuk, vajon a bevezetőben említett sorozatgyilkos elfogadta-e az áldozat apja által felajánlott megbocsátást. Hasonlóképpen: nem mindenki fogadja el Jézus feltétel nélküli megbocsátását.

Fogadjuk el még ma a meg nem érdemelt bűnbocsánatot, amit Krisztus adott a kereszten! Igazi boldogság és örök élet van abban, ha elfogadjuk ezt a felbecsülhetetlenül értékes ajándékot.

Rosana Barros
feleség, édesanya, író.

2 megjegyzés: