Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – A nagy küzdelem 20. fejezet 1663. nap
Általában a gyülekezet legszerényebb és leghívebb tagjai
fogadták el először az üzenetet. Akik kutatták a Bibliát, kénytelenek voltak
meglátni a népszerű próféciaszemlélet bibliátlan jellegét; akik nem álltak a
papság befolyása alatt, akik Isten szavát személy szerint kutatták, azoknak az
adventről szóló tanítást csak össze kellett vetniük a Szentírással, hogy
felismerjék rajta a menny pecsétjét.
Sok embert üldöztek hitetlen testvéreik. Egyesek csak azért
hallgattak reménységükről, hogy egyházi állásukat megtarthassák. Mások azonban
érezték, hogy Isten iránti hűségük nem engedi, hogy elrejtsék azt az igazságot,
amelyet Isten rájuk bízott. Nem volt kevés azoknak a száma, akiket kizártak a
gyülekezetből, csupán azért, mert megvallották, hogy hisznek Krisztus eljövetelében.
Azoknak, akik e hitpróbát elviselték, nagyon értékesek voltak a próféta szavai:
"Így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak:
Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők
megszégyenülnek" (Ésa 66:5).
Isten angyalai mélységes érdeklődéssel kísérték az intés
hatását. Amikor az egyházak egyetemesen elutasították az üzenetet, az angyalok
szomorúan fordultak el tőlük. De sokan voltak, akiket még nem tett próbára az
advent igazság. Sok embert megtévesztett a férj vagy a feleség, félrevezettek a
szülők vagy a gyermekek. Elhitették velük, hogy még az is bűn, ha meghallgatják
az adventhivők "eretnek" tanításait. Isten megparancsolta
angyalainak, hogy híven őrizzék e lelkeket, mert Isten trónjától újabb
világosság fog rájuk sugározni.
Azok, akik elfogadták az üzenetet, kimondhatatlan
vágyakozással várták Megváltójuk jövetelét. Az idő, amikorra várták, a küszöbön
volt. Békés komolysággal várakoztak. Nyugodt szívvel élvezték az Istennel való
áldott közösséget. Ez záloga volt annak a békességnek, amelyben Isten dicső
országában lesz részük. Akik ilyen reménységgel és bizalommal vártak, nem
tudják elfelejteni a várakozás drága óráit. A meghatározott idő előtt néhány
héttel már nem sokat törődtek evilági ügyeikkel. Az őszinte hivők gondosan
megvizsgálták szívük minden gondolatát és érzését, mint a halálos ágyán fekvő
ember, akinek már csak néhány órája van hátra. Nem készültek
"mennybemeneteli ruhák", de mindnyájuknak az a belső bizonyosság volt
a fontos, hogy elkészültek a Megváltó fogadására. Fehér ruhájuk lelkük
tisztasága volt; a jellem, amelyet Krisztus engesztelő vére a bűntől
megtisztított. Bárcsak most is megvolna még Isten állítólagos népénél ez az
önvizsgáló lelkület, ez a komoly, őszinte hit! Ha továbbra is az Úr előtt
megalázva magukat, tárták volna könyörgéseiket a kegyelem királyi széke elé,
sokkal gazdagabb tapasztalatokban lett volna részük. Túl keveset imádkoznak,
túl kevesen ítélik el igazán bűneiket, és az élő hit hiánya miatt sokan
nélkülözik azt a kegyelmet, amelyet Megváltónk oly gazdagon kínál.
Isten próbára akarta tenni népét. Keze eltakart egy hibát,
amelyet a prófétikus időszakok kiszámításánál ejtettek. Az adventhivők nem
jöttek rá a tévedésre, de a legképzettebb ellenségeik sem. Az utóbbiak ezt
mondták: "A próféciai időszakok kiszámítása helyes.
Valami nagy esemény előtt állunk, de nem az előtt, amit
Miller úr jövendöl. A világ megtérése következik, nem pedig Krisztus második
adventje. "
A várt idő elmúlt, és Krisztus nem jelent meg, hogy népét
megszabadítsa. Akik Megváltójukat őszinte hittel és szeretettel várták,
keservesen csalódtak. Isten szándéka mégis megvalósult. Isten próbára tette
azokat az embereket, akik azt állították, hogy várják Krisztus visszatértét.
Sok embert csak a félelem, nem pedig szentebb indíték sarkallt. Hitvallásuk nem
érintette szívüket és életüket. Amikor a várt esemény elmaradt, ezek az emberek
azt mondták, hogy nem is csalódtak. Sohasem hitték, hogy Krisztus eljön, és az
elsők között gúnyolódtak az igaz hivők fájdalmán.
De Jézus és a mennyei sereg szeretettel és együttérzéssel
nézte a megpróbált, hűséges, de csalódott embereket. Ha a látható és
láthatatlan világot elválasztó fátyol fellebbent volna, angyalokat láttak
volna, akik közel húzódtak ezekhez az állhatatos lelkekhez, és Sátán nyilai
ellen védték őket.
Mai Bibliai szakasz: Jób
41
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
A 39. fejezetben Isten
befejezte képességének ecsetelését, hogy állatok sokféle faját teremtette meg
különleges tulajdonságokkal. Az előző fejezetben egy nagy állatot (behemót)
láthattunk vízilószerű tulajdonságokkal. A 41. fejezet egy másik nagy állatot (leviatán)
mutat be dinoszaurusz tulajdonságokkal. A tudósok úgy vélik, hogy a leviatán
krokodilszerű tulajdonságokkal van felruházva. Ez a két állat szörnyű, de a
harmadik még szörnyűbb lesz, mert mindenek felett hatalma van. Mind a három
kapcsolatban van egymással a vizsgálati és a végrehajtói ítéletben.
Mózes eddig elvezetett
bennünket Jóbtól és barátaitól az Istennel való párbeszédig. Jób három barátja
– az ifjabbikkal együtt – bajban vannak, mert szekuláris nézetük miatt nem
értik helyesen a nagy küzdelem és a nagy mennyei lázadás történetét. Ennek
következtében meglátásuk tökéletlen és hiányos. Ezért indítja a Szentlélek
Mózest arra, hogy megírja Isten párbeszédét Jóbbal, valamint barátainak
szembesítését saját nézeteikkel.
Isten megkérdezi Jóbot,
hogy 1) ki tudja-e horgászni ezt a hatalmas állatot; 2) le tudja-e szorítani
nyelvét egy kötéllel (1. vers); 3) húzhat-e gúzst az orrába, vagy átfúrhatja-e
szigonnyal az állkapcsát (2. vers). Ez egy krokodilszerű állat, de azonnal
látni fogjuk, hogy ez az állat egy nagyobb hatalomnak, sátánnak a szimbóluma.
Az a tulajdonsága, hogy ez az állat beszélni tud jelzi azt, hogy Isten, Jób és
Mózes a sátán eszközének és szimbólumának tekintik őt. 4) Vajon (sátán e
krokodilszerű állaton keresztül) fog-e könyörögni neked, vagy beszél-e hozzád sima
beszédekkel? (4. vers). Emlékszünk-e arra, hogy sátán milyen sima beszéddel
szólt Évához? 5) Vajon (sátán) szövetséget köt-e veled? (4a. vers) 6) Ezt a
vadállatot (amely sátánt jelképezi) szolgáddá tudod tenni örökre? (4b. vers) 7)
Játszol-e vele, mint egy házi kedvenccel? (5. vers) 8) Ünnepelsz és lakomázol-e
vele? Felajánlhatod-e a kereskedőknek eladásra? (6. vers). Teletűzdelheted-e
nyársakkal a bőrét, és halászó szigonnyal a fejét? (7. vers) 9) Érintsd meg őt
a kezeddel (sátánt a krokodilszerű fenevadat), de gondolj a harcra! Éva a
kezébe vette a gyümölcsöt, és a bűneset óta a harc egy pillanatra sem állt meg.
Jób könyvének ebben a
szakaszában Isten kilép a színtérre, hogy felvegye a harcot ezzel a két
hatalmas állattal, a behemóttal és a leviatánnal. A 40. fejezet 19. versében
azt láttuk, ahogyan Isten megteremtette őt, most pedig arról szerzünk tudomást,
hogy sátánnak, a krokodilszerű állatnak a várakozásai a nagy küzdelem kozmikus
összecsapásában hiábavalóak (9. vers). Isten megkérdezi Jóbot: „Ki szállhat szembe velem úgy, hogy
sértetlenül hagynám?” (11. vers - új prot. fordításban a 3. vers). Végül az
Úr harcában sátán meg fog semmisülni. Az eredeti héber szöveg ebben a szövegben
így hangzik: „Aki szembeszáll vele, annak én megfizetek, mindenki az ég alatt
az enyém” (11. vers). Isten azt mondja Jóbnak, hogy sátán nem tud szembeszállni
Vele, az Úrral. „Nem leszek csendben felőle és társai felől” (valószínűleg az
angyalok egyharmada, akik követték, amikor kivettetett a Mennyből – 12. vers).
Isten nem hallgat sátán mennyei lázadásának történetéről, és arról, hogy
félrevezette az angyalokat.
Isten most áttér egy
másik állat leírására, amelynek győztes és erőteljes tulajdonságai vannak, és a
harcos Messiás szimbóluma: „Ki veheti el az ő ruháját (a Harcos Messiásét) és
fedheti fel lábait?” (13a. vers). „Ki nyithatja ki az ajtókat (a szentély
kettős kárpitját, amely elválasztotta a pitvart a szentélytől és a szentélyt a
szentek szentjétől)?” Krisztus az, aki megnyitja az ajtókat. Aztán következik a
leghatalmasabb állat leírása, amely Isten hatalmát jelképezi az utolsó
küzdelemben a leviatánnal és a behemóttal, és Krisztus, a Harcos Messiás
hatalmát, amelyet felettük gyakorol, függetlenül attól, hogy milyen hatalmasak
és szörnyűségesek (14-18. vers).
A fejezet további része
már nem foglalkozik a leviatánnal. Ennek az állatnak a leírása végén Jóbot
teljesen meggyőzi Isten hatalma. Isten saját hatalmát akarja megértetni Jóbbal,
a fényt, a sugarakat, a szikrákat, a füstöt, amely körülveszi Őt sátánnal, a
krokodilszerű fenevaddal vívott utolsó küzdelemben (18-21. vers). Amikor Isten
felkel, minden fegyver szalmaszállá változik (26-29. vers). A 33. vers úgy írja
le Őt, mint akihez nincs hasonló a földön, és senkitől sem fél. Ez nem sátán,
hanem a harcos Messiás. Bizonyosak vagyunk benne, hogy ez Krisztus, mert az
utolsó vers ezt mondja, hogy „szembenéz minden hatalmassal, Ő király a pusztító
minden fia fölött” (34. vers – angolból fordítva).
Krisztus a győztes, a
királyok Királya és az urak Ura, nincs olyan lény, amely hatalmasabb lenne
nála. Mi tudjuk, hogy ez Istenre vonatkozik, mivel Jób azt mondja 42:2-ben: „Tudom, hogy te mindent megtehetsz.”
Drága
Istenünk! Azt tanultuk, hogy nem kell a rajtunk kívül álló és a körülöttünk
levő hazugságoktól félnünk, hanem csak önmagunktól. Ha az énünk leszáll a
szívünk trónjáról és te uralkodsz, mint királyok Királya, akkor mi is győzünk a
történelmet lezáró és az örökkévalóságot elkezdő nagy harcban. Köszönjük Urunk,
hogy ez rólunk szól! Ámen!
Koot van
Wyk
234. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM
20. fejezetéhez
(január 26 – február 1.).
Időnként azzal a feltételezéssel élünk, hogy az
1844 előtti években történt nagy ébredés pusztán amerikai tapasztalat volt,
amely William Miller és társai fáradhatatlan munkájára épült. Fontos azonban
arra emlékezni, hogy Isten nem csupán az „új világ” lakóit vezette, hanem a
régiét is, és a föld más területeihez tartozókat is.
Azoknak a személyeknek a tudását megvilágította
a Szentlélek , akik szorgalmasan kutatták a bibliai igazságot, különösképpen a
„jelenvaló igazságot”, amelyet most már meg lehetett érteni Dániel és Jelenések
könyvének próféciáinak tanulmányozásával. Ezek a Biblia-tanulmányozó emberek
nem voltak hajlandóak arra, hogy meghajoljanak az ő idejükben élő, ismert
teológusok és befolyásos egyházak teológiai megkötései előtt. Még a gyermekek
is elkezdték hirdetni Krisztus közeli eljövetelének üzenetét. A különböző
európai egyházak által, még a jezsuita renden belül is, Isten képes volt
felébreszteni hírmondóit, hogy készítsék fel a népét Krisztus eljövetelére. Az
ellenállás nagy volt a reformáció évei alatt. Mindazonáltal az üzenet sikeres
volt, és hívők tömegeit ösztönözte arra, hogy felülvizsgálják a Szentírást, és
elfogadják az első halvány fénysugarakat az új „végidők” megvilágításban.
Ezek a tapasztalatok arra tanítanak minket, hogy
soha ne fogadjuk el azt a kényelmes állapotot, hogy azt feltételezzük: a
„teljes igazságot” birtokoljuk. Mindig van valami új, valami több, amit
felfedezhetünk a Bibliában. A prófétikus könyvek különösképpen éles fénnyel
rendelkeznek, a legerőteljesebb igazságokat hordozván, amelyek a jelen időnkre
vonatkoznak. Egy új reformációt és még egy nagy ébredést várhatunk, amelyet a
Dániel és Jelenések könyvének alapos tanulmányozása alapoz meg.
René Gehring
Professzor, Bogenhofen Teológiai Szeminárium,
Ausztria
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlésÁmen ✝️🛐🙏
VálaszTörlés