Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – A nagy küzdelem 23. fejezet 1683. nap
A pap egyszer egy évben - a nagy engesztelési napon -
belépett a szentek szentjébe, hogy megtisztítsa a templomot. Ezzel a munkával
lezárult az évi szolgálat körforgása. Az engesztelési napon két fiatal
kecskebakot vittek a templom ajtajához, és sorsot vetettek rájuk: "egyik
sorsot az Úrért, a másik sorsot Azázelért" (3Móz 16:8). Azt a kecskét,
amelyre az Úrért való sors esett, megölték bűnáldozatként a népért. Vérét a pap
bevitte a függöny mögé, majd a fedélre és a fedél elé hintette. Hintett belőle
a füstölő oltárra is, amely a függöny előtt állt.
"És tegye Áron mind a két kezét az élő baknak fejére,
és vallja meg felette Izrael fiainak minden hamisságát és minden vétkét,
mindenféle bűneit: és rakja azokat a baknak fejére, azután küldje el az arra
való emberrel a pusztába, hogy vigye el magán a bak minden ő hamisságukat
kietlen földre" (3Móz 16:21-22). Azázel bakja többé nem jött be Izrael
táborába; az embernek pedig, aki elvezette, önmagát és öltözetét meg kellett mosnia,
és csak aztán térhetett vissza a táborba.
Az egész szertartásnak az volt a célja, hogy tudatosítsa
Izraelben Isten szentségét és a bűnnel szembeni gyűlöletét, és azt is, hogy a
bűnnel való érintkezés óhatatlanul beszennyez. Az engesztelési munka során mindenkinek
meg kellett sanyargatnia magát. Minden munkát félre kellett tenni, és ezt a
napot Izrael egész gyülekezetének Isten előtt komolyan megalázkodva, imával,
böjttel és mélységes önvizsgálattal kellett töltenie.
A jelképes szolgálat az engesztelés fontos igazságaira
tanított. Isten helyettest fogadott el a bűnös helyett, de az áldozat vére nem
törölte el a bűnt. A bűn így átkerült a templomra. A bűnös a véráldozattal
elismerte a törvény tekintélyét, megvallotta, hogy a törvény áthágásával
vétkezett, és kifejezte, hogy hisz az eljövendő Megváltóban és bocsánatra
vágyik, de még teljesen nem szabadult meg a törvény kárhoztatásától. Az
engesztelési napon a főpap átvette a gyülekezet által bemutatott áldozatot, és
az áldozat vérével bement a szentek szentjébe; majd a vért a frigyláda fedelére
hintette, közvetlenül a törvény fölé, hogy a törvény kívánalmainak eleget
tegyen. Közbenjáróként a bűnöket magára vette, és kivitte a templomból. Kezét
Azázel bakjának fejére téve, megvallotta ezeket a bűnöket, és jelképesen
önmagáról a bakra helyezte. Ezután a bak elvitte a bűnöket, és ezzel a nép
örökre megszabadult tőlük.
Ez volt "a mennyei dolgok ábrázolatának és
árnyékának" szolgálata. Ami jelképesen a földi templomszolgálatban történt,
az történik a valóságban a mennyei templomszolgálatban is. Megváltónk, miután a
mennybe ment, főpapként kezdte el munkáját. Ezt mondja Pál: "Nem kézzel
csinált szentélybe, az igazinak csak másolatába ment be Krisztus, hanem magába
a mennybe, hogy most Isten színe előtt megjelenjék érettünk" (Zsid 9:24).
A pap szolgálata, amit a templom első helyiségében, a
szenthelyet a külső udvartól ajtóként elválasztó "kárpiton belül"
egész évben végzett, jelképezi azt a szolgálatot, amelyet Krisztus a
mennybemenetelekor megkezdett. A mindennapi szolgálatban a papnak az volt a
feladata, hogy bemutassa Istennek a bűnáldozat vérét, és tömjént
füstölögtessen, amely Izrael imájával együtt szállt fel. Így viszi Krisztus is
a saját vérét az Atya elé a bűnösökért, és bemutatja - saját igaz voltának
jóillatával együtt - a bűnbánó hivők imáit is. Ez a szolgálat folyt a mennyei
templom első helyiségében.
Ide kísérte el Krisztust tanítványainak hite, amikor a
mennybe emelkedve eltűnt a szemük elől. Ide összpontosultak reményeik. Erről a
reménységről mondta Pál, hogy "lelkünknek mintegy bátorságos és erős
horgonya", amely "beljebb hatol a kárpitnál, ahová útnyitóul bement
érettünk Jézus, aki örökkévaló főpap". "Nem bakok és tulkok vére
által, hanem az Ő tulajdon vére által ment be egyszer mindenkorra a szentélybe,
örök váltságot szerezve" (Zsid 6:19-20; 9:12).
Mai Bibliai szakasz: Zsoltárok
19
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
A 19.
zsoltár egyike a nagy zsoltároknak, és
úgy tartják számon, mint Isten egyik leghíresebb kinyilatkoztatását és
közlését. Egy lehetséges utat biztosít a hívőknek, hogy jobban megismerjék
Istent, személyes és gyakorlati alapon. A zsoltár gyönyörű, ugyanakkor
egyszerű, szinte szárnyal a magasban. Dávid úgy írja le Istent, mint a világ és
a szent Ige szerzőjét és erőforrását.
Ez a zsoltár néhány rövid versben összefoglalja Isten mindkét kinyilatkoztatását: általános kinyilatkoztatását (ami a természet világában fedezhető fel) és különleges kinyilatkoztatását (ami a Bibliában szerepel). Mindkét megnyilvánulás azt mutatja számunkra, hogy Isten a szeretet, s hogy Ő szeretné felfedni magát előttünk. Nekünk csak annyit kell tennünk, hogy időt szánjunk a tanulásra és kinyilatkoztatásának megértésére.
Az 1-7-ig tartó versekben Dávid ékesszólóan körvonalazza Isten páratlan dicsőségét, ahogy az a természetben megnyilvánul. A 8-11. versekben kifejti az Isten kijelentett törvényeiben található előnyöket, majd a 12-14. versekben bemutatja az általános és különleges kinyilatkoztatásoknak hatásait a személyiségen és a viselkedésen.
Isten szeretetteljesen nyilatkoztatta ki önmagát a világon és az Igéjén keresztül. Ezért férfi és nő elszámoltatható Isten előtt, mivel Ő kommunikál velünk verbálisan és nonverbálisan is. A 19. zsoltár tömören összefoglalja önkinyilatkoztatásának e két kiemelkedő pontját.
A 15. vers – mint összefoglalás – az egyik legjobban ismert vers a Bibliában, amit Dávid az imádságának befejezésének szánt. Isten általános és különleges kinyilatkoztatásain gondolkodott, és most azért imádkozik, hogy a szavai és szívének gondolatai elfogadhatóak legyenek a fenséges Isten zsoltáraiban feljegyzett szavaihoz.
Körvonalakban
A. Isten általános önkifejezése a világban (19:1-7).
1. A természet kiáltványa (19:2-5b).
2. A természet termékenysége (19:5c-6).
3. A természet kiszámítható volta (19:7).
B. Isten különleges önkifejezése az Ő Igéjében (19:8-14).
1. Az Ige előnyei (19:8-10).
2. Az Ige tulajdonságai (19:13-14).
3. Az Ige alkalmazása (19:8-14).
Az Ige előnyei: ez a zsoltár annyira szép leírás és magyarázat, hogy egészen könnyen magunk elé képzeljük, amint Dávid egy nagy sziklán ül, vagy áll egy széles mezőn, és néz fel a hatalmas égre egy csodálatos napkelte vagy gyönyörű naplemente közben. A zsoltár annyira azonnal alkalmazható, hogy bárki megteheti, és szó szerint kimehet a természetbe, és felolvashatja vagy hangosan énekelheti mint egy Istenhez szóló elmélkedést vagy imádságot. A zsoltár hét különböző különleges áldást fejez ki amit az Ige Istene biztosítani fog az olvasónak, aki tanulmányozza, és elmélyed Isten igazságában.
1) A legnagyobb vagyont biztosítja: „Kívánatosabbak az aranynál, még a sok színaranynál is" (11. vers)
2) A legnagyobb gyönyörűséget biztosítja: „… édesebbek a méznél, még a színméznél is." (11. vers).
3) A legnagyobb védelmet biztosítja: „… szolgádat is intik azok" (12. vers).
4) A legnagyobb hasznot biztosítja, „… aki megtartja azokat, nagy jutalma van" (12. vers).
5) A legnagyobb tisztaságot biztosítja: „… titkos bűnöktől tisztíts meg engemet" (13. vers).
6) A legnagyobb hatalmat biztosítja: „… ne uralkodjanak rajtam" (14. vers).
7) A legnagyobb tökéletességet biztosítja: „… ártatlan leszek, és tiszta leszek, sok vétektől" (14. vers).
Az Ige elhanyagolása: napjainkban nagyon sok ember állítja, hogy Isten Igéje szavahihető, mégis hanyagolja azt. Inkább más dolgok után kutatnak, hogy kielégítsék a vágyaikat, mivel nem vették figyelembe a 19. zsoltár egyszerű üzenetét. Ha átitatják lelküket az Igével, akkor rájönnek, milyen csodálatos hatalom rejlik benne; és tudatosul bennük, hogy csakis akkor fogják elismerni Jézust, mint erejük forrását és Megváltójukat, ha beszédük és elmélkedésük összhangba kerül Istennel.
Delbert W. Baker
237. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM
23. fejezetéhez
(február 16-22.).
Évekkel ezelőtt egy ismerősöm, aki akkor még
lelkész volt, ezt mondta nekem: „A mennyei szentély nem lehet valóságos. A
mennyben nincsen vér.” Elvetette az egész elgondolást.
Valamiért sehogy sem értette meg igazán a
szentély szimbolikus természetét, és hogy milyen tökéletesen mutatja be a földi
szentély a végső mennyei valóságot. Pedig ez a páratlan szépségű jelképrendszer
lélegzetelállító. Például, a kerubok, amelyek lefelé szegezik tekintetüket a
frigyláda tetejére, szemléltetik a mennyei angyalokat, ahogy csodálják és eltűnődnek
rajta, hogy Isten milyen tökéletesen összeillesztette a kegyelmet és az
igazságot a megváltás tervében. A szentély minden egyes részletében Isten
egy-egy mennyei folyamatot állított párba egy-egy földi valósággal. Ez segít
jobban megértenünk az Istentől származó helyreállítás üdvözítő folyamatát.
Tizennyolc évszázadon keresztül a mennyei
szentélyben Krisztus a vérével érvelt a szeretett elveszett gyermekeiért,
bizonyítékként bemutatván a megsebzett kezeit, lábait és oldalát, amelyek a
megváltásra igazolást nyújtottak. A vére elvégezte a megtisztítást.
Valamiképpen a barátom elmulasztotta felismerni
a szentély szépségének gyönyörű jelképrendszerét. Sosem fogta fel a megsebzett
Közbenjáró gyönyörű titokzatosságát, aki megadta a végső árat, hogy megváltsa
gyermekeit. Mindent emberi nézőpontból próbált ésszerűsíteni, és így elkerülte
a szentély üzenete. Végső soron a szentély rendszere Isten szívét tárja fel
előttünk, aki egy elképesztő, kockázatos tervet dolgozott ki arra, hogy
helyreállítson minket a meghittség legmagasabb, szent fokozatára, az
örökkévalóság számára.
A szentély üzenete gyönyörű bepillantást jelent
Isten szerető szándékaiba a jövőt illetően. Bölcs dolog részünkről, ha elmerünk
abban a titokzatosságban, amelyet az angyalok hódolattal csodálnak. Ahogyan
Einstein fogalmazott egyszer: „Meg akarom ismerni Isten gondolatait; a többi
csupán részletkérdés.”
Lori Engel
lelkész
Eugene, Oregon, USA
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlésNagyon szépen köszönöm ! Nagy áldást merítettem belőle ! Áldjon meg a jó Isten, továbbiakban is lelki, testi erővel !
VálaszTörlés