Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – A nagy küzdelem 33. fejezet 1740. nap
33.
Az első nagy csalás
Sátán már az emberi történelem hajnalán munkába fogott,
hogy elámítsa az emberiséget. Aki lázadást indított a mennyben, az egész föld
lakosságát maga mellé akarta állítani az Isten kormányzata elleni harcban. A
mennyben azt hangoztatta, hogy Isten törvénye zsarnoki, sérti teremtményei
érdekeit. Az a tény azonban, hogy Ádám és Éva, míg engedelmeskedett Isten
törvényének, tökéletesen boldog volt, cáfolta Sátán állítását. A bűntelen
párnak készített otthon láttán Sátán irigykedni kezdett. Elhatározta, hogy
elbuktatja az embert, és Istentől elszakítva a maga uralma alá vonja, hogy
birtokba vehesse a földet, és a Magasságos vetélytársaként felállíthassa
birodalmát.
Ha Sátán megmutatta volna igazi arcát, Ádám és Éva szóba
sem állt volna vele, mert Isten felhívta figyelmüket e veszélyes ellenségre. De
Sátán rangrejtve dolgozott. Eltitkolta szándékát, hogy biztosabban elérje
célját. Megszólította Évát. A kígyót használta fel médiumként, amely kezdetben
csodálatosan szép teremtmény volt. "Azt mondta az Isten, hogy a kertnek
egy fájáról se egyetek?" (lMóz 3:1). Ha Éva nem állt volna szóba a
kísértővel, elhárította volna a veszélyt. De ő megkockáztatta a vitát, és a
csaló csapdájába esett. Így buknak el sokan ma is. Megkérdőjelezik és vitatják
Isten kívánalmait, és ahelyett, hogy Isten parancsainak engedelmeskednének,
emberi elméletekben hisznek, amelyekkel Sátán csak álcázza cselfogásait.
"Monda az asszony a kígyónak: A kert fáinak
gyümölcséből ehetünk, de annak a fának a gyümölcséből, mely a kertnek közepette
van, azt mondá Isten: abból ne egyetek, azt meg se illessétek, hogy meg ne
haljatok. És monda a kígyó az asszonynak: Bizony nem haltok meg; hanem tudja az
Isten, hogy amely napon ejéndetek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek, és
olyanok lesztek, mint az Isten: jónak és gonosznak tudói" (lMóz 3:2-5).
Sátán azt állította, hogy olyanok lesznek, mint Isten - bölcsebbek, mint addig
voltak, és alkalmasak a lét magasabb szintjére. Éva engedett a kísértésnek, és
befolyására Ádám is vétkezett. Mindketten elfogadták, amit a kígyó mondott.
Elhitték, hogy Isten másképpen érti azt, amit mondott. Kételkedtek
Teremtőjükben. Azt gondolták, hogy korlátozza szabadságukat; hogy törvényének
áthágásával nagy bölcsességhez és dicsőséghez juthatnak.
"Amely napon ejéndel arról, bizony meghalsz" -
mondta Isten. És mit tapasztalt Ádám, miután bűnbe esett? Azt, amit Sátán
elhitetett vele? Élete dicsőbb lett? Akkor a törvényszegésből valóban nagy
áldás fakadt, és Sátán az emberiség jótevőjének bizonyult. Ádám azonban nem ezt
tapasztalta. Isten azt mondta, hogy a bűn büntetéseként az ember visszatér a
földbe, ahonnan vétetett. "Por vagy te, s ismét porrá leszesz" (lMóz
3:19). Sátán szavai - hogy "megnyilatkoznak a ti szemeitek" - csak
egy vonatkozásban bizonyultak igaznak. Az engedetlen Ádám és Éva szemeit Isten
megnyitotta, hogy felismerjék oktalanságukat. Most már ismerték a bűnt, és
megízlelték a törvényszegés keserű gyümölcsét.
Az Éden közepén volt az élet fája, amely életadó gyümölcsöt
termett. Az engedelmes Ádám előtt mindig nyitva állt volna az út ehhez a fához,
és Ádám örökké élt volna. De amikor vétkezett, halandó lett, és Isten elzárta
az élet fájától. Isten ítélete: "Por vagy te, s ismét porrá leszesz",
az élet teljes megsemmisülését jelenti.
A halhatatlanságot, amit Isten az engedelmesség
feltételével ígért, a törvényszegő ember eljátszotta. Ádám nem örökíthette át
utódaira azt, ami neki sem volt. Az elbukott ember számára semmi remény nem
lett volna, ha Isten - Fia odaáldozásával - nem tette volna elérhetővé a
halhatatlanságot. Míg "a halál minden emberre elhatott, mivelhogy mindenek
vétkeztek", Krisztus "világosságra hozta ...az életet és
halhatatlanságot az evangélium által" (Róm 5:12; 2Tim 1:10). Az ember
egyedül Krisztus által lehet halhatatlan. Jézus mondta: "Aki hisz a
Fiúban, örök, élete van; aki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet" (Jn
3:36). Mindenki részesülhet ebben a felbecsülhetetlen áldásban, ha teljesíti a
feltételeket. Mindazok, "akik a jó cselekedetekben való állhatatossággal
dicsőséget, tisztességet és halhatatlanságot keresnek", elnyerik az
"örök élet"-et (Róm 2:7).
Csak a nagy csaló ígérte Ádámnak, hogy az engedetlenség
nyomán élet fakad. A kígyó kijelentése, amit Évának az Édenben tett -
"bizony nem haltok meg" -, volt az első prédikáció a lélek
halhatatlanságáról. Ezt a kijelentést, amely kizárólag Sátán tekintélyén
alapszik, visszhangozzák a keresztény világ szószékeiről, és az emberiség
többsége éppoly szívesen fogadja, mint annak idején ősszüleink. Isten ítéletét
- "amely lélek vétkezik, annak kell meghalni" (Ez 18:20) - így
magyarázzák: amely lélek vétkezik, nem fog meghalni, hanem örökké él. Lehetetlen
nem csodálkoznunk azon a furcsa elvakultságon, amely az embert hiszékennyé
teszi Sátán szavai iránt, és hitetlenné Isten szavaival szemben.
Mai Bibliai szakasz: Zsoltárok
77
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Sokféle szomorú
jellemzője van az önsajnálatnak. Az egyik, hogy senki más nem tud róla. Az
önsajnálat csendben felemészt bennünket. Szabadjára engedve, súlyos kárt
okozhat nekünk, sokkal nagyobbat, mint maga az esemény, ami kiváltotta.
Figyeljük meg Illés
példáját! Isten óriási támogatást nyújtott a prófétának, ahogy együtt
megtizedelték a Baál-kultuszt a hamis prófétáival együtt, és az egész Izráelt
visszavezették Istenhez. Úgy tűnt, Istennel együtt semmi sem lehetetlen. Mégis,
órákon belül a bátor próféta elmenekült egyetlen asszony elől. Képzeljük csak
el, hogy milyen hatással volt ez azokra, akik éppen akkor tértek vissza Illés
hatalmas Istenéhez! Nem tudhatjuk meg, hogy milyen messzire futott volna a
próféta a pusztaságban, és mikor tért volna vissza, ha egyáltalán visszatért
volna, Isten közbeavatkozása nélkül.
Az a baj az
önsajnálattal, hogy soha nem javít a helyzetünkön. Valójában károsíthatja az
egészségünket, depressziót és feszültséget okozva.
A zsoltár első tíz
versében szerzőnk elmerül az önsajnálatban, több mint tízszer alkalmazva az
„én”, „engem’’, „magam” kifejezést. Szerencsére az utolsó néhány „én”
kirángatja őt a sajnálkozásból. Istenre irányul a figyelme, és lehangoltsága
elmúlik. Isten művein elmélkedve, elfeledkezik a saját jelentéktelen
problémájáról.
Gordon Christo
246. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM
33. fejezetéhez (április 19-25.).
Sátán, ravasz eszközei segítségével, ugyanazokat
a megtévesztő módszereket alkalmazza meggyőzően, mint amelyek az ősszüleink
bukását eredményezték. Az Édenkert óta sokakat belegabalyított a lélek
halhatatlanságának hamis tanításába a kígyó visszhangja. Ugyanazzal az éles
eszével, amivel Évát becsapta, elhomályosítja az ember értelmét a bűn zsoldjára
vonatkozólag, miközben ezt a tanítását igazságosabbnak és vonzóbbnak tünteti
fel.
„Nem akarom továbbá, atyámfiai, hogy
tudatlanságban legyetek azok felől, akik elaludtak.” (1Thessz 4:13) A végső
nagy próba közeleg, és csak buzgó felkészülés által tudunk megállni benne. Akik
azonban nem készülnek, és alszik a lelkiismeretük, elcserélik az igazságot a
tévhitre, hogy hamis biztonságot élvezhessenek, amely ugyanazon alapszik, mint
az első csalás: „Bizony nem haltok meg.” (1Móz 3:4)
Azok a tanítások, amelyek szerint létezik egy
mennyország, amely mindenkit befogad, illetve hogy Isten örvendezik a pokolban
való örökkévaló szenvedés felett, semmivé teszik Krisztus áldozatát, és
lerombolják a Szentírás azon értékes igazságait, amelyek az isteni szereteten
és igazságon alapszanak. Az ítélet órája valós és közeleg. A mi reményünket
Jézus szavaira kell, hogy alapozzuk, aki az Ő szavának bizonyosságával
jelentette ki: „eljő az óra, amelyben mindazok, akik a koporsókban vannak,
meghallják az ő szavát, és kijőnek; akik a jót cselekedték, az élet
feltámadására; akik pedig a gonoszt művelték, a kárhozat feltámadására.” (Ján
5:28–29) Legyünk éberek és imádkozzunk!
Rosana Barros
Brazília
Fordította Gősi Csaba
Ámen 🛐✝️🙏
VálaszTörlés