2020. február 18., kedd

Higgyetek az Ő prófétáinak - február 18 - KEDD - Zsoltárok 16


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – A nagy küzdelem 23. fejezet 1680. nap

Itt utalást találunk az újszövetség szenthelyére. Az első szövetség szenthelyét ember építette: Mózes. Ezt azonban az Úr építette, nem ember. Abban a templomban a földi papok végezték szolgálatukat; ebben pedig Krisztus, a mi nagy Főpapunk szolgál Isten jobbján. Az első templom a földön volt, a második pedig a mennyben van.

A Mózes által épített templom minta után készült. Az Úr ezt parancsolta neki: "Mindenestől úgy csináljátok, amint én megmutatom néked a hajléknak formáját, és annak minden edényeinek formáját." Majd ez a parancs hangzott el: "Vigyázz, hogy arra a formára csináld, amely a hegyen mutattatott néked" (2Móz 25:9.40). Pál pedig azt mondja: az első sátor "példázat a jelenkori időre, mikor áldoznak... ajándékokkal és áldozatokkal"; szent helyei "a mennyei dolgoknak ábrázolatain voltak; a papok, akik a törvény szerint áldoztak ajándékokkal, "a mennyei dolgok ábrázolatának és árnyékának" szolgáltak; és "nem kézzel csinált szentélybe, az igazinak csak másolatába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most Isten színe előtt megjelenjék érettünk" (Zsid 9:9.23; 8:5; 9:24).

A mennyei templom, amelyben Jézus értünk szolgál, az a csodálatos eredeti, amelynek a Mózes által épített templom csak másolata volt. Isten a földi templom építőit megáldotta Lelkével. Az a művészi képesség, amelyről az építkezés során bizonyságot tettek, mennyei bölcsesség megnyilatkozása volt. A falak úgy néztek ki, mintha tömör aranyból készültek volna. Minden irányba visszaverték az arany gyertyatartó hét lámpájának fényét. A szent kenyerek asztala és a füstölő oltár fényes aranyként csillogott. A mennyezet díszes kárpitja, amelybe kék, bíborszínű és skarlátvörös angyalokat hímeztek, növelte a látvány szépségét. A második függönyön túl volt a szent sekina - Isten dicsőségének látható megmutatkozása -, amely elé csak a főpap léphetett be úgy, hogy életben is maradt.

A földi templom páratlan pompája a mennyei templom dicsőségére emlékeztette az embert, ahol Krisztus, a mi Útnyitónk szolgál értünk Isten trónja előtt. A királyok Királyának lakóhelye, ahol ezerszer ezeren szolgálnak neki, és tízezerszer tízezeren állnak előtte (Dán 7:10); az örökkévaló trón dicsőségével betöltött templom, ahol a szeráfok, a trón fénylő őrzői tisztelettel takarják el arcukat, csak halványan tudta visszatükröztetni nagyságát és dicsőségét abban a pompás építményben, amelyet valaha emberi kéz készített. A földi szenthely és a szolgálati rendszer fontos igazságokat tanított a mennyei templomról és az ember megváltásáért a templomban folyó szolgálatról.

A mennyei templom szent helyeit a földi templom két helyisége szemlélteti. Amikor János apostol látomásban bepillanthatott Isten mennyei templomába, látta, hogy "hét tűzlámpás ég vala a ,királyi szék előtt" (Jel 4:5). Látott egy angyalt, aki arany tömjénezőt tartott, "és adaték annak sok tömjén, hogy tegye mindenszenteknek könyörgéseihez az arany oltárra, amely a királyi szék előtt vala" (Jel 8:3). A próféta bepillanthatott a mennyei templom első helyiségébe, és látta a hét égő "tűzlámpás"-t és "az arany oltárt"-t, amelyeket a földi templom arany gyertyatartója és füstölő oltára jelképezett. És "megnyilatkozék az Isten temploma" (Jel 11:19), és János bepillantott a belső függönyön túl levő szentek szentjébe. Itt látta "az Ő szövetségének ládáját", amelyet a Mózes által készített és az Isten törvényét magában foglaló szent láda szimbolizált.

Akik tehát ezt a témakört tanulmányozták, kétségtelen bizonyságát látták annak, hogy a mennyben van egy templom. Mózes a neki megmutatott minta szerint készítette el a földi templomot. Pál azt tanítja, hogy ez a minta az igazi templom, amely a mennyben van. És János látta ezt a mennyei templomot.

Mai Bibliai szakasz: Zsoltárok 16

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Amikor körülöttünk olyan sok a fájdalom és szenvedés, néha bűntudatot érzünk amiatt, hogy jól mennek a dolgaink az életben. Ez a zsoltár arra emlékeztet, hogy mindig jó dolog Istent dicsőíteni az életünkben levő örömért és gyönyörűségekért. „Osztályrészem kies helyre esett, örökségem nagyon tetszik nekem" (6. vers - új prot. ford.). Rászokhatunk arra, hogy köszönetet mondjunk Istennek azért, amit értünk tett.

Úgy tűnik, hogy ez a zsoltár az újjáteremtett föld örömeinek ígéreteit is tartalmazza. Arra céloz, hogy a jelenlegi örömeink kicsit előremutatnak arra, milyen lesz az, amikor testünk nem romol meg és az Ő jobb kezénél „gyönyörűségek vannak örökké”.

Így, amikor arra számítunk, hogy a bűn miatt ez a világ tele lesz szomorúsággal és fájdalommal, megélünk természetfeletti tapasztalatokat is, az újjáteremtett ország előjeleit. Időnként lesznek örömeink, békés és gyönyörűséges pillanataink. Ezeket az új ég és új föld ígéreteként értelmezzük. 

Lisa Clark Diller

237. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM  23. fejezetéhez (február 16-22.).

Évekkel ezelőtt egy ismerősöm, aki akkor még lelkész volt, ezt mondta nekem: „A mennyei szentély nem lehet valóságos. A mennyben nincsen vér.” Elvetette az egész elgondolást.

Valamiért sehogy sem értette meg igazán a szentély szimbolikus természetét, és hogy milyen tökéletesen mutatja be a földi szentély a végső mennyei valóságot. Pedig ez a páratlan szépségű jelképrendszer lélegzetelállító. Például, a kerubok, amelyek lefelé szegezik tekintetüket a frigyláda tetejére, szemléltetik a mennyei angyalokat, ahogy csodálják és eltűnődnek rajta, hogy Isten milyen tökéletesen összeillesztette a kegyelmet és az igazságot a megváltás tervében. A szentély minden egyes részletében Isten egy-egy mennyei folyamatot állított párba egy-egy földi valósággal. Ez segít jobban megértenünk az Istentől származó helyreállítás üdvözítő folyamatát.

Tizennyolc évszázadon keresztül a mennyei szentélyben Krisztus a vérével érvelt a szeretett elveszett gyermekeiért, bizonyítékként bemutatván a megsebzett kezeit, lábait és oldalát, amelyek a megváltásra igazolást nyújtottak. A vére elvégezte a megtisztítást.

Valamiképpen a barátom elmulasztotta felismerni a szentély szépségének gyönyörű jelképrendszerét. Sosem fogta fel a megsebzett Közbenjáró gyönyörű titokzatosságát, aki megadta a végső árat, hogy megváltsa gyermekeit. Mindent emberi nézőpontból próbált ésszerűsíteni, és így elkerülte a szentély üzenete. Végső soron a szentély rendszere Isten szívét tárja fel előttünk, aki egy elképesztő, kockázatos tervet dolgozott ki arra, hogy helyreállítson minket a meghittség legmagasabb, szent fokozatára, az örökkévalóság számára.

A szentély üzenete gyönyörű bepillantást jelent Isten szerető szándékaiba a jövőt illetően. Bölcs dolog részünkről, ha elmerünk abban a titokzatosságban, amelyet az angyalok hódolattal csodálnak. Ahogyan Einstein fogalmazott egyszer: „Meg akarom ismerni Isten gondolatait; a többi csupán részletkérdés.”

Lori Engel
lelkész
Eugene, Oregon, USA
Fordította Gősi Csaba

2 megjegyzés: