Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – A nagy küzdelem 23. fejezet 1684. nap
Ez a szolgálat tizennyolc évszázadon át folyt a templom
első helyiségében. Krisztus a bűnbánó hivők érdekében vérére hivatkozott.
Kieszközölte számukra az Atya bocsánatát és pártfogását, de bűneik még bent
maradtak a mennyei könyvekben. A jelképes szolgálat év végi engesztelési
munkájához hasonlóan Krisztus is, megváltási munkájának befejezése előtt,
engesztelési szolgálatot végez a mennyben, hogy a bűnöket eltávolítsa. Ez a
szolgálat kezdődött el a 2300 nap végén. Ekkor, miként Dániel próféta
megjövendölte, Főpapunk belépett a szentek szentjébe, hogy ennek az ünnepélyes
munkának az utolsó szakaszát - a templom megtisztítását - elvégezze.
Ahogy hajdan a nép hitben ráhelyezte bűneit a bűnért való
áldozatra, és az áldozat vére által jelképesen áthárította őket a földi
szentélyre, az újszövetség idején a bűnbánók éppígy helyezik hitben Krisztusra
bűneiket, és valóságosan áthárítják őket a mennyei szentélyre. S miként a földi
szentély a bűnök eltávolításával jelképesen megtisztult a bűnök szennyétől, a
mennyei szentély az ott nyilvántartott bűnök eltávolításával, azaz eltörlésével
ténylegesen megtisztul. A mennyei templom megtisztítása előtt azonban a
feljegyzések könyvét megvizsgálva meg kell állapítani, hogy ki részesülhet -
bűnbánata és Krisztusba vetett hite nyomán - az engesztelés áldásaiban. A
szentély megtisztítása tehát egyben vizsgálat is - azaz ítélkezés. Ennek a
munkának le kell zárulnia, mielőtt Krisztus eljön, hogy népét megváltsa, mert
amikor eljön, a jutalmat is hozza, hogy mindenkinek cselekedetei szerint
fizessen (Jel 22:12).
Mindazok tehát, akik a prófétai ige fényét követték,
felismerték, hogy a 2300 év végén - 1844-ben - Krisztus nem a földre jött el,
hanem belépett a mennyei szentek szentjébe, hogy befejezze az engesztelési
munkát, amely előkészíti eljövetelét.
Az is kiderült, hogy míg a bűnáldozat Krisztus áldozatára
mutatott, és a főpap a közbenjáró Krisztust ábrázolta, Azázel bakja Sátánnak, a
bűn szerzőjének jelképe volt, akire végül Krisztus ráhelyezi az őszinte
bűnbánók bűneit. A főpap a bűnöket a bűnért való áldozat vérével távolította el
a templomból, és ráhelyezte Azázel bakjára. Amikor Krisztus - szolgálatának befejeztével
- saját vére által eltávolítja a mennyei templomból népének bűneit, e bűnöket
ráhelyezi Sátánra, aki az ítélet végrehajtásakor megkapja végső büntetését.
Azázel bakját lakatlan helyre küldték, és soha többé nem térhetett vissza
Izrael közösségébe. Így fogja Isten Sátánt is a maga népe közeléből örökre
elűzni. A bűn és a bűnösök végleges megsemmisítésekor Sátán megszűnik létezni.
Mai Bibliai szakasz: Zsoltárok
20
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
A 20. és 21. zsoltárban a harci zsoltárok
kombinációját találjuk meg. A 20. zsoltárról azt állítják, hogy ezt énekelték
csata előtt, a 21-et, pedig, ami ünneplő ének, csata után énekelhették. Az
előbbi várakozásokkal teli volt, amely arról szólt, mi mindent tegyen Isten az
Ő népéért, míg az utóbbival megünnepelték azt, amit tett értük. Mivel Isten
akarata volt a középpontban, számolhattak az Úr oltalmával, és azzal, hogy
ígérete szerint képes megadni, és meg is adja azt az eredményt, amire népének
szüksége volt. Nem volt helye kétségeknek és tétovázásnak, teljes bizonyosságuk
lehetett, ami bizakodóvá tette a katonai akció hangulatát.
Isten volt a király főparancsnoka, a király pedig a csatába vonuló csapatok tábornoka és vezetője. E zsoltárnak a szépségét Isten jelenléte és győzelme adja, ami már a csata előtt bizonyos. Amíg Isten emberei engedelmesek voltak, és hűségesen hívták segítségül az Urat, addig jogosan hihettek Isten útmutatásában és jelenlétében. Ez a biztonság olyan lelkületet eredményezett, amely sziklaszilárd bizonyosságban nyilvánult meg, s ez ragályos volt.
A győzelem elemei a mai hívők életére is alkalmazhatók. A jó és a rossz közötti nagy küzdelem ma is zajlik, Isten ígéreteire és Igéjére támaszkodhatunk, nyilvánvalóan bízhatunk és hihetünk a győzelemben. A győzelemre vágytak Isten emberei akkor; erre vágynak és törekszenek ma is. A kultúra és a történelmi időszak más, de az elköteleződés elvei ugyanazok. Isten népének tagjai szóban és tettben egyaránt valósítsák meg a 20-21. zsoltárban megfogalmazott elveket, miközben előretörnek a harcban a hatalmasságok és erők ellen (lásd: Ef 6:10-18)!
Közbenjáró ima: Az első vers a közbenjáró ima erejére emlékeztet bennünket. Amikor a vezetés kivitelez, vagy éppen megtervez egy programot Istenért, a hűséges hívők imádkozzanak értük, és a munka eredményességéért! Amikor a hívők tudatosan imádkoznak Isten Igéje szerint, akkor nagy dolgok bekövetkeztét várják. Ugyanez az elv érvényes olyankor is, amikor a hívők személyes problémákkal és aggodalmakkal néznek szembe. Istent keresik imában egyénenként, és közösségileg is. Ha Istent szólítjuk, idézzük az Ő Igéjét, igényeljük ígéreteit, akkor joggal várjuk a győzelmet, mint az ősi Izrael népe is.
A szentély ereje: Ez egy utalás arra, hogy a segítség a szentélyből érkezik, ahol Isten szolgál értünk, és ez nagyon tanulságos. Ezek a konkrét helyre irányított és pontosan megfogalmazott imák biztonságérzettel töltenek el, mert tudjuk, hogy hol van Isten, és mit tesz értünk. Van egy barátunk a magasságban, aki törődik velünk és harcainkkal. Az is érdekli, mi a szívünk vágya, milyen célokat tűzünk ki, és segít megvalósítani, ha azok megegyeznek az Ő isteni tervével. Biztosak lehetünk abban, hogy mindvégig fogja a kezünket, és végül minden javunkra válik.
Vezetőség: Miközben e zsoltárt írta, Dávid kétség nélkül Józsuétól kapta a bátorítást, Izrael egyik első vezetőjétől, aki jó példát mutatott arra, hogyan harcoljunk Istenért. Izrael csatáiról – többek között – a Pátriárkák és próféták című könyv 474-475. oldalain olvashatsz (Budapest, 1993, Advent Kiadó).
Erőt adó mondatok: A 20. zsoltár számos kifejezést tartalmaz, amit Isten emberei hatékonyan fel tudnak használni lelki harcaik közepette.
1) Az erőforrás elérhető számunkra a nehéz időszakokban: „Hallgasson meg téged az Úr a szükség idején” (2. vers).
2) Krisztus által szabadon járulhatunk Istenhez a szent helyen, aki segítséget nyújt követőinek. „Küldjön néked segítséget a szent helyről" (3. vers).
3) Mindaz, amit Isten országáért áldoztunk, nyereségként szerepel majd a nehéz időkben. „Emlékezzék meg minden ételáldozatodról” (4. vers).
4) Isten érzékeny a mi vágyainkat és céljainkat illetően. „Cselekedjék veled szíved szerint, és teljesítse minden szándékodat" (5. vers).
5) Jézus nevében erő van, amely motivál és lelkesít. „A mi Istenünk nevében zászlót lobogtassunk" (6. vers).
6) A hívő sziklaszilárd biztossággal tud mozogni és cselekedni. „Most tudom, hogy az Úr megsegíti felkentjét” (7. vers).
7) A hívők határozottan másképp közelítik meg a hadviselést, mint a többi ember a világban. „Ezek szekerekben, amazok lovakban bíznak; mi pedig az Úrnak, a mi Istenünknek nevéről emlékezünk meg" (8. vers).
8) A végeredményt hittel már elkönyvelhetjük, még mielőtt a csata elkezdődött. „Azok meghanyatlanak és elesnek; mi pedig felkelünk és megállunk" (9. vers).
A győzelem biztos: Egy idős portás türelmesen várt, amíg a diákok befejezték a meccset a tornateremben. Nyugodtan üldögélt, a Bibliát olvasva. Egy nap az egyik diák megkérdezte, hogy mit olvas. A férfi így válaszolt: „A Jelenések könyvét.” A diák meglepődve kérdezte, hogy egyáltalán érti-e amit olvas. „Ó, igen” – válaszolt a férfi magabiztosan. „Értem." Erre a diák megkérdezte: „És mi a lényege?" A gondnok gyorsan válaszolt: „Az, hogy Jézus győzni fog."
Delbert W. Baker
237. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM
23. fejezetéhez
(február 16-22.).
Évekkel ezelőtt egy ismerősöm, aki akkor még
lelkész volt, ezt mondta nekem: „A mennyei szentély nem lehet valóságos. A
mennyben nincsen vér.” Elvetette az egész elgondolást.
Valamiért sehogy sem értette meg igazán a
szentély szimbolikus természetét, és hogy milyen tökéletesen mutatja be a földi
szentély a végső mennyei valóságot. Pedig ez a páratlan szépségű jelképrendszer
lélegzetelállító. Például, a kerubok, amelyek lefelé szegezik tekintetüket a
frigyláda tetejére, szemléltetik a mennyei angyalokat, ahogy csodálják és
eltűnődnek rajta, hogy Isten milyen tökéletesen összeillesztette a kegyelmet és
az igazságot a megváltás tervében. A szentély minden egyes részletében Isten egy-egy
mennyei folyamatot állított párba egy-egy földi valósággal. Ez segít jobban
megértenünk az Istentől származó helyreállítás üdvözítő folyamatát.
Tizennyolc évszázadon keresztül a mennyei
szentélyben Krisztus a vérével érvelt a szeretett elveszett gyermekeiért,
bizonyítékként bemutatván a megsebzett kezeit, lábait és oldalát, amelyek a
megváltásra igazolást nyújtottak. A vére elvégezte a megtisztítást.
Valamiképpen a barátom elmulasztotta felismerni
a szentély szépségének gyönyörű jelképrendszerét. Sosem fogta fel a megsebzett
Közbenjáró gyönyörű titokzatosságát, aki megadta a végső árat, hogy megváltsa
gyermekeit. Mindent emberi nézőpontból próbált ésszerűsíteni, és így elkerülte
a szentély üzenete. Végső soron a szentély rendszere Isten szívét tárja fel
előttünk, aki egy elképesztő, kockázatos tervet dolgozott ki arra, hogy
helyreállítson minket a meghittség legmagasabb, szent fokozatára, az
örökkévalóság számára.
A szentély üzenete gyönyörű bepillantást jelent
Isten szerető szándékaiba a jövőt illetően. Bölcs dolog részünkről, ha elmerünk
abban a titokzatosságban, amelyet az angyalok hódolattal csodálnak. Ahogyan
Einstein fogalmazott egyszer: „Meg akarom ismerni Isten gondolatait; a többi
csupán részletkérdés.”
Lori Engel
lelkész
Eugene, Oregon, USA
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlés