Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – A nagy küzdelem 2. fejezet 1533. nap
Ezrek kerültek börtönbe, és ezrek áldozták fel életüket, de
mások léptek a helyükbe. A keresztény hit mártírjainak, akiket Krisztus
győzőknek nevezett, az üdvösségük biztosítva van. A nemes harcot megharcolták,
és Krisztus eljövetelekor megkapják a dicsőség koronáját. A szenvedés, amelyet
elviseltek, a keresztényeket közelebb vitte egymáshoz és Megváltójukhoz. Életük
példája és haláluk tanúvallomása el nem halkuló bizonyságtevés volt az
igazságról; és Sátán alattvalói a legváratlanabb órában - hátat fordítva addigi
életüknek - Krisztus zászlaja alá sorakoztak.
Sátán ezek után úgy próbált Isten kormányzata ellen
sikeresebben harcolni, hogy zászlaját a keresztény egyházban tűzte ki. Ha
Krisztus követőit Sátán rá tudja szedni arra, hogy Isten szemében gyűlöletes
dolgot cselekedjenek, akkor erejük és bátorságuk alábbhagy, állhatatosságuk
megtörik, Sátán pedig könnyűszerrel foglyul ejtheti őket.
Sátán csellel próbálta elérni azt, ami erőszakkal nem
sikerült. Az üldözés megszűnt. Helyébe a földi jólét és a földi dicsőség
veszélyt rejtő varázsa lépett. Számos bálványimádó elfogadta a keresztény hit
egyes tanítását, miközben megtagadott más fontos igazságokat. Azt mondták,
hiszik, hogy Jézus az Isten Fia, és hisznek halálában és feltámadásában is, de
nem ismerték el bűnös voltukat, és nem érezték, hogy szükségük van megtérésre,
életük megváltozására. Tettek néhány engedményt, és azt javasolták, hogy tegyék
ezt a keresztények is, és legyen egyesülésük alapja a Krisztusba vetett hit.
Az egyház nagy veszélybe jutott. Börtön, kínvallatás, tűz
és kard ehhez képest áldást jelentett. Egyes keresztények szilárdan
kitartottak, és kijelentették, hogy nem tudnak megalkudni. Mások szívesen
feladták hitüket, vagy változtattak néhány vonásán, és egyesültek azokkal, akik
részlegesen fogadták el a kereszténységet. Azt mondták, hogy ez az eljárásuk a
pogányok igazi megtérésének eszköze lehet. Ezalatt Krisztus hűséges követői
mérhetetlenül gyötrődtek. Sátán a kereszténység színlelésének köpenyében
befurakodott az egyházba, hogy megrontsa a keresztények hitét, és elterelje
figyelmüket az igazság Igéjéről.
A keresztények többsége végül beleegyezett a normák
leszállításába, és a kereszténység egyezségre lépett a pogánysággal. A
bálványimádók csatlakoztak az egyházhoz, és állítólag megtértek, de továbbra is
ragaszkodtak a bálványimádáshoz, csak most imádatuk korábbi tárgyait
felcserélték Jézus, sőt Mária és a szentek szobraival. A bálványimádás
áporodott kovásza tehát bekerülve az egyházba tovább végezte a maga átkos
munkáját. Egészségtelen tantételek, babonás rítusok és bálványimádó ceremóniák
keveredtek az egyház hittételeibe és istentiszteletébe. Amikor Krisztus követői
a bálványimádókkal szövetkeztek, a keresztény vallás megromlott, és az egyház
elvesztette tisztaságát és erejét. Voltak azonban néhányan, akiket ezek a
csalások nem vezettek félre. Hűségesek maradtak az igazság szerzőjéhez, és
egyedül Istent imádták.
Azok, akik Krisztus követőinek vallották magukat, mindig is
két táborra oszlottak. Míg az egyik tábor a Megváltó életét tanulmányozva
buzgón igyekezett megváltozni és Példaképe mintájára átalakulni, a másik tábor
távol tartotta magát a tévedéseit leleplező, világos, gyakorlati igazságoktól.
Az egyház, amikor hitben még erős volt, akkor sem csupán igazakból, tisztákból
és őszintékből állt. Megváltónk azt tanította, hogy a szántszándékkal
vétkezőket nem szabad befogadni az egyházba, de Ő kapcsolatba lépett gyenge
jellemű emberekkel; tanította őket, és példát mutatott nekik, hogy alkalmuk
legyen felismerni és kijavítani hibáikat. A tizenkettő között volt egy áruló.
Krisztus Júdást is tanítványai közé fogadta, nem jellemhibái miatt, hanem azok
ellenére. Júdás tehát együtt járt a tanítványokkal, hogy Krisztus tanításából
és példájából megtanulja, milyen a keresztény jellem, és meglátva hibáit,
megtérjen, és Isten segítségével lelke megtisztuljon "az igazság iránt
való engedelmességben". De Júdás nem járt abban a világosságban, amelyet
az irgalmas Isten reá sugárzott. Bűnnel telt életével kihívta Sátán
kísértéseit. Jellemének rút vonásai kerültek túlsúlyba. Helyet adott lelkében a
sötétség hatalmainak, és haragudott, ha hibáit Jézus megrótta. Így lett képes
annak a félelmes bűnnek az elkövetésére: Mestere elárulására. Mindazok, akik a
kegyesség színlelésével bűnt dédelgetnek magukban, éppígy gyűlölik azokat, akik
bűnös életük elítélésével megzavarják békéjüket. Ha alkalom kínálkozik,
Júdáshoz hasonlóan elárulják azokat, akik javulásuk érdekében megrótták őket.
Az apostolok szembeszálltak a gyülekezetben azokkal, akik
kegyességet színlelve titokban bűnt dédelgettek lelkükben. Ananiás és Safira
csalt. Úgy tettek, mintha mindent odaáldoztak volna Istennek, pedig kapzsi
lélekkel egy részt visszatartottak maguknak. Az igazság Lelke kinyilatkoztatta
az apostoloknak e képmutatók valódi jellemét, és Isten büntető ítélete megszabadította
a gyülekezetet a tisztaságán ejtett szennyfolttól. A képmutatókat és
gonosztevőket megrémítette az a megdöbbentő bizonyíték, hogy Krisztus Lelke,
aki mindent lát, jelen van a gyülekezetben. Ezek az emberek nem tudtak sokáig
közösségben maradni azokkal, akik szokásaikkal és jellemükkel híven képviselték
Krisztust. És amikor Krisztus követőit próba és üldözés sújtotta, csak azok
kívántak Krisztus tanítványai közé lépni, akik készen voltak mindent elhagyni
az igazságért. Ezért amíg az üldözés tartott, az egyház viszonylag tiszta
maradt. De amikor megszűnt a harc, a kevésbé odaadó hívek is csatlakoztak a
gyülekezethez, és az út nyitva állt Sátán számára, hogy megvesse lábát a
gyülekezetben.
A világosság Fejedelme és a sötétség fejedelme között nincs
semmiféle szövetség, és követőik között sem lehet. Amikor a keresztények
hajlandók voltak a félig megtért pogányokkal szövetségre lépni, akkor olyan
útra léptek, amely egyre távolabb vezetett az igazságtól. Sátán ujjongott, hogy
olyan sok krisztuskövetőt sikerült félrevezetnie. Ezután még nagyobb erővel
igyekezett hatni rájuk, és azt sugallta nekik, hogy üldözzék Isten hűségeseit.
Senki sem tudta olyan jól, hogyan lehet támadni az igazi keresztény hitet, mint
azok, akik valamikor védték. Ezek a hitehagyó keresztények félig pogány
társaikkal szövetkezve, harcot indítottak Krisztus legfőbb tanításai ellen.
Mai Bibliai szakasz: 1
Krónikák 8
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Ebben a fejezetben elég
egyszerű családfát találunk. Benjámin, Izrael legfiatalabb fia az első izraeli
királynak, Saulnak az ősatyja. A fiát, Jonatánt, a jövőbeli királynak, Dávidnak
a barátját is tisztelettel említi az Írás, hátrányos helyzetű unokájával,
Méfibósettel (Méribaállal) együtt. Saultól kezdve fiai és unokái is bátor
emberekként tűnnek fel, akik az íj használatában és a csatákban jeleskedtek.
Családként azonban nekik is voltak hullámhegyeik és hullámvölgyeik az Istennel való kapcsolatukban. Saul élete utolsó mélypontján lett öngyilkos, mert elvesztett egy csatát, és a filiszteusok elfogták volna. Jonatán viszont dicsőséggel halt meg ugyanott, életének csúcspontján, miközben Dávidot, a barátját támogatta. Utódaik bátor férfiak voltak a leírás szerint.
Izrael nemzetként is ide-oda csapongott az Istennel való kapcsolatában. Volt, amikor közeledtek Istenhez, és áldás szállt rájuk, de volt, amikor a saját fejük után mentek, és eltávolodtak Istentől. A mélyponton újra elkezdtek közeledni Istenhez. Kétségtelenül legtöbbünk lelki útján vannak hullámhegyek és hullámvölgyek, és ebben Izraelre hasonlítunk.
Mit tanulhatunk az íjász családtól és Izrael utazásának történetéből? Izraelhez hasonlóan mi is felépülhetünk, ha megbánjuk tetteinket, és a Szentlélek erejére bízzuk magunkat. Ha egyre erőteljesebben hagyatkozunk a Szentlélekre, akkor képesek leszünk Jézushoz is közelebb élni, és világosan felismerni, hogy eltávolodtunk Tőle, majd Istentől kapott határozottsággal helyrehozni a cselekedeteinket azzal, hogy gyorsan visszatérünk az Ő kegyelmébe.
Vajon mi is Jézus hatalmas íjászai leszünk, akik pontosan az ellenségre céloznak, és nyilai el is találják a célpontot?
Christopher Beason
216. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM
2. fejezetéhez
(szeptember 22-28.).
Amikor a családom tagjai hetednapi adventisták
lettek, én még csak 12 éves voltam. Abban a tanévben az iskolatársaim
terrorizáltak, így majdnem minden nap elrejtőztem a szünetekben. Azonban ha az
osztálytársaimnak segítségre volt szüksége, én hajlandó voltam segíteni őket a
tanulmányaikban vagy más tevékenységekben. A tanév végén bocsánatot kértek
tőlem. Nem nyertem új barátokat, de boldog voltam Jézus mosolya miatt, az Ő
helyeslésének bizonyosságával.
A korai egyház pontosan azt szenvedte el, amit
Jézus megjövendölt. A keresztény életstílusukkal és hűségükkel mércévé váltak,
és ezzel leleplezték a gonoszok bűneit. A Megváltó életének elveinek megfelelő
gyakorlatuk olyan volt a bűnösök számára, mint egy halálos nyíl, és ők az
irigységtől és gyűlölettől hajtva az igaz Istenfélők legrosszabb üldözőivé
váltak.
Krisztus iskolájának ezen tanítványai azonban a
folyamatos fenyegetettség alatt is rendületlenül ragaszkodtak hozzá, hogy
Mesterük nyomában járjanak. Isten helyeslése volt a legbecsesebb tulajdonuk. Az
üldözés csak megerősítette a Szentírás tiszta igazságát: „De mindazok is, akik
kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, üldöztetni fognak.” (2Tim 3:12)
„Éledjen csak fel az őskeresztény egyház hite és
ereje, az majd életre kelti a gyűlölet szellemét, és felszítja az üldözés
tüzét!” (46. o.) Legyünk mi az okai Jézus mosolyának! Éleszd újra az
egyházadat, Uram!
Rosana Barros
feleség, édesanya, író.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése