Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – A nagy küzdelem 21. fejezet 1664. nap
21.
Az elutasított intés
William Millernek és társainak a második advent
hirdetésével csak egy céljuk volt: felrázni az embereket, hogy készüljenek az
ítéletre. Megpróbálták tudatosítani a vallásos emberekben, hogy mi az egyház
igazi reménysége, és hogy bensőségesebb keresztény életet kell élniük. A
megtéretlenekkel pedig meg akarták értetni, hogy sürgősen bűnbánatot kell
tartaniuk. "Nem valamilyen szektához vagy vallásos csoporthoz próbáltak
embereket toborozni. Minden csoportban és szektában munkálkodtak anélkül, hogy
beleszóltak volna szervezeti vagy fegyelmi ügyeikbe. "
"Egész munkálkodásom során fel sem merült bennem az a
szándék vagy gondolat, hogy a meglevő felekezetekből valamilyen különálló
csoportot szervezzek - mondta Miller -, vagy hogy egyiknek a másik rovására
kedvezzek. Mindenkinek segíteni akartam. Azt hittem, hogy minden keresztény
örülni fog annak, hogy Krisztus eljön. Reméltem, hogy azok, akik másként
vélekednek, nem fogják kevésbé szeretni e tanítás elfogadóit. Nem gondoltam,
hogy valaha is szükség lesz külön összejövetelekre. Minden vágyam az volt, hogy
lelkeket vezessek Istenhez; hogy figyelmeztessem a világot a közelgő ítéletre,
és embertársaimat készülésre buzdítsam, hogy nyugodt szívvel találkozhassanak
Istenükkel. Azoknak a nagy többsége, akik munkám eredményeként megtértek,
beléptek a meglevő egyházak valamelyikébe. "
Mivel Miller munkája az egyházak megerősítését szolgálta,
egy ideig szívesen fogadták. De amikor lelkészek és vallási vezetők állást
foglaltak az advent hirdetése ellen, az efféle "izgatást" el akarták
fojtani, és nemcsak a szószékről támadták, hanem meg is tiltották tagjaiknak,
hogy a második adventről szóló prédikációkat hallgassák, sőt azt is, hogy
reménységükről az egyház ima- és bizonyságtételi óráin beszéljenek. Ez próbára
tette és megzavarta a hivőket. Szerették egyházukat, és nem akartak megválni tőle.
De amikor látták, hogy egyházukban Isten szavának bizonyságtételét elfojtják,
és megtagadják tőlük azt a jogot, hogy megvizsgálják a próféciákat, úgy
érezték, hogy ha Istenhez hívek akarnak maradni, ezzel nem érthetnek egyet.
Azok, akik ki akarják tiltani Isten szavának bizonyságtevését, nem tekinthetők
Krisztus egyháza, "az igazság oszlopa" és "erőssége"
tagjainak. Ezért úgy érezték, hogy joguk van megszakítani a kapcsolatot velük.
1844 nyarán mintegy ötvenezren léptek ki az egyházakból.
Ez idő tájt feltűnő változás történt az Egyesült Államok
egyházainak többségében. E közösségek évek hosszú sora óta egyre inkább
alkalmazkodtak a világ gyakorlatához és szokásaihoz, és ugyanilyen arányban
hanyatlott az igazi lelkiség is. De ebben az évben a hanyatlás jelei hirtelen
és feltűnően megmutatkoztak szinte az ország minden egyházában. Úgy látszott,
hogy senki sem tudja megmondani az okát, de magára a tényre sokan felfigyeltek,
és megjegyezték mind a sajtóban, mind a szószékről.
A filadelfiai presbiteriánusok egyik gyűlésén Barnes úr,
egy közismert kommentár szerzője és a város egyik vezető egyházának
lelkipásztora "kijelentette, hogy húsz évet töltött el lelkészi
szolgálatban, de a legutóbbi alkalomig soha nem osztott úrvacsorát úgy, hogy
többkevesebb lelket fel ne vett volna a gyülekezetbe. De most nincs ébredés,
nincs megtérés, és az sem igen látható, hogy a vallásoskodók növekednének a
kegyelemben. Senki sem keresi fel, hogy lelke megmentéséről beszélgessen. Az
üzleti élet fokozódásával, a kereskedelem és az ipar fényes kilátásaival a
világiasság is elmélyül. Így van ez minden felekezetben. "
Ugyanabban az évben, februárban az Oberlin College Finney
nevű professzora ezt mondta: "Tanúi vagyunk annak, hogy országunkban a
protestáns egyházak általában vagy közönyösek, vagy ellenségesek korunk szinte
minden erkölcsi reformjával szemben. Akadnak ugyan kivételek, de ez nem elég
ahhoz, hogy e tényt ne általánosíthassuk. Egy másik hiteles tényünk is van: az
egyházak megújhodását keltő befolyás majdnem teljes hiánya. Szinte mindenütt
eluralkodik a lelki tespedtség, és félelmesen mélyre hat. Erről tanúskodik az
egész ország vallásos sajtója... Igen sok egyháztag lesz a divat rajongója, és
a hitetlenekkel együtt jár szórakozni, táncolni, ünnepelni stb... E fájdalmas
témát azonban nem szükséges tovább részletezni. Elég annyi, hogy a bizonyítékok
sűrűsödnek, és súlyosan reánk telepedve tanúsítják, hogy az egyházak
általánosságban sajnálatosan hanyatlanak. Nagyon messzire eltértek Istentől, és
az Úr visszavonult tőlük. "
Mai Bibliai szakasz: Jób
42
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Isten újra
megerősítette az „utolsó időkre” szóló üzenetét Jóbnak, amit már korábban
kinyilatkoztatott Ádámnak és Noénak, aki akkor halt meg, amikor Ábrahám 18 éves
volt. Jóbnak majdnem első kézből származó információi voltak az özönvíz előtti
és utáni állapotokról. Hitt az elődeinek adott próféciákban és hozzáfért
azokhoz a könyvekhez, amelyek Mózes rendelkezésére is álltak: Ádám könyvéhez
(1Móz 5:1) és Noé könyvéhez (1Móz 6:9). A harcos Messiás utolsó felvonása a
végrehajtó ítéletben, amelyben a gonosz végleg megsemmisül (41. fejezet),
ismert volt Jób előtt, próbálta is elmondani a barátainak, de hiába.
A 42. fejezetben Jób
biztonságban érzi magát, mert Isten az ő oldalán áll és őszintén beszélhet
Vele. Jób megerősíti: „Tudom, hogy te
mindent megtehetsz, és senki téged el nem fordíthat attól, a mit elgondoltál”
(2. vers). Jób ugyanazt a kérdést teszi fel, amit Isten feltett neki
beszélgetésük kezdetén: „Ki az, aki
elhomályosítja az örök rendet tudatlan beszéddel?” (38:2). Jób a barátaira
gondolva, megismétli Isten kérdését: „Ki
merné elhomályosítani az örök rendet tudatlanul?” (3a. vers). Egy bírósági
tárgyaláson a védelem ügyvédjének el kell ismételni és fel kell sorolni az
ügyész által felhozott vádpontokat. Foglalkoznia kell a kérdésekkel, és nem
kerülhet el egyet sem. Tehát Jób megismétli, de egy picit más szemszögből.
„Isten – mondja Jób – te tudod, hogy ki az (sátán) aki gáncsolja az örök
rendet tudatlanul, és ki az, aki a barátaimon keresztül beszélt, megvallom,
hogy eddig nem értettem” (3b. vers). Jób azt sejteti, hogy magáért beszélhet,
de a barátaiért nem.
Aztán Jób megkéri
Istent, hogy hallgassa meg őt, és engedje meg neki, hogy beszéljen, és Isten
kedvesen válaszoljon neki (4. vers). Sokat olvasott Istenről, de most Ádámhoz
hasonlóan Isten vele jár és sokkal jobban megismerheti Őt (5. vers). Ahogy
korábban említettük Ádám könyve és Noé könyve, valamint maga Noé is átfedésben
vannak Jóbbal és Ábrahámmal. Ez elég idő volt Jób számára, hogy első kézből
származó beszámolót kapjon Noé történetéről, aki kétségtelenül megosztotta
tapasztalatát (éppúgy mint az egyiptomi piramisok építői, akik beszéltek róla).
Jób válaszol Istennek: „Ezért iszonyodom magamtól és bánkódom a
porban és a hamuban” (6. vers - angolból fordítva). Isten már nem száll
szembe Jóbbal és Jób sem csalódott Istenben. Az Úr a figyelmét most Jób
barátaira fordítja és azt mondja, hogy ők nem beszéltek olyan helyesen, mint
Jób (7. vers). A megoldás Jób barátai számára az, hogy bűnbánatot tartanak, és
hitüket áldozattal erősítik meg: hét bika és hét kos, amit oda kell adniuk
Jóbnak, hogy ő megáldozza. Ez nem egy Jóbnak hozott áldozat, hanem Istennek. De
önmagukért is égő áldozatot kell, hogy bemutassanak. Aztán Jób imádkozott
értük, hogy Isten segítsen rajtuk, és Isten meghallgatta az imáját (8. vers).
Miután Jób ezt megtette, az „Úr újból
kegyelmesen tekintett Jóbra” (9. vers - új prot. ford.).
Igaz az, hogy amikor a
hűségesek Istenhez imádkoznak, Isten alig várja, hogy válaszoljon. Elhozhatták
volna maguk is áldozataikat és imádkozhattak volna saját magukért, de Isten
helyre akarja hozni a megromlott kapcsolatokat, és meg akarja gyógyítani a megtört
szíveket. Ez történik a lábmosás szertartásában és az Úrvacsorában is. „Előre a
térdeiken” – Dwight Nelson kifejezését használva – együtt közeledtek Istenhez,
és a megoldást is együtt tapasztalták meg.
„Az Úr jóra fordította Jób sorsát, miután Jób imádkozott
barátaiért, és kétszeresen visszaadta az Úr Jóbnak mindazt, amije volt” (10. vers - új prot.
ford.). Jób minden testvére és korábbi ismerőse eljött vendégségbe Jóbhoz és „részvéttel vigasztalták azért, hogy olyan
sok bajt bocsátott rá az Úr. Adott neki mindegyik egy pénzt és egy
aranykarikát” (11. vers - új prot. ford.). Ez áldás volt azok részéről,
akiket a Szentlélek indított.
Isten ezen kívül is
adott ajándékokat Jóbnak. Többet adott annál, mint amivel Jób korábban
rendelkezett. Több juha, tevéje, szarvasmarhája és szamara lett mint korábban
(12. vers). Lett még 14 fia és három lánya. A lányok nagyon szépek voltak és az
„apjuk nekik is adott örökséget
fiútestvéreikkel együtt” (15. vers - új prot. ford.). Még ma is vannak
olyan országok, ahol az idősebb fiú örököl mindent, és a lányok az idősebb
testvér jóakaratára vagy annak hiányára vannak ítélve.
Jób élt még 140 évet és
láthatta gyermekeit és unokáit a negyedik generációig. „És meghalt Jób jó vénségben és betelve az élettel” (17. vers).
Mózes elérte kitűzött
célját Jób történetével. Ha valamit elveszítesz az életben, van egy Isten az
égben, aki a szívén visel téged, és ami veled történik, talán hasznos lehet a
mennyei lények számára. Ha türelemmel és imádságos szívvel vársz az Úrra,
előmozdítja ügyedet, és jobb lesz mint korábban volt. Ez bátorította Mózest is
nehézségeiben a midiáni sivatagi körülmények között.
Drága
Istenünk! Jób könyvének végéhez érkeztünk és többet tanultunk Rólad, mint róla.
Köszönjük, hogy a mi gondolatainkat Jóbról a Megváltóra terelted. Ámen.
Koot van
Wyk
235. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM
21. fejezetéhez
(február 2-8.).
2018-ban a 15 éves Greta Thunberg megpróbálta
felriasztani a világot az érdektelenségből egy sürgős figyelmeztetéssel, amikor
a legnagyobb politikai és gazdasági globális csúcsokon mondott beszédet. Akár a
Davosi Világgazdasági Fórumon, akár az ENSZ-ben tette ezt, a legnagyobb
befolyással rendelkező embereket akarta sokkolni, és változtatni az egyirányú
törekvésükön a hatalom és gazdasági prosperitás növelésében.
Nem finomkodott, mikor azt mondta: „Azt akarom,
hogy pánikba essetek. Azt akarom, hogy ugyanúgy féljetek, ahogy én nap mint nap
és akarom, hogy cselekedjetek. Azt akarom, hogy úgy cselekedjetek, mintha
krízisben volnátok. Azt akarom, hogy úgy cselekedjetek, mintha a házatok égne.
Mert ég a házatok.”
William Milleren keresztül Isten erőteljesebb
figyelmeztetést adott, mint Greta figyelmeztetése volt a környezet
pusztításáról. A keresztény egyházakat fel kellene rázni, hogy felébredjenek,
és Isten utolsó figyelmeztetését mondják Babilonnak! De hogyan mondják az
utolsó figyelmeztetést annak a világnak, amelyhez alkalmazkodtak? Szerencsére,
mint Illés idején, Istennek még mindig voltak hűséges követői az egyházban,
akik nem voltak elégedettek a status quóval, és több világosságra vágytak.
Isten figyelmeztető üzenete végül el fogja érni
a célját. Vajon azok között leszünk, akik hirdetik a figyelmeztetést, vagy mi
is alkalmazkodunk a világhoz, és nem törődünk ezzel?
Boyan Godina
Professzor, Bogenhofen Teológiai Szeminárium,
Ausztria
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlésÁmen ✝️🛐🙏
VálaszTörlés