Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Te milyennek látod azt az Istent, Akit a Római levél 10. fejezete bemutat?
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=R%C3%B3maiakhoz%2010&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=R%C3%B3ma%2010&version=NT-HU
A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
1. Istennek nem elég a buzgalom. Gyakran elismerjük a buzgólkodó embereket, még akkor is, ha nem teljesen helyes, amiben buzgólkodnak. Pál azért volt szomorú, mert látta, hogy milyen buzgóság van a népében Isten iránt és azt is látta, hogy ezzel nem érnek el semmit. Hiábavaló az igyekezetük és a buzgólkodásuk. Jézus nélkül a buzgalom és a jószándék nem ér semmit, ahogy a közmondás is mondja, hogy a „pokolba vezető út is jó szándékkal van kirakva.” Pál azt mondja, hogy „Az Isten igazságát ugyanis nem ismerték el, hanem a magukét igyekeztek érvényesíteni, és nem vetették alá magukat az Isten igazságának.”
2. Isten megoldása nem kivitelezhetetlen. A cselekedetekből való igazság nem csak hiábavaló, hanem kivitelezhetetlen is. Olyan, mintha fel kellene menni a mennybe és onnan Krisztust lehozni. Ez teljesen lehetetlen. Viszont a hitből való igazság elérhető. Pál azt mondja, hogy „Közel van hozzád az ige, a te szádban és a te szívedben.” Nem kell érte se a mennybe felmenni, de a halálba se, hogy Krisztust feltámasszuk, mert ugyanilyen lehetetlen a cselekedetekből való üdvösség is.
3. Isten hitünk megvallását várja. A hitünket szavainkkal és életvitelünkkel is megvallhatjuk. Csak azt tudjuk megvallani, amink van. Ha van hitünk, akkor van üdvösségünk is. Pál ezt így írja le: „Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz. Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk. Az Írás is így szól: "Aki hisz őbenne, nem szégyenül meg."
4. Isten hirdetőket hív és küld ki. A hit hallásból van, ezért szükség van olyan emberekre, akik elmondják Isten Igéjét. Az apostol felteszi a kérdést, hogy hogyan juthatnak az emberek hitre, ha nincs, aki hirdesse nekik? Ez ma is így van. Ma is hirdetőkre van szükség, hogy sok ember hitre jusson.
5. Isten azokkal ér el eredményt, akikkel a legkevesebbet foglalkozott. Pál Ézsaiást idézi, aki azt mondja, hogy Istent megtalálták azok, akik nem is keresték és kijelentette magát azoknak, akik nem tudakozódtak utána. Viszont Izraelről szomorúan állapítja meg Isten, hogy nem találták meg Őt, pedig Ő egész nap kitárta karját feléjük. Milyen szomorú lehet Isten, hogy azok nem fogadták el őt, akiért a legtöbbet tett!
6. Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:
a. aki az ember saját igazságát nem tudja elfogadni a magáé helyett
b. aki a törvényt azért adta, hogy Krisztushoz irányítsa az embereket
c. aki nem tesz különbséget zsidó és görög között
d. aki bőkezű mindenkihez, aki segítségül hívja
e. aki nem hagyja megszégyenülni azt, aki Benne bízik
f. aki üdvözíti azokat, akik segítségül hívják az Ő nevét
g. aki gondoskodik arról, hogy mindenki halljon Felőle
h. aki kitárt karokkal várja még az ellenszegölőket is
Ima éretted: Istenem, kérlek add, hogy az olvasó ne csak buzgólkodjon, hanem helyesen buzgólkodjon Érted. Adjad, hogy megérezze, hogy milyen közel vagy hozzá, a szájában és a szívében, Jézus nevében, Ámen
Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 77. fejezet
77. fejezet – GOLGOTA (4. rész)
A kereszten folyó haláltusája alatt a vigasztalás sugara is beragyogta Jézust, a bűnbánó tolvaj kérésén keresztül. Mindkét gonosztevő, akit Jézussal együtt keresztre feszítettek, először szidalmazta Jézust. Egyikük magatartása szenvedései alatt még makacsabb és kihívóbb lett. Nem így történt a másikkal. Ez az ember nem volt megátalkodott bűnöző. A rossz társaságok vezették félre és térítették a bűnözés útjára, azonban kevésbé volt bűnös, mint azok közül sokan, akik ott álltak a kereszt mellett és gyalázták az Üdvözítőt. Ez az ember látta és hallotta Jézust, és tanításai meggyőzték őt, de a papok és főemberek eltérítették Jézustól. Miközben azon igyekezett, hogy elfojtsa meggyőződését, egyre mélyebbre és mélyebbre merült a bűnbe, míg végül letartóztatták, bűnösnek nyilvánították és arra ítélték, hogy kereszten haljon meg. A törvényházban és a Golgota felé vezető úton Jézus közelében volt. Hallotta Pilátus kijelentését is: "nem találok benne semmi bűnt" (Jn 19:4). Megfigyelte és megjegyezte Jézus isteni viselkedését, és szánakozó megbocsátását, amit kínzói iránt tanúsított. A keresztről letekintve látta, hogy sokan a vakbuzgó vallásos emberek közül megvetően a nyelvüket nyújtogatták Jézusra és igyekeztek Őt nevetségessé tenni. Látta a fejcsóválásukat, hallotta a szemrehányó beszédét annak az embernek, aki társa volt a bűnben: "Ha te vagy a Krisztus, szabadítsd meg magadat, és minket is" (Lk 23:39). Hallotta azt is, hogy a járókelők közül sokan védelmükbe vették Jézust. Hallotta, hogy megismételték Jézus szavait és megemlítették cselekedeteit. Korábbi meggyőződése, hogy ez a Krisztus, ismét megerősödött szívében. Odafordult bűntársához és ezt mondta neki: "Az Istent sem féled-é te? hiszen te ugyanazon ítélet alatt vagy!" (Lk 23:40). A haldokló tolvajoknak nem volt többé semmi félnivalójuk az emberektől. Egyikük szívében azonban már ott volt az a meggyőződés, hogy van Isten, akitől félnie kell, és van jövendő, amely remegésre készteti. Most, amikor elérkezett bűntől megfertőzött, tisztátalanná vált élete végéhez, hörögve ezt mondja bűntársának: "És mi ugyan méltán; mert a mi cselekedetünknek méltó büntetését vesszük: ez pedig semmi méltatlan dolgot nem cselekedett" (Lk 23:41).
A tolvaj számára ez nem kérdéses többé. Nincs már semmi kételkedés és szemrehányás a szívében. Mikor bűnéért elítélték, reménytelen és kétségbeesett emberré vált; de most valami különös és gyengéd gondolatok támadtak elméjében. Visszaidézte emlékezetébe mindazt, amit Jézusról hallott, hogy miként gyógyította meg a betegeket és bocsátotta meg egyesek bűnét. Lélekben ismét meghallotta azoknak a szavait, akik hittek Jézusban és sírva követték Őt. Azután meglátta és elolvasta azt a feliratot, amit Jézus feje fölé szögeztek. Hallotta, amint a járókelők elismételgették a felirat szövegét. Egyesek bánkódva és remegő ajakkal, mások viccelődve és gúnyolódva. A Szentlélek megvilágosította elméjét és a valóság láncszemei lassanként ismét összekapcsolódtak, s ő eljutott az igazság megismerésére. Jézusban, aki összetörve, kigúnyolva ott függött mellette a kereszten, meglátta Istennek ama Bárányát, aki elveszi a világ bűneit. Hangja reménységet, de ugyanakkor félelmet is kifejez, mikor ez a tehetetlen, haldokló ember az ugyancsak haldokló Krisztus könyörületére bízza magát: "Uram, emlékezzél meg énrólam, mikor eljössz a te országodban!" (Lk 23:42).
Jézus válasza gyorsan érkezett. Gyengéd hangon, amely tele volt szeretettel, könyörülettel és erővel, Jézus ezt mondja néki: "Bizony mondom néked ma; velem leszel a paradicsomban" (Lk 23:43).
A haláltusa hosszú órái alatt a becsmérlés és gúnyolódás szavai jutottak Jézus fülébe. Miközben ott függött a kereszten, csúfolódások és átkok hangjai szálltak fel Hozzá. Vágyakozó szívvel figyelte, hogy nem hangzik-e el a hit kifejezése is tanítványai részéről. Sajnos, csak a csüggedt szavaikat hallotta: "Pedig mi azt reméltük, hogy Ő az, aki meg fogja váltani az Izraelt" (Lk 24:21). Milyen üdítőek voltak azért az Üdvözítő számára a hitnek és a szeretetnek azok a megnyilvánulásai, amelyekben a haldokló tolvaj részesítette. Mialatt a zsidó vezetők megtagadták Őt, és még a tanítványai is kételkedtek istenségében, ez a szegény tolvaj az örökkévalóság küszöbén Úrnak szólítja Jézust. Sokan készek voltak arra, hogy Úrnak mondják Jézust, mikor csodákat tett, és miután feltámadt a sírból. Azonban senki sem ismerte el Őt Úrnak, amikor haldokolva ott függött a kereszten, kivéve ezt a bűnbánó tolvajt, aki utolsó órájában menekült meg az örök haláltól.
A járókelők meghallották, mikor a tolvaj Úrnak szólította Jézust. A bűnbánó ember szavainak hangszíne megragadta figyelmüket. Azok, akik a kereszt tövénél Krisztus ruhadarabjai felett civakodtak és sorsot vetettek köntösére, megálltak és felfigyeltek. Szavaik haragos tónusa lecsillapodott. Lélegzet-visszafojtva tekintettek fel Krisztusra és várták a választ haldokló ajkáról.
Mikor Krisztus kimondta az ígéret szavait, azon a sötét felhőn, amely beborítani látszott a keresztet, ragyogó és eleven világosság hatolt át. A bűnbánó tolvajt teljes békesség töltötte el miután megbékült Istennel és tudatára ébredt annak a ténynek, hogy Isten is megbékült vele és elfogadta őt. Krisztus megdicsőült megaláztatásában. Jézus, akit akkor és ott mindenki legyőzöttnek látott, valójában győztes volt. Felismerték Benne a bűnök hordozóját. Az emberek hatalmat gyakorolhattak teste felett. A töviskoronával átszúrhatták szent homlokát. Letéphették Róla ruházatát és veszekedhettek ruhadarabjai felett. Nem rabolhatták el azonban Tőle azt a hatalmat, amellyel megbocsáthatta a bűnöket. Haldoklása közben tanúbizonyságot tett saját istenségéről és az Atya dicsőségéről. Füle nem olyan süket, hogy ne hallhatna, karja nem rövidült meg annyira, hogyne tudna megvédeni. Jézusnak megvolt és megvan az a királyi joga, hogy mindenképpen megmentse azokat, akik általa járulnak Istenhez.
Ámen 🛐🙏🏻
VálaszTörlés