Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Te milyennek látod azt az Istent, Akit a Korinthusi második levél 5. fejezete bemutat?
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20Korintusi%205&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20Korinthus%205&version=NT-HU
A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
1. Istennel a legjobb. Pál azon gondolkodik, hogy hol lenne jobb számára: itt élni a földön vagy már Istennél lenni a mennyben? Mivel ez a földi lét gyötrelmes, ezért inkább szeretne már ott lenni, azonban azt mondja, hogy nem az a fontos, hogy hol vagyunk, hanem az, hogy kedvesek legyünk Előtte. A mennyországot Isten jelenléte teszi mennyországgá, ezért, ha itt e földön is Isten jelenlétében élünk, az is mennyország a számunkra.
2. Isten fontos szerepet szán földi életünknek. Pál azt mondja, hogy meg kell állnunk majd Krisztus ítélőszéke előtt, de ahhoz, hogy meg tudjunk állni, fel kell készülnünk rá ebben a földi életben. Földi életünk célja tehát az, hogy felkészüljünk az örök életre. Ha Jézus hamar visszajönne és mi készületlenek lennénk, mindent elveszítenénk.
3. Isten azt szeretné, hogy meggyőző életet éljünk. Pál azt mondja, hogy az a feladatunk, hogy embereket győzzünk meg. Miről kell meggyőznünk az embereket? Arról, hogy Isten jó. Arról, hogy érdemes Őt szolgálni. Arról, hogy van megoldása a bűnre. Arról, hogy szeret minket. Arról, hogy Ő a megoldás életünk problémáira.
4. Isten szeretete meggyőző szeretet. Pál azt mondja, hogy Krisztus szeretete szorongat minket. Krisztus szeretete a legnagyobb motiváló erő a világon. Krisztus az Ő szeretetét abban mutatta meg, hogy meghalt érettünk, hogy törődik velünk, hogy haza fog vinni bennünket. Ez a szeretet szorongat, azaz késztet bennünket, hogy másoknak is átadjuk.
5. Isten rendezett viszonyokat akar. Pál arra szólít, hogy béküljünk meg az Istennel, azaz rendezzük a kapcsolatunkat Vele. Arról is tudósít, hogy maga Isten békéltet meg bennünket Önmagával, mert mi erre is képtelenek lennénk. Isten azt szeretné, hogy ha másokon is segítenénk, hogy békéljenek meg az Istennel. Ezt a szolgálatot bízta ránk.
6. Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:
a. aki hajlékot készített nekünk, ahova egyszer majd hazavisz bennünket
b. aki meghallja sóhajunkat e bűnös föld nehézségei miatt
c. aki felkészít minket az örök életre
d. aki azt szeretné, ha nyíltak és becsületesek lennénk Előtte
e. aki azt szeretné, hogy ne önmagunknak való önző életet éljünk, hanem Érte és embertársainkért
f. aki új teremtéssé akar tenni bennünket
g. aki hatalmas árat fizetett a mi megbékéltetésünkért
h. aki Fiát bűnné tette azért, hogy mi az Ő igazsága legyünk
Ima éretted: Istenem, kérlek, segíts meg az olvasót, hogy a Veled való közösségre vágyjon, akár itt e földön, akár a Te országodban, Jézus nevében, Ámen
Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 83-84. fejezet
83. fejezet – ÚTBAN EMMAUS FELÉ A FELTÁMADOTTAL (3. rész)
Gyalogosan megtett útjuk közben a nap lenyugodott, és mielőtt Krisztus útitársai hazaérkeztek volna otthonukba, a szántóföldeken dolgozók már abbahagyták munkájukat. Mikor a tanítványok készültek betérni otthonukba, úgy látták, mintha az idegen folytatni akarná útját. A tanítványok azonban vonzódtak hozzá. Lelkük éhezett, hogy többet halljanak Tőle. "Maradj velünk" (Lk 24:29) - mondották Neki. Az Úr azonban úgy tett, mintha nem akarná elfogadni meghívásukat. Ekkor nyomatékosan, szinte kényszerítve kérték Őt: "Maradj velünk; mert immár beestveledik, és a nap lehanyatlott!" Krisztus engedett kérésüknek és "beméne azért, hogy velük maradjon" (Lk 24:29).
Ha a tanítványok nem kényszerítették volna Krisztust meghívásuk elfogadására, akkor nem tudták volna meg, hogy a feltámadott Úr volt az útitársuk. Krisztus sohasem kényszeríti rá senkire társaságát, de készen áll azok számára, akiknek szükségük van rá. Ő boldogan belép a legszerényebb hajlékba, és megörvendezteti a legalázatosabb szívet is. Ha azonban közömbösen gondolkodunk a mennyei Vendégről, vagy csak szokásból kérjük arra, hogy maradjon velünk, akkor továbbmegy. Így sokakat ér nagy veszteség. Nem tudnak semmivel sem többet Krisztusról, mint amennyit az emmausi tanítványok tudtak Róla, amíg velük együtt ment az úton.
Hamar elkészült az egyszerű vacsora, amelyet a vendég elé tettek, aki az asztalfőn foglalt helyet. Azután kinyújtotta a kezét, hogy megáldja az eledelt. A tanítványok elképedtek. Igen, mert útitársuk pontosan úgy terjesztette ki kezeit, ahogy Mesterük szokta tenni. Ismét rátekintettek, és íme, meglátták kezein a szegek helyét. Mindketten egyszerre kiáltottak fel. Ez az Úr Jézus! Feltámadott a halottak közül!
Felugrottak helyükről és az Úr lábaihoz vetették magukat, és imádták Őt, de Ő eltűnt szemeik elől. Rátekintettek arra a helyre, amelyet Az foglalt el asztaluknál, Akinek a teste kis idővel ezelőtt még a sírban nyugodott, és így szóltak egymáshoz: "Avagy nem gerjedezett-é a mi szívünk mibennünk, mikor nekünk szóla az úton és mikor magyarázá nekünk az írásokat?" (Lk 24:32) Ezzel a nagy újsággal azonban, amit közölniük kellett, nem maradhattak ülve és nem beszélgethettek tovább otthonukban. Fáradtságuk és éhségük azonnal elmúlt. Megkóstolatlanul hagyták ott ételüket, teljes örömmel azonnal útra keltek és mentek ugyanazon az ösvényen amelyen jöttek. Siettek, hogy közöljék a hírt a tanítványokkal a szent városban. Néhány szakaszon az út nem volt biztonságos, de ők átmásztak a meredek kőfalakon és lecsúsztak a sima sziklákon. Nem látták, nem tudták, hogy Annak a védelme alatt vannak, Aki velük együtt ment az Emmaus felé vezető úton. Zarándokbotjukkal a kezükben siettek. Gyorsabban kívántak menni, mint amennyire mertek. Elvesztették az ösvényüket, azután ismét megtalálták. Néha futottak, néha botladoztak, de mindig csak mentek sietve előre. Volt útitársuk pedig láthatatlanul egész úton szorosan mellettük haladt.
Ezzel a nagy újsággal azonban, amit közölniük kellett, nem maradhattak ülve és nem beszélgethettek tovább otthonukban. Fáradtságuk és éhségük azonnal elmúlt. Megkóstolatlanul hagyták ott ételüket, teljes örömmel azonnal útra keltek és mentek ugyanazon az ösvényen amelyen jöttek. Siettek, hogy közöljék a hírt a tanítványokkal a szent városban. Néhány szakaszon az út nem volt biztonságos, de ők átmásztak a meredek kőfalakon és lecsúsztak a sima sziklákon. Nem látták, nem tudták, hogy Annak a védelme alatt vannak, Aki velük együtt ment az Emmaus felé vezető úton. Zarándokbotjukkal a kezükben siettek. Gyorsabban kívántak menni, mint amennyire mertek. Elvesztették az ösvényüket, azután ismét megtalálták. Néha futottak, néha botladoztak, de mindig csak mentek sietve előre. Volt útitársuk pedig láthatatlanul egész úton szorosan mellettük haladt.
Az éjszaka sötét volt, de az igazságosság Napja fényesen ragyogott a siető tanítványokra. Szívüket majd szétvetette az öröm. Úgy érezték, hogy egy új világban vannak. Krisztus feltámadott! Újra és újra ezt ismételgették. Ez volt az az üzenet, amelyet a szomorkodóknak vittek. El kellett nekik mondani az Emmausba való menetel csodálatos történetét. El kellett nekik mondani, hogy ki csatlakozott hozzájuk az úton. A legnagyobb üzenetet vitték, amit a világ valaha is kapott, egy jó hírről szóló üzenetet, amelytől az emberek reménysége függ, most és az örökkévalóságban
Ámen 🛐🙏
VálaszTörlés