Higgyetek az Ő prófétáinak - december 4 - SZERDA - Római levél 10. fejezet

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Te milyennek látod azt az Istent, Akit a Római levél 10. fejezete bemutat?

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=R%C3%B3maiakhoz%2010&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=R%C3%B3ma%2010&version=NT-HU

A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

1.    Istennek nem elég a buzgalom. Gyakran elismerjük a buzgólkodó embereket, még akkor is, ha nem teljesen helyes, amiben buzgólkodnak. Pál azért volt szomorú, mert látta, hogy milyen buzgóság van a népében Isten iránt és azt is látta, hogy ezzel nem érnek el semmit. Hiábavaló az igyekezetük és a buzgólkodásuk. Jézus nélkül a buzgalom és a jószándék nem ér semmit, ahogy a közmondás is mondja, hogy a „pokolba vezető út is jó szándékkal van kirakva.”  Pál azt mondja, hogy „Az Isten igazságát ugyanis nem ismerték el, hanem a magukét igyekeztek érvényesíteni, és nem vetették alá magukat az Isten igazságának.”      

2.    Isten megoldása nem kivitelezhetetlen. A cselekedetekből való igazság nem csak hiábavaló, hanem kivitelezhetetlen is. Olyan, mintha fel kellene menni a mennybe és onnan Krisztust lehozni. Ez teljesen lehetetlen. Viszont a hitből való igazság elérhető. Pál azt mondja, hogy „Közel van hozzád az ige, a te szádban és a te szívedben.” Nem kell érte se a mennybe felmenni, de a halálba se, hogy Krisztust feltámasszuk, mert ugyanilyen lehetetlen a cselekedetekből való üdvösség is.   

3.    Isten hitünk megvallását várja. A hitünket szavainkkal és életvitelünkkel is megvallhatjuk. Csak azt tudjuk megvallani, amink van. Ha van hitünk, akkor van üdvösségünk is. Pál ezt így írja le: „Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz. Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk. Az Írás is így szól: "Aki hisz őbenne, nem szégyenül meg."

4.    Isten hirdetőket hív és küld ki. A hit hallásból van, ezért szükség van olyan emberekre, akik elmondják Isten Igéjét. Az apostol felteszi a kérdést, hogy hogyan juthatnak az emberek hitre, ha nincs, aki hirdesse nekik? Ez ma is így van. Ma is hirdetőkre van szükség, hogy sok ember hitre jusson.   

5.    Isten azokkal ér el eredményt, akikkel a legkevesebbet foglalkozott. Pál Ézsaiást idézi, aki azt mondja, hogy Istent megtalálták azok, akik nem is keresték és kijelentette magát azoknak, akik nem tudakozódtak utána. Viszont Izraelről szomorúan állapítja meg Isten, hogy nem találták meg Őt, pedig Ő egész nap kitárta karját feléjük. Milyen szomorú lehet Isten, hogy azok nem fogadták el őt, akiért a legtöbbet tett!   

6.    Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:

a.    aki az ember saját igazságát nem tudja elfogadni a magáé helyett

b.    aki a törvényt azért adta, hogy Krisztushoz irányítsa az embereket

c.    aki nem tesz különbséget zsidó és görög között

d.    aki bőkezű mindenkihez, aki segítségül hívja

e.    aki nem hagyja megszégyenülni azt, aki Benne bízik

f.      aki üdvözíti azokat, akik segítségül hívják az Ő nevét

g.    aki gondoskodik arról, hogy mindenki halljon Felőle

h.    aki kitárt karokkal várja még az ellenszegölőket is

Ima éretted: Istenem, kérlek add, hogy az olvasó ne csak buzgólkodjon, hanem helyesen buzgólkodjon Érted. Adjad, hogy megérezze, hogy milyen közel vagy hozzá, a szájában és a szívében, Jézus nevében, Ámen

Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 77. fejezet

77. fejezet – GOLGOTA (4. rész)

A kereszten folyó haláltusája alatt a vigasztalás sugara is beragyogta Jézust, a bűnbánó tolvaj kérésén keresztül. Mindkét gonosztevő, akit Jézussal együtt keresztre feszítettek, először szidalmazta Jézust. Egyikük magatartása szenvedései alatt még makacsabb és kihívóbb lett. Nem így történt a másikkal. Ez az ember nem volt megátalkodott bűnöző. A rossz társaságok vezették félre és térítették a bűnözés útjára, azonban kevésbé volt bűnös, mint azok közül sokan, akik ott álltak a kereszt mellett és gyalázták az Üdvözítőt. Ez az ember látta és hallotta Jézust, és tanításai meggyőzték őt, de a papok és főemberek eltérítették Jézustól. Miközben azon igyekezett, hogy elfojtsa meggyőződését, egyre mélyebbre és mélyebbre merült a bűnbe, míg végül letartóztatták, bűnösnek nyilvánították és arra ítélték, hogy kereszten haljon meg. A törvényházban és a Golgota felé vezető úton Jézus közelében volt. Hallotta Pilátus kijelentését is: "nem találok benne semmi bűnt" (Jn 19:4). Megfigyelte és megjegyezte Jézus isteni viselkedését, és szánakozó megbocsátását, amit kínzói iránt tanúsított. A keresztről letekintve látta, hogy sokan a vakbuzgó vallásos emberek közül megvetően a nyelvüket nyújtogatták Jézusra és igyekeztek Őt nevetségessé tenni. Látta a fejcsóválásukat, hallotta a szemrehányó beszédét annak az embernek, aki társa volt a bűnben: "Ha te vagy a Krisztus, szabadítsd meg magadat, és minket is" (Lk 23:39). Hallotta azt is, hogy a járókelők közül sokan védelmükbe vették Jézust. Hallotta, hogy megismételték Jézus szavait és megemlítették cselekedeteit. Korábbi meggyőződése, hogy ez a Krisztus, ismét megerősödött szívében. Odafordult bűntársához és ezt mondta neki: "Az Istent sem féled-é te? hiszen te ugyanazon ítélet alatt vagy!" (Lk 23:40). A haldokló tolvajoknak nem volt többé semmi félnivalójuk az emberektől. Egyikük szívében azonban már ott volt az a meggyőződés, hogy van Isten, akitől félnie kell, és van jövendő, amely remegésre készteti. Most, amikor elérkezett bűntől megfertőzött, tisztátalanná vált élete végéhez, hörögve ezt mondja bűntársának: "És mi ugyan méltán; mert a mi cselekedetünknek méltó büntetését vesszük: ez pedig semmi méltatlan dolgot nem cselekedett" (Lk 23:41).

A tolvaj számára ez nem kérdéses többé. Nincs már semmi kételkedés és szemrehányás a szívében. Mikor bűnéért elítélték, reménytelen és kétségbeesett emberré vált; de most valami különös és gyengéd gondolatok támadtak elméjében. Visszaidézte emlékezetébe mindazt, amit Jézusról hallott, hogy miként gyógyította meg a betegeket és bocsátotta meg egyesek bűnét. Lélekben ismét meghallotta azoknak a szavait, akik hittek Jézusban és sírva követték Őt. Azután meglátta és elolvasta azt a feliratot, amit Jézus feje fölé szögeztek. Hallotta, amint a járókelők elismételgették a felirat szövegét. Egyesek bánkódva és remegő ajakkal, mások viccelődve és gúnyolódva. A Szentlélek megvilágosította elméjét és a valóság láncszemei lassanként ismét összekapcsolódtak, s ő eljutott az igazság megismerésére. Jézusban, aki összetörve, kigúnyolva ott függött mellette a kereszten, meglátta Istennek ama Bárányát, aki elveszi a világ bűneit. Hangja reménységet, de ugyanakkor félelmet is kifejez, mikor ez a tehetetlen, haldokló ember az ugyancsak haldokló Krisztus könyörületére bízza magát: "Uram, emlékezzél meg énrólam, mikor eljössz a te országodban!" (Lk 23:42).

Jézus válasza gyorsan érkezett. Gyengéd hangon, amely tele volt szeretettel, könyörülettel és erővel, Jézus ezt mondja néki: "Bizony mondom néked ma; velem leszel a paradicsomban" (Lk 23:43).

A haláltusa hosszú órái alatt a becsmérlés és gúnyolódás szavai jutottak Jézus fülébe. Miközben ott függött a kereszten, csúfolódások és átkok hangjai szálltak fel Hozzá. Vágyakozó szívvel figyelte, hogy nem hangzik-e el a hit kifejezése is tanítványai részéről. Sajnos, csak a csüggedt szavaikat hallotta: "Pedig mi azt reméltük, hogy Ő az, aki meg fogja váltani az Izraelt" (Lk 24:21). Milyen üdítőek voltak azért az Üdvözítő számára a hitnek és a szeretetnek azok a megnyilvánulásai, amelyekben a haldokló tolvaj részesítette. Mialatt a zsidó vezetők megtagadták Őt, és még a tanítványai is kételkedtek istenségében, ez a szegény tolvaj az örökkévalóság küszöbén Úrnak szólítja Jézust. Sokan készek voltak arra, hogy Úrnak mondják Jézust, mikor csodákat tett, és miután feltámadt a sírból. Azonban senki sem ismerte el Őt Úrnak, amikor haldokolva ott függött a kereszten, kivéve ezt a bűnbánó tolvajt, aki utolsó órájában menekült meg az örök haláltól.

A járókelők meghallották, mikor a tolvaj Úrnak szólította Jézust. A bűnbánó ember szavainak hangszíne megragadta figyelmüket. Azok, akik a kereszt tövénél Krisztus ruhadarabjai felett civakodtak és sorsot vetettek köntösére, megálltak és felfigyeltek. Szavaik haragos tónusa lecsillapodott. Lélegzet-visszafojtva tekintettek fel Krisztusra és várták a választ haldokló ajkáról.

Mikor Krisztus kimondta az ígéret szavait, azon a sötét felhőn, amely beborítani látszott a keresztet, ragyogó és eleven világosság hatolt át. A bűnbánó tolvajt teljes békesség töltötte el miután megbékült Istennel és tudatára ébredt annak a ténynek, hogy Isten is megbékült vele és elfogadta őt. Krisztus megdicsőült megaláztatásában. Jézus, akit akkor és ott mindenki legyőzöttnek látott, valójában győztes volt. Felismerték Benne a bűnök hordozóját. Az emberek hatalmat gyakorolhattak teste felett. A töviskoronával átszúrhatták szent homlokát. Letéphették Róla ruházatát és veszekedhettek ruhadarabjai felett. Nem rabolhatták el azonban Tőle azt a hatalmat, amellyel megbocsáthatta a bűnöket. Haldoklása közben tanúbizonyságot tett saját istenségéről és az Atya dicsőségéről. Füle nem olyan süket, hogy ne hallhatna, karja nem rövidült meg annyira, hogyne tudna megvédeni. Jézusnak megvolt és megvan az a királyi joga, hogy mindenképpen megmentse azokat, akik általa járulnak Istenhez. 

Higgyetek az Ő prófétáinak - december 3 - KEDD - Római levél 9. fejezet

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Te milyennek látod azt az Istent, Akit a Római levél 9. fejezete bemutat?

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=R%C3%B3maiakhoz%209&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=R%C3%B3ma%209&version=NT-HU

A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

1.    Isten sír népe fölött. Jézus sírt Jeruzsálem fölött, amikor látta csökönyös ellenállásukat és annak a következményét, hogy nem fogadják el az értük hozott áldozatot. Jézus átokká lett az Ő népéért, és ebben a fejezetben Pál is azt mondja, hogy inkább ő legyen átok, de a népe fogadja el a neki felkínált kegyelmet. Ahogy Jézus sírt Jeruzsálem fölött, úgy sírt Pál is Izrael fölött. Isten nem közömbös az iránt, hogy mi történik népével. Fáj neki népét szenvedni látni. Fáj neki látni, hogy népe nem él azzal a sok jóval, amit Ő nekik szánt.       

2.    Isten nem fogadja el népe féltékenységét. A zsidók megharagudtak Istenre amiatt, hogy a pogányokat is elfogadja. Pál apostolra ezért haragudtak egész szolgálata alatt. Semmi sem dühítette fel jobban a zsidókat annál, mint amikor Pál azt mondta, hogy Isten a pogányokat is elfogadja. Istennek, mint szuverén Úrnak joga van eldönteni, hogy kit fogad el. A zsidók ezt nem mondhatják meg neki.   

3.    Istent nem lehet kisajátítani. Pál az egész fejezeten keresztül azzal vitatkozik, hogy ezt nem lehet megtenni. Ma is sokan megpróbálják Isten kisajátítani és nem tudják elképzelni, hogy rajtuk kívül mást is elfogadhat.

4.    Isten a hit alapján dönt. Egyesek úgy gondolják, hogy az a fejezet az eleve elrendelést támogatja, hogy Isten önként dönti el, hogy ki üdvözüljön és ki kárhozzon el. Azonban nyilván mondja, hogy a zsidókat azért vetette el, mert ők cselekedeteik alapján akarták kiérdemelni az üdvösséget és elvetették a hit útját. A pogányokat pedig azért fogadta el, mert azok hittel fogadták Jézus Krisztus megváltó áldozatát.    

5.    Isten a szolgálatra való elhívásról dönt és nem az üdvösségről. Gyakran összetévesztjük a kettőt. Isten a zsidókat arra hívta el, hogy bizonyságai legyenek más népeknek. Misszionáriusként hívta el őket. És miután a zsidók megbuktak ebben a küldetésükben, Isten szuverén Úrként úgy döntött, hogy a pogányokra bízza ezt a feladatot. Viszont az üdvösség mindkét nép számára ezután is hitből lehetséges. A pogány és a zsidó is hitből üdvözül és mindkettő elkárhozik, ha hittel el nem fogadja Jézust Megváltójának.   

6.    Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:

a.    aki a zsidóknak egy igen megtisztelő lehetőséget adott, amit ők nem értékeltek megfelelően

b.    aki nem a testi származást számítja be, hanem a hitet

c.    aki az ígéretébe vetett hitet számítja be

d.    aki nem igazságtalan

e.    aki könyörülő Isten

f.      akinek hatalma és joga van olyan feladatra elhívni, amilyet Ő akar

g.    aki időben és teljes mértékben váltja be szavát

h.    nem szégyenül meg az, aki benne bízik

Ima éretted: Istenem, kérlek add, hogy az olvasó elfogadja a felkínált kegyelmet Jézus Krisztus által és azt a szerepet, amit te szántál neki művedben, Jézus nevében, Ámen

Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 77. fejezet

77. fejezet – GOLGOTA (3. rész)

A papok felismerték, hogy mit tettek, és kérték Pilátust, hogy változtassa meg a felirat szövegét. Azt mondták neki: "Ne írd: A zsidók királya; hanem hogy ő mondotta: A zsidók királya vagyok" (Jn 19:21). Pilátus azonban, mivel haragudott magára korábbi gyengeségéért, és teljesen megvetette a féltékeny és ravasz papokat és főembereket, ridegen azt felelte: "Amit megírtam, megírtam" (Jn 19:22).

Pilátusnál és a zsidóknál nagyobb hatalom irányította a felirat elhelyezését Jézus feje fölé. Isten gondviselésében ennek az volt a szerepe, hogy a Szentírás megfontolására és tanulmányozására késztessen. Az a hely, ahol Krisztust keresztre feszítették, közel volt a városhoz. Minden országból az emberek ezrei érkeztek Jeruzsálembe, és a felirat, amely a názáreti Jézust Messiásnak nyilvánította ki, megragadta figyelmüket. A felirat szövege eleven igazság volt, amelyet egy Isten által vezérelt kéz írt le.

Krisztusnak a kereszten való szenvedéseiben prófécia teljesedett. Évszázadokkal a keresztre feszítés előtt az Üdvözítő előre szólt arról a bánásmódról, amelyet el kellett szenvednie: "Mert ebek vettek körül engem, a gonoszok serege körülfogott; átlyukasztották kezeimet, és lábaimat. Megszámlálhatnám minden csontomat, ők pedig csak néznek s bámulnak rám. Megosztoznak ruháimon és köntösömre sorsot vetnek" (Zsolt 22:17-19). A ruha darabjaira vonatkozó próféciát a Megfeszített barátainak vagy ellenségeinek a tanácsától vagy beavatkozásától függetlenül hajtották végre. Öltözékét azok a katonák kapták meg, akik végrehajtották a keresztrefeszítést. Krisztus hallotta perlekedésüket, mikor elosztották ruhadarabjait egymás között. Köntösét minden varrás nélkül egy darabban szőtték meg. Ezért a katonák azt mondották egymásnak: "Ezt ne hasogassuk el, hanem vessünk sorsot reá, kié legyen" (Jn 19:24).

Egy másik próféciában az Üdvözítő ezt jelentette ki: "A gyalázat megtörte szívemet és beteggé lettem; várok vala részvétre, de hiába; vigasztalókra, de nem találék. Sőt ételembe mérget adnak vala és szomjúságomban ecettel itatnak vala engem" (Zsolt 69:21-22). Azoknak, akik kereszthalált szenvedtek, haldoklásuk közben kábító italt volt szabad felnyújtani fájdalomérzetük enyhítése céljából. Ezt ajánlották fel Jézusnak is, de Ő, miután megízlelte a néki felnyújtott italt, visszautasította azt. Jézus semmi olyat nem akart elfogadni, ami elhomályosíthatta volna elméjét. Hitével szilárdan Istenbe kellett kapaszkodnia. Ez volt egyedüli ereje. Eltompult érzékei előnyt jelentettek volna Sátánnak.

Jézuson kitöltötték dühüket ellenségei, amint ott függött a kereszten. A papok, a főemberek és az írástudók összefogtak a csőcselékkel a haldokló Üdvözítő kigúnyolásában. Jézus alámerítkezésénél és megdicsőülésénél Isten hangja lett hallhatóvá, amellyel Krisztust Fiának nyilvánította. Azután nem sokkal Krisztus elárulása előtt az Atya ismét megszólalt és tanúbizonyságot tett Krisztus istenségéről. Most azonban a keresztnél nem hallatszott hangja a mennyből. Nem hangzott el semmiféle bizonyságtevés Krisztus mellett. Egyedül szenvedte el a gonosz emberek durva bánásmódját és gúnyolódását.

"Ha Isten fia vagy, - mondották - szállj le a keresztről!" (Mt 27:40). "Tartsa meg magát, ha ő a Krisztus, az Istennek ama választottja" (Lk 23:35). A kísértés pusztájában Sátán kijelentette: "Ha Isten fia vagy, mondd, hogy e kövek változzanak kenyerekké" (Mt 4:3). "Ha Isten fia vagy, vesd alá magadat" (Mt 4:6) a templom tetejéről. Sátán, angyalaival együtt emberi formában, jelen volt a keresztnél is. A főellenség és seregei együttműködtek a papokkal és a főemberekkel. A nép tanítói arra ösztökélték a tudatlan csőcseléket, hogy támadjanak Jézus ellen, akit közülük sokan eddig még nem is láttak, és tegyenek tanúbizonyságot is ellene. Papok, főemberek, farizeusok és a megátalkodott gyülevész nép szövetségre léptek egymással és sátáni őrjöngéssel együtt támadtak Krisztus ellen. A vallási vezetők egyesültek Sátánnal és a gonosz angyalokkal, és Sátán parancsait hajtották végre.

A szenvedő és haldokló Jézus hallott minden szót, amit a papok kijelentettek: "Másokat megtartott, magát nem tudja megtartani. Ha Izrael királya, szálljon most le a keresztről és majd hiszünk neki" (Mt 27:42). Krisztus le tudott volna jönni a keresztről. Mivel azonban nem önmagát akarta megmenteni, és nem jött le a keresztről, a bűnösök reménykedhetnek bűneik bocsánatában és abban, hogy kegyelmet találnak Istennél.

Az Üdvözítő kigúnyolása alkalmával azok a férfiak, akik állították, hogy a prófécia értelmezői, azokat a szavakat ismételgették, amelyeket a jövendölés szerint ez alkalommal majd kimondanak. Vakságukban azonban nem vették észre, hogy a próféciát teljesítették be. Azok, akik gúnyolódva kimondották ezeket a szavakat: "Bízott az Istenben; mentse meg most őt, ha akarja, mert azt mondta: Isten fia vagyok" (Mt 27:43), nem sejtették, hogy bizonyságtevésük az eljövendő korszakok folyamán ismételten elhangzik majd. Ámbár a szavakat gúnyolódva mondották ki, azok később arra ösztönöztek embereket, hogy úgy kutassák át az írásokat, mint ahogy előzőleg sohasem tették. A bölcs emberek hallották Isten szavait, kutattak az írásokban, elmélkedtek és imádkoztak. Voltak olyanok, akik soha nem nyugodtak meg addig, míg a Szentírás egyes helyeit más helyekkel összehasonlítva, meg nem látták Krisztus küldetésének az értelmét. Előzőleg soha nem volt Jézusról olyan általános ismeret, mint akkor, amikor a kereszten függött. Sokaknak a szívében, akik a keresztre feszítés színhelyét szemlélték, és akik Krisztus szavait hallották, felragyogott az igazság világossága.

Higgyetek az Ő prófétáinak - december 2 - HÉTFŐ - Római levél 8. fejezet

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Te milyennek látod azt az Istent, Akit a Római levél 8. fejezete bemutat?

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=R%C3%B3maiakhoz%208&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=R%C3%B3ma%208&version=NT-HU

A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

1.    Isten megvédi azt, aki Nála keres oltalmat. Akik Istenhez tartoznak, akik Jézus Krisztusban vannak, azokat senki sem vádolhatja az egész világegyetemben. Függetlenül attól, hogy milyen volt korábbi életük, milyen bűnöket követtek el. Isten, Jézus Krisztus vére érdeméért megbocsátotta bűneiket és ezeket már senki sem tudja felróni nekik. A fejezet vége felé ezt olvashatjuk: „Ki vádolná Isten választottait? Isten, aki megigazít. Ki ítélne kárhozatra? A meghalt, sőt feltámadt Jézus Krisztus, aki az Isten jobbján van, és esedezik is értünk? Ki választana el minket a Krisztus szeretetétől? Nyomorúság, vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhezés, vagy mezítelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver? Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.”       

2.    Isten azt szeretné, hogy Lélek szerint éljünk. Ez a fejezet szembe állítja egymással a test és a Lélek cselekedeteit. Akik a test cselekedeteit cselekszik, azok távol vannak Istentől és életük tele van mindenféle bűnnel és rosszal. Azok viszont, akik Istenhez tartoznak, akiket ez a fejezet úgy ír le, mint akik Lélek szerint járnak, Istennek tetsző tiszta életet élnek. Ezért akarja Isten, hogy Lélek szerint éljünk.  

3.    Isten fiait az Ő Lelke vezérli. Akik Istenhez tartoznak, azok különleges segítségben részesülnek. Isten az Ő lelke által vezetést biztosít nekik és erőt a szent élethez.

4.    Isten nem szolgalelkűséget akar. Isten szabadságot biztosít számunkra és azt szeretné, ha ebben a szabadságban, amelyben semmi kényszer nincs, Őt választanánk és szolgálnánk. Isten nem örül a kikényszerített engedelmességnek, hanem csak az őszinte szívből jövő és hálából fakadó kapcsolatnak és közösségnek, amelynek gyümölcse a Neki szentelt élet.    

5.    Isten mindennel az ember javát szolgálja. Sokszor nem értjük Isten tetteit és döntéseit, de ha ismerjük Őt és hiszünk benne, hogy csak a javunkat akarja, akkor lelki békénk és bizalmunk lesz Benne.   

6.    Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:

a.    aki megszabadít a bűn és halál törvényétől

b.    aki megteszi értünk azt, amit a törvény képtelen megtenni

c.    aki a bennünk lakozó Krisztus által életet ad nekünk

d.    aki életre kelti halandó testünket

e.    aki Atyánk, és akinek mi a gyermekei vagyunk

f.      aki Krisztus örököstársaivá tesz bennünket

g.    aki megváltja a világot a romlandóság szolgálatából

h.    aki fiához tesz hasonlóvá bennünket

Ima éretted: Istenem, kérlek add, hogy az olvasót se tudja semmi se elválasztani Tőled. Adjad, hogy Lélek szerint éljen és fülül tudjon kerekedni a bűnös test indulatain, Jézus nevében, Ámen

Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 77. fejezet

77. fejezet – GOLGOTA (2. rész)

Jeruzsálem elestéről Jézus gondolatai egy még átfogóbb ítéletre terelődtek. A bűneit meg nem bánt város pusztulásában Jézus annak a végső pusztulásnak a jelképét látta, amely majd a világot éri. Azt mondotta: "Akkor kezdik mondani a hegyeknek: Essetek mireánk; és a halmoknak: Borítsatok el minket! Mert ha a zöldelő fán ezt mívelik, mi esik a száraz fán?" (Lk 23:30-31). A zöld fával Jézus saját magát, az ártatlan Megváltót ábrázolta. Isten megengedte, hogy az emberiség bűne miatt érzett haragja szeretett Fiára sújtson le. Jézust az emberek bűneiért kellett megfeszíteni. Milyen szenvedést kell akkor a bűnösöknek elhordozniuk, akik továbbra is megmaradnak a bűnben? Minden bűnbánat nélküli és nem hívő ember olyan szomorúságot és nyomorúságot ismer majd meg, amelyet szavakkal nem lehet kifejezni.

Többen abból a sokaságból, amely követte az Üdvözítőt a Golgotára, ujjongó hozsánna kiáltásokkal és pálmaágak lengetésével köszöntötték Őt, mikor diadalmasan bevonult Jeruzsálembe. Sokan azok közül azonban, akik akkor hangosan magasztalták Jézust - mert ez volt a népszerű dolog -, most szenvedélyesen erősítették hangjukkal ezt a kiáltást: "Feszítsd meg! Feszítsd meg Őt!" (Lk 23:21). Amikor Krisztus bevonult Jeruzsálembe, a tanítványok reménysége a legmagasabb fokra hágott. Egészen közel mentek Mesterükhöz és szorosan körülvették Őt. Jézussal való kapcsolatukat akkor és ott nagy tisztességnek érezték. Mostani megaláztatásában azonban csak távolról követték Őt. Szomorúsággal telt meg a szívük és reményeikben csalódottan, lehajtott fejjel mentek. Jézus szavai teljesen beigazolódtak. "Mindnyájan ezen az éjszakán megbotránkoztok énbennem. Mert meg van írva: Megverem a pásztort és elszélednek a nyájnak juhai" (Mt 26:31).

Miután megérkeztek a kivégzés helyére, a foglyokat a kínzó eszközökhöz, a keresztfákhoz kötözték. A két tolvaj dulakodott azokkal, akik felhelyezték őket a keresztre. Jézus azonban semmi ellenállást nem fejtett ki. Jézus anyja János, a szeretett tanítvány támogatásával elkísérte Fiát a Golgotáig. Látta, amikor Jézus elájult a kereszt terhe alatt, és szerette volna segítő kezét megsebzett feje alá tenni és megmosni homlokát, amely egyszer az ő keblén nyugodott. Ebben a szomorú kiváltságban azonban nem részesülhetett. A tanítványokkal együtt Mária is ápolta még magában azt a reménységet, hogy Jézus nyilvánvalóan megmutatja hatalmát és megszabadítja Magát ellenségeitől. Másfelől azonban ismét elcsüggedt a szíve, amikor visszaemlékezett azokra a szavakra, amelyekkel Jézus az éppen bekövetkezett eseményeket előre megmondotta. Mária kínos várakozással nézte, amint a tolvajokat a keresztfához kötötték. Vajon annak is el kell szenvednie a keresztre feszítést, aki a halottnak visszaadta az életét? Vajon Isten Fia megengedi-e, hogy Őt is ilyen kegyetlenül gyilkolják meg? Fel kell-é adnia azt a hitét, hogy Jézus volt a Messiás? Tanúja kell-e lennie Jézus szégyenének és fájdalmának, megfosztva még attól a kiváltságtól is, hogy szolgáljon Neki nyomorúságában? Látta Fia kifeszített kezeit a kereszten. A kalapácsot és a szegeket is elhozták már. Amikor pedig a szögeket átverték a puha testen, a porig sújtott tanítványoknak el kellett vinniük Jézus ájult anyját a kegyetlen jelenet színhelyéről.

Az Üdvözítő nem zúgolódott, nem panaszkodott. Arca nyugodt és higgadt maradt, de az izzadtság nagy cseppjei megjelentek a homlokán. Nem volt egy szánakozó kéz sem, amely letörölte volna a halál gyöngyöző verítékét arcáról, egyetlen részvétteljes szó vagy ragaszkodó tekintet sem üdítette fel emberi szívét. Mialatt a katonák szörnyű munkájukat végezték, Jézus így imádkozott ellenségeiért: "Atyám! bocsásd meg nékik; mert nem tudják mit cselekszenek" (Lk 23:34). Saját szenvedései helyett Jézus gondolatait kínzóinak bűnei és az a rettenetes büntetés foglalkoztatja, amelyben majd részük lesz. Nem átkozta meg a katonákat, akik durván bántak Vele. Isten bosszúállását sem kérte a papokra és a főemberekre, akik kárörömet éreztek szándékuk megvalósulásakor. Krisztus szánta őket tudatlanságuk és bűnös voltuk miatt. Azt kérte, hogy Isten bocsásson meg nekik, "mert nem tudják mit cselekszenek" (Lk 23:34).

Ha kínzói tudták volna, hogy azt kínozzák, aki azért jött, hogy megmentse a bűnös emberi nemzetséget az örök pusztulásból, elfogta volna őket a lelkiismeret-furdalás és a rémület. Tudatlanságuk azonban nem érvényteleníti bűneiket. Azért nem, mert éppen az ő kiváltságuk volt az, hogy megismerjék és elfogadják Jézust Üdvözítőjükként. Közülük néhányan felismerték bűneiket és megbánták azokat és megtértek. Néhányan bűnbánatuk hiányában lehetetlenné tették, hogy Jézus kérése meghallgatásra találjon és beteljesedjék rajtuk. Isten szándéka azonban éppen így valósult meg. Jézus megszerezte a jogot ahhoz, hogy az emberek szószólója legyen Atyja jelenlétében.

Krisztus ellenségeiért elmondott imája magába foglalta az egész világot: minden egyes bűnöst, azokat is, akik már leélték életüket, és azokat is, akik ezután élnek a világ kezdetétől a világ végéig. Mindegyiküket terheli Isten Fia keresztre feszítésének bűne. Isten azonban a bűnbocsánatot is ingyen felajánlotta mindegyikünk számára. Aki csak akar, megbékülhet Istennel és örökölheti az örök életet.

Amikor Jézust felszegezték a keresztre, erős emberek felemelték a fát, és erőszakosan belökték az előre elkészített gödörbe. Ez az eljárás kimondhatatlanul nagy szenvedést okozott Isten Fiának. Pilátus azután egy héber, görög és latin nyelvű feliratot írt és szegeztetett a keresztre Jézus feje fölé. A felirat szövege ez volt: "A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA" (Jn 19:19) Ez a felirat felingerelte a zsidókat. Pilátus udvarában ezt kiáltozták: "Feszítsd meg őt! [...] Nem királyunk van, hanem császárunk" (Jn 19:15). Mindenkit árulónak bélyegeztek, aki valaki mást ismerne el királynak. Pilátus azt a véleményt foglalta írásba, amit a zsidók kifejezésre juttattak. Nem volt azon semmi sértő, kivéve, hogy Jézus "a zsidók királya". Ez a felirat tényleges elismerése volt annak, hogy a zsidók alattvalói kötelességgel tartoztak a római hatalomnak. A felirat ugyanis kinyilvánította, hogy aki valaha a zsidók királya akarna lenni, azt a rómaiak halálra méltónak ítélnék meg. A papok túl messzire mentek el. Mikor Krisztus halálát tervezgették, Kajafás célszerűnek látta, "hogy jobb, hogy egy ember vesszen el a népért" (Jn 18:14). Most nyilvánvalóvá lett a képmutatásuk. Azért, hogy elpusztítsák Krisztust, készek voltak feláldozni nemzeti létüket is.

Higgyetek az Ő prófétáinak - december 1 - VASÁRNAP - Római levél 7. fejezet

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Te milyennek látod azt az Istent, Akit a Római levél 7. fejezete bemutat?

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=R%C3%B3maiakhoz%207&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=R%C3%B3ma%207&version=NT-HU

A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

1.    Isten azt szeretné, hogy neki éljünk. Miután meghalt az, aki rajtunk uralkodott és zsarnokoskodott, a bűn a törvény által, már csak egy Urunk maradt, akinek szolgálunk, Aki nem más, mint Isten, akinek az uralma szabadságot és örömet hoz életünkbe.        

2.    Isten uralma kegyelmet és szabadságot hoz. A törvény uralma csak ítéletet és büntetést eredményez.  

3.    Isten új szövetséget köt népével. Ismert számunkra az Újszövetség fogalma. Az Ószövetség a törvénnyel köttetett, az Újszövetség Jézussal. Az Ószövetség kőtáblákra íratott, az Újszövetség pedig a szívbe. Jeremiás próféta régen megjövendölte ezt: „Hanem ilyen lesz az a szövetség, amelyet Izráel házával fogok kötni, ha eljön az ideje - így szól az Úr -: Törvényemet a belsejükbe helyezem, szívükbe írom be. Én Istenük leszek, ők pedig népem lesznek” (Jer 31:31).

4.    Isten megteszi azt, amit a törvény nem tud. A törvény rámutat a bűnre, de megbocsátani nem tudja. Isten viszont meg tud tisztítani, újjá tud szülni és Iránta való szeretetet és engedelmességet tud ébreszteni szívünkben.    

5.    Isten segít a belső lelki harcunkban. Pál azt mondja, hogy a belső emberünk gyönyörködik Isten törvényében, de bennünk van a bűn törvénye is, amely harcba száll a belső emberünkkel, hogy ne gyönyörködjünk Isten törvényében. Pál felteszi a kérdést, hogy ki szabadít meg bennünket a halál törvényétől, és válaszol is a kérdésre, hogy Isten a mi Urunk Jézus Krisztus által.   

6.    Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:

a.    aki megszabadít bennünket a rajtunk uralkodó zsarnoktól

b.    aki egyetlen Úr akar lenni az életünkben

c.    akinek az uralma szabadságot és boldogságot eredményez

d.    aki nem akarja, hogy a halálnak teremjünk gyümölcsöt

e.    akinek a törvénye szent, igaz és jó

f.      aki erőt ad ahhoz, hogy ne csak tudjuk mi a jó, hanem tenni is tudjuk azt

Ima éretted: Istenem, kérlek írd be a Te törtvényedet az olvasó szívébe, hogy ne kényszerből engedelmeskedjen Neked, hanem szívének túláradó hálájából, Jézus nevében, Ámen

Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 76. fejezet

76. fejezet – GOLGOTA (1. rész)

Máté 27:31-53; Márk 14:20-38; Lukács 23:26-46; János 19:16-30. {DA 741}  

Mikor pedig elmenének a helyre, amely Koponya helyének mondatik, ott megfeszíték Őt" (Lk 23:33).

"Annakokáért Jézus is, hogy megszentelje az ő tulajdon vére által a népet, a kapun kívül szenvedett" (Zsid 13:12). Isten Ádámot és Évát kiűzte Éden kertjéből, mert áthágták törvényét. Helyettünk Krisztusnak Jeruzsálem határain kívül kellett szenvednie. A kapun kívül halt meg, ott, ahol a gonosztevőket és a gyilkosokat szokták kivégezni. Mély értelme és nagy jelentősége van ezeknek a szavaknak: "Krisztus váltott meg minket a törvény átkától, átokká lévén érettünk" (Gal 3:13).

Jézust hatalmas sokaság követte a helytartó rezidenciájától a Golgotára. Elítéltetésének híre elterjedt egész Jeruzsálemben, és minden rendű és rangú emberek tömegesen siettek a keresztrefeszítés helye felé. A papokat és a főembereket kötötte az ígéretük, hogy nem zaklatják Krisztus követőit, ha Ő maga szolgáltatja ki magát Nekik. Ezért a tanítványok, a városból és a környékről összegyülekezett hívők is csatlakoztak az Üdvözítőt követő tömeghez.

Amikor Jézus kilépett a helytartó udvarának kapuján, összezúzott és vérző vállaira tették azt a keresztet, amelyet Barabbás számára készítettek. Ugyanekkor Jézussal együtt Barabbás két társának is el kellett szenvednie a halált, és ezért az ő vállaikra is keresztet raktak. Ez a teher túl nehéz volt a legyengült és szenvedő Üdvözítőnk számára. A tanítványaival együtt elfogyasztott húsvéti vacsora óta sem ételt, sem italt nem vett magához. A Gecsemáné kertben sátáni erőkkel kellett megbirkóznia. Azt a lelki fájdalmat is el kellett hordoznia, amit egyik tanítványának árulása okozott neki. Látnia kellett, hogy tanítványai cserbenhagyták és elmenekültek. Először Annáshoz vitték, azután Kajafáshoz, majd átadták Pilátusnak. Ő elküldte Heródeshez, aki visszaküldte Pilátushoz. Bántalmazást bántalmazás, gúnyolódást újabb gúnyolódás követett, két ízben pedig ostorozással kínozták meg. Az éjszaka folyamán az események szédítő gyorsasággal követték egymást, hogy lelkét a legvégsőkig próbára tegyék. Krisztus azonban nem vallott kudarcot. Egy szót sem szólt azon kívül, amellyel Isten dicsőségét akarta szolgálni. A törvényszéki tárgyalást állhatatosan és méltósággal viselte el. A második megostoroztatás után azonban, mikor a keresztet rátették, emberi természete nem volt többé képes arra, hogy ezt a terhet is elhordozza. Ájultan esett össze a súlyos teher alatt.

Az Üdvözítőt követő tömeg látta erőtlen, tántorgó lépteit, de semmi szánalmat nem tanúsítottak iránta. Sőt kigúnyolták és ócsárolták, mert nem tudta cipelni a nehéz keresztet. Újból rátették a terhet, és Jézus ismét ájultan esett a földre. Kínzói ekkor felismerték, hogy lehetetlen számára a további teherhordozás. Zavarban voltak, mert nem tudták eldönteni, hogyan találjanak valakit, aki továbbvinné Jézus helyett a megalázó terhet. A zsidók ezt nem tehették meg, mert tisztátalanokká lettek volna, és így nem ünnepelhették volna meg a húsvétot. Még a Jézust követő csőcselékből sem alázkodott meg senki annyira, hogy hordozza a keresztet.

Ekkor egy idegen, név szerint czirénei Simon, vidékről jövet összetalálkozott a tömeggel. Hallotta a sokasághoz tartozók gúnyolódó és gyalázkodó beszédét. Hallotta a megvetően ismételt felszólítást: Helyet a zsidók királyának! Megállt és megdöbbenve szemlélte ezt a jelenetet. Mivel pedig szánakozást tanúsított, megragadták és a keresztet vállaira helyezték.

Simon hallott már Jézusról. Fiai hittek az Üdvözítőben. Ő maga azonban nem tartozott Jézus tanítványai közé. A kereszt Golgotára vitele mégis áldás lett számára. Élete végéig hálás volt ezért az isteni gondviselésért, amely arra indította, hogy Krisztus keresztjét önként felvegye, és ettől kezdve mindig örvendezéssel állt annak terhe alá.

Sok asszony is volt a tömegben, akik követték az ártatlanul elítéltet kegyetlen halála felé vezető útján. Figyelmüket egészen lekötötte Jézus. Néhányan közülük már előzőleg is látták Őt, ezek elvitték Hozzá beteg és szenvedő szeretteiket. Mások maguk gyógyultak meg, amikor Jézus megérintette őket, vagy szólt hozzájuk egy szót. A megtörtént események felidéződtek bennük. Ezek az asszonyok csodálkoztak az emberek Jézussal szemben tanúsított gyűlöletén, akiért életüket is készek lettek volna odaadni. Az őrjöngő tömeg viselkedése, a papok és főemberek haragos szavai ellenére ezek az asszonyok kifejezték részvétüket Jézus iránt. Mikor Jézus ájultan összeesett a kereszt súlya alatt, hangos, siralmas jajgatásba törtek ki.

Ez volt az egyetlen dolog, ami felkeltette Jézus figyelmét. Ámbár sok fájdalom közepette hordozta a világ bűnét, mégsem vált közömbössé mások bánatával, szomorúságával szemben. Gyengéd szánalommal tekintett ezekre az asszonyokra, akik nem hittek Benne. Jézus tudta, hogy nem azért jajveszékeltek, siránkoztak miatta, mert felismerték személyében Isten küldöttét, hanem csak azért, mert az emberi szánalom megindította őket. Jézus nem vetette meg részvétüket, hanem éppen ez a részvét ébresztett fel szívében egy mélyebb rokonszenvet irántuk. "Jeruzsálem leányai - mondta - ne sírjatok én rajtam, hanem ti magatokon sírjatok és a ti magzataitokon" (Lk 23:28). Krisztus a szeme előtt lejátszódó eseményekből kiindulva előre tekintett Jeruzsálem pusztulására. Tudta, hogy az akkori szörnyű események következtében a most érette síró asszonyok közül sokaknak el kell majd pusztulniuk gyermekeikkel együtt.