Higgyetek az Ő prófétáinak - február 16 - VASÁRNAP - Zsoltárok 14

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – A nagy küzdelem 23. fejezet 1678. nap

23. Mi a szentély?

Az az ige, amely az advent hit legfontosabb alapja és támasztó pillére, ezt a kinyilatkoztatást tartalmazza: "Kétezer és háromszáz estvéig és reggelig, azután kiderül a szenthely igazsága" (Dán 8:14). Akik hittek az Úr közeli eljövetelében, ezeket a szavakat jól ismerték. Ezrek mondogatták ezt a próféciát hitük jelmondataként. Mindannyian érezték, hogy a benne megjövendölt eseményeken múlnak legszebb váradalmaik és legdrágább reményeik. Bebizonyosodott, hogy ezek a prófétikus napok 1844 őszén érnek véget. Akkor még az adventhivők is azt vallották, amit az egész keresztény világ: hogy a föld vagy bizonyos része a szenthely. A szenthely megtisztítása alatt azt értették, hogy az utolsó nagy napon a föld tűz által megtisztul, és ez a második adventkor következik be. Így jutottak el arra a következtetésre, hogy Krisztus 1844-ben visszatér a földre.

De a megállapított idő elmúlt, és az Úr nem jelent meg. A hivők tudták, hogy Isten nem tévedhet. A próféciamagyarázatban lehet a hiba. De hol tévedtek? Sokan elhamarkodottan azzal a kijelentéssel vágták el a gordiuszi csomót, hogy a 2300 nap nem ért véget 1844-ben. Ezt semmi mással nem tudták megindokolni, csak azzal, hogy az Úr nem jött el akkor, amikor várták. Úgy okoskodtak, hogy ha a prófétikus napok véget értek volna 1844-ben, akkor Krisztus visszajött volna, hogy a szenthelyet, illetve a földet tűzzel megtisztítsa, de mivel Krisztus nem jött el, a prófétikus napok nem érhettek véget.

Ennek az állításnak az elfogadásához meg kellett tagadniuk a korábbi prófétikus időszámítást. Megállapításuk szerint a 2300 nap i. e. 457 őszén kezdődött, amikor a Jeruzsálem helyreállítására és felépítésére kiadott artaxerxesi rendelet hatályba lépett. Ezt a kiindulópontot véve alapul, pontosan és harmonikusan helyükre tudták tenni annak az időszaknak az eseményeit, amelyet Dániel próféta megjövendöl és megmagyaráz (Dán 9:2527). A 69 hét, azaz a 2300 év első 483 éve a Messiásig, a Felkentig tartott. Krisztus keresztsége és a Szentlélek általi felkenetése i. sz. 27-ben, tehát pontosan a próféciában meghatározott időben történt. A hetvenedik hét közepén a Messiás "kiirtatott". Keresztsége után három és fél évvel - i. sz. 31 tavaszán - Krisztust keresztre feszítették. A hetven hetet, azaz a 490 évet elsősorban a zsidó nép kapta. Amikor ez az időszak lejárt, a nemzet Krisztus tanítványainak üldözésével megpecsételte azt a döntését, hogy Krisztust elutasítja. Az apostolok i. sz. 34-ben a pogányok felé fordultak. A 2300 év első 490 éve véget ért. Még 1810 év volt hátra. Az 1810 év i. sz. 34-1844-ig terjedt. "Azután - mondta az angyal - kiderül a szenthely igazsága. " A korábbi próféciák minden részlete kétségtelenül teljesedett a megjelölt időben.

E számításban minden világos és harmonikus volt, kivéve azt, hogy 1844-ben semmi olyan látható esemény nem történt, ami megfelelt volna a szenthely megtisztításának. Akik visszavonták azt az állítást, hogy a prófétikus napok 1844-ben véget értek - amivel az egész kérdést összekuszálták -, elfordultak attól az állásfoglalástól, amely a prófécia teljesedéseire épült.

A nagy adventmozgalomban mégis Isten vezette népét. Hatalma és dicsősége kísérte a munkát, és Isten nem engedte, hogy hamis és fanatikus izgalomnak bélyegzett gyászos csalódással érjen véget. Nem hagyta, hogy Igéjét kétely és bizonytalanság burkolja. Sokan visszavonták a korábbi prófétikus időszámításukat, és megtagadták az erre alapozott mozgalmat. Mások azonban nem voltak hajlandók azokat a hittételeket és tapasztalatokat megtagadni, amelyeket a Szentírás igazolt, és a Szentlélek tanúsított. Hitték, hogy a próféciák kutatásában és magyarázásában józan elveket követtek; hogy kötelességük szilárdan ragaszkodni a már megismert igazságokhoz, és az addig alkalmazott elvek alapján tovább kell kutatniuk a Bibliát. Buzgó imával vizsgálták felül állásfoglalásukat, és a Szentírásban kerestek választ arra a kérdésre, hogy vajon hol tévedtek. Mivel a prófétikus idők kiszámításában nem találtak hibát, gondosabban kezdték vizsgálni a szentély tanát.

Mai Bibliai szakasz: Zsoltárok 14

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Zsolt%C3%A1rok+14&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Zsolt%C3%A1rok+14&version=NT-HU

Legkorábbi emlékeim között ott van néhány jelenet, amikor bizony képes voltam az erőszakra és az önzésre. Volt néhány testvérem, és bár mindig nagyon szerettem őket – és szeretem ma is – mégis emlékszem, hogy néha nem kedveltem őket és még ártani is akartam nekik. Ez igaz volt annak ellenére, hogy szerető család voltunk, és sohasem tapasztaltam egyebet a szüleim részéről, mint feltétel nélküli szeretetet és megbocsátást. Így a szívem mélyén mindig is tudtam, hogy mit jelet az, amit ez a zsoltár mond: „nincs, aki jót cselekedjék, nincsen csak egy sem”.  

De annak ellenére, hogy közülünk senki sem tekintheti önmagát természeténél fogva igaznak, az a csodálatos ígéretünk van Istentől, hogy Isten mindenképp velünk van, megbocsát nekünk és áldottá teszi életünket. Ez azért van, mert Isten velünk van, letekintett ránk, menedékünk lett azért, hogy részesei legyünk annak, amit ez a zsoltár leír, mint az igazság tetteit.

Isten teszi azt lehetővé, hogy keressük Őt, hogy jót tegyünk a szegényekkel, hogy jó terveink legyenek. Így a zsoltár mindkét része visszhangra talál bennünk - a természetszerinti rosszaságunk elismerése és az Isten dicsőítése azért, mert megbocsát és helyreállít bennünket.

Lisa Clark Diller

237. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM  23. fejezetéhez (február 16-22.).

Évekkel ezelőtt egy ismerősöm, aki akkor még lelkész volt, ezt mondta nekem: „A mennyei szentély nem lehet valóságos. A mennyben nincsen vér.” Elvetette az egész elgondolást.

Valamiért sehogy sem értette meg igazán a szentély szimbolikus természetét, és hogy milyen tökéletesen mutatja be a földi szentély a végső mennyei valóságot. Pedig ez a páratlan szépségű jelképrendszer lélegzetelállító. Például, a kerubok, amelyek lefelé szegezik tekintetüket a frigyláda tetejére, szemléltetik a mennyei angyalokat, ahogy csodálják és eltűnődnek rajta, hogy Isten milyen tökéletesen összeillesztette a kegyelmet és az igazságot a megváltás tervében. A szentély minden egyes részletében Isten egy-egy mennyei folyamatot állított párba egy-egy földi valósággal. Ez segít jobban megértenünk az Istentől származó helyreállítás üdvözítő folyamatát.

Tizennyolc évszázadon keresztül a mennyei szentélyben Krisztus a vérével érvelt a szeretett elveszett gyermekeiért, bizonyítékként bemutatván a megsebzett kezeit, lábait és oldalát, amelyek a megváltásra igazolást nyújtottak. A vére elvégezte a megtisztítást.

Valamiképpen a barátom elmulasztotta felismerni a szentély szépségének gyönyörű jelképrendszerét. Sosem fogta fel a megsebzett Közbenjáró gyönyörű titokzatosságát, aki megadta a végső árat, hogy megváltsa gyermekeit. Mindent emberi nézőpontból próbált ésszerűsíteni, és így elkerülte a szentély üzenete. Végső soron a szentély rendszere Isten szívét tárja fel előttünk, aki egy elképesztő, kockázatos tervet dolgozott ki arra, hogy helyreállítson minket a meghittség legmagasabb, szent fokozatára, az örökkévalóság számára.

A szentély üzenete gyönyörű bepillantást jelent Isten szerető szándékaiba a jövőt illetően. Bölcs dolog részünkről, ha elmerünk abban a titokzatosságban, amelyet az angyalok hódolattal csodálnak. Ahogyan Einstein fogalmazott egyszer: „Meg akarom ismerni Isten gondolatait; a többi csupán részletkérdés.”

Lori Engel

lelkész

Eugene, Oregon, USA

Fordította Gősi Csaba